Világ és egyéb katasztrófák

Meglepő módon az idei Oscar-jelöltek listáján a Legjobb film kategóriában animációs alkotások is esélyt kaptak: ebben az évben a Fel! című Pixar produkció szerepelt egyedüli rajzolt műként. Gyakorta nézek rajzfilmeket, a legnagyobb dobásokat sosem hagyom ki, bár az utóbbi évek animációs dömpingjéből jó pár alkotást kihagytam, hiszen a mennyiség a minőség kárára mehet. Az alaptörténetet, vagyis a lufis repülő házat ismerve, a Fel!-t is a kihagyandók közé soroltam, ám ez a Legjobb film kategóriás Oscar-jelölés felkeltette az érdeklődésemet.

Mindig is furcsának találtam az animációs filmekben az emberek ábrázolását: a régi típusú rajzfilmekben éppen azon volt a hangsúly, hogy a karakterek bizonyos külső jegyeit torzítsák, ezáltal utalva a személyiségük pozitív vagy negatív mivoltára. Viszont az animációs rajzfilmek emberei a valóságosakra próbálnak hasonlítani – pontosan ebben áll a probléma. A Fel!-ben is ugyanezt a hibát találtam: a főszereplő idős bácsi és a cserkész fiú a korszerű technikának köszönhetően éppen azt a mesés báját vesztette el, amit a hajdani Disney-filmekben szívünkbe tudtunk zárni. Tehát a figurákat nem szerettem.

A történet viszont más tészta. Kicsit ambivalens érzéseket kelt bennem, ugyanis egészen addig tátottam a számat és élveztem mindent, amíg le nem szálltak a bácsi álmainak színhelyén – az első fél óra elteltével. Ami az ezutáni egy órában történt, az nem volt több a Madagaszkár vagy a Jégkorszak bolondozásainál – kiszámítható, elcsépelt, sőt az a sok visongatás, röhögcsélés szabályosan idegesítő. Ám visszatérve az első félórára: szerintem emiatt került a legjobbak közé. Ugyanis ismereteim szerint nem foglalkozott még rajzfilm az idősek szocializációjának problematikájával.

„Mindenkinek van egy álma” – ismerjük e közhelyet. A Fel! főszereplőjének az a szíve vágya, hogy lufikat köt a házra és elrepül vele a világ legszebb helyére. Egész életében ezt tervezgeti, ám felesége halála mindent megváltoztat – a magára maradt idős bácsit nyugdíjas otthonba akarják zárni, ám a betegszállítókat kicselezve megvalósítja a nagy álmot és elszáll. Igen-igen, de valami bonyodalomnak is kell lennie: a magának való, kissé goromba bácsi házában maradt egy cserkész fiú, akinek utolsó érme begyűjtéséhez önkéntes munkát kell végeznie egy idősembernél. Így ők ketten utaznak, egy kicsit arrébb sikerül landolni, aztán a ház megfelelő helyre vitelekor mindenféle gonosz erők próbálják gátolni őket. Természetesen a végkifejletet nem árulom el, nézze meg mindenki, aki akarja - de túl sok meglepő fordulatra ne számítson senki sem.

Nem is tudom, hogy tetszett-e a Fel! vagy sem. Az biztos, hogy az elejét nagyon élveztem, aztán kifejezetten untam. Viszont a rajzfilm üzenete rendkívül újszerű és jól sikerült: tisztelni kell az időseket, akik egy egész élet tapasztalatával rendelkeznek – ám nekik is van mit tanulniuk a fiatalságtól, ezt véletlenül sem szabad elfelejteniük. Továbbá az álmainkat sem szabad sosem feladni – lehet, hogy közel egy emberöltőt várhatunk beteljesedésükre, de a boldogság annál nagyobb, mikor végre átélhetjük a csodát.