Világ és egyéb katasztrófák

Teljesen véletlenül akadtam rá a lenti videóra, amelynek zenei aláfestése a Moulin Rouge egyik dala (Come What May) Ewan McGregor és Nicole Kidman előadásában. Viszont nemcsak ebből a filmből, hanem csomó másikból is válogattak szebbnél szebb jeleneteket a zenéhez illően. Ki melyik filmet ismeri fel? :) Szerintem én az összesre ráismertem, menthetetlenül rajongok az ilyen jelenetekért/filmekért... :)

A lazacok és Jemen egy azon mondatban történő említése óriási paradoxonnak hat. Azonban a Lazacfogás Jemenben rávilágít, hogy annyira mégsem, hiszen a lehetetlen is lehetséges. A filmből választ kaphatunk, hogyan függ össze a műlegyes horgászat komoly politikai lépésekkel, láthatunk nem várt hősiességet és lassan bimbózó szerelmet. 

Mire is számítson a néző egy ilyen cím hallatán? A szinopszis alapján romantikus vígjáték, azonban nem a szó szoros értelmében vett vígjátékról van szó. A történet úgy kezdődik, hogy a boldogtalan Fred Jones (Ewan McGregor), a halászat-specialista egy nap különleges, vagy talán inkább nevetséges projekt vezetésére kap felkérést egy bizonyos Harriet Chetwode-Talbottól (Emily Blunt): Jemenben száraz, kiapadt folyómedreiben kell meghonosítania a lazachalászatot. Az ötlet mögött egy jemeni sejk (Amr Waked) áll, aki egyben egy skóciai sportbirodalom tulajdonosa. A sejk abban hisz, hogy ha a pecázást meghonosítja saját országában is, akkor elősegíti a békét és a spirituális felemelkedés a gyilkos indulatok uralta országban.

 

A Lazacfogás Jemenben valójában egy igazán európai film, angol humorral fűszerezve. Az amerikai romantikus vígjátékokra szocializálódott átlagnéző talán unalmasnak és száraznak tarthatja a filmet, hiszen hiányoznak belőle a tipikus klisék és a minél nagyobb poénra gyúró jelenetek. Viszont az európai vígjátékok úgyis meg tudják nevettetni az embert, hogy közben még valamilyen útravalóval is szolgálnak. A Lazacfogás Jemenben tanulságos történet arról, hogy a lehetetlen nem létezik, illetve, hogy a politika az élet minden területét behálózza. Afganisztánról és a háború okozta fájdalmakról is érdekes gondolatokkal gazdagodhatunk és tesszük mindezt úgy, hogy egy csepp vér nem folyik a képernyőn. Zseniális. A szerelmi szál pedig csak hab a tortán, a rendező megkímél minket az amerikai szirupos kapcsolatoktól és valójában egy olyan pár kibontakozását láthatjuk, akikről talán még a néző sem hiszi el, hogy egymásnak valóak lennének – legalábbis egy ideig.

 

A film főszerepére Ewan McGregor igazán találó választásnak tűnik, hiszen a skót színész rendkívül hitelesen passzol a skót tájakhoz. Ewan McGregor számára nemcsak ezért lehet örömjáték Fred Jones szerepe, hanem mostanság dúskál az érzelmileg visszamaradott karakterek megformálásában (Kezdők, 2010), továbbá egyik korábbi kiemelkedő alakítása szintén halakhoz kapcsolható (Nagy hal, 2003). A Lazacfogás Jemenben-ről elmondható, hogy abból a szempontból is tipikusan európai film, hogy még a legkisebb mellékszerepben is meggyőző színészi játékot láthatunk, pedig „csak” egy romantikus vígjátékról beszélünk.

 

A Lazacfogás Jemenben rendezője Lasse Hallström, akinek neve nincs benne az amerikai mainstreamben, pedig eddigi munkái alapján lassan meg kellene jegyeznünk. Korábbi alkotásai közül kiemelendő például a Gilbert Grape (1993), Szóbeszéd (1995), Árvák hercege (1999), Csokoládé (2000), Kikötői hírek (2001), Befejezetlen élet (2005), Casanova (2005), Hacsi – A leghűségesebb barát (2009), Kedves John! (2010).

 

A Lazacfogás Jemenben címe tehát senkit ne ijesszen meg! Egy rendkívül üdítő vígjátékot takar a vicces cím, amely a történet igen tömör kivonatát tartalmazza. Akár úgy is összegezhetnénk a látottakat, hogy ismert színészek láthatóan örömmel játszanak csodálatos és egzotikus tájakon (mint Skócia vagy Jemen), a sztori pedig legalább annyira érdekfeszítő, hogy észre sem vesszük azt a csaknem két órás időtartamot. Kicsit limonádé, kicsit elgondolkodtató, kicsit vicces, kicsit szerelmes, kicsit drámai, kicsit politikai – azonban a „sok kicsi sokra megy” – elv ez esetben is érvényes, a film megtekintése minden korosztálynak ajánlott!

 

Amikor legutóbb moziban jártam - klappolt az idő, pénz és társaság triásza - akkor három film közül kellett egyet kiválasztanom: Alkonyat - Napfogyatkozás, Szellemíró és Eredet. Tulajdonképpen nem volt igazán nehéz döntés, meg mindenki más is az Alkonyatra szavazott. Így a Szellemíró kimaradt - legalábbis mozis élmény tekintetében, on-line gyorsan pótoltam a hiányosságot. Az Ewan McGregor - Pierce Brosnan - Roman Polanski hármas már eleve érdekesnek ígérkezik, bármiről is szóljon a történet, biztos voltam benne, hogy megnézem. Nem bántam meg.

Először teljes meglepettség lett rajtam úrrá: én még sosem hallottam a szellemíró munkakörről. Ők azok, akik a nagy emberek helyett megírják az életrajzi könyvüket. Nem szívesen lennék szellemíró, mert ha ilyen nagy fába vághatnám fejszémet, az lenne a minimum, hogy mindenki megismerje a nevemet. Vajon mi motiválhat egy embert, hogy szellemíró legyen? Azon kaptam magam, hogy még mindig ilyeneken elmélkedem, a filmben viszont beindult a cselekmény: főhősünk, akit Ewan McGregor alakít, az angol miniszterelnök (Pierce Brosnan) szellemírójává válik, miután elődje váratlanul elhalálozott. Természetesen az ilyen filmeknél ez nem lehet véletlen és intelligens főhősünknek is szemet szúr a dolog: életrajzírás közben jócskán a dolgok mélyére ás, hogy kiderítse az igazságot.

A fenti kép a miniszterelnök rezidenciáján készült. Nem, az nem festmény vagy tapéta, hanem egy ablak. Ebből a szögből éppen nem látszik a tengerpart, de a homokból sejthető, hogy nincsen messze. Igaz, hogy a ház színei és a berendezés elég rideg, inkább kirakatnak tűnik mintsem otthonos lakásnak, de elfogadnám. Én is szeretnék ilyen tengerparti lakot! Csak ámultam és bámultam, annyira lenyűgöző az a ház. :) Ha gyakrabban lapozgatnék lakberendezési újságokat, talán láthatnék még ilyet, de ennek hiányában teljesen le voltam nyűgözve. Komolyan mondom, már csak ezért is megérte megnézni filmet - persze többért is, gyorsan vissza is kanyarodok hozzá.

A történetről még annyit, hogy néhol azt éreztem, hogy elvesztettem a fonalat. Aztán persze gyorsan visszataláltam és rájöttem, hogy ez mégsem olyan bonyolult, még az én politikához analfabéta agyacskám is be tudja fogadni a miniszterelnök stiklijeinek lényegét. Sok lehúzó véleményt olvastam a Szellemíróról mind kritikusok, mind közönség részéről: azt kifogásolták, hogy unalmas, vontatott és túl egyszerű illetve közönséges Polanski-mércével mérve. Személy szerint egyetlen percét nem untam: végig éreztem a feszültséget, érdekelt mi lesz a következő lépés, milyen piszkosságok derülnek ki. Igaz, hogy lehetett sejteni, hogy a miniszterelnök nem egy ma született bárány és valami nincs rendben vele, de a csavar a vége felé szerintem nagyon jó lett. Az a csavar amelyik az elnökkel kapcsolatos - nem a szellemíróval, mert ilyen is van. :P Szóval több váratlan fordulat is van benne, konkrétan az utolsó jelenetet kétszer is megnéztem "most mi van???" felkiáltással, mert nem akartam hinni a szememnek. Polanski bácsi kézjegyét pedig éppen ebben a jelenetben véltem felfedezni: nagyon ért hozzá, hogy bizonyos részei a filmnek úgy a néző emlékezetébe vésődjenek, hogy azt ne tudják onnan kitörölni. (Ilyen élményem minden eddig látott Polanski filmről van: A zongorista, Vámpírok bálja és A kilencedik kapu - tudom, nem túl hosszú e lista, van még mit bővíteni rajta...)

Most már a színészekről is beszélnék. Pierce Brosnan az élő bizonyíték rá, hogy van élet James Bond után - és nemcsak gagyi szerepekben. Szerintem irigylésre méltó az a színész, akire elnöki szerepet bíznak, ebben általában mindig van valami megtisztelő - még akkor is, ha nem teljesen pozitív karakter, mint ebben a filmben. Mondjuk meg kell mondanom, hogy számomra Pierce Brosnan mindig ugyanolyan, akár brit miniszterelnök, akár James Bond, akár ABBA-slágereket éneklő apajelölt (Mamma Mia!), akár komor üzletember (Emlékezz rám), akár poénokat szóró ügyvéd (Válótársak) és még sorolhatnám. Nem tartom sokarcú színésznek, inkább mérsékelten tehetségesnek, aki korrektül játszik mintsem kiemelkedően és becsületére legyen mondva, hogy külsőségekben még mindig 10 csillagos. És a Szellemíróban is ugyanezt a megszokott formáját hozza, szerintem őt így kell elfogadni mindörökre (mint az egykori James Bond, aki azért még játszott néhány jó filmben.)

Ewan McGregor sem itt hozza pályafutása legjobb alakítását - de ez igazából nem rajta múlott, inkább a szerepen amit neki írtak. Ewan jó színész, ez a Szellemíróban is látszik. Ewanben azt szeretem, hogy mindig ugyanolyan lelkesedéssel formálja meg karaktereit, akármilyen unalmas (mi több, rossz) filmről legyen is szó, mivel ilyenekből is sikeresen be tud választani néhányat. Itt viszont erről szó sincs és szerintem Ewan nagyszerű játékának is köszönhető, hogy még egyet dobott az amúgy is izgalmas filmen: mint mindig, most is élvezet volt nézni, ahogy játszik, illetve a hangja az, amit sosem tudok megunni - minden filmjét eredeti nyelven nézem. Mindössze láttam már karakteresebb szerepben emlékezetesebbet játszani, (pl. Moulin Rouge, Nagy hal, Angyalok és démonok) ez inkább amolyan rutinmunkának tűnt a részéről. De jó volt, szerettem ebben a filmben.

Azt azért elmondanám, hogy aki olyan pörgős, politikai krimire vágyik, mint mondjuk egy John Grisham filmadaptáció, azt csalódás fogja érni. Polanski-mester műve semmit nem bíz a véletlenre, alaposan kidolgozza a karaktereket, mindenre logikus választ kapunk, eközben művészi beállításokkal és felvételekkel találkozhatunk - és még ott is csavar egyet a történeten, amikor már azt hisszük, hogy túl vagyunk mindenen. Kicsit komor, kicsit angol, kicsit kusza, kicsit lassú - de egyértelműen megmozgatja az agytekervényeket. Mozirajongóknak és filmbuziknak abszolút kötelező alkotás, de amúgy is megér egy próbát sok-sok mindenért, amiket már fentebb részleteztem. :)