2010. március 26., péntek

3D-s filmtrend

A normál technikával készült filmeket ripsz-ropsz háromdimenziósra változtató filmtrend veszélyeire figyelmeztetett James Cameron, az Avatar rendezője.
Cameron szerint komoly károkat okozhat az új technika fogadtatásában, ha a hollywoodi stúdiók normál formátumból hirtelen minden filmjüket átváltoztatják háromdimenzióssá. "Az a baj ezekkel a döntésekkel, hogy a filmkészítőknek és nem a stúdióknak kellene meghozniuk őket, mivel ha a stúdiókon múlik, azok habozás nélkül feláldozzák a minőséget az alacsonyabb költségekért" - ágált a rendező az Avatar április 22-i DVD-megjelenésének beharangozó rendezvényén.

Cameron hangsúlyozta, hogy a 2D-ben készült filmek rövid úton 3D-re váltása helyett inkább eleve 3D technikával kellene forgatni, mivel csak az garantálja a megfelelő minőséget. A rendező, aki nem titkolta, hogy éppen korábbi sikerfilmje, a Titanic háromdimenzióssá változtatásán dolgozik, úgy fogalmazta meg a különbséget, hogy az nem egy "összecsapott átalakítás" lesz, mivel elegendő időt szán a színvonalas kidolgozásra. A héten Michael Bay, a Transformers-filmek rendezője is kétségeit fejezte ki a robotos sorozat új epizódjának háromdimenziós terveivel szemben. Mint a Deadline.com honlapon írta, még nem szánta rá magát a film háromdimenzióssá változtatására. A filmkészítők purista irányzata azt kifogásolja, hogy a 3D-re konvertált filmek rossz minőségűek, ugyanis szerintük azon érződik a rétegezettség, és ez meglátszik a képmélységen. A szintén teltházakkal futó és háromdimenziós változatban is sikeres Alice Csodaországban rendezője, Tim Burton azonban kijelentette, hogy esze ágában sem volt 3D-ben forgatni, hiszen az számára még bonyolultabbá tette volna a produkciót. Szerinte a dolog sokkal egyszerűbb: "vannak jó 3D-s és rossz 3D-s filmek, jó konvertálások és rossz konvertálások". - adta hírül az MTI.

Hihetetlen mekkorát változott a világ. Pár éve szinte kuriózumnak számított, ha valaki 3D-ben nézett filmeket, mára pedig trenddé vált. Tulajdonképpen nekem kétféle élményem van ezzel kapcsolatban: az egyik nagyon ködös és visszanyúlik alsós általános iskolás koromba, amikor is valamilyen cápás filmet néztünk meg egy vidéki kis moziban - a másik véglet pedig az IMAX, amihez idén volt szerencsém, már kétszer is (Avatar illetve Alice Csodaországban). Mondhatni a két sarkpont a 3D-s élmény tekintetében.
Másrészt a fenti véleményeket tekintve szintén tudok mihez hasonlítani, hiszen éppen az általam IMAX-ben látott két film rendezői, Cameron és Burton képviselik az egyik meg a másik oldalt. Hosszú évek után az Avatar, mint első IMAX élmény rendkívül lenyűgözőnek bizonyult, ezután már nagyjából tudtam, mire számítsak az Alice-nél. Mármint annyiban, hogy nem volt már rám akkora hatással, amikor ez meg az kinyúlt a vászonból, vagy úgy tűnt, hogy nekem jön. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy megbántam a 2. IMAX mozizást, mindössze, hogy túl közel volt egymáshoz a két élmény és ha legközelebb ilyenre adnám fejem, minden bizonnyal az év második felében lenne.

Nem tudom, hogy vagytok vele, de nekem macera a 3D-szemüveg. Egyrészt mindig koszos és ujjlenyomatos - bele se mertem gondolni, vajon kinek az orrán lehetett előttem, tiszta fertő itt a tavaszi vírusözön közepette (főként, hogy magam is náthás voltam mind a kétszer, elképzelhető, hogy hagytam pár mikroszkopikus jószágot az utókorra). Amikor anno azt a cápás 3D-s filmet néztem, megkaptuk a szemüveget ajándékba - látszik, hogy kitört a gazdasági világválság azóta. Másrészt azért sem szeretem a 3d-s szemüveget, mert elég nehéz és nyomta az orromat mind a két alkalommal. Sőt, azt sem tudom, hogyha valaki szemüveges, az hogyan tudja feltenni a 3D-set. Bár lehet, hogy erre van valami pofon egyszerű megoldás, csak én nem szembesültem vele, mivel szerencsére már nincs szükségem ilyenre.
Végezetül még arról sem ejtettem eddig szót, hogy az Avatar és az Alice után is szükségem volt egy-egy Algopyrinre, mivel szabályosan hasogatott a fejem. Először ráfogtam, hogy nyilván régen voltam ilyen helyen, meg csaknem 3 órán át néztem a filmet, ez viselte meg ennyire az idegrendszerem. Sőt, még az Avatar közben egyszer le is kellett vennem a szemüveget pár pillanatra, ugyanis könnyezett és égett a szemem. De mindez igazából eltörpült az IMAX-élmény mellett, ezért vállalkoztam rá másodszor is. Alice közben már nem volt baj a szememmel, viszont a másfél órás film után szintén baromira megfájdult a fejem. Úgy tűnik, a technika legyőzött engem, még nem készült fel a testem a legújabb trend befogadására.

Ám kanyarodjunk csak vissza Burton és Cameron álláspontjához! Semmi kétség, az Avatar nagyobbat ütött 3D-ben, mint az Alice. Az Avatart lenyűgözőnek találtam, bár a forgatókönyv nem minden pontjában nyerte el a tetszésemet, akárcsak a színészi alakítások, viszont az Alice-t meg úgy szerettem, ahogy van, de látványát tekintve kevésbé esett le az állam, mint a másiknál. Viszont történt azóta még valami: láttam mindkét filmet 2D-ben és meg kell mondjam, hogy az Avatar nagyon gagyinak tűnt és Csodaország mesterkéltebbnek hatott, mint 3D-ben. És a legtöbb emberhez mégis csak e formában jut el, hiszen megveszik DVD-n, megnézik online és szerintem csak jelentéktelen hányaduk vetemedik otthoni 3D-zésre. Én biztosan nem vennék fel itthon 3D szemüveget. Valahogy olyan ez nekem, mintha elmennék színházba - egyszeri és megismételhetetlen a 3D. Akármit is csinálok, otthon sose fogom úgy visszakapni az IMAX-élményt, mint a moziban. Ezért leginkább azon az állásponton vagyok, hogy 3D-nek nem szabad a film kárára menni: legfontosabb a történet és a színészek, a többi csak körítés.
Így rendkívül kíváncsi vagyok és el is mennék moziba pl. a Titanic vagy A Gyűrűk ura trilógia 3D-s vetítésére, ha ezek egyszer létrejönnek, kíváncsi leszek a hatásra, mennyire változtatná meg a filmek dinamikáját. Viszont annyi bizonyos: nem kell mindent 3D-ben megcsinálni, hiszen például a drámáknál, ahol a mondandón van a hangsúly, semmi szükség másra terelni a figyelmet. Maradjunk annyiban, hogy egyértelműen jobban kedvelem a 2D-t a 3-nál, annak örülnék a legjobban, ha a 3D csak egy alternatívaként maradna meg és nem szorítaná ki a 2D-s filmgyártást.

2 megjegyzés:

Marizs írta...

Szemüvegesként először paráztam, h én mit fogok látni az Imax-ban, és szerencsére nem csalódtam. Az Imaxban jó nagy szemüveget adnak, aláfér a saját okulárém kényelmesen.
Ám, rájöttünk, h az imaxba kizárólag a 8.sortól felfelé szabad ülni, ott is középre.
A Harry Pottert a 6. sorból néztük. Közben kiszakadt a fejem, mert túl közel volt ( pedig én szeretem ha csak a vászont látom). A 15 perces 3D szakasz után elkezdett fájni a szemem.
Ezzel szemben az Avatart a 11.sorból néztük. Kényelmesen befogtuk a vásznat, és a szemünk se fájt 2,5 óra után... Szóval ez a tapasztalat :-)

Bernadette írta...

Köszi a szemüveges infót. Amúgy én mind a kétszer a legfelső sor közepén ültem - sikerült időben jegyet foglalni. :D Aztán volt olyan kísérőm, akinek szintén fájt a szeme meg a feje, a másiknak meg nem, úgyhogy ez biztos egyénfüggő, hogy kinek mennyit bír az idegrendszere. :)

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates