Világ és egyéb katasztrófák

Harry Potter legújabb kalandjait mindig nagy érdeklődés övezi, akár könyv, akár mozgóképes verzióról legyen is szó. A varázslótanonc történetének utolsó darabjához érkezve a filmesek megadták a módját a búcsúnak: a Halál ereklyéiért kétszer kell moziba mennünk, az első látogatás mostanában aktuális.

„Ez az eddigi legjobb film!” – azt hiszem, ez a mondat minden rész után jogosan hagyhatja el a néző száját. A Halál ereklyéi is ezt a sztereotípiát erősíti, hiszen az előzetes várakozáshoz mérten nagyszabású és minden korábbinál színvonalasabb alkotást sikerült összehozni a film készítőinek. Amikor napvilágra került a hír, miszerint az utolsó Harry Potter könyvből két filmet forgatnak, jogosan merülhetett fel a kérdés, hogy nemcsak egy újabb bőr lehúzásáról van-e szó? Hiszen itt a történet vége, nem lesz újabb – így pedig bevétel szempontjából is megéri, ha a hetedik részért kétszer mennek moziba a rajongók, még utoljára. A Halál ereklyéi első epizódjának pörgőssége, érzelemvilága és a megvalósítás profizmusa megcáfol minden rosszmájú feltételezést: elfogadhatjuk, hogy egy 620 oldalas, az előző hat rész minden szálát elvarrni hivatott könyv igényes adaptációját nem lehet egyetlen filmbe sűríteni.

A kettévágott hetedik rész egy másik szempontból is okot adhat kételkedésnek: vajon mennyire lesz zavaró, hogy J. K. Rowling gondolatmenetét egy huszáros vágással megszakítják, a folytatásra pedig több mint fél évet várhatunk. Aki megnézi a Halál ereklyéit, egyértelműen állást tud foglalni e kérdésben. Ugyanis semmivel sem zavaróbb, mint korábban. Ha belegondolunk, egyetlen Harry Potter történetnek sem lett vége eddig, maradtak lezáratlan ügyek, tudtuk, hogy lesz folytatás. A Halál ereklyéivel is ugyanez a helyzet: a feszültség érezhetően fokozódik a végkifejlethez közeledve, és a befejező jelenetet látva minden bizonnyal a nézők jelentős hányada azonnal megnézné a folytatást – ám ez a jelenség a korábbi epizódoknál is tapasztalható volt.

Miért is mondhatjuk, hogy a Halál ereklyéi az eddig legjobb Harry Potter film? Nyilván ha a könyv nem lenne jó, akkor a filmmel is lehetnének problémák – ez esetben viszont erről szó sincs. Ám amikor adott egy használható alap, még az sem garancia, hogy ugyanaz élvezhető lesz a filmvásznon – a rendezésen áll vagy bukik minden. A legutóbbi részt David Yates rendezte, aki a korábbi két epizódot is elkövette. A különbség csak annyi, hogy a mostani rész sokkal kiforrottabb: nincsenek üresjáratok, de mégsem csupa akció, látvány és poénok, hanem egyre mélyebb érzelmek is a felszínre törnek, a feszültség az első perctől az utolsóig megmarad. 

Ahogy a történet is egyre sötétebbé válik, úgy a film is: hol vannak már azok a színes roxforti hétköznapok, amikor a 10-11 éves gyerkőcök mindig valami rosszban sántikáltak és csínyt csínyre halmoztak? Ezúttal főhőseinket csak egy év választja el a felnőtté válástól, ráadásul tanulással sem kell gyötörniük magukat – már olyan problémák nyomasztják őket, hogy mentsék meg a varázslóvilágot az elvetemült Voldemorttól és miként pusztítsák el a megátalkodott mágust, akiben egy cseppnyi szeretet sem lakozik.

Továbbá azért ez a legjobb rész, mert az egykori gyerekszínészek is felnőttek a feladathoz, méltó partnereivé váltak az őket körülvevő nagyságoknak (akikről különösebben nincs is mit mondani, mert csak a szokásos, igazi angol színészekhez méltó színvonalat hozzák). Daniel Radcliffe még sosem mutatta ennyi arcát, mint a mostani részben – a széria végéhez közeledve érett be és tanult meg játszani. Negatívumként egyedül az hozható fel, hogy a főhősök már kicsit túlkorosak és még jóindulattal is többnek néznek ki 17-nél. Viszont az is érthető, ha már hat részt végigcsináltak, akkor nem a legvégén cserélik le őket.

Végezetül jöjjön néhány hasznos tanács a filmnézéssel kapcsolatban! A Halál ereklyéi az eddigi legsötétebb és legijesztőbb Harry Potter film – a 12-es korhatárt valóban nem ok nélkül kapta. A dinamikus vágásnak köszönhetően néhány jelenet egy gyengébb horrorfilmbe is elmenne, törekedjünk olyan alkalmatosságon ülve megtekinteni a filmet, amellyel nem lehet hátraesni hirtelen mozdulatok esetén. Emellett az érzékenyebb lelkületű nézők a saját érdekükben zsebkendőt is csomagoljanak, mert a Halál ereklyéi szívszorító jelenetekben sem szenved hiányt.

Harry Potter és a Halál ereklyéi I. rész (Harry Potter and the Deathly Hallows: Part I)

angol-amerikai kalandfilm

Szereplők: Daniel Radcliffe, Emma Watson, Rupert Grint, Ralph Fiennes, Helena Bonham Carter, Alan Rickman

Forgalmazó: InterCom

Forrás

A hétvégi X-Faktor nagy meglepetése, hogy a 2011-es Csillag születik döntőse, a harmonikás Szabó Ádám megjelent, ezúttal énektudását bemutatva. Annak idején is énekelt egyszer a Csillag születikben, viszont azóta érezhetően képzettebb a hangja. Személy szerint, eddig jobban szerettem harmonikásként - de ki tudja, mit hoz a jövő. :) Borítékolom, hogy bekerül majd az élő adásokba. Kicsit olyan érzésem van, mint tavaly Szabó Dávidnál, aki szintén komoly (színházi) múlttal jött, hogy valami mást kipróbálhasson - és lám, a 4. helyen végzett. Ádám is sokra viszi a műsorban. És nem érdemtelenül, mert nagyon jó hangja van. Azt hiszem, Alföldi Róbert mondta neki, hogy kicsit darabosan énekelt, amivel egyet értek és szerintem nem ezt a dalt kellett volna választania (baromi nehéz Adele-t énekelni, és konkrétan ezt a dalt a Voice-ban Gájer Bálint sokkal természetesebben adta elő). De érezhető Ádámban is a potenciál, és nagy előnye, hogy rutinos versenyző, biztosan nem lesz lámpalázas. Sok sikert kívánok neki! :)

Nemrég látott napvilágot a következő szám, amely egy dél-amerikai szappanopera (La Tempestad) főcímdala. Maga a klip története számomra rejtély, főleg a szöveg értelmének ismeretében: amennyiben egymásra vágynak, ki az a sötét hajú nő, akit a pasi visz a végén a karjaiban? De nem is ez a lényeg, Christina Aguilera csodálatos, mint mindig, a pasi hangja macsósan reszelős, a dal pedig túlcsordul az érzelmektől, olyan dél-amerikai stílusban. Szerintem nem lehet nem szeretni. :) Élvezzétek!

Eredeti dalszöveg:

Alejandro Fernandez ft. Christina Aguilera: Hoy tengo ganas de ti

Fuiste ave de paso y no sé porqué razón

Me fui acostumbrando cada día mas a ti

Los dos inventamos la aventura del amor

Llenaste mi vida, y después te vi partir

Sin decirme adiós yo te vi partir

Chorus:

Quiero en tus manos abiertas buscar mi camino

y que te sientas mujer solamente conmigo

Hoy tengo ganas de ti, hoy tengo ganas de ti.

Quiero apagar en tus labios la sed de mi alma

y descubrir el amor juntos cada mañana

Hoy tengo ganas de ti, hoy tengo ganas de ti.

No hay nada mas triste que el silencio y el dolor

Nada mas amargo que saber que te perdí

Hoy busco en la noche el sonido de tu voz

y donde te escondes para llenarte de mí

Llenarme de tí, llenarme de tí

Chorus

Magyar fordítás:

Pó, a kissé túlsúlyos, butus, ámde hatalmas szívű karatézó panda újabb izgalmas és szórakoztató kalandokba keveredik – a nagysikerű animációs film második része ezúttal 3D-ben is megtekinthető.

Az animációs filmekre specializálódott két legnépszerűbb stúdió, a Pixar és a DreamWorks között állandó rivalizálás zajlik a nézők becsalogatásának érdekében. Míg a Pixar a Disney rajzfilmek hagyományaira építve igyekszik felépíteni a karaktereit és a történet fonalát, addig a DreamWorks olyan filmeket gyárt, melynek főhősei az átlagostól eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek. A Shrek kövér és műveletlen ogréje, a Cápamese vegetáriánus cápája vagy a Mézengúz lusta méhecskéje mellé beállt a sorba egy eltunyult, pocakos pandamaci, aki rettenthetetlen harcművész szeretne lenni. Az alkotók pedig annyi fantáziát láttak benne, hogy folytatták Pó történetét, akiből már Sárkány Harcos vált és visszaállította a békét és egyensúlyt a Völgyben az első epizód végére.

A Kung Fu Panda 2-ben nem meglepő módon egy újabb ellenség bukkan fel, aki nemcsak egész Kínát akarja rabszolgasorba dönteni, hanem csodafegyverével a kung fut szeretné végérvényesen elpusztítani. Póra és barátaira hárul a feladat, hogy megsemmisítsék a fegyvert, ám az utazás váratlan meglepetéseket tartogat. Pó sejtése igaznak bizonyul, miszerint az eddig édesapjának hitt lúd mégsem vér szerinti szülője: a panda nemcsak az ellenséggel küzd meg, hanem saját démonaival is, és fény derül származásának valódi hátterére.

A második epizódban az ismerős arcok mellett új szereplőkkel is találkozhatunk, például Shennel, a pávával, kinek kegyetlensége és szívtelensége sosem látott méreteket ölt Kínában. Érdekes vállalkozásnak tűnt a DreamWorks részéről ez a karakter, mivel erőteljesen emlékeztet például az Aladdin Jafarjára vagy A hercegnő és a béka gonosz mágusára – pedig a stúdió kerülni szokta az ennyire egyoldalú jellemvonásokkal rendelkező szereplőket. A Kung Fu Panda 2 abban nem tér el attól a mesékre jellemző alapsémától, miszerint a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését. 

Viszont a Shennel kapcsolatban az átlagos gonosz karakterekkel ellentétben megvilágították, hogy miért vált ennyire megátalkodottá és zsarnokivá a páva, ám a változás lehetőségét már nem adták meg neki és úgy végezte, mint akármelyik negatív tulajdonságokkal rendelkező anti-mesehős. Talán okosabb befejezés lehetett volna a megbocsájtás, mert így a mese üzenete elég sötétre sikeredett: két árva élőlény csapott össze és a béke, illetve a szeretet helyett az erőszak és a bosszúállás győzedelmeskedett, méghozzá annak a szereplőnek kellett pusztulnia, akinek sanyarú gyerekkora volt, mert a szülei nem szerették.

A Kung Fu Panda 2-t 3D-s verzióban is meg lehet tekinteni mozikban. Az effektek viszont nem sokat dobnak a látványon – mert az anélkül is rendkívül igényes és lenyűgöző. A 3D szükségessége mindössze annyiban fedezhető fel, hogy megijessze a gyermekeket, mivel néhány hirtelen lándzsa-rántás vagy kődobálás még a felnőtt nézőket is összerezzenti egy pillanatra, nemhogy a kisebbeket. A 12-es korhatár ennek is betudható, nemcsak a verekedős jeleneteknek. Egy animációs film 3D-s verziója napjainkban már szinte alapkövetelmény és a Kung Fu Panda 2 is ezt a tendenciát mutatja: inkább kötelességből (és magasabb bevételek miatt) csinálták meg így is, mintsem hogy növelje a film értékét. 

Mindenesetre a Kung Fu Panda 2 egyértelműen élvezhetőbbre sikerült, mint az első epizód. Nemcsak a történetben fedezhetők fel mélyebb tartalmak és komolyabb gondolatok a korábbihoz képest, hanem a grafika és a színvilág kifogástalan a nagyszerű zenéről nem is beszélve. Az már más kérdés, hogy a fiatalság számára milyen értéket tud közvetíteni, mert a régi idők klasszikus Walt Disney meséinek korában ez sem okozott problémát. Viszont szórakozás szempontjából rendben van, aki csak egy igényes kivitelű animációs filmre vágyik, bizonyára nem fog csalódni.

Kung Fu Panda 2, 2011

amerikai animációs film

Forgalmazó: UIP-Duna Film

Forrás

A romantikus filmekre akármilyen szezonban vevő a közönség – ezt bizonyítja, hogy a Szerelem és más drogok jelenleg a 2. legnézettebb film az országban, három hét alatt több mint 70 ezer nézőt vonzott. Ám a cím és a reklámkampány ellenére nem az a szellemes, egyszerű szerelmes filmecske.

A film főhőse, Jamie (Jake Gyllenhaal) egy rendkívül sármos és vonzó férfi, minden nőt megkap, akit akar. A kellemest a hasznossal összekötve ezt a képességét a munkájában is kamatoztatja: gyógyszerekkel kereskedik, és minden csábját bevetve igyekszik a nagy fogást kihorgászni. Ám találkozik Maggie-vel (Anne Hathaway), aki más, mint az addigi könnyű kalandjai. Vad, szenvedélyes, és kiszámíthatatlan viszonyba bonyolódnak egymással és mindkettejük életét megváltoztatja ez a kapcsolat: Jamie, aki képtelen bármiféle elkötelezettségre, kisebb válságba kerül, mikor kapcsolatuk komolyra kezd fordulni, illetve Maggie is egyre jobban vonzódik hozzá, bármennyire is küzd az érzései ellen.

Már a találkozás első pillanatában kiderül és nyilvánvaló Jamie és a néző számára is, hogy Maggie fiatalkora ellenére Parkinson-kórban szenved. Innentől, hogy konkrétan beindulna a cselekmény, válik az addig vígjátéknak tűnő film drámává – a romantika a maga valójában pedig csak foltokban fedezhető fel. Jamie és Maggie kapcsolata jóformán a szexről szól a kezdetekben és a 16-os korhatárból sejthető, hogy a szerelmes jelenetek nem érnek véget a csóknál vagy a melltartó kikapcsolásánál. Drámaivá igazán akkor válik a helyzet, amikor Jamie-nek szemet szúr, hogy kedvese keze bizony remeg néha, már nem tud úgy festeni, mint egykor – illetve egy Parkinson-kóros nő férje ellátja ’jó’ tanácsokkal. Ekkor jön a megszokott romantikus forgatókönyvi fordulat, hogy összevesznek, eltávolodnak egymástól, a film végén pedig kiderül, hogy főhősünk valóban akkor gazember-e, mint amilyennek eddig mutatta magát.

A Szerelem és más drogok nem nevezhető sem újszerű, sem korszakalkotó műnek a maga műfajában. Az Édes november, az Ősz New Yorkban vagy a Séta a múltba is hasonló keserédes történetek, ahol a szerelmesek közé áll valamilyen végzetes betegség. A Szerelem és más drogok azért lett kicsit könnyedebb hangvételű, mert a gyógyíthatatlan kór nem követelte senki életét, csak a Parkinson-os összejövetel által kapunk képet róla, hogyan alakul Maggie egészségi állapota néhány év múlva. További különbség abban áll, hogy a fent említett filmeknél sikerült megtalálni az egyensúlyt, hogyan legyen egy ilyen történet egyszerre romantikus, megható, nagyon drámai, reális ám helyenként vicces. A Szerelem és más drogok túlzásba esett egyrészt a poénok szintjén (Jamie bátyjának karaktere nagyon kilóg), másrészt a sok meztelenkedés tekintetében, hiszen ez legfeljebb a bevételt növeli (ami persze nem mellékes szempont), de a film művészi értékét nem. Viszont kevés benne a drámai mélység, Jamie jellemfejlődése rettentően elnagyolt és hiteltelen. A sok reklámot sem lehet szó nélkül hagyni, a film végére minden néző tudni fogja – ha akarja, ha nem – a legnagyobb amerikai gyógyszergyártó cégek neveit és a legismertebb termékeiket.

A sok negatívum ellenére viszont mégis van valamiféle bája e filmnek, amiért nem gondol rá rossz szájízzel az ember. Ennek magyarázata a főszerepeket alakító színészekben áll, hiszen Jake Gyllenhaal és Anne Hathaway korosztályuk legtehetségesebbjei közé tartozik és játék tekintetében egyikük sem okoz csalódást a Szerelem és más drogokban. Arról nem ők tehetnek, hogy a forgatókönyv és a rendezés kicsit döcögős, hanem egy személyben Edward Zwick. A korábbi munkáit elnézve (pl. Szenvedélyek viharában, Az utolsó szamuráj, Véres gyémánt) egyértelműen gyengébb produkciót alkotott ezúttal. Viszont aki arra vágyik, hogy valami könnyen érthető, néhol vicces ám egy picit elgondolkodtató szerelmes filmet lásson tehetséges, fiatal színészek interpretálásában, nekik receptre felírható a Szerelem és más drogok fogyasztása.

Szerelem és más drogok (Love and Other Drugs)

amerikai romantikus dráma, 115 perc

Szereplők: Jake Gyllenhaal, Anne Hathaway

Rendező: Edward Zwick

Forgalmazó: Intercom

Forrás

A nyári filmszezonban az üdítő vígjátékoké a főszerep a mozikban. Ezúttal a Gyakornokok című komédiát szeretném mindenki figyelmébe ajánlani, amely korhatárra való tekintet nélkül vicces mindenki számára.

Owen Wilson és Vince Vaughn már az Ünneprontók ünnepe című nagysikerű vígjátékban is együtt dolgozott. Annak témája az esküvők körül forgott. A mostani filmnek jóformán semmi köze az előzőhöz, viszont annyira komolyan vették a dolgot, hogy maga Vaughn írta a forgatókönyvet és az aktuális gazdasági trendekhez alkalmazkodva a munkanélküliség alkotja a történet kiindulópontját. Viszont nem kell semmi komolyra gondolni.

A sztori szerint két régi vágású értékesítő fölött eljár az idő és megszűnik munkahelyük. Egyetlen lehetőségnek a Google gyakornokprogramját találják, azonban arra ők sem számítanak, hogy vetélytársaik jóformán a gyermekeik is lehetnének. Ráadásul felkészültségük sem vetekedhet azokkal a fiatalokkal, akik kiskorúk óta a számítógép előtt ülve élik mindennapjaikat. A generációs különbségek számtalan helyzetkomikumhoz vezetnek. A film nagy előnye, hogy egyrészt a digitális bennszülöttek számára is vicces a 40-es éveikben járó csávók bénázása, másrészt akadnak olyan nézők is, akiknek meg azok a fiatalok tűnnek viccesnek, akik a Google minden funkcióját betéve tudják.

Napjaink vígjáték tendenciájára jellemző az úgynevezett ordenáré-humor, melynek ékes példája az idei év eddigi legsikeresebb komédia szériájának befejező része, a Másnaposok 3. A Gyakornokok ehhez képest könnyed és kulturált szórakozást ígér, mellőzve a trágárkodást és a gusztustalan poénokat. Még az Ünneprontók ünnepéhez képest is kicsit visszafogottabbra sikerült a mostani film, bár ez betudható talán a Gyakornokok alapkoncepciójának is, miszerint az örökifjak felett is eljárhat az idő és a humoruk is korábbi értékekhez igazodik.

A mozi-rajongók két fajtája létezik: egyikük a feliratos filmekért, másik felük a szinkronizáltakért rajong. A Gyakornokokat országos szinten szinkronizáltan adják, viszont sokáig futott a mozikban a Gyakornokok feliratos trailere is. A Gyakornokok egyik legviccesebb jelenetében a főszereplőknek ki kell találniuk egy új alkalmazást és Vince Vaughn karaktere a „villámháló”-t ajánlja, ami szerinte annyi lenne, hogy készítenek egy fényképet, ami ezután egyből felkerül az internetre(?). Eredeti nyelven a „villámháló” fogalma „on the line”-nak hangzott. A fiatalok az elképesztő ötlet előtt is padlót fogtak, hogy valaki a 21. században nem ismeri az „online” kifejezést, hanem következetesen „on the line”-t mond. Szerintem ennek a magyar változata (villámháló vs. világháló) elég gyatrára sikeredett. Aki ért angolul, inkább feliratosan nézzen filmeket, mert nem mindent lehet átültetni magyarba, hogy pontosan ugyanaz legyen az értelme.

Összességében a Gyakornokok egy kellemes és szórakoztató vígjáték, amely annak ellenére leköti a néző figyelmét az első perctől az utolsóig, hogy már az elején sejtheti mindenki, hogy itt biztosan happy end lesz valamilyen formában. A film további előnye, hogy az Owen Wilson – Vince Vaughn páros továbbra is nagyon jól működik és ez a két teljesen különböző karakter igazán egymásra talál a vásznon. Az első filmkockától elnyerik a nézők szimpátiáját, ami nem mindenkinek sikerül a vígjáték-iparban. Bízom benne, hogy nem ez volt az utolsó közös filmjük.

Gyakornokok (The Internship, 2013)

amerikai vígjáték, 119 perc

Főszereplők: Owen Wilson, Vince Vaughn

Rendező: Shawn Levy

Forgalmazó: InterCom

Forrás

Az idei Cannes-i Filmfesztivál talán legnagyobb port kavart alkotása végre megérkezett hazánkba is, amely a Drive rendezője és Ryan Gosling újabb közös munkája. Megtekintése erős idegzetűeknek ajánlott.

2011. egyik legsikeresebb filmje a Drive – Gázt! volt, amely a kritikusok és a nézők tetszését egyaránt elnyerte. A film egy olyan férfi történetét meséli el, aki szerelme biztonsága érdekében bármire képes, még az agressziótól sem riad vissza. Ehhez képest a Csak Isten bocsáthat meg kulcsszereplője nem repes az örömtől, amikor testvére gyilkosán kellene revansot vennie. Csak akkor veszi fel a harcot, amikor már nincs más választása.

Tulajdonképpen a Csak Isten bocsáthat meg tekinthető a Drive továbbfejlesztett verziójának. Mindkettőben Ryan Gosling a főszereplő, aki csendes és szűkszavú férfiakat formál meg (a mostaniban kb. harmad annyi mondata van, mint a Drive-ban) és ezekre a figurákra épül a dráma. Továbbá a meglepően agresszív viselkedés mindkét alkotásban dominál, viszont az utóbbiban kifejezetten brutálisnak lehet nevezni a látottakat. A Drive hangulatát is meghatározta a csordogáló (ám mégis feszültséggel teli) eseménysor és a lassított felvételek – a Csak Isten bocsáthat meg-ben mindez tovább fokozódik. Ráadásul a film látványvilága is különösen beszédesre sikerült: több zártterű helységet láthatunk, melyekben meghatározó a vörös fény. A filmzene is nagyszerűen illeszkedik ebbe a távol keleti atmoszférába. Mindebből is látszik, milyen kifinomultsággal és szakértelemmel alkották meg a filmet, mert úgy tűnik, minden a helyén van. Akkor mégis miért lett megosztó alkotás?

A film megtekintése kizárólag a 18 éven felüli korosztály számára ajánlott. Ennek oka a filmben látható brutális és kegyetlen jelenetekben keresendő. A rendező, Nicolas Winding Refn tökélyre fejlesztette, hogyan is kell művészfilmben a vászonra vinni a legdurvább fajta emberkínzást és vérontást. Valószínűleg ezért alkotja a film kontextusát a bangkoki alvilág harca, hiszen az emberekben eleve baljós asszociációkat vált ki ez a párosítás. A rendező igazán zseniálisan kreálta meg a filmet és a karaktereket – bizonyos jelenetek és szereplők hosszú időre belevésődnek a nézők memóriájába. Akármi is legyen a véleménye a film megtekintőjének, az teljesen biztos, hogy emlékezetes élményt nyújt neki.

A főszereplő Ryan Gosling nagyon ráállt ezekre a figurákra, akik alig beszélnek pár szót, viszont illegális cselekedetekkel, az agressziótól vissza nem riadva próbálnak boldogulni. A Csak Isten bocsáthat meg immár a harmadik a sorban, előtte hasonló karaktert formált meg a Drive-ban és a Túl a fenyvesen-ben is. Egyébként napjaink egyik legfelkapottabb színészéről van szó, aki nemcsak szuggesztív külsejével, hanem rendkívüli tehetségével hívta fel magára a figyelmet. Biztosan hallani fogunk róla a jövőben, akár díjkiosztó ünnepségeken is.

Bizonyos szempontból csalódás a Csak Isten bocsáthat meg, mert a néző nem azt kapja, amit a Drive alapján elvárna. Másrészt ez annál sokkal kidolgozottabb és finomabb munka – annak ellenére is, hogy a történetből teljes mértékben hiányzik a finomság. Kegyetlen, brutális és meghökkentő. Ez az a film, amiről valóban lehet mit beszélni és véleményt nyilvánítani.

Csak Isten bocsáthat meg (Only God Forgives, 2013)

francia - svéd - thaiföldi thriller, 90 perc

Főszereplők: Ryan Gosling, Kristin Scott Thomas, Vithaya Pansringarm

Rendező: Nicolas Winding Refn

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

Forrás