2009. április 30., csütörtök
Most asszociálhatsz az emberiség szebbik felére és az azonos című filmre (The Women, 2008) is, mindkét esetben helyesen jársz el.
Oké, tény, hogy eme alkotás nem éppen filmtörténeti jelentőségű (az imdb-n csak 4.7 csillagot kapott), de mégis, én azt mondom, van benne valami. Persze az élvezetéhez is teljesülnie kell bizonyos feltételeknek, mint például: legyél Te is nőnemű. Nem árt, ha éppen depressziós vagy, hiszen a tökéletes szakítós filmet tolod be épp a lejátszódba.
Szakmai (jézusom, nagy szavakat használok!) szempontból nem nyilatkoznék róla, nem is nagyon van mit. A szereposztás valóban parádés lenne, de... nem tudom, valami most hiányzik ebből a sok csodás színésznőből. A történet is egészen mindennapi: férj megcsalja a feleségét, juj, most mi lesz? Természetesen más tanácsot adnak a barátnők és mást a bölcs édesanya, bla-bla-bla...
De a sok rossz mellett mégis van valami pozitív ebben a filmben. Rendkívül jó ötlet volt például, hogy egy darab férfi jelenlétét nem lehet érezni (az utolsó, "szimbolikus" képkockát mindenki vegye annak, aminek akarja), még a telefonon keresztül sem halljuk a hangjukat. És mivel sehol sincs egy hím sem, végre törődhetünk a legfontosabb dologgal: magunkkal.
Hiszen, ha nem is túl szép köntösben, de a film azt mutatja be, hogy milyen az, amikor egy nő teljesen alárendeli magát a kapcsolatának, a családjának, míg végül teljesen elveszíti az egyéniségét, ami valljuk be, a szeretteinktől való tökéletes elhidegüléshez vezethet. De örüljünk, hiszen mindig van remény! Újra önmagunkra találhatunk, megvalósíthatjuk álmainkat. Jusson eszünkbe, hogy soha sincs késő egy nagyot lépni. Egyszerűen bármit megtehetünk. Bármit! (Kíváncsi vagyok meddig tudnám még ezt ragozni, de a tisztelt közönség kedvéért inkább mellőzném a továbbiakban.)
Röviden: ha sikerül beleélnünk magunkat a filmbe, akkor önbizalmat ad. Ám, hogy semmi se legyen tökéletes, most is veszélyezteti valami a kiegyensúlyozott "ébredésünket":
Hölgyeim, esedezve könyörgöm, hogy senki se kövesse el azt a hibát, hogy mindent elhisz a mozinak! Az igaz, hogy tehetünk magunkért és a boldogságunkért, hogy képesek vagyunk előnyünkre változni. Viszont ne várjuk azt a rózsacsokrot, azzal az üdvözlő kártyával, amit a filmbeli férj küld az önmagát megvalósító feleségnek: "Szeretnélek újra megismerni!"
Azért ennyire könnyű nem lehet... :)
Oké, tény, hogy eme alkotás nem éppen filmtörténeti jelentőségű (az imdb-n csak 4.7 csillagot kapott), de mégis, én azt mondom, van benne valami. Persze az élvezetéhez is teljesülnie kell bizonyos feltételeknek, mint például: legyél Te is nőnemű. Nem árt, ha éppen depressziós vagy, hiszen a tökéletes szakítós filmet tolod be épp a lejátszódba.
Szakmai (jézusom, nagy szavakat használok!) szempontból nem nyilatkoznék róla, nem is nagyon van mit. A szereposztás valóban parádés lenne, de... nem tudom, valami most hiányzik ebből a sok csodás színésznőből. A történet is egészen mindennapi: férj megcsalja a feleségét, juj, most mi lesz? Természetesen más tanácsot adnak a barátnők és mást a bölcs édesanya, bla-bla-bla...
De a sok rossz mellett mégis van valami pozitív ebben a filmben. Rendkívül jó ötlet volt például, hogy egy darab férfi jelenlétét nem lehet érezni (az utolsó, "szimbolikus" képkockát mindenki vegye annak, aminek akarja), még a telefonon keresztül sem halljuk a hangjukat. És mivel sehol sincs egy hím sem, végre törődhetünk a legfontosabb dologgal: magunkkal.
Hiszen, ha nem is túl szép köntösben, de a film azt mutatja be, hogy milyen az, amikor egy nő teljesen alárendeli magát a kapcsolatának, a családjának, míg végül teljesen elveszíti az egyéniségét, ami valljuk be, a szeretteinktől való tökéletes elhidegüléshez vezethet. De örüljünk, hiszen mindig van remény! Újra önmagunkra találhatunk, megvalósíthatjuk álmainkat. Jusson eszünkbe, hogy soha sincs késő egy nagyot lépni. Egyszerűen bármit megtehetünk. Bármit! (Kíváncsi vagyok meddig tudnám még ezt ragozni, de a tisztelt közönség kedvéért inkább mellőzném a továbbiakban.)
Röviden: ha sikerül beleélnünk magunkat a filmbe, akkor önbizalmat ad. Ám, hogy semmi se legyen tökéletes, most is veszélyezteti valami a kiegyensúlyozott "ébredésünket":
Hölgyeim, esedezve könyörgöm, hogy senki se kövesse el azt a hibát, hogy mindent elhisz a mozinak! Az igaz, hogy tehetünk magunkért és a boldogságunkért, hogy képesek vagyunk előnyünkre változni. Viszont ne várjuk azt a rózsacsokrot, azzal az üdvözlő kártyával, amit a filmbeli férj küld az önmagát megvalósító feleségnek: "Szeretnélek újra megismerni!"
Azért ennyire könnyű nem lehet... :)
Subscribe to:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése