Világ és egyéb katasztrófák

1989. július 18-án a Morvai Ferenc vezette magyar-szovjet-amerikai expedíció meglelte Petőfi Sándor földi maradványait a Bajkál-tó körzetében, Barguzinban – közölték a szenzációt az akkori lapok.

Petőfi Sándor a magyar irodalom egyik legnagyobb költője: nevét gyakran azonosítják e fogalommal. Akárcsak verseit, ugyanúgy életrajzát is ismeri mindenki, és nemcsak Magyarországon. Petőfi életében mindössze két momentum vita tárgya a mai napig: hogyan történt amikor először kinyitotta és amikor utoljára lehunyta szemét. Január 1-jén A rejtélyes Petőfi címmel már megjelent a Nem bulváron egy cikk a költő születéséről, így most ezen az évfordulón a haláláról ejtenénk pár szót.

Az irodalmi tankönyvekben napjainkban is a következő olvasható Petőfi életrajzának utolsó bekezdésében: 1849. július 31-én a segesvári csatában tűnt el örökre. „Sokféle visszaemlékezés, hír és rémhír szólt sorsáról, azt igazat azonban mindmáig senki sem tudja. Sírjának helye ismeretlen.” – áll Mohácsy Károly tizedikesnek szóló tankönyvében.

Ám volt egy időszak, amikor úgy tűnt, a rejtély megoldódott. Morvai Ferenc vállalkozó és Kiszely István antropológus 1989. júliusában a Bajkál-tó melletti Barguzin egyik temetőjében kiásta egy Petrovics nevű, Petőfi Sándornak vélt száműzött csontjait. Azokat pedig 1991-ben Moszkvából az Egyesült Államokba küldte elemzésre. A hosszadalmas vizsgálatok éveken keresztül találgatásokra adtak okot.

A feltáró expedíció egyik tagja, Kiszely István állítása szerint már az első laboratóriumi eredmények azt bizonyították, hogy férfi csontjainak maradványairól van szó. Így ők szorgalmazzák a költő édesanyja, Hrúz Mária sírjának felnyitását, hogy elvégezhessék az esetleges rokonságra fényt derítő DNS vizsgálatot. Ezzel szemben állnak azok a vélemények, melyek szerint nem Petőfi Sándor tetemét találták meg. Az MTI információja szerint 1994-ben a maradvány felkarcsontjából vett minta alapján egyértelműen megállapították, hogy női tetemet vizsgáltak. A hivatalos jelentésben szó szerint az állt: „az az ember, akiből a felkarcsont-töredék származik, nőnemű.” A Magyar Tudományos Akadémia is ezen az állásponton van, szerintük a tudományos vizsgálatok minden kétséget kizáróan megállapították, hogy a barguzini sírban egy női csontvázat találtak.

Akkor hol van Petőfi? Lehet, hogy örök rejtély marad előttünk. Mindenesetre a kialakult Petőfi-mítosz szerves részét képezik a költő életének titokzatos elemei.

Adolf Hitler hírhedt könyve, a Mein Kampf (magyarul Harcom) nyolcvanöt éve ezen a napon jelent meg. Ebben fogalmazta meg a Führer a náci párt politikai és ideológiai programját.

Adolf Hitler 1889. április 20-án született a felső-ausztriai Braunau am Inn nevű kisvárosban, Linztől kilencven kilométerre. Már egész fiatalon érdeklődött a festészet iránt és a bécsi Művészeti Akadémián szeretett volna elmélyülni benne. 1905-ben érkezett az osztrák fővárosba és két alkalommal (1907-ben és 1908-ban) felvételizett az akadémiára, sikertelenül. Nagyon érzékenyen érintette, hogy elutasították, ám ezután sem kezdett újabb munka vagy más szakma keresésébe. Festőként próbált Bécsben megélni: képeslapokról másolt festményeire látképeket, amelyeket kereskedők és turisták vásároltak meg. Egyes becslések szerint Hitler nagyjából kétezer ilyen jellegű képet festhetett.

Ez az időszak azért is bír nagy jelentőséggel életében, mert Bécsben kezdte magáévá tenni az antiszemita nézeteket. A fővárosban ekkoriban nagy létszámú zsidó közösség élt, sokan közülük Kelet-Európából odavándorolt ortodoxok voltak. Elszigetelt kis csoportokat alkottak a többi bécsitől, így radikális erők támadásainak volt kitéve. Hitler nézeteire hatással volt Lanz von Liebenfels fajelmélete, a bécsi polgármester, Karl Lueger antiszemita politikája illetve Georg von Schönerer, aki a pángermán mozgalom vezetőjeként tevékenykedett. Hitler elsajátította az ária faj felsőbbrendűségébe vetett hitet és azt a nézetet, miszerint a zsidók az áriák természetes ellenségei és minden gazdasági probléma okozói is. Ez az ideológia alapozta meg Hitler későbbi politikai nézeteit, ám ekkoriban még nem állt ki a nagyvilág elé. Közeli barátja August Kubizek, aki a bécsi időszakban a szobatársa volt, elmondta, hogy emlékei szerint Hitlert sokkal inkább Wagner operái érdekelték, mint az aktív politikai élet.

1913-ban Münchenbe költözött. A környezete és az első világháború (ahol egy mustárgáz támadás miatt átmenetileg elvesztette látását) akkora hatást gyakorolt Hitlerre, hogy 1923-ban elkezdte átszervezni a náci pártot és olyan embereket juttatott kulcspozíciókba mint Joseph Goebbels, Rudolf Hess és Hermann Göring. Az úgynevezett sörpuccsal megkísérleték a hatalomátvételt, ám Hitler emiatt börtönbe zárták.

Egy éves landsbergi fogsága alatt született meg a Mein Kampf, melynek szövegét Rudolf Hessnek diktálta. A Mein Kampf két részből áll: az első Hitler életét és pártját mutatja be, a második a nemzetiszocialista párt eszméit, szabályait és a Hitler-köszönés módját írja le. A könyvben Hitler beszámol életéről, tapasztalatairól, leírja, hogyan alakult ki benne az ideológiája, melyet részletez és ismerteti terveit egy nagy birodalom létrehozásáról. Tulajdonképpen élete későbbi részében a Mein Kampf-ot próbálja a valóságban alkalmazni.

A Mein Kampf erősen rasszista, antiszemita és kommunizmusellenes, az alapjául szolgáló fajelmélet pedig nem tudományos, hanem ideológiai alapokon nyugszik A Mein Kampf 1925. július 18-án jelent meg először. A könyv több országban évtizedeken át be volt tiltva, de mára majdnem mindenhol (így hazánkban is) hozzáférhető.

Harminchat éve halt meg Juan Perón, Argentína egyik legismertebb politikusa, akinél talán csak első felesége vált kultikusabb személlyé hazájukban.

Juan Domingo Perón 1895. október 8-án született Lobosban, Buenos Aires közelében. Egy közepesen tehetős farmercsaládból származott, szülei tizenöt évvel korábban vándoroltak Olaszországból Argentínába. Tizenöt évesen katonai iskolába jelentkezett és három év múlva már alhadnagyi rangban szolgált. 1926-ban Buenos Airesban hadtörténeti professzori titulust szerzett a főiskolán és az argentin vezérkar tagjává vált. Így kezdődött el politikai pályafutása.

Egy katonai puccs után befolyása folyamatos növekedésnek indult, már munkaügyi és népjóléti államtitkári posztot töltött be. Rendeletek, törvények egész sorát hozta létre, amely fizetésemelést, orvosi segélyt és szociális ellátást biztosított a dolgozóknak. Ezzel sikerült a munkások szimpátiáját megnyernie. 1944-ben hadügyminiszterré nevezték ki és megkapta az alelnöki posztot is. Ám sikerei csúcsán egy újabb katonai puccs kiszorította a kormányzatból, nem sokkal később letartóztatták és egy börtönszigetre szállították Perónt.

Életének ezen szakaszában szükséges megemlítenünk egy huszonöt esztendős színésznőt, akit María Eva Duartének hívtak, ő lett a későbbi Evita Perón. 1944-ben ismerkedett meg a nála huszonnégy évvel idősebb Perónnal és nemcsak hűséges támogatója volt, hanem sokat is tett sikereiért. Egy munkástüntetést szervezett, ahol több százezer ember követelte Perón szabadon bocsátását. A vezetésnek így nem volt más választása, kiengedték Perónt és kitűzték a népszavazást. Perón annak érdekében, hogy éreztesse, nem katonaként, hanem civilként indul a választásokon, lemondott tábornoki rangjáról és kilépett a hadseregből. Ez a gesztus, korábbi tettei és felesége kampánya elégnek bizonyult, hogy két egymás utáni ciklusban is Argentína elnökévé váljon.

Igaz, hogy Perón szimpatizált az olasz fasizmussal, de nem hozott létre totális diktatúrát, annak csak bizonyos elemeit vezette be. Szlogenje annyi volt: „nem az ember van a gazdaságért, hanem a gazdaság az emberért.” Szociális igazságosságot, gazdasági függetlenséget és politikai szuverenitást ígért a néptömegnek. Bevezette a nyolcórás munkaidőt, a kötelező munkahelyi biztosítást, sőt a munkahelyi tisztálkodási lehetőséget is. A külföldi tulajdonú vállalatokat államosították és a sajtót befolyásolták. Az emberek életkörülményei jelentősen javultak és Evitára szentként tekintettek, mivel neki tulajdonították a jobb lehetőségeket. A családi munkamegosztás szerint Perón felelt a politikai életért, Evita pedig a kultúra és nőkérdés felelőse volt. Az országban valóságos Evita kultusz alakult ki, bálványozták az emberek, mint a szegények felkarolóját. Bár Evita a gazdagoknál is fényűzőbb életet élt: Párizsból kapta drága szőrméit és Dior kosztümjeit.

1950-ben méhnyakrákot diagnosztizáltak Evitán és két év múlva meghalt, ami gyászba borította egész Argentínát. Innentől Perón politikai karrierje is zuhanórepülésbe kezdett: diktatórikusabbá vált, eltörölte a szólásszabadságot és az egyházzal konfliktusba keveredett. Egy sikertelen merényletet is elkövettek ellene, majd egy katonai puccs miatt kénytelen volt lemondani és Spanyolországba menekült tizennyolc évre. Politikailag ekkor is aktív maradt és tartotta a kapcsolatot híveivel.

1972. november 17-én visszatért Argentínába és újra elnök lehetett. Végleg le akart számolni a nevéhez kötődő szélsőséges mozgalommal és a gazdaságot helyrehozó programot ígért, ám a megvalósításra már nem került sor. 1974. július 1-jén súlyos szívbetegsége következtében életét vesztette.