Világ és egyéb katasztrófák

„- Egykeként, operaénekes-családban nevelkedtem. Általánosban sokáig nagyon jó tanuló voltam, de a nyolcadik féléves bizonyítványom nem sikerült fényesre. Így protekcióval tanulhattam csak a Martos Flóra Gimnázium E osztályában. Hírhedt csapat voltunk.
Ide jártak a „volt valami összeköttetése” gyerekek. Harmincegynéhányan indultunk, és ha jól emlékszem tizenheten érettségiztünk le... A Martos Flóra történetében enyém a legrosszabb érettségi. Megjelent egy kiadványuk a legekről, és az én csupa kettes érettségim is benne van.

- Egyáltalán nem érdekelt a suli. A könyveimet és a füzeteimet haza se vittem, az iskolapadban hagytam. A táskámban csak teniszlabdákat tartottam, mert akkoriban az volt a divat, hogy dobáltuk egymást. Őrült Duran Duran-rajongó voltam. Hosszú ballon kabátban, fekete öltönyben, fehér ingben, fekete cipőben, szigorúan fehér zokniban, és bedolgozott frizurával jártam suliba. Nagyon szerettem a társaságot. Számos szép emléket őrzök azokból az évekből.

A legjobb barátomat is ennek az időszaknak köszönhetem. Nincs testvérem, így őt fogadtam öcsémnek. Még a szüleim is így nevezik. Csabi máig a legjobb barátom.
- Apu sokat volt külföldön, és anyu nagyon féltett engem. Én is külön élek a fiamtól, de a magam tapasztalatából tudom, hogy nem az eltöltött idő mennyisége, hanem a minősége a fontos. Nem éltem meg rosszul, ha apu két hónapig külföldön turnézott.
Olyan életet, jólétet biztosított számunkra, szeretetben, nyugalomban, hogy nem volt miért nehezteljek rá. Ebben nőttem fel, és számomra ez volt a normális, hogy elutazik, majd hazajön, és ismét elmegy. Így éltünk egészen 1992-ig, amikor végleg abbahagyta a külföldi turnézást.

- Tizenhét éves lehettem. Már nem emlékszem, hogy miért, de szobafogságot kaptam aputól. Soha azelőtt nem büntetett meg, de valami nagyon rosszat tehettem, hogy így magamra haragítottam. Felhívtak a barátaim, akik a környéken laktak, hogy nem megyek-e ki egy kicsit dumálni, csak ide a sarokra. Mondtam, hogy szobafogságban vagyok.
Addig fűztek, hogy ugorjak már oda – fogtam magam, és lemásztam a tűzlétrán. Egy óra múlva mentem haza, és apám már az ajtóban várt. Életében először és utoljára, lekevert egy hatalmas pofont. Ő bement, én üldögéltem egy ideig a ház előtt, aztán fogtam magam, és átmentem ahhoz a barátomhoz, akihez kiszöktem. Az ő családja elég nyitott volt.
Azonnal befogadtak, megvacsoráztattak, és ott is aludhattam. Másnap onnan mentem suliba. A szüleimnek eközben fogalma sem volt, hogy hol vagyok, és halálra izgulták magukat. A család egyik legjobb barátja jött értem a suliba, és rábeszélt, hogy menjek haza. A szüleim leültek velem.
Elmondták, hogy döntöttek, majdnem tizennyolc éves vagyok, és innentől kezdve levették rólam a kezüket. Azt csinálok, amit akarok, akkor jövök, amikor akarok. Ezután két hétig alig szóltunk egymáshoz. Végül sokkal jobb lett a kapcsolatom velük, mint addig bármikor. Nem mentem el minden bulira, de ha akartam, ezt is megtehettem volna, és ez nagyon jó érzés volt. Szabadnak és önállónak éreztem magam.

- Érettségi után úgy döntöttem, hogy nem szeretnék tovább tanulni. Ezzel a csupa kettes bizonyítvánnyal nehéz is lett volna. Anyukámnak ajánlotta az egyik barátja Gór Nagy Mária Színitanodáját. Olyan osztálytársakkal kezdtem, mint Ullmann Mónika, Liptai Claudia, Szabó P. Szilveszter. Felhőtlen, boldog évek következtek. Itt szövődött szerelem Mónival. Aztán megszületett Dávid, és határtalanul boldogok voltunk.Egyéves volt, amikor összeházasodtunk. Ekkor kezdődtek a gondok, de még nem vettem komolyan a jeleket. Kimentem egy évre Németországba dolgozni. Maradhattam volna tovább is, de hazajöttem. Akkor már visszafordíthatatlanul elromlott köztünk minden. Talán egyikünk sem akarta már igazán rendbe hozni a kapcsolatunkat. Elváltunk.
Igyekszünk intelligens emberként kezelni ezt a helyzetet, és mindig a kisfiunk érdekeit nézzük. Nagyon fiatalok voltunk, és tapasztalatlanok. Visszagondolva azonban, nem bántam meg semmit. Főleg azért, mert életem legnagyobb ajándékát kaptam ettől a kapcsolattól. A kisfiamat.

- 1998-ban kezdődött a bőröndélet. Hol itt laktam, hol ott. Szörnyű volt. Se munka, se lakás, se család. Az álmaimban elképzelt családmodell teljesen összeomlott. Nem ilyen életet képzeltem Dávidnak sem. A szakítás is sokáig fájt. Leginkább a kapcsolatomat féltettem a fiammal.
Igyekszem minél több időt tölteni vele. Ha ránk néz valaki, láthatja, hogy nem hétvégi apukaként bánok vele, és ő sem úgy néz rám. Nincs olyan dolog az életemben, amiért ne tudna kárpótolni engem. Régi vágya, hogy dobolhasson. Most a régi együttesem dobosa fogja majd tanítani.
Érdekes, de én is sokat tanulok tőle. Dávid szerettette meg velem a Tankcsapdát. Már koncerten is voltunk együtt. Azelőtt soha nem hallgattam ezt a zenét, és be kellett hoznom a lemaradást. Nem akartam leégni, hogy nem tudom a szöveget…”

Azt hiszem a Kiskegyed fenti interjúja igencsak bensőségesre sikeredett és egy nagyon szimpatikus művész portréja rajzolódik ki belőle. Kiegészítésképpen jöjjön még pár információ. Miller Zoltán 1973. december 10-én született Budapesten, édesapja Miller Lajos operaénekes, édesanyja Dobránszky Zsuzsanna operaénekesnő.

Miller Zoltán 1995-ben megalapította az Emberek nevű zenekarát; a BMG-vel közösen három albumot is kiadtak, ebből kettő aranylemez lett.
Már növendékként 1993-ban, szerepet kapott a Grease című musicalben, amelyet még sokáig játszottak az ország számos színpadán. Pályája elején musicalekben és prózai szerepekben egyaránt láthatta őt a közönség többek között szerepelt az Operettszínház Valahol Európában című darabjában is. Játszott az Operettszínházban, a Tháliában, a József Attila Színházban, a Madách Színházban, a Piccolo Színházban, a Tivoliban és a Miskolci Nemzeti Színházban. Egy évadot Duisburgban töltött, ahol a Nyomorultakban Enjolras szerepét énekelte nagy sikerrel.

2000-ben eMeRton díjat kapott, mint az Év legjobb musical énekese. Harmincadik évéhez közeledve kapta meg huszonötödik szerepét. Miller Zoltán szerencsésnek tartja magát, hogy tíz éves pályája alatt több mint húsz fontosabb szerepet eljátszhatott. Véleménye szerint a jó értelemben vett profizmushoz hozzátartozik, hogy az ember minden szerepet, amire jelentkezik, ugyanolyan fontosnak tart. A Madách Színház művésze, láthattuk többek közt Az Operaház Fantomjában is. A bemutató hármas szereposztásában, Csengeri Attila és Sasvári Sándor mellett a Fantomot alakító legfiatalabb színész volt; emellett a darab másik férfi főszerepét, a hősszerelmest is megformálta. 2004- ben az "Év legnépszerűbb színésze” kategóriában átvehette a Súgó Csiga díjat. 2008-tól nem játszik az előadásban, szólólemeze készítésére hivatkozva visszaadta mind a Fantom, mind Raoul szerepét.

2008. szeptember végén megjelent első szólólemeze Fehér és Fekete címmel a Sony BMG gondozásában, melyen hat feldolgozásszám és hat saját dal hallható. Az énekes a következőképpen fogalmazta meg a lemez irányvonalát: „Mindig megtaláltam mindenben a jót. Ha ért valami nagyon-nagyon kellemetlen, mondhatni tragikus dolog, akkor is azt mondtam: ez azért történt, mert valami sokkal jobb jön ezután! Az elmúlt tíz év szerelmei, gyötrelmei, gondolatai, élményei, a világgal való örök harc – néha kudarc –, feladás és újrakezdés, szárnyalás és mélyrepülés, kiégés és fellángolás, önpusztítás és életszeretet! De mindig őszintén! Ez mind egy lemezen!"

Fontosabb szerepei:
2001 – Made in Hungaria, Ricky
2002 – Anna Karenina, Vronszkij
2003 – Az Operaház Fantomja, Fantom, Raoul
2005 – Volt egyszer egy csapat, John
2006 – 56 csepp vér, Mercutio

2007 – Édeskettes hármasban, Vernon

Tulajdonképpen azért ezeket a szerepeket emeltem ki, mert ezekről tudok mondani pár dolgot. Azt hiszem, először az 56 csepp vérben láttam játszani és elhatároztam, hogy színházban is látnom kell. Élőben először Az Operaház Fantomjában láttam Raoulként, aztán az Édeskettes hármasban Vernonként, ha jól számolom három ízben is. Ezekről itt és itt olvashattok beszámolót. Nekem Vernonként tetszett a legjobban, de remélem játszik majd újabb darabban is, ami talán ezt is túl tudja szárnyalni. Miller Zoli játékában és hangjában van valami, ami miatt nem tudok ellenállni neki és Vernonként ezek a pozitív tulajdonságok csak úgy hatványozódnak… És azt el kell mondanom, hogy szerény véleményem szerint Miller Zolinak van a legkellemesebb hangja napjaink musical színészei közül.

A Made in Hungariát csak filmen láttam és ott Rickyt Mikinek hívták. Bár szeretem a Hungária slágereit, de valamiért mégsem vonzott sosem ez a darab, hogy élőben megnézzem. A Volt egyszer egy csapatot viszont láttam élőben Nagy Balázzsal és tévében Nagy Sanyival. Hozzájuk viszonyítva meg a karaktert ismerve, nem az a kimondottan Zolis szerep, nem is játszotta sokáig, ha jól tudom. Anna Karenina Vronszkija viszont tervben van, hogy egyszer megnézem. Csak annyi a bajom vele, hogy Vronszkij szerepe klasszikus énekstílust igényel, akárcsak Raoul vagy a Fantom és Zoli hangja nekem a poposabb nótákban cseng úgy, amiért odavagyok.

Színházon kívül Zolit sokat láttam a Csináljuk a fesztivált című műsorban az M1-en. Abszolút kedvencem, amikor Frank Sinatra örökzöld slágerét, a Strangers in the night-ot énekelte. De Paul Anka Diana-ját is szerettem. Íme néhány a további fellépései közül:
I can't help falling in love with you

Továbbá muszáj megemlítenem, hogy Zoli rengeteget szinkronizál és gyakran nem is ismerem meg, annyira sokat tud játszani a hangjával. Az Emberek slágereit mindig is szerettem, bár az albumokban sosem mélyedtem el. Zoli szólólemeze annyira nem ütött nagyot nálam, viszont van rajta néhány dal, amelyet nagyon szívembe zártam. Az egyik a Nem szerethetsz mást. Hogy én milyen boldog lennék, ha valaki ilyen gyönyörűséget írna rólam/ hozzám :) Zárásként íme a dalszöveg, amit természetesen Zoli írt:

Bújj közel, ne félj!