Világ és egyéb katasztrófák

Szerintem mindenkivel megesett már, hogy azt érezte: nincs semmi színvonalas alkotás repertoáron, sikeresen és sorozatosan belenyúl a feledhető kategóriába akár könyv, film, zene stb. terén. Viszont az már annál kevésbé jellemző, hogy egyhuzamban csupa olyat szívjon magába, amire azt mondhatja: na ez igen. Két nap leforgása alatt ismertem meg az előző bejegyzésben égig magasztalt Az út-at, a mostani Remember me-t illetve a következő postom témáját képező Hidegvérrel című Truman Capote könyvet. Nos, ezek mind-mind olyan alkotások, amelyek egymagukban is letaglózzák az embert, de így tömbösítve azt hiszem jókora csomaggal kijutott nekem a színvonalas kultúrából: mindegyikért hullajtottam pár könnycseppet, leesett az állam és az emlékezetembe vésődtek. Emlékezz rám – igen, erre a filmre mindenképpen.

Jól van, nem is tagadom, az egyetlen dolog amiért elmentem ezért a filmért moziba, az Robert Pattinson. Alkonyat ide, tinilányok rajongó hada oda, ez a srác nagyon tehetséges és kíváncsi voltam, legújabb filmjében mit alkot. A történet szerint egy gazdag család kallódó gyermeke volt, akinek bátyja öngyilkos lett és azóta kissé depresszívvé és lázadóvá vált. A sors pedig egy olyan lány sodort mellé, aki édesanyja kezét fogta, amikor egy rablótámadás során meggyilkolták. A Remember me róluk szól, illetve környezetükről: megpróbálják megtalálni a helyes utat, segítenek hozzátartozóiknak rendbe tenni kisiklott életüket. A boldogság már csak egy karnyújtásnyira volt, amikor… Igen, azt hiszem erre végkifejletre senki nem számított. És szerencsére az alkotók is jól titkolták, hogy egy nagy vihart kavart, megtörtént esemény is helyet kap a filmben, pedig szerintem ezzel még több nézőt becsalogathattak volna a mozikba. Így viszont nagyobb volt a meglepetés és saját tapasztalat alapján állíthatom: szem nem maradt szárazon.

A Remember me egy vérbeli dráma. Igaz, hogy nem feltétlenül az a darab, amibe az ember úgy beleéli magát – hiszen szerencsére nem vetül életünkre tragédiák árnyéka, nem hullott darabokra családunk vagy nem vagyunk unatkozó milliomos csemeték. Viszont érdekes a főszereplő fiú és lány románcának kibontakozása és egyetlen percét sem lehet unni a filmnek, mert az általuk gerjesztett hatások révén megváltozik a környezetük is. A legnagyobb fejlődés a fiú édesapjánál (Pierce Brosnan) tapasztalható, akit újra érdekelni kezdenek gyermekei és a ki nem mondott szavak végre utat törnek. A fiú kishúga pedig afféle csodabogár: családja imádja, tulajdonképpen ő az összetartó erő, viszont osztálytársai dilisnek találják és kiközösítik – ám ebből is sikerül megtalálni a kiutat. Tulajdonképpen már éppen azt érzi a néző, hogy normális családra kezdenek hasonlítani, akiknek bőrébe mostmár szívesebben belebújnánk és ekkor történik, ami történik… Számtalan ismerettel rendelkezem szeptember 11-ről: élőben láttam a CNN-en a füstölgő tornyokat, rengeteg cikket olvastam, könyvet is, sőt cikket is írtam róla, filmeket is láttam – de eddig még nem éreztem magamhoz ilyen közel a terrortámadást, mint a Remember me-t nézve. Olvastam róla, hogy egyesek szerint hatásvadász a film e jelenetsora, de szerintem éppen ettől válik emberközelivé. És leszűrhetjük a tanulságot az élet és a boldogság múlandóságával kapcsolatban.

Robert Pattinson pályafutása eddigi legjobb alakítását nyújtja. Nehéz szerepe volt, hiszen karaktere rendkívül ambivalens személyiség. Hol flörtölő huszonéves, hol verekedő ifjú, hol szerelmes fiatal, hol hazug pasi, hol szerető báty, hol az apját helyrerakó fiú – de leginkább egy olyan srác, aki nem találja a helyét a világban. „Huszonkét éves korára Gandhinak már volt három gyermeke, Mozartnak harminchét szimfóniája, Buddy Holly pedig halott volt. Akad persze olyan is, aki ennyi idősen még üres vászonként várja, hogy valaki végre kiszínezze őt.” Imádtam ezt az idézetet. Talán azért is, mert én is éppen ennyi idős vagyok. :) Visszakanyarodva a filmhez és Roberthez: igencsak el lehetett volna szúrni a Remember me-t, hanem a megfelelő kvalitású színésznek adják a főszerepet. Szerintem teljesen passzolt Robertnek ez a karakter, és rendkívüli érzékkel, hitelesen visszaadta annak minden oldalát. Aki azt mondja Robert Pattinsonra, hogy nem több egy szép arcnál, nos annak ajánlom a Remember me-t, mert igencsak meg fog lepődni. Pierce Brosnan-nel közös jeleneteinél szabályosan leesett az állam: igen, ez a Robert ilyet is tud. Valahogy eddig elkerülték a kifakadós, kiabálós, drámai pillanatok.

Azért azt el kell mondanom, hogy a mozi közönségének 80 százaléka tizenöt év alatti lány volt, akik a vetkőzős, szerelmes jeleneteknél sóhajtozásba kezdtek. Nem tudom ők mennyire értették meg vagy érezték át a film mondandóját és mit gondolnak róla. Inkább a huszonéveseknek való film ez, hiszen egyrészt a főszereplők is ilyen korúak, és ebből adódóan ők – az az mi – talán jobban megfoghatónak találják ezt az egész légkört, hiszen ebben nőttek fel. Leginkább a szerelmes pár karaktere van kidomborítva és a náluk egy generációval idősebbek vagy fiatalabbak már másként látják őket, nem érzik kortársnak vagy nem emlékezteti őket sajátmagukra. Viszont az Emlékezz rám dráma kategóriában is nagyon erős alkotás, ha valaki szereti az ilyen filmeket, kortól és nemtől függetlenül nézze meg. De bátran ajánlom a huszonéves korosztály bármely tagjának is, Robert Pattinson ellenszenvtől függetlenül – ha megszeretni nem is fogják, de legalább magukban beismerik, hogy tud ez a fiú.