2009. július 22., szerda
Íróportré - Virginia Woolf 2. (Érdekességek, haladóknak)
1 megjegyzés Bepötyögte: Emily Ekkor: 14:50:00A nagyszerű írónő életének fontosabb mozzanatait már felvázolta előttünk Bernadette kollegina, de úgy döntöttem, hogy kicsit bővebben kifejtem az esetleges érdeklődők kedvéért.
A nővérek
Nem lehetett semmi felnőni a Stephen-házban. Apja, Sir Leslie, korának egyik legismertebb irodalmára és kritikusa volt, ráadásul első házasságában William Thackeray volt az apósa. Édesanyja, Julia nagyszerű származása mellett azzal is büszkélkedhetett, hogy a prerafaeliták egyik kedvelt modellje volt, illetve három egészséges gyermeket szült Herbert Duckworth-nek. Geoge, Stella, Gerald és Sir Leslie lánya, Laura mellé jöttek a közös utódok: Vanessa (1879-1961), Thoby (1880-1906), Virginia és Adrian (1883-1948), akik egyik iskolában sem szívhatták volna magukba azt a tudást, amit a családjuk és barátaik kínáltak.
A Kengsintonbeli, Hyde Park Gate 22 szám alatti rezidenciájuk valóságos kultúrális átjáróház volt. Gyakori vendégek voltak: az édeanya nagynénje, a híres fotográfus, Julia Margaret Cameron, Virginia költő-kritikus-diplomata keresztapja, James Russell Lowell, Henry James, George Eliot (Mary Ann Evans) és George Henry Lewes (filozófus, irodalom- és színházkritikus).
1895-ig minden nyarat Cornwallban, a tengerparton töltöttek, ami Virginiának több írására is inspirálóan hatott. A nyaralások az édesanyja halála miatt értek véget. Virginiát ez akkora sokként érte, hogy saját bevallása szerint az eset egészen 44 éves koráig nem hagyta nyugodni. 1904-ben ráadásul az apját is elveszítette, ami újfent összetörte, holott nem ápolt vele túlzottan szoros kapcsolatot. Később "minden művészi érzék nélkülinek" titulálta. 1906-ban, bátyja korai halála után megtörtént az első idegösszeomlása.
Virginia & Sir Leslie
Utólagos feltételezések szerint bipoláris zavarban szenvedhetett. Valószínűleg ez okozta öngyilkosságát is, viszont e nélkül szinte biztos, hogy nem írt volna ilyen zseniális regényeket. (Gyakran felvetődik, hogy a zsenialitás - vagy legalábbis a kreatív hajlam -, és a mentális zavarok kapcsolatban állnak. Kutatások, illetve saját bevallások alapján a betegséggel küzdöttek még: Andersen, Babits, Baudelaire, Beethoven, byron, Schumann, Hemingway, Latinovits Zoltán, Van Gogh, Poe, Vonnegut, Marilyn Monroe, Kurt Cobain, stb.) Állítólag a szülők halála után Vanessát és Virginiát féltestvéreik, George és Gerald molesztálták, ami valószínűleg nem tett túl jót az eleve gyenge idegzetű lánynak...
A második idegösszeomlás után Vanessával és Adriannel átköltöztek Bloomsburybe, és beiratkozott a King's College-ba. Megismerkedett az író-kritikus Lytton Strachey-vel, a kritikus Clive Bellel (aki később elvette Vanessát), Saxon Sidney-Turnerrel, a skót festő Duncan Granttel és Leonard Woolffal. Ők együtt alkották a Bloomsbury-kör magját. Olyan felvilágosult emberek tartoztak még közéjük, akik nem értettek együtt koruk konzervatív és beszűkült szemléleteivel. A '30-as évek közepéig a radikális értelmiségi elit legnagyobb hatású csoportja volt Angliában.
A bloomsbury-sekről számtalan pletyka terjedt (pl.: ópiummal átitatott orgiák), de tény, hogy nem riadtak meg semmitől sem, aminek csak egy kicsit is botrányszaga volt. Legnagyobb és leghíresebb "tréfájuk" (Dreadnought hoax) során üzenetet küldtek az angol flotta egyik zászlóshajójára, hogy készüljenek különleges vendégek fogadására, ugyanis hamarosan néhány észak-afrikai herceg fogja látogatását tenni. Természetesen az etióp nemeseknek a kör tagjai öltöztek be. Csapdájuk tökéletes volt. A szellemi szülőatya, Horace Cole fogadta a négy fős küldöttséget, akik egymás között egy a latinon alapuló hamis nyelven beszéltek. Hogy mindezt hihetőbbé tegyék, frissen kitalált szavakat kiáltottak a vendéglátóknak, amiket örömmel fordított le tolmácsuk, Adrian.
Egészen hihetetlen, hogy végig bírták csinálni, hiszen többször is fenyegette őket a lebukás veszélye. Először is, az egyik fogadótiszt Virginia és Horace egy közös ismerőse volt, de szerencséjükre nem ismerte fel egyiküket sem. A királyi haditengerészet illően akarta fogadni az érkezőket, ám mivel nem találtak sehol etióp zászlót, így a zanzibárokét húzták fel, és a zanzibárok himnuszát játszották le nekik. Senkinek nem tűnt fel, hogy nem vették észre a különbséget? Kritikus pillanat volt még, amikor Anthony Buxton akkorát tüsszentett, hogy még az álszakálla is levált, ám hamarabb visszaigazította, minthogy valaki rápillantott volna.
A cselt leleplezendő küldtek egy levelet és egy csoportképet a Daily Mirrornak, mely után a haditengerészet egy időre közröhej tárgya lett.
Virginia 1912-ben ment feleségül Leonardhoz, akivel 1917-ben alapították meg a még ma is működő Hogarth Press kiadót, mely Virginia munkáinak is nagy részét kiadta. Férje volt a legnagyobb kritikusa: ő csak mestermunkát volt hajlandó terjeszteni. Nővére, Vanessa egyébként festő és belsőépítész lett, ő készítette Virginia könyveinek első borítóit.
Virginiát a Bloomsbury-kör erkölcsi világképe "elkedvtelenítette" a szexuális kizárólagosságtól: 1922-ben ismerkedett meg az író-költő-kertész Victoria Mary "Vita" Sackville-Westtel (1892-1962), akivel a '20-as években viszonya volt, de afférjuk után is jó barátnők maradtak.
Az 1928-ban megjelent Orlando című regényét is Vita inspirálta, akinek a fia, Nigel Nicholson így nyilatkozott a könyvről: "A leghosszabb és legbájosabb szerelmeslevél az irodalomtörténetben".
Vita & Virginia
Úgy tűnik, Virginiának az összes műve rendelkezik valamely plusz különlegességgel. Például első regénye, a Messzeség (The Voyage Out, 1915) már csak azért is érdekes, mert ez az egyetlen írása, melyben a csókjelenet egy férfi és egy nő között zajlik, sőt csak ebben a regényében lesz majdnem "több" a csókból. A Mrs Dalloway (1925) címszereplőjét szinte biztos, hogy édesanyjáról mintázta. A Saját szoba (The Room of One's Own, 1929) egy esszéisztikus napló, mely a női lét sajátos problémáit elemzi. A Hullámok (Waves, 1931) bár prózában íródott, sokkal inkább költői alkotás; alakjai egyetlen személy vetületeiként jelennek meg, s az ábrázolás olyan távolságból történik, melyből az ember szemléli saját magát. A Flush (1933) talán a legrövidebb műve, ráadásul életrajzi, melynek nagyszerűsége abban rejlik, hogy az Elizabeth Barrett és Robert Browning alkotta költő páros szerelmét a nő kutyájának szemszögéből meséli el nekünk. Az évek (The Years, 1937) egy három generációt felölelő családregény, melyből nem hiányzik az írónőre oly jellemző lélektaniság sem. Utolsó műve, a felvonások között (Between the Acts, 1941), melyről nem tudjuk biztosan, hogy befejezett-e, ám Leonard Woolf szerint ezt már Virginia sem tudta volna tovább tökéletesíteni.
Virginiát az angol nyelv megújítójaként tartják ma számon. Karaktereinek jellemzően hatalmas öntudata van. Hírneve a II. világháború után csökkent, de kiválósága a '70-es években, egy feminista fellángolás alkalmával visszahelyezte az őt megillető helyre a köztudatban. Később többen vádolták antiszemitizmusa és sznobizmusa miatt, és úgy tűnik, hogy csak valamiféle kritikai megegyezés miatt becsülték meg, mint írót. A rágalmazások már csak azért is nevetségesek, mivel férje is zsidó származású. Virginia 35 éven át dolgozott kritikusként a Times Literary Supplementnek, amely köré végül is az egész Bloomsbury-kör szerveződött.
2009. július 21., kedd
Már harmadik napja zajlik a nagytakarítás nálunk, úgyhogy ezzel indoklom kifejezetten pihent bejegyzésem megjelenítését. Nos, az óriási beépített szekrényem kipakolása közben ráleltem gimnazista dolgaimra és egy kis kikapcsolódásként elkezdtem áttekinteni őket. Az egyik dossziémban találtam egy papírt, mire óriás betűkkel ráírtam egykor, hogy "aranyköpések". Általában mindenhol a diákok elszólásait lehet olvasni, így most fordul a kocka! Jó szórakozást kívánok :)
Kedveskedések nekünk:
„úgy áll neked az irodalom, mint Akhilleuszon a női ruha”
„mindjárt bugyin billentem, ha ilyen hülyeséget mond”
„ne háboríts meg, ezt tényleg komolyan gondolod?”
„van még itt sötétben bujkáló, gyáva ellenforradalmár, akinek lenne kérdése?”
„süllyedj el” – hetesnek jelentés után
„egyem a zúza szíved TSZ krumplival”
Hasonlatok, amik az ő agyukban születtek meg:
„tálat a vérnek, kádat a bélnek” = horror filmekről
„digitális lótüdő” = számítógép
„elektromos oroszlán” = villany
„két leszbi liba a Szergejéktő” = Tatu
„tüzes pupilla” = Szauron
„Leonardo DiKapribogyó”
„végem van, mint a botnak”
„vigyorog, mint örömlány a körmenetben”
„akkora háta van, hogy utasszállító repülővel meg lehet fordulni rajta”
„égtem, mint a Reichstag”
„számít, mint halottnak a hónaljcsók”
„örül, mint pék kutyája a langyos kiflinek”
„összeragadtak, mint a lakodalmas kutyák”
„jön még kutyára kakis autó”
„próba, cseresznye”
„vihar a biliben”
„ráhúzták a szoknyát a fejére, így nem látta az arcát, aztán adjál neki” –vajon itt miről beszélt?
Amikor tanítani próbálnak minket:
„Hemingway az a tökös csávó kategória”
„A koldusoperában Bicska Maxi piti bűnöző, strici, betörő és zsaroló egy személyben, de azért szeretetreméltó alak”
„Ugye, nahát, ugye, azért ugye, az előítéletek, ugye” – egyik órán striguláztam és 45 perc alatt 196 ugye szót szőtt a mondandójába
Élmény hangversenyen mellettük ülni:
„mikor dobálják a bugyikat? Vagy ez nem rockkoncert?”
„most beszaladt a karmester pálcát cserélni”
„ez biztos süket” – nem tapsolt a mellette ülő
„itt a zongorista” – aki koncert előtt felnyitja a zongorát
„miért van a dobosoknak kottája? Tiszta pazarlás”
Kedveskedések nekünk:
„úgy áll neked az irodalom, mint Akhilleuszon a női ruha”
„mindjárt bugyin billentem, ha ilyen hülyeséget mond”
„ne háboríts meg, ezt tényleg komolyan gondolod?”
„van még itt sötétben bujkáló, gyáva ellenforradalmár, akinek lenne kérdése?”
„süllyedj el” – hetesnek jelentés után
„egyem a zúza szíved TSZ krumplival”
Hasonlatok, amik az ő agyukban születtek meg:
„tálat a vérnek, kádat a bélnek” = horror filmekről
„digitális lótüdő” = számítógép
„elektromos oroszlán” = villany
„két leszbi liba a Szergejéktő” = Tatu
„tüzes pupilla” = Szauron
„Leonardo DiKapribogyó”
„végem van, mint a botnak”
„vigyorog, mint örömlány a körmenetben”
„akkora háta van, hogy utasszállító repülővel meg lehet fordulni rajta”
„égtem, mint a Reichstag”
„számít, mint halottnak a hónaljcsók”
„örül, mint pék kutyája a langyos kiflinek”
„összeragadtak, mint a lakodalmas kutyák”
„jön még kutyára kakis autó”
„próba, cseresznye”
„vihar a biliben”
„ráhúzták a szoknyát a fejére, így nem látta az arcát, aztán adjál neki” –vajon itt miről beszélt?
Amikor tanítani próbálnak minket:
„Hemingway az a tökös csávó kategória”
„A koldusoperában Bicska Maxi piti bűnöző, strici, betörő és zsaroló egy személyben, de azért szeretetreméltó alak”
„Ugye, nahát, ugye, azért ugye, az előítéletek, ugye” – egyik órán striguláztam és 45 perc alatt 196 ugye szót szőtt a mondandójába
Élmény hangversenyen mellettük ülni:
„mikor dobálják a bugyikat? Vagy ez nem rockkoncert?”
„most beszaladt a karmester pálcát cserélni”
„ez biztos süket” – nem tapsolt a mellette ülő
„itt a zongorista” – aki koncert előtt felnyitja a zongorát
„miért van a dobosoknak kottája? Tiszta pazarlás”
Virginia Woolf, a modern angol próza és a lélektani regény egyik megteremtője. Hazánkban csak szűkebb réteg számára volt ismert egészen addig, amíg Hollywoodban filmre nem vitték a labilis idegrendszerű írónő életét.
1882. január 25-én született AdelinaVirginia Stephen Londonban. Édesapja filozófus és irodalmár volt, édesanyja pedig egy híres könyvkiadó leszármazottja. Virginia nem járt iskolába, szülei és nevelői tanították és kivételes műveltsége megszerzésében apja könyvtárának is nagy szerepe volt.
Tizenhárom évesen átélt egy traumát, ami egész életét beárnyékolta: elveszítette édesanyját. Ez annyira megviselte, hogy hónapokig súlyos idegrohamok törtek rá. Labilis idegzete miatt a későbbieknek is gyakran depresszióban szenvedett. Egy alkalommal például több tucat nyugtatót vett be és gyomormosással tudták megmenteni életét. Naplójában rendkívüli őszinteséggel számol be az érzéseiről. “Kívül vagyok. Saját utamat járhatom… A falka csahol, de el már nem érhet” – írta egy súlyosan depressziós korszakában.
Tizenhárom évesen átélt egy traumát, ami egész életét beárnyékolta: elveszítette édesanyját. Ez annyira megviselte, hogy hónapokig súlyos idegrohamok törtek rá. Labilis idegzete miatt a későbbieknek is gyakran depresszióban szenvedett. Egy alkalommal például több tucat nyugtatót vett be és gyomormosással tudták megmenteni életét. Naplójában rendkívüli őszinteséggel számol be az érzéseiről. “Kívül vagyok. Saját utamat járhatom… A falka csahol, de el már nem érhet” – írta egy súlyosan depressziós korszakában.
Virgina 1912-ben feleségül ment Leonard Woolf-hoz. A férfi nagyszerű lélekismerőnek bizonyult és leginkább az ő érdeme, hogy Virginia évtizedeken keresztül sikeresen harcolt betegségével. Férjével közösen könyvkiadó vállalkozást indítottak. Olyan híres írók műveit jelentették meg, mint Gorkij, Rilke, Freud és T. S. Eliot. Emellett ők adták ki Angliában elsőként Az ember tragédiáját.
Már huszonhárom éves korától jelentek meg publikációi, ám első jelentős regénye a Mrs. Dalloway csak 1925-ben látott napvilágot. A könyv (melynek munkacíme Az órák volt) egy nő egyetlen napjáról szól, amelyben tulajdonképpen benne van egész élete. Ezzel kapcsolatban feltétlenül meg kell említenünk Michael Cunningham Pulitzer-díjas regényét Az órákat, amelyet Mrs. Dalloway inspirált. Virginia Woolf személye a történet kiindulópontja és Mrs. Dalloway a cselekmény mozgatórugója. Ez a mű köt össze három korszakot és három női sorsot: magát az írónőt, azt aki olvassa és azt is aki átéli. 2002-ben Az órákat megfilmesítették és Nicole Kidman mellett (aki Virginia Woolf alakításáért Oscar-díjat kapott) Julianne Moore és Meryl Streep játssza a főszerepeket. Nicole Kidman inspirációért és menedékért egyaránt Virginia Woolfhoz fordult, mivel a forgatás környékén súlyos magánéleti krízist élt át válása miatt. Mint mondta: „rengeteget tanulmányoztam Virginia Woolfot, valósággal beleszerettem. Jókor ismertem meg őt és a műveit, teljesen felkészültem arra, hogy úgy fogadjam, ahogy kell.”
Virginia következő regényét, A világítótornyot 1927-ben adták ki, amely egy cselekmény nélküli mű: egy Skóciában álló házról szól és az élet gyors múlását állítja szembe a tárgyak állandóságával. 1928-ban jelent meg az Orlando, melynek hőse négyszáz évig él, előbb férfiként, majd nőként látja a világot. Virginia pályája során nagyjából félezer esszéje, könyvismertetője volt olvasható több mint harminc angol és amerikai vezető lapban.
“Közel vannak újra az ágyúk személyes életünkhöz. Pontosan hallom õket” – írta 1936-ban naplójában. Négy év múlva bombatalálat érte az írónő londoni lakását és rodmelli kertjét egyaránt. Gyenge idegrendszerét a történtek nagyon megviselték és egyre furcsábbá vált magatartása. Még befejezte a Felvonások között című regényét, aztán egy hűvös kora tavaszi délelőtt (1941. március 28-án) a rodmelli birtoka közelében lévő Ouse folyó partjára sétált, kövekkel megrakta zsebeit és öngyilkosságot követett el. Holttestét csak két héttel később találták meg. Férjének hagyott egy búcsúlevelet: “Ha valaki megmenthetett volna engem, te lettél volna az. Minden elmúlt már belõlem, csak a te jóságod tudata nem. Nem tehetem tovább tönkre az életed. Nem hiszem, hogy két ember lehetett boldogabb, mint mi voltunk egymással. V.”
A napjainkban kriminek nevezett bűnügyi és detektívregény létrehozásáért mondhatunk köszönetet Edgar Allan Poe-nak, aki költőként is jeleskedett. Élete bővelkedik a misztikus elemekben, amiket akár ő is megírhatott volna.
1809. január 19-én Bostonban látta meg a napvilágot Edgar Allen Poe. Szülei vándorszínészek voltak és egy körút során született egyetlen gyermekük. Édesapja és édesanyja korai halála után a család egyik barátja nevelte és igyekezett mindenből a legjobbat nyújtani neki. A legnevesebb iskolákba íratta, sőt angliai egyetemi tanulmányait is lehetővé tette.
Viszont a gyermekből különös ifjú serdült. Amellett, hogy szenvedélyesen olvasott és rendkívüli műveltségre tett szert, már középiskolás korában elkezdett inni, hajszolta a nőket és rákapott a szerencsejátékokra. Utóbbi szenvedélye miatt eltanácsolták az egyetemről és visszatért az Egyesült Államokba. Ezután katonai akadémiára iratkozott be, viszont a botrányok ott sem kerülték el, így nem volt sokáig maradása.
Poe már diákkorától fogva rémtörténetekkel ijesztgette osztálytársait és nem átallott őket papírra vetni. Az újságok szívesen közölték verseit és novelláit és mind az olvasók, mind a kritikusok kedvelték őket. A Morgue utcai kettős gyilkosság című hosszú elbeszélésével alapította meg a nyomozóregények műfaját. Már az ókori görögöktől kezdve írtak műveket bűntettekről, viszont a Poe-féle találmány sajátossága az, hogy a detektív saját logikájával győzedelmeskedik. Poe hagyományát vitte tovább és vált világhírűvé például Agatha Christie vagy Arhtur Conan Doyle.
Viszont a gyermekből különös ifjú serdült. Amellett, hogy szenvedélyesen olvasott és rendkívüli műveltségre tett szert, már középiskolás korában elkezdett inni, hajszolta a nőket és rákapott a szerencsejátékokra. Utóbbi szenvedélye miatt eltanácsolták az egyetemről és visszatért az Egyesült Államokba. Ezután katonai akadémiára iratkozott be, viszont a botrányok ott sem kerülték el, így nem volt sokáig maradása.
Poe már diákkorától fogva rémtörténetekkel ijesztgette osztálytársait és nem átallott őket papírra vetni. Az újságok szívesen közölték verseit és novelláit és mind az olvasók, mind a kritikusok kedvelték őket. A Morgue utcai kettős gyilkosság című hosszú elbeszélésével alapította meg a nyomozóregények műfaját. Már az ókori görögöktől kezdve írtak műveket bűntettekről, viszont a Poe-féle találmány sajátossága az, hogy a detektív saját logikájával győzedelmeskedik. Poe hagyományát vitte tovább és vált világhírűvé például Agatha Christie vagy Arhtur Conan Doyle.
Ha sosem írt volna verseket Poe, akkor is világirodalmi jelentőségű alkotó lett volna. Ám költészetében még inkább kitűnt zsenialitása. A képzelet, érzelmi gazdagság, nyelvi sokszínűség vegyítése a zenei hatású verslábakkal különös látomást ad minden olvasónak. Bár Poe azt vallotta, hogy hideg fejjel, mint megoldandó matematikai feladatot építette fel verseit, azért ennél mégis többről lehet szó. Legbonyolultabb szerkezetű verse a Holló példája is jól mutatja mennyire nehéz őt utánozni, mivel jelenleg tizenkét magyar fordítása létezik (köztük Babits Mihályé vagy Tóth Árpádé) de eddig senkinek sem sikerült teljes egészében visszaadni azt, ahogy Poe eredendően megírta.
Ez a nagyszerű író és költő hétköznapjait élve maga volt a züllöttség. Alkoholizmusa, játék függősége és az élvezetek hajszolása megtették hatásukat, mivel negyven évesen vesztette életét. Poe haláláról legendák keringenek. Annyi bizonyos, hogy 1849. október 7-én eszméletlenül találták Baltimore egyik utcáján, azt viszont csak találgatni lehet, hogy mi történt. Egyes elképzelések szerint kocsmából hazafelé-menet elesett és belefulladt egy pocsolyába. Másik teória szerint a következő napi választások miatt tették el láb alól. De benne van a pakliban egy ritka agybetegség, magas vérnyomás, hormonzavar, szifilisz, drog illetve egy veszett állat harapása.
Ez a nagyszerű író és költő hétköznapjait élve maga volt a züllöttség. Alkoholizmusa, játék függősége és az élvezetek hajszolása megtették hatásukat, mivel negyven évesen vesztette életét. Poe haláláról legendák keringenek. Annyi bizonyos, hogy 1849. október 7-én eszméletlenül találták Baltimore egyik utcáján, azt viszont csak találgatni lehet, hogy mi történt. Egyes elképzelések szerint kocsmából hazafelé-menet elesett és belefulladt egy pocsolyába. Másik teória szerint a következő napi választások miatt tették el láb alól. De benne van a pakliban egy ritka agybetegség, magas vérnyomás, hormonzavar, szifilisz, drog illetve egy veszett állat harapása.
Minden kétséget kizáróan a legenda tovább él. Ugyanis Poe halálának századik évfordulóján megjelent a sírnál egy titokzatos, fekete köpenyes, csuklyás férfi akit három rózsát és egy üveg konyakot helyezett el a síron. Valószínűleg az egyik rózsát Poe-nak, másikat feleségének, harmadikat anyósának szánta. Az ital jelentésére még nem jöttek rá, de összefüggésben lehet Poe alkoholizmusával, vagy csak az egészségére történő koccintást szimbolizálja az ital. Ez a jelenség a mai napig minden évben megismétlődik. Két alkalommal levelet is találtak a síron: egyikben az állt, hogy „a fáklya átadásra kerül”, a másikban pedig tudatta a csuklyás alak, hogy a hagyomány megteremtője meghalt. A férfi(k) kilétére még nem derült fény, mert a szemtanúk félnek megszólítani. Poe sírjánál senki sem lehet biztos, hogy milyen borzalmakat rejt a köpeny.
Frank Sinatra amerikai énekes és Oscar-díjas színész a huszadik század egyik legnagyobb hatású előadóművésze és a showbusiness kiemelkedő szupersztárja volt. Tisztelői világszerte csak „A Hang” néven emlegetik.
Olasz bevándorlók egyetlen gyermekeként született az Egyesült Államokban 1915. december 12-én Francis Albert Sinatra. Tizenhat évesen felhagyott tanulmányaival és elhatározta, hogy az éneklésnek fog élni és sztár lesz. A ’30-as években tehetségkutató versenyt nyert és egy étterem zenekarának kíséretében énekelt.
Első lemezszerződését 1943 júniusában kötötte és innentől egyenes út vezetett a világhírnévhez. 1943 és 1952 között nyolcvanhat dalt vitt sikerre. Tinilányok és felnőttek egyaránt rajongtak érte. Telt házas koncertjei sikerét az érzelmes és magával ragadó előadásmódjának tulajdonítják, amit azóta sem tudott felülmúlni egyetlen utódja sem.
Frank Sinatra tehetségének sokszínűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy 1945-ben színészi karrierje is elkezdődött. Első szerepét a Horgonyokat fel című filmben kapta. Ezután következett A ház amelyben élek, ami meghozta első Oscar-díj jelölését. 1954-ben pedig a Most és mindörökké-ben nyújtott alakításáért legjobb férfi mellékszereplő kategóriában el is nyerte a neves kitüntetést.
Első lemezszerződését 1943 júniusában kötötte és innentől egyenes út vezetett a világhírnévhez. 1943 és 1952 között nyolcvanhat dalt vitt sikerre. Tinilányok és felnőttek egyaránt rajongtak érte. Telt házas koncertjei sikerét az érzelmes és magával ragadó előadásmódjának tulajdonítják, amit azóta sem tudott felülmúlni egyetlen utódja sem.
Frank Sinatra tehetségének sokszínűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy 1945-ben színészi karrierje is elkezdődött. Első szerepét a Horgonyokat fel című filmben kapta. Ezután következett A ház amelyben élek, ami meghozta első Oscar-díj jelölését. 1954-ben pedig a Most és mindörökké-ben nyújtott alakításáért legjobb férfi mellékszereplő kategóriában el is nyerte a neves kitüntetést.
Filmes karrierje mellett továbbra is foglalkozott a zenével, 1961-ben már a huszonharmadik lemeze jelent meg. 1965-ben a September Of My Years című dala Oscar-díjat nyert. Az albumot és a másik nagy slágert, az It Was A Very Good Year-t pedig több Grammy-díjjal is jutalmazták. Egy évvel később a Strangers In The Night című klasszikussá vált sláger összesen négy Grammy díjat hozott Frank Sinatrának. Pedig úgy nyilatkozott róla, hogy ez a dal az egyik legfélresikerültebb szerzeménye. Következő évben lányával, Nancy Sinatrával készített egy duett lemezt, aminek eredménye egyik leghíresebb dala, a Something stupid. 1968-ban pedig jött a szintén örökzöld My way, ami Paul Anka szerzeménye. Egy interjúban viccesen megjegyezte az énekes, hogy élete egyik legnagyobb hibája volt barátjának adni ezt a dalt.
Frank Sinatra nemcsak saját szerzeményeivel vált híressé, hanem mások slágereit is előszeretettel énekelte saját stílusához igazítva. Például az eredetileg Liza Minelli által énekelt New York, New York is az ő előadásában lett igazán világsiker.
Mindemellett Frank Sinatra fiatal tehetségek felkarolásával is foglalkozott. Különleges érzékkel tudta kiválasztani, hogy melyik dalban és kiben rejlik a siker lehetősége. Többek között Sammy Davis Jr. is az ő pártfogoltja volt.
Frank Sinatra nemcsak saját szerzeményeivel vált híressé, hanem mások slágereit is előszeretettel énekelte saját stílusához igazítva. Például az eredetileg Liza Minelli által énekelt New York, New York is az ő előadásában lett igazán világsiker.
Mindemellett Frank Sinatra fiatal tehetségek felkarolásával is foglalkozott. Különleges érzékkel tudta kiválasztani, hogy melyik dalban és kiben rejlik a siker lehetősége. Többek között Sammy Davis Jr. is az ő pártfogoltja volt.
Művészete mellett a vélt vagy valós maffia-kapcsolataitól és viharos magánéletétől is hangos volt a sajtó. Frank Sinatra először 1939-ben nősült meg. Nancy Barbarától született három gyermeke, Nancy, Frank és Tina, akik később a zenei pályán próbáltak érvényesülni. 1951-ben kötötte második házasságát a korszak egyik leghíresebb színésznőjével, Ava Gardnerrel, akivel hat évvel később elváltak. 1966-ban viszont újra nősülésre adta fejét Frank Sinatra, harmadik felesége Mia Farrow volt mindössze két év erejéig. 1976-ban Barbara Marx-ot vette el, aki mellett élete végéig kitartott. Négy feleségén kívül két jegyessel is büszkélkedhetett Frank Sinatra: Humphrey Bogart özvegyének, Lauren Bacallnak és Juliet Prowse dél-afrikai színésznőnek is megkérte a kezét.
Frank Sinatra első ízben 1971-ben jelentette be, hogy visszavonul. Két évvel később viszont újabb lemezzel jelentkezett Ol’ Blue Eyes Is Back (Az öreg kék szemek visszatértek) címmel. 1985-ben Ronald Reagentől átvette a Szabadság Elnöki Érme elnevezésű kitüntetést. 1989-ben pedig Liza Minellivel és Sammy Davis Jr.-ral világkörüli turnéra indult. Nyolcvanadik születésnapján nagyszabású ünnepséget szerveztek neki barátai, munkatársai és tisztelői. Ez volt az utolsó nyilvános szereplése. Az énekes három év múlva, 1998. május 14-én halt meg szívrohamban.
Frank Sinatra első ízben 1971-ben jelentette be, hogy visszavonul. Két évvel később viszont újabb lemezzel jelentkezett Ol’ Blue Eyes Is Back (Az öreg kék szemek visszatértek) címmel. 1985-ben Ronald Reagentől átvette a Szabadság Elnöki Érme elnevezésű kitüntetést. 1989-ben pedig Liza Minellivel és Sammy Davis Jr.-ral világkörüli turnéra indult. Nyolcvanadik születésnapján nagyszabású ünnepséget szerveztek neki barátai, munkatársai és tisztelői. Ez volt az utolsó nyilvános szereplése. Az énekes három év múlva, 1998. május 14-én halt meg szívrohamban.
2009. július 19., vasárnap
A Veszedelmes viszony mondhatni közismert történet, mind könyvben, mind film feldologzásban, de akár az Új Színházban is megtekinthetjük. A legérdekesebb dolog az egész színpadi darabban a cselekmények és a kapcsolatok egymásba fonódása és a következmények. Valmont vikomt és Merteuil márkiné cselszövése a történet mozgatórugója. Kettejük párbeszédei nyersek, szókimondóak voltak, teljesen más arcukat ismerhettük meg az ilyen jelenetekben, mint amikor a többi szereplővel beszéltek. Kapcsolatuk viszont közel sem az őszinteségre épült.
Márkiné egy olyan arculatot épített ki magának, ami a társadalmi elvárásoknak tökéletesen megfelelt. Megválogatta szavait, őszinteséget, segítőkészséget színlelt. Így mindenki megbízott benne. Ezért nem érhette meglepetésként a nézőt az utolsó jelenet: amikor a vikomt szembesítette tetteivel a többi szereplő előtt, egyszerűen letagadta egy „el tudnák hinni rólam!?” felkiáltással. Tényleg senki sem hitte el. A vikomt halála után viszont tettei következményei visszacsapódtak rá: elvesztette szerelmét, aki utolsó percében megmondta neki, hogy nem ő volt az igazi számára.
Érdekes volt megfigyelni a szereplők társalgási stílusát. A másoknak, illetve az elvárásoknak megfelelni vágyás hajtotta őket, másrészről pedig többé-kevésbé saját énjüket is kimutatták bensőségesebb helyzetekben. Ez a tudathasadásos állapot Cécile-nél óriási méreteket öltött. Anyja szemében egy házasodni vágyó, szende menyasszonyként kellett megjelennie. A fiatal zeneszerzőhöz fűződő szerelmi viszonyába is nehezen tudott őszinteséget vinni, mivel „nem illik” egy úri lánynak rangon alulival összeszűrni a levet hivatalosan. Ha mégis megtörtént, akkor sem kell világgá kürtölni. Vajon egy ilyen külvilág előtt titkolandó viszonyban mennyire lehet önmaga bármelyik fél? A harmadik szál a vikomthoz köthető. Érdekes kapcsolat alakult ki köztük, először félt tőle, miután pedig legyőzte ezt az érzést és élvezni kezdte a légyottokat, teljesen más dimenzióba lépett viszonyuk. Cécile kedves, visszafogott énje átváltozott egy butuska, követelőző szajháéra, viszont ez is csak kettejük találkozásakor jelent meg. A márkiné célja volt, hogy így történjen, egyszerűen csak játszott vele és nagyon élvezte, hogy minél jobban összekuszálhatja a szálakat. Cécile talán hozzá volt a legőszintébb, neki mesélt el a legtöbbet magáról és benne bízott meg.
Az előadásban a személyközi kommunikáció sokrétűsége mutatkozott meg. Azzal hogy az összes szereplő egyszerre jelen volt a színpadon, a kommunikáció úgymond abszurd színterét hozták létre. A történteknek az a karakter is szemtanúja volt, aki fizikailag ott sem lehetett. Ráadásul arra is volt példa, hogy hangos kommentárt is fűztek a látottakhoz, ami tovább fokozta a helyzet képtelenségét. Viszont a kapcsolatok kuszaságát tekintve talán könnyítette a megértést. Így biztosan nem vesztette el a fonalat a néző, nyomon tudta követni az eseményeket.
Kard motívum keretbe foglalta a darabot. Rögtön a kezdéskor megjelent, amikor a vikomt és a márkiné látványosan harcoltak egymással. Véleményem szerint tökéletes kezdés volt, ilyen dinamizmussal lehet megragadni a néző figyelmét, ami későbbiekben sem lankad. Itt nemcsak a mozgalmasságra gondolok, hanem a versengés tényére, ami a darabot végigkísérte. Az utolsó jelenetben is nagy szerepe volt, ez az előadás zárása, eldönti a szereplők sorsát.
Visszatérő elemekben sem volt hiány. Például a levelek, amik mindig nagy jelentőséggel bírtak, tovább gördítették a cselekményt. A zene is fontos tényező. Nemcsak a jeleneteket különítették el így, hanem minden szereplő dudorászott francia dalocskákat. Azt se felejtsük el, hogy Cécile romlása is a zenével kezdődött, hiszen szerelmét enélkül meg sem ismerhette volna.
Mint a színvonalas előadások, ez is gondolkodtatásra készteti jobb esetben a nézőt, miután elhagyta a színházat. Vajon mire volt ez jó? Miért kellett egy ilyen kosztümös darabot elővenni? Ahány ember, annyiféle válasz születhet ezekre a kérdésekre. Véleményem szerint ez egy igen komoly, gyakran ironikus társadalom kritika az arisztokráciáról, akik jó dolgukban nem tudnak mit kezdeni magukkal. Ez a problémakör a mai társadalomban is jelen van, gondoljunk csak a bulvár hírek szereplőire. És azért is aktuális a darab, mert karaktereit magunk között is megtalálhatjuk, mondhatnám sajnos. Mindemellett tartalmas és színvonalas kikapcsolódást biztosít az előadás, nagyszerű színészek tolmácsolásában, profi rendezésben. Érdemes megnézni, amit én sem bántam meg.
Marquise de Merteuil.......................................................Györgyi Anna
Vicomte de Valmont...............................................Seress Zoltán m.v.
Madame de Tourvel..............................................................Pálfi Kata
Madame de Volanges..........................................................Tordai Teri
Cécile de Volanges...................................................Fodor Annamária
Chevalier Danceny....................................................Kovács Krisztián
Már akkor meg akartam nézni, amikor megtudtam, hogy megnyitották. Aztán valahogy bezárás előtt pár héttel jutott rá idő. Igazából nem is bánom, mert már közel nem annyian akarják megnézni, mint korábban. Semmiért nem kellett sorban állnom, nyugodtan odafértem a kiállítandó összes tárgyhoz, nem kellett tülekednem semmiért.
A kiállítás 1991óta tekinthető meg, 18 országban volt eddig látható és Magyarország az első közép-európai ország ahol bemutatták.
A kiállítás 1991óta tekinthető meg, 18 országban volt eddig látható és Magyarország az első közép-európai ország ahol bemutatták.
A félreértések elkerülése végett: a kiállítás tárgyai nem a hajóról származnak, hanem a hajóroncs mellől, a tenger fenekéről. A hajótestbe nem tudtak eddig behatolni. A Titanic 1912 áprilisában süllyedt el és 1985-ben fedezték fel a roncsot. A pár évig tartó feltáró merülések kemény munkája a kiállítás tárgya. Olyan leleteket láthatunk, amik több mint 70 évig a tenger fenekén, teljes sötétségben rejtőzködtek.
A kiállítás a Millenáris Parkban kapott otthont, három emeleten helyezkedik el.
Az első teremben minden látogató kap egy úgy nevezett beszálló kártyát. Így nézett ki annak idején a jegy a Titanicra és a hátlapján egy személy adatai találhatók. A kiállítás utolsó termében meg lehet nézni, túlélte-e az illető vagy sem. Én egy 20 éves svéd hölgyeményt kaptam, aki a vőlegényével és bátyjával tartott Amerikába rokonokhoz, másodosztályon utazott. Ő túlélte, a társai nem.
A kiállítás a Millenáris Parkban kapott otthont, három emeleten helyezkedik el.
Az első teremben minden látogató kap egy úgy nevezett beszálló kártyát. Így nézett ki annak idején a jegy a Titanicra és a hátlapján egy személy adatai találhatók. A kiállítás utolsó termében meg lehet nézni, túlélte-e az illető vagy sem. Én egy 20 éves svéd hölgyeményt kaptam, aki a vőlegényével és bátyjával tartott Amerikába rokonokhoz, másodosztályon utazott. Ő túlélte, a társai nem.
A kiállítást nagyon igényesen kivitelezték. A kezdetektől eljuthattunk a hajó végzetéig. Először láthattuk hogy és kik készítették, életrajzokkal volt tele a fal és mindenféle alakatrésszel az üvegasztal. Utána a különböző osztályokat tekinthettük meg, a fényűző elsőosztály pompájától a harmadosztály puritán egyszerűségéig. Érdekes volt, hogy mai magyar forintba átszámolva az elsőosztály néhány lakosztálya 80 millió forintba is belekerült. A legolcsóbb harmadosztály pedig 115000 Ft. Az osztályok bemutatásánál rengeteg leletet láthattunk, tányérokat, ágytálakat, italosüvegeket, ékszereket stb. Engem leginkább az elsőosztály türkizszínű tojástartója ragadott meg, ami a sok év alatt fehérré változott. Továbbá rengeteg életrajz díszítette itt is a falakat, kik voltak a legismertebb, leggazdagabb, legbefolyásosabb utasok.
A kapitányi navigációs hídról is külön szoba volt. Ablakokat, kormányokat láthattunk, sőt azt is amivel a hajó aljára üzentek merre fordítsák a hajó lapátjait (ez a tekerős kormány, feliratok vannak a szelvényeken, a filmben többször feltűnik).
Utána pedig az ütközéssel és a süllyedéssel foglalkoztak. Meg lehetett nézni egy Discovery-s kisfilmet, ami tudományosan mutatta be az eseményeket. Meg lehetett érinteni egy jéghegyet, ami édesvízből fagyasztottak le, tehát az igazi óceáni jéghegy még ennél is hidegebb. A falon utasok idézeteit olvashatuk, mit észleltek az ütközésből. A következő teremben kiállítottak egy olyan szerkezetet amivel a kiállítás tárgyait szedték össze az óceán aljáról. Az utolsó teremben pedig az áldozatok és túlélők listátja volt látható a falon osztályokra lebontva. Illetve személyes tárgyak tulajdonosaik történetével.
Ezek a tárgyak 70 évig a teljes sötétségben hevertek, mindegyiknek külön története van. Nem tartom sírrablásnak, illetve kegyeletsértésnek a kiállítást, nem erről van szó. Méltó emléket állít a Titanic mind a 2228 utasának, akik közül 1517-en odavesztek azon a szerencsétlen éjszakán és a többieknek is, akik közül már senki nincs az élők sorában.
Ezek a tárgyak 70 évig a teljes sötétségben hevertek, mindegyiknek külön története van. Nem tartom sírrablásnak, illetve kegyeletsértésnek a kiállítást, nem erről van szó. Méltó emléket állít a Titanic mind a 2228 utasának, akik közül 1517-en odavesztek azon a szerencsétlen éjszakán és a többieknek is, akik közül már senki nincs az élők sorában.
Nagyon vártam ezt az estét, nemcsak azért mert véget értek ezzel a nappal a vizsgáim, hanem mert talán a szívemhez legközelebb álló operát láthatom az Operaházban. A Vámpírok báljából okulva, nem mentem túl nagy elvárásokkal, gondoltam, ha más nem is, a zene élvezetes lesz. Meg mégiscsak nagy vágyam teljesül be ezzel az élménnyel, mert élőben láthatom Verdi legnagyszerűbb alkotását, a Rigolettot.
Röviden elmesélném a történetét, mivel végeztem ismerőseim körében egy szerény kutatást és nem tudták nagyon miről is szól. A történet egy bállal kezdődik, ahol a mantuai herceg jó szokásához híven csapja a szelet az úri hölgyeknek, nem számít az sem ha netán férjezettek. Rigoletto az udvar bohóca, pedig feladatának megfelelően gúnyolja a megjelenő uraságokat. Ám megjelenik Monterone gróf, akinek a lányát a herceg megrontotta és számon akarja kérni tettét. Rigoletto pedig őt is kigúnyolja, ekkor viszont a gróf megátkozza. Rigoletto-t nagyon bántja, hogy megátkozták és fél is a beteljesedésétől és ő maga sem gondolta, hogy már el is kezdődött. Miközben elmélkedik, az utcán összefut egy bérgyilkossal, Sparafucile-vel aki felajánlja neki szolgálatait. Otthon pedig Rigoletto lánya Gilda álmodozik egy ifjú Valter diákról, akivel a templomban futott össze. Apja a széltől is óvta, ezért nem is meri megemlíteni neki. Miközben a kertben énekel, megjelenik a diák és szerelmet vall neki, csókot váltanak. (A néző itt már tudja, hogy a diák nem más mint a mantuai herceg). A herceg titokban elraboltatja Gildát a házból, elviteti a házába, ahol magáévá teszi. Rigoletto a keresésére indul és teljesen összeroskad mikor megtalálja és Gilda elmondja neki mi történt. Utána Rigoletto bosszút esküszik, megöleti a herceget. Felkeresi a bérgyilkost, aki a fogadójába csalja mantua hercegét. Gilda még mindig szereti a herceget és az sem tántorítja el amikor apjával titokban meglesik hogyan udvarol a bérgyilkos húgának. Kérleli apját, hagyja meg az életét, de Rigolettot a bosszú élteti, lányát pedig Veronába küldi. Közben a herceget ájulásig leitatják és készül Sparafucile a gyilkosságra, viszont húga közli vele, hogy beleszeretett és kérleli hagyja meg az életét. Sparafucile nehezen áll kötélnek, de megállapodnak, hogy az első arra járó embert ölik meg helyette és azt a holttestet adják Rigolettonak. Gilda nem indult el Veronába hanem kihallgatta ezt a beszélgetést és úgy határozott a saját életét feláldozza szerelméért. Rigoletto nemsokkal később megjelent, a vízbe akarta dobni a becsomagolt holttestet, mikor meghallotta a részeg herceg énekét. Először szellemnek vélte, de mikor újra hallotta, belenézett a zsákba és megpillantotta saját lányát. Gilda még élt, megbocsátottak egymásnak és miután összeesett, Rigoletto megállapította, beteljesedett az átok.
Röviden elmesélném a történetét, mivel végeztem ismerőseim körében egy szerény kutatást és nem tudták nagyon miről is szól. A történet egy bállal kezdődik, ahol a mantuai herceg jó szokásához híven csapja a szelet az úri hölgyeknek, nem számít az sem ha netán férjezettek. Rigoletto az udvar bohóca, pedig feladatának megfelelően gúnyolja a megjelenő uraságokat. Ám megjelenik Monterone gróf, akinek a lányát a herceg megrontotta és számon akarja kérni tettét. Rigoletto pedig őt is kigúnyolja, ekkor viszont a gróf megátkozza. Rigoletto-t nagyon bántja, hogy megátkozták és fél is a beteljesedésétől és ő maga sem gondolta, hogy már el is kezdődött. Miközben elmélkedik, az utcán összefut egy bérgyilkossal, Sparafucile-vel aki felajánlja neki szolgálatait. Otthon pedig Rigoletto lánya Gilda álmodozik egy ifjú Valter diákról, akivel a templomban futott össze. Apja a széltől is óvta, ezért nem is meri megemlíteni neki. Miközben a kertben énekel, megjelenik a diák és szerelmet vall neki, csókot váltanak. (A néző itt már tudja, hogy a diák nem más mint a mantuai herceg). A herceg titokban elraboltatja Gildát a házból, elviteti a házába, ahol magáévá teszi. Rigoletto a keresésére indul és teljesen összeroskad mikor megtalálja és Gilda elmondja neki mi történt. Utána Rigoletto bosszút esküszik, megöleti a herceget. Felkeresi a bérgyilkost, aki a fogadójába csalja mantua hercegét. Gilda még mindig szereti a herceget és az sem tántorítja el amikor apjával titokban meglesik hogyan udvarol a bérgyilkos húgának. Kérleli apját, hagyja meg az életét, de Rigolettot a bosszú élteti, lányát pedig Veronába küldi. Közben a herceget ájulásig leitatják és készül Sparafucile a gyilkosságra, viszont húga közli vele, hogy beleszeretett és kérleli hagyja meg az életét. Sparafucile nehezen áll kötélnek, de megállapodnak, hogy az első arra járó embert ölik meg helyette és azt a holttestet adják Rigolettonak. Gilda nem indult el Veronába hanem kihallgatta ezt a beszélgetést és úgy határozott a saját életét feláldozza szerelméért. Rigoletto nemsokkal később megjelent, a vízbe akarta dobni a becsomagolt holttestet, mikor meghallotta a részeg herceg énekét. Először szellemnek vélte, de mikor újra hallotta, belenézett a zsákba és megpillantotta saját lányát. Gilda még élt, megbocsátottak egymásnak és miután összeesett, Rigoletto megállapította, beteljesedett az átok.
Nagy vonalakban ez a történet. Nagyon látványosra sikeredett. A zeneisége pedig nagyon fülbemászó. Minden percét élveztem. És alig vártam a híres kártya áriát, Az asszony ingatag-ot, amit a herceg énekelt a fogadóban, a dallama pedig vissza tért többször is, akkor is mikor Rigoletto szellemnek hitte.
Nos, ez az az opera amit ajánlok mindenkinek, aki meg szeretné ismeri az operák világát. Egyrészt, mert ebben vannak talán a legismertebb áriák, másrészt mind zeneisége mind története alapműnek számít. Ha végig gondoljuk rengeteg értelmezése lehet a történetnek, mindenki máshogy látja, minden korban mást jelent. Van egy politikai jelentése is miszerint, a király mulat, a szolgálja pedig bármilyen hibát is követ, többszörösen bűnhődik miatta. Másrészt megmutatkozik az emberi jellem összetettsége. Rigoletto egy talpnyaló Monterone szemszögéből, viszont a tragédia szemszögéből nézve egy szánandó figura. Nem egyértelműen pozitív karakter. Mintahogy a herceg sem egyértelműen negatív. Mikor Gildának szerelmet vall, nem játssza meg magát, tényleg szerelmes bele. Viszont a kor és a rangja, a környezete alakította olyan emberré, hogy miután ágyba vitte a nőt, elmúlt ez a csodálatos érzés. Gilda pedig az ártatlanság megtestesítője, aki burokban nőtt fel, nem ismeri a világ rossz oldalát, tulajdonképpen semmit nem tud róla, még az apja keresztnevét sem. És a végkifejlet kapcsán eszembe jutott az Operaház Fantomjának története. Abban Christine a darab végére el tudta engedni a Fantomot, akiben apja megtestesülését látta, viszont Gilda nem, ezért kellett dramaturgiailag megsemmisíteni. Így Rigoletto többszörösen kapta meg azt a büntetést, amit a rá átkot szóró Monterone átélt. Nagyon érdekes és elgondolkodtató darab ez.
Továbbra sem vagyok otthon operaénekesekben, hogy ki számít jónak, ki kevésbé. De mindenkivel meg voltam elégedve. Rigolettot Perencz Béla játszotta. Minden adottsága meg volt hozzá és tökéletesen ki is használta őket. A dráma íve sehol sem csuklott meg, ahol kellett erőteljes volt, ahol pedig nem ott meg visszafogott. Kovácsházi Istvánnak hívták a mantuai herceg megformálóját. Tudom szubjektív, de az én szívemhez nagyon közel állt ez a karakter. (Kicsit Gastonra emlékeztet a Szépség és a Szörnyetegből.) És nagyon jó interpretálásban láthattam élőben, amit köszönök szépen. Mindössze annyi problémám volt, hogy nem kis köpcös pocakos alaknak képzeltem el korábban, de nem lehet minden tökéletes. A hangja gyönyörű volt és az Az asszony ingatag valami csodálat volt. Gildat Cecília Lloyd játszotta. Kicsit túlkoros volt, de ezen kívül minden rendben volt vele. A haja a combja közepéig ért. Ilyet nem látni minden nap. Koloratúrszoprán szerepe volt, szóval ő aztán tudott áriázni.
Nagy élmény volt, ennél álmodni sem lehetett szebbet a Rigolettoról. Mindössze a közönséget sajnáltam, hogy ilyet fogtunk ki. Ugyanis egy 30-40 fős gimnazista társulat vett körbe minket minden irányból és őket abszolút nem kötötte le annyira a darab mint engem. Voltak olyan fiúk, akik mobilon vagy nem tudom milyen kütyün filmet néztek előadás alatt. A csajok hangosan dumáltak közben. Szünetben pedig egyik srác mutogatta a hiperszuper mp3 lejátszóját, hogy ezen van az igazi kultúra, nem itt az Operaházban. Hát igen. Ezen is el lehet gondolkodni.
Nos, ez az az opera amit ajánlok mindenkinek, aki meg szeretné ismeri az operák világát. Egyrészt, mert ebben vannak talán a legismertebb áriák, másrészt mind zeneisége mind története alapműnek számít. Ha végig gondoljuk rengeteg értelmezése lehet a történetnek, mindenki máshogy látja, minden korban mást jelent. Van egy politikai jelentése is miszerint, a király mulat, a szolgálja pedig bármilyen hibát is követ, többszörösen bűnhődik miatta. Másrészt megmutatkozik az emberi jellem összetettsége. Rigoletto egy talpnyaló Monterone szemszögéből, viszont a tragédia szemszögéből nézve egy szánandó figura. Nem egyértelműen pozitív karakter. Mintahogy a herceg sem egyértelműen negatív. Mikor Gildának szerelmet vall, nem játssza meg magát, tényleg szerelmes bele. Viszont a kor és a rangja, a környezete alakította olyan emberré, hogy miután ágyba vitte a nőt, elmúlt ez a csodálatos érzés. Gilda pedig az ártatlanság megtestesítője, aki burokban nőtt fel, nem ismeri a világ rossz oldalát, tulajdonképpen semmit nem tud róla, még az apja keresztnevét sem. És a végkifejlet kapcsán eszembe jutott az Operaház Fantomjának története. Abban Christine a darab végére el tudta engedni a Fantomot, akiben apja megtestesülését látta, viszont Gilda nem, ezért kellett dramaturgiailag megsemmisíteni. Így Rigoletto többszörösen kapta meg azt a büntetést, amit a rá átkot szóró Monterone átélt. Nagyon érdekes és elgondolkodtató darab ez.
Továbbra sem vagyok otthon operaénekesekben, hogy ki számít jónak, ki kevésbé. De mindenkivel meg voltam elégedve. Rigolettot Perencz Béla játszotta. Minden adottsága meg volt hozzá és tökéletesen ki is használta őket. A dráma íve sehol sem csuklott meg, ahol kellett erőteljes volt, ahol pedig nem ott meg visszafogott. Kovácsházi Istvánnak hívták a mantuai herceg megformálóját. Tudom szubjektív, de az én szívemhez nagyon közel állt ez a karakter. (Kicsit Gastonra emlékeztet a Szépség és a Szörnyetegből.) És nagyon jó interpretálásban láthattam élőben, amit köszönök szépen. Mindössze annyi problémám volt, hogy nem kis köpcös pocakos alaknak képzeltem el korábban, de nem lehet minden tökéletes. A hangja gyönyörű volt és az Az asszony ingatag valami csodálat volt. Gildat Cecília Lloyd játszotta. Kicsit túlkoros volt, de ezen kívül minden rendben volt vele. A haja a combja közepéig ért. Ilyet nem látni minden nap. Koloratúrszoprán szerepe volt, szóval ő aztán tudott áriázni.
Nagy élmény volt, ennél álmodni sem lehetett szebbet a Rigolettoról. Mindössze a közönséget sajnáltam, hogy ilyet fogtunk ki. Ugyanis egy 30-40 fős gimnazista társulat vett körbe minket minden irányból és őket abszolút nem kötötte le annyira a darab mint engem. Voltak olyan fiúk, akik mobilon vagy nem tudom milyen kütyün filmet néztek előadás alatt. A csajok hangosan dumáltak közben. Szünetben pedig egyik srác mutogatta a hiperszuper mp3 lejátszóját, hogy ezen van az igazi kultúra, nem itt az Operaházban. Hát igen. Ezen is el lehet gondolkodni.
Régen jártam ezelőtt az Operaházban. Kellemes emlékeim kötődtek hozzá, mivel 6-7 éve többször megfordultam itt, és versenyszerűen foglalkoztam akkoriban operákkal, történetüket kellett megtanulnom, sőt néhány híres áriát énekelnem is kellett mint pl. a Rigoletto-ból Az asszony ingatag, Figaro házasságából a Most pedig vége a szép időknek-et és Bánk bánból az Ölj meg engem Bánkot. Megnéztem az énekkaros csoporttal a Hunyadi Lászlót, Bánk bánt, Carment, Pillangókisasszonyt és az Aidat ha jól emlékszem. Aztán valahogy abbamaradt az operaszeretet. De most, valami megmozdult bennem.
A versenyre készülve két olyan darabot ismertem meg, amit nagyon szerettem volna élőben látni, az egyik a Traviata a másik a Rigoletto. És Pesten töltött időm 2. évében éreztem elérkezettnek az időt, hogy meglátogassam az Operaházat és e két Verdi remekműre jegyet vegyek. Természetesen nem voltak illúzióim, tudtam milyen árkategóriát engedhetek meg magamnak. Ennek megfelőlen a legfelső emeletre szólt a jegyem. Kicsit diszkriminatívnak éreztem, hogy ide külön bejárón lehet bemenni mint az alsó szintre vagy a páholyokba, de mikor elfoglaltam helyemet és körbenéztem, el is felejtettem mindezt. Gyönyörű az Operaház. Egyszerűen lenyűgöző. És fentről az egészet be lehet látni. Lentről viszont nem. Szóval, nálam a pont.
A Traviata története primitíven megfogalmazva nagyjából ugyanaz mint a Moulin Rouge című mozifilmé. Adott Violetta, aki egy kurtizán és Alfred aki beleszeret. Violetta gyorsan viszonozza Alfred érzéseit ám ekkor kerül a képbe Monsieur Germont, Alfred apja. Megkéri Violettát, szakítson Alfreddel mert így szégyenbe hozza az egész családját: ha feladja, akkor sem tud szabadulni kurtizán mútljától és ezzel nem csak Alfred hanem a lánya életét is megpecsételné, mert ugyan ki venne el egy olyan lányt akinek a sógornője egy kéjnő. Violetta nem akart kötélnek állni, ám amiután végig gondolta és számításba vette, hogy ő halálos beteg és nincs sok ideje hátra, egy feltétellel teljesítette a kérést: ha Germont biztosítja, hogy Alfrednek szép emlékei lesznek róla. A szakítás után egy bálon látják viszont egymást, ahol Alfred szinte eszét veszti a féltékenységtől, kihívja Violetta párját kártyázni és miután mindent megnyert tőle, egyszerűen Violettához vágja a pénzt, hogy ezzel reméli kifizette tartozását a szolgálataiért cserébe. Germont ledöbben fia tettét látva és úgy dönt, mindent elmond neki. Utolsó jelenetben pedig Violetta halálos ágyánál újra egymásra találnak a szerelmesek, Germont pedig bűntudatával küzd, hogy ő tette tönkre a nő életét. Violetta halálával ér véget az opera: felkel az ágyból, sétál és örül mennyi ereje lett hirtelen, aztán összeesik. Az ágyánál ülő alakok pedig mozdulatlanok, nagy valószínűséggel ez már csak az utolsó álmát jelképezte.
A versenyre készülve két olyan darabot ismertem meg, amit nagyon szerettem volna élőben látni, az egyik a Traviata a másik a Rigoletto. És Pesten töltött időm 2. évében éreztem elérkezettnek az időt, hogy meglátogassam az Operaházat és e két Verdi remekműre jegyet vegyek. Természetesen nem voltak illúzióim, tudtam milyen árkategóriát engedhetek meg magamnak. Ennek megfelőlen a legfelső emeletre szólt a jegyem. Kicsit diszkriminatívnak éreztem, hogy ide külön bejárón lehet bemenni mint az alsó szintre vagy a páholyokba, de mikor elfoglaltam helyemet és körbenéztem, el is felejtettem mindezt. Gyönyörű az Operaház. Egyszerűen lenyűgöző. És fentről az egészet be lehet látni. Lentről viszont nem. Szóval, nálam a pont.
A Traviata története primitíven megfogalmazva nagyjából ugyanaz mint a Moulin Rouge című mozifilmé. Adott Violetta, aki egy kurtizán és Alfred aki beleszeret. Violetta gyorsan viszonozza Alfred érzéseit ám ekkor kerül a képbe Monsieur Germont, Alfred apja. Megkéri Violettát, szakítson Alfreddel mert így szégyenbe hozza az egész családját: ha feladja, akkor sem tud szabadulni kurtizán mútljától és ezzel nem csak Alfred hanem a lánya életét is megpecsételné, mert ugyan ki venne el egy olyan lányt akinek a sógornője egy kéjnő. Violetta nem akart kötélnek állni, ám amiután végig gondolta és számításba vette, hogy ő halálos beteg és nincs sok ideje hátra, egy feltétellel teljesítette a kérést: ha Germont biztosítja, hogy Alfrednek szép emlékei lesznek róla. A szakítás után egy bálon látják viszont egymást, ahol Alfred szinte eszét veszti a féltékenységtől, kihívja Violetta párját kártyázni és miután mindent megnyert tőle, egyszerűen Violettához vágja a pénzt, hogy ezzel reméli kifizette tartozását a szolgálataiért cserébe. Germont ledöbben fia tettét látva és úgy dönt, mindent elmond neki. Utolsó jelenetben pedig Violetta halálos ágyánál újra egymásra találnak a szerelmesek, Germont pedig bűntudatával küzd, hogy ő tette tönkre a nő életét. Violetta halálával ér véget az opera: felkel az ágyból, sétál és örül mennyi ereje lett hirtelen, aztán összeesik. Az ágyánál ülő alakok pedig mozdulatlanok, nagy valószínűséggel ez már csak az utolsó álmát jelképezte.
Szép darab volt, bár nem voltak olyan monumentális díszletek mint amikhez musical-eknél hozzászoktam, de ez más. Jó volt újra operát látni. Bár az ember fülének hozzá kell szoknia, először furcsa volt, aztán már abszolút nem. A darab legismertebb áriája már az első 10 percben elhangzott: Violetta és Alfred duettje, a Pezsgőária, ami szinte közhelynek számít, annyit lehet hallani filmekben, reklámokban. Talán ez a legismertebb olasz ária Az asszony ingatag mellett. Violetta és Alfred második duettjének részei is vissza-visszatértek a darab során. Germont-nak is jutott egy szívszorító ária, amikor fiát bíztatta, hogy ne csüggedjen, miután szakított vele Violetta. És persze Violettának is szebbnél szebb dalok jutottak a darab során. Szép nagyon szép áriákat tartalmaz a Traviata, Verdi egyik legnagyobb alkotása.
Operaénekesek terén annyira nem nagyon vagyok itthon, egy ismerős nevet nem találtam a szereposztásban. És furcsa volt, hogy két főszereplő nem magyar volt. Persze ebből semmi nem tűnt fel, meg részemről akár Violetta is lehetett voln külföldi, mert a darab olasz nyelven szólt. Én ezt személy szerint jobban szeretem, mert akármilyen jól is énekelje valaki az operákat, akkor is vannak olyan részei, ahol nem lehet a szöveget érteni. Ha meg idegennyelven szól, akkor az Operaházban a színpad felett magyarul feliratozzák.
De a szereplőkre visszatérve, szólnék pár szót. Violetta megszemélyesítőjét González Mónikának hívják. Nagyon tetszett a játéka és a gyönyörű ruhái. És ilyenben még nem volt tapasztalatom eddigi színházi élményeim során, de nagy hatással volt rám: vége lett a darabnak, Violetta összeesett, összement a függöny, utána pedig egyből kijött a színpadra és nem tudott mosolyogni, annyira benne volt még a karakterben. Aztán pár percig még ott állt, valaki egy csokor rózsát dobott neki és visszatért közénk, önfeledten mosolygott.
Alfred megtestesítője az este Xavier Rivadeneira volt, nos ő nem tetszett annyira. Valahogy szebbnek képzeltem Alfred-et. Énekkel meg színészettel nem volt gond, csak a többi külsőséggel. Viszont az apját játszó Fokanov Anatolij-tól teljesen odavoltam. Gyönyörű szép hangja volt. A két kísérőtársam is osztotta a véleményem, hogy ő volt az este legjobbja.
Szóval teljesen feltöltődtem opera tekintetében, alig várom a jan. 30-ai Rigoletto-t, mert ha a Traviata-ra azt mondta hogy Verdi egyik legnagyobb műve, akkor Riogletto-t sorolnám "a legnagyobb műve" kategóriába.
Operaénekesek terén annyira nem nagyon vagyok itthon, egy ismerős nevet nem találtam a szereposztásban. És furcsa volt, hogy két főszereplő nem magyar volt. Persze ebből semmi nem tűnt fel, meg részemről akár Violetta is lehetett voln külföldi, mert a darab olasz nyelven szólt. Én ezt személy szerint jobban szeretem, mert akármilyen jól is énekelje valaki az operákat, akkor is vannak olyan részei, ahol nem lehet a szöveget érteni. Ha meg idegennyelven szól, akkor az Operaházban a színpad felett magyarul feliratozzák.
De a szereplőkre visszatérve, szólnék pár szót. Violetta megszemélyesítőjét González Mónikának hívják. Nagyon tetszett a játéka és a gyönyörű ruhái. És ilyenben még nem volt tapasztalatom eddigi színházi élményeim során, de nagy hatással volt rám: vége lett a darabnak, Violetta összeesett, összement a függöny, utána pedig egyből kijött a színpadra és nem tudott mosolyogni, annyira benne volt még a karakterben. Aztán pár percig még ott állt, valaki egy csokor rózsát dobott neki és visszatért közénk, önfeledten mosolygott.
Alfred megtestesítője az este Xavier Rivadeneira volt, nos ő nem tetszett annyira. Valahogy szebbnek képzeltem Alfred-et. Énekkel meg színészettel nem volt gond, csak a többi külsőséggel. Viszont az apját játszó Fokanov Anatolij-tól teljesen odavoltam. Gyönyörű szép hangja volt. A két kísérőtársam is osztotta a véleményem, hogy ő volt az este legjobbja.
Szóval teljesen feltöltődtem opera tekintetében, alig várom a jan. 30-ai Rigoletto-t, mert ha a Traviata-ra azt mondta hogy Verdi egyik legnagyobb műve, akkor Riogletto-t sorolnám "a legnagyobb műve" kategóriába.
2009. július 18., szombat
Teljesen vétlenül, mindenféle okoskodás, meg számolgatás nélkül vettem rá jegyet és ennél jobban ki sem jöhetett volna a szereposztás. Ugyanis teljes első garnitúrával láttam, azokkal, akik a kiadott CDn is énekelnek. Fantom – Sasvári Sándor, Christine – Mahó Andrea, Raoul – Miller Zoltán.
Emeletről néztem a darabot egyik csoporttársammal, az arcokat nem láttuk olyan jól, de az egész színpadot beláttuk. Mikor elkezdődött a darab és meg szólalt először a Fantom híres dallama, már akkor kirázott a hideg. És megmaradt végig. Ez egy olyan darab, hogy az ember végig tátott szájjal nézi, annyira lenyűgöző.
A színészek is óriásiak. Amikor Sasvári kieresztette a hangját, szinte beleremegett az egész épület. Jól játszotta a Fantomot, karakteres színész. Igaz hogy maszk fedte a fél arcát és mikor Christine levette róla, akkor undorítóra elmaszkírozva láthattuk a másik felét, de így is meg lehetett ismerni, annyira jellegzetes. Nagyon tetszett az a megoldás ahogy ábrázolták az „osonásait” hol jobbról, hol balról jött a hang, az embernek olyan érzés volt mintha mögötte is felbukkanna. (Gratula a hangosítóknak.) És ami fontos, hangja is van kiénekelni nem csak a magasságokat, hanem erővel is bírja.
Mahó Andrea is szuper, gyönyörű hangja van, tipikus Christine mindenhogyan. Már a pünkösdi musical esten is elbűvölő kis nőcinek találtam, de tényleg színpadon is az. Igazi naiva tekintet, meg se mondaná róla az ember, hogy közelít a 30-hoz, olyan bájos kislányos. Az arcjátéka (már amit láttam) nagyon tetszett és persze énekkel sincs gond. Ezt a szerepet Webber eredetileg igazi szoprán operaénekesnőre írta, úgyhogy nem akárki játszhatja el. Mondjuk annyi negatívat tudok róla mondani, hogy elrontotta szöveget és elég érthetetlen lett ezáltal. Az utolsó jelenetben a „Csak szánalommal néztem eddig rád, s ez most gyűlöletté vált” helyett azt énekelte, hogy „Csak szánalommal néztem eddig rád, s ez most szánalommá vált”. Végülis nem nagy tragédia, enélkül is érteni lehet a darab történését, de feltűnik az embernek, hogy most mi van.
Miller Zoltán pedig egy igazi szívtipró volt, a hangja pedig olyan lágy és melegséget árasztó, teljesen elolvadtam tőle. Nagyon tetszik a gesztus rendszere, ő egy született musicalénekes, minden helyén van, aminek kell. Ez a Raoul szerep pedig testhezálló, illik a karakteréhez a hősszerelmes. Ő játszik Fantomot is, na arra kíváncsi lennék, milyen lehet. Én sajnálnám azt a gyönyörű hangját így elváltoztatni meg maszkkal eltakarni az arcát. (Hogy látnám akkor azt a tipikus Zoli-tekintetet és hallanám azokat a lágy hangszíneket?) Sasvári épp elég elvont, őt nem sajnálom maszk alatt.
Ezt a darabot még vagy 100szor is meg tudnám nézni, annyira tetszett. Úgy ültem be rá, hogy láttam a mozi filmet, zenét kívülről fújtam és nagyon érdekelt, hogy oldják meg a színház a színházban dolgot. Barátném erre azt mondta, hogy nem nehéz. És tényleg igaza lett. Hihetetlen mennyiségű díszlet van, és ide-oda mozog minden, gondolom baromi nehéz munka lehet összehangolni. Barátném pedig a híres csillár lezuhanására volt kíváncsi, hogy az milyen lesz. Hát nem mondom, nagyot csattant. Ezzel ért véget az első felvonás, hatásosra sikeredett. Ez nem olyan darab, amin el lehet aludni.
A darab történetével nem húztam az időt, mert akit érdekel, úgy is ismeri. Ez is olyan előadás aminek a hatása alól nem tudja kivonni magát az ember. Mikor hazaértem, akkor is felcsendül pár dallam a fejemben és végiggondoltam még egyszer az egészet amit látottam. Ez sem az a megszokott love story és rengeteg féleképpen lehet értelmezni, mi miért történt, mi mit jelképez... Webber tökéletes összhangot komponált zene és történet között. Gaston Leroux klasszikusát kicsit átfogalmazta, populárisabbá tette, de ez nem von le a musical értékéből, a kettőt különállóként kell tekinteni.
Volt egy olyan érzésem itt a Madách Színházban, hogy ezt nekem készítették és itt otthon vagyok. Az Operettben nem éreztem még otthon magam, tele van cirádás díszítésekkel, szobrokkal, baromi nagy csillár lóg a plafonról. Ez meg egy puritán, egyszerű színház, nincs benne semmi hivalkodó, olyan családias. Meg a Fantomot is magaménak érzetem. Szívesen venném ha megtörténne velem ez az érzés máskor is.
Természetesen másodjára is megnéztem. Ez egy különleges előadás volt minden tekintetben. Ugyanis a szívemhez legközelebb álló darabról van szó és ez a 499. előadás. Ezen a héten a Madách Színházban jubileumi hetet tartottak. Én most szereposztás alapján választottam jegyet, kb. 2 héttel előadás előtt.
Internet szerint Csengeri Attila, Fonyó Barbara és Miller Zoltán triót láthattam. Tesómmal mentem, mert meg akartam mutatni neki ezt a csodát. Előtte pár nappal már elkezdtem felkészíteni, megnézettem vele a filmet illetve előző este beraktam neki a kedvenc dalaimat a darabból. Meglepetésemre tetszett neki, nem tiltakozott. És visszatérve a szereposztásra, azért ezt választottam, mert egyrészt nagyon kíváncsi voltam Csengeri Attilára, mivel őt nagyon szeretem, kellemes élményem volt vele egy musical esten. És tesómnak meg akartam mutatni Miller Zoltánt, hogy na ő aztán tud! Mikor beértünk a színházba Zoli neve helyén Homonnay Zsolt díszelgett. Végülis annyira nem bántam, Zolit már láttam ebben a szerepben, és Zsoltot is nagyon szeretem és hát Raoul pont az ő szerepköre, gondoltam biztos szuper lesz. Tesóm meg annyit mondott, legalább egy ismerős arc. Így ejtettük Zolit, de csak ideiglenesen.
Csengeri Attila óriási Fantom. A hangja nagyon passzol a karakteréhez. És mint színész is isteni. Hallottam már olyat róla, hogy túl nagyok a gesztusai, de szerintem ez csak rágalom. És Sasvárival ellentétben, tőle nem irtóztam annyira, hogy megtudjam mi van a maszk alatt. Teljesen elvarázsolt. De előttem is úgy beleélték magukat a nézők, hogy amikor a Fantom bujkált és a hangosítók mindig csak egy helyről adták a hangot, és mikor mögüllünk, a csávók hátranéztek. Nagyon vicces volt.
Fonyó Barbara is tetszett. Kb. annyira mint Mahó Andrea. Mindössze az volt a furcsa, hogy Christine-t az ember pici, törékeny nőnek képzeli, Barbi meg minden csak pici nem. Csengeri Attila is csak pár centivel volt magasabb nála, pedig ő is bőven veri a 180at. Kíváncsi voltam hogy fel fogom-e ismerni, mert nagyon régen láttam bármilyen sajtóban is, de ahogy megjelent a színpadon, egyből megismertem, kilógott a többi balettos leányzó közül. Első megnézésnél Andi kedveltette meg velem a Gondolj rám áriát, most pedig Barbi a Látjuk-e még egymást valahol-t. Ez az a dal, amit apja sírjánál énekel. Hát látszik hogy operaénekes, valami eszméletlen volt. Azóta teljesen rákaptam erre a dalra.
Homonnay Zsoltban nem csalódtam, szuper Raoul. A hangja neki is telitalálat ide, meg hát a megjelenése is. Erkélyoldalon ültem és a Gondolj rám résznél mikor a páholyban ült tök közel volt hozzám. Mikor szünetben kimentünk járni egyet, felfedeztünk egy ajtót a színpad felé, mondtam is tesómnak, biztos ez vezet a színpadi páholyba, látogassuk meg Raoult.
Másodszorra is ugyanúgy elvarázsolt minden. Ahogy a csillár lezuhant, amikor Raoul magához ölelte Christine-t, és mondta hogy „Válassz társadnak míg élsz, míg élek” a nagy Fantom duett, mikor Christine lerántotta róla a maszkot, az utolsó jelenet mikor hárman énekelnek, amikor Christine megcsókolta a Fantomot… Még ezerszer meg tudnám nézni. És igazából minőségben semmi különbséget nem láttam a két teljesen különböző szereposztás között. Mindenki másért tetszik, nem tudnék egyértelműen kiemelni senkit, hogy ki az ideális Fantom, Christine vagy Raoul.
És a jubileumi héttel járt, hogy minden előadásra az igazgató meghívott egy vendégelőadót, a mi esténken Szulák Andreát. Ez azért is volt különleges mert ez volt az első nyilvános fellépése mióta megszületett a kislánya. Szirtes Tamás köszöntötte tapsrend utána a nézőket és úgy konferálta fel, hogy ez tulajdonképpen egy dalverseny és megkéri Attilát, hogy nagyon figyeljen. Zsolt meg elkezdte kilöködni a színpad széléről hogy menjen már közelebb, hogy jobban lásson. Attila meg még Fantom cuccban katonás lépésekkel megindult és összekulcsolta a kezét. Mindenki úgy röhögött, mi vár szegény Andira. Az Éj zenéjét énekelte el. Nagyon szép volt. Szeretem a hangját. Mondjuk a ruhája nem tetszett, egy bordó bársony poncsószerű blúzzal, hát nem volt túl előnyös neki. De most ez a legkevesebb, csodás zárása volt az estének.
;;
Subscribe to:
Bejegyzések (Atom)
