2009. július 17., péntek
2006. november végén ellátogattam a Duna Plaza-ba, mert olvastam a Pesti Estben, hogy a Szabadság, szerelem főszereplői dedikálnak és szívesen megnéztem volna őket élőben. Már jóval idő előtt odamentem, gondoltam kajálok valamit, meg nézelődöm, úgyis kiesik nekem ez a pláza, nem minden nap járok itt. Első utam a McDonald’s-ba vezetett, ettem egy sajtburgert aztán kicsit mérgelődtem, hogy csak a pulttal szemben van üres asztal. Már majdnem befejezetem a táplálkozást, mikor azt vettem észre, hogy a kiszolgáló pultnál fotósok állnak és valakit nagyon fényképeznek. Először el se akartam hinni, de sejtésem szerint ha fényképezik, akkor biztos ő az: ugyanis Kamarás Ivánt véltem felfedezni a pult másik oldalán és ő szolgálta ki a vevőket. Gondoltam, micsoda nap ez, hogy ennyi ismert embert látok! De jó lett volna, ha tíz perccel később érek oda és tőle kapom a hamburgert. De azért így se csalódtam, Iván volt a meglepetés ráadás-előleg.
A mozinál a dedikálást pontosan kezdték, és akit legelőször megpillantottam, természetesen Csányi Sándor volt. Aztán jött Dobó Kata, Fenyő Iván meg még egy csajszi, aki a filmben Kata barátnőjét játszotta. Szinte mindenki Sanyihoz akart menni, Dobó Kata meg szinte ott árválkodott, úgyhogy kértem tőle egy aláírást. Meglepően kedvesen viselkedett, egész visszafogott volt.
Utána meg beálltam a nagy tömegbe a nem létező sorba. Hát ez a Sanyi, nem semmi egy pasi! Sajnos teljes tudatában van testi adottságainak. Egy csajszi aláíratott vele egy képet, amin hihetetlen jól nézett ki, ilyen tipikus macsós beállítás volt: lenyalt haj, zsebre vágott kéz és az a jellegzetes enyhe, sokat sejtető mosoly. A csajszi mondja neki: „Olyan jó ez a kép”. Sanyi meg eleresztett egy öntelt vigyort: „Tudom.” Semmi köszönöm vagy ilyesmi. Nekem meg csak aláfirkantotta a füzetemet meg egy kis mosolyt kaptam tőle. (Ott olvadtam el a helyszínen.) Minden beképzeltsége ellenére jó volt élőben látni. Meg őszintén szólva számítottam erre, hogy nem olyan szerény típusú ember lehet.
Fenyő Ivántól már nem kértem semmit, ugyanis nekem nem igazán a favoritom. Persze azóta már bánom egy kicsit, mert minden hozzáértő ismerősömtől megkapom, hogy tőle miért nem, és villoghatnék egy autogrammal. Jó kis nap volt ez, megérte eljönni, még ha egyedül is voltam. Barátnőm (aki nem kísért el) azóta is veri a fejét a falba, hogy hagyhatta ki. Story magazinban is benne volt pár héttel később a dedikálás, de nem lettem híres én nem szerepelek a képeken, meghagytam a helyet a sztároknak.
Subscribe to:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése