2009. augusztus 23., vasárnap
Még megboldogult gimnazista koromban vetettem papírra ezt a kis irományt. Én csak ollóztam, a szavak sorrendje nem az én érdemem :D Vigyázat, felkavaró verssorok következnek, elolvasása csak saját felelősségre ajánlott!
Szendrey Júliához
Mit nekem te zordon Kárpátoknak
fenyvesekkel vadregényes tája,
Mert még nyílnak a völgyben a kerti virágok
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt.
A mező jó illatot, az ég szép harmatot
ád, ki kedves mindennél.
Júliámra hogy találék
Örömemben így köszönék:
Űlj hitvesem, ülj az ölembe ide.
Siralmas énnéköm tetűled megválnom
De síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet miért csepegtetsz
Még most is belém?
Én felszántom a császár udvarát
Csak egy gondolat bánt engemet:
Hogy Edward király, angol király
léptet fakó lován
De Júlia, ki lesz az én fiam
Ha megejt az ármány?
Bájoló lágy trillák
tarka képzetek,
Kedv, reménység, Júliák
Isten véletek!
Elő egy velszi bárd!
Ki tudja hol áll meg s kit hogyan talál meg?
Reng és üvölt Júlia:
Tombold ki te költő,
Tombold ki magadat!
Erre Sándor:
Ne ily halált adj Istenem
Ne ily halált adj énnekem.
Sándor azt gondolá:
Ha még kér a nép most adjatok neki!
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold
Bújt az üldözött s felé
kard nyúl barlangjában
Halálhörgés, siralom hangzik
a holtnak véréből
Végre megbűnhődte Júlia a
múltat és jövendőt
Most tél van és csend és hó és halál
S egy hang így szól:
Sándor, ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt
gondolj arra ki téged
még akkor is, ott is, örökre szeret.
Köllött egyéb Sándornak, azt cselekszi, amit gondolá:
Szépen, gyöngén fogjuk meg, dobjuk bé a tűzbe!
Eltemeté a tanyákon túl puszta mélyén
S csak annyit mondá:
A nagy világon e kívül
nincsen számodra hely
Mert ez az a föld melyen annyiszor
saját véred folyt.
Subscribe to:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése