2009. november 26., csütörtök

Alkonyat és Újhold - Twilight filmek

11 megjegyzés Bepötyögte: Bernadette Ekkor: 14:16:00

Néha azt hiszem, hogy megöregedtem, amikor ilyen Alkonyat őrület uralkodik a világon és én csak a kellős közepén veszem fel a fonalat, hogy mi is ez. Máskor meg túl fiatalnak érzem magam, amikor a boltban elkérik a személyigazolványom. "Hogy is képzelhette ez a tapló pénztáros, hogy olyan sunnyogó kiskorú vagyok, aki reggel pezsgővel indítja a napot?" - gondoltam, aztán büszkén megmutattam igazolványom, hogy én már egy jó ideje betöltöttem a 18-at. Szóval így állunk, ezek alapján fél úton vagyok a tinikor és a benőtt fejű-lágyú felnőtt között. :) De nagyon eltértünk a tárgytól, úgyhogy ezután megkímélem a kedves olvasót a személyiségzavaromtól és csak a vámpírokról lesz szó. :)

Minden úgy kezdődött, hogy ez év nyarán találkoztam először az Alkonyat című filmmel. Ezt is egy, aztán több barátom javaslatára tettem, mint ahogy annyi más kedvenc filmemnél ez megesett. Aki már több cikket olvasott tőlem tudhatja, hogy a romantikus történetek nagy rajongója vagyok. Másrészt megboldogult tinikorom egyik nyarán legjobb barátnőmmel karöltve az Interjú a vámpírral nyomán elhatároztuk: ha nagyok leszünk, vámpírok leszünk. Aztán pár évvel később már kalózoknak készültünk a Karib-tenger kalózai megtekintése után... Na mindegy, a lényeg a lényeg: romantika és vámpír elsőre nagyon érdekes, izgalmas és oltári jó kombinációnak tűnt. Aztán az Alkonyat film megtekintése után egyértelművé vált, hogy nem csak annak tűnt, hanem az is.

Az első rész úgy kezdődik mint minden átlagos tinifilm. A tizenhét esztendős Bella a napfényes Phoenix-ből az ország legcsapadékosabb helyére, egy háromezer lelket számláló kisvárosba költözik apjához. Aztán nem meglepő módon az unalmas hétköznapokon egyszer feltűnik egy különleges srác, aki először undok vele, aztán meg már nem. Gondolhatnánk, hogy mi is ebben olyan nagy dobás, hiszen láttunk már ehhez hasonlót, nem is egyet. Aztán okos főhősnőnk a különös események darabjait összerakva valami olyan tudás birtokába jut, amitől minden halandó ember torkában normális esetben jókora gombóc keletkezne: a szerelme, Edward Cullen és annak családja is vámpír.

Egyik kedvenc párbeszédem a leleplezés pillanatában hangzott el:
Bella: Hány éves vagy?
Edward: Tizenhét.
Bella: És mióta vagy tizenhét?
Edward: Egy ideje.

Kicsit visszapörgetve az eseményeket: ugye van a Cullen család, ha jól számolom, eredendően hét tagja van, (ha Bellát még nem vesszük hozzájuk.) A fiatalabb korosztály suliba jár, akárcsak Edward. Vámpíroknál úgy működik, hogy életének amelyik pillanatában megharapja egy másik vámpír, örökre abban a korban marad. Edward tizenhét éves, több mint száz éve. Az első részből megtudjuk, hogy spanyol náthától haldoklott, amikor a Cullen családfő vámpírrá alakatította. Mostoha testvérei történetét nem ismerjük meg a filmből: ott van Alice és barátja Jasper, aki vérszomjas hardcore vámpírból áttért a vegetáriánus vámpír létre, hogy a családhoz tartozhasson. Emmett Cullen barátnője pedig azt a karaktert testesíti meg, aki mindig is ellenzi, hogy egy halandó ember közel kerülhessen a családjukhoz.

Dr. Carlisle Cullen és felesége Esme Cullen a család vezetői. A Cullen család egyedi alfajt képvisel a vámpírok hierarchiájában. Ahogy Edward megfogalmazta: "A családom más, mint a többi hozzánk hasonló. Csak állatokra vadászunk. Megtanultuk kontrollálni a szomjunkat... mi úgy gondolunk magunkra, mint vegetáriánusok." Carlisle csak akkor változtatta vámpírra a család többi részét, amikor nem látott más lehetőséget, hogy életben tartsa az illetőt. És a vámpírok az Alkonyatban nem éppen olyanok mint ahogy korábban megismerhettük őket: gyorsak, csaknem repülnek, fára és falra másznak. Nem alszanak koporsókban, sőt egyáltalán nem alszanak és amikor napsütés támad nem elporladnak, hanem csillognak mint a gyémánt. Véren kívül mást nem esznek, hideg a kezük, sápadt az arcuk, szemük színe változik. Ezért élnek esős és sötét helyen, hogy fenntartsák a látszatot az emberek előtt. Viszont muszáj költözniük, hiszen a környezetüknek egy idő feltűnik, hogy nem öregedtek semmit egy idő után. Ezért próbálnak nem kötődni senkihez.

Ám Edward szerelmes lett. Egy szerelmes vámpír, ki hallott még ilyet? :) Főleg, hogy egy halandó lányba zúgott bele. Annyira romantikus, nem? Edward a mazochista vámpír, aki nem akarja vámpírrá tenni barátnőjét, viszont nem is egyszer megcsókolja...

"...a te illatod olyan nekem, mint egy drog. Mint egy csak nekem készített heroin. Utáltalak. De csak azért, mert annyira vágytam rád. Még mindig nem tudom, tudok-e uralkodni magamon. Nem tudok olvasni a gondolataidban. El kell mondanod, hogy mire gondolsz." Léteznek bizonyos vámpír skill-ek, Edwardé a gondolatolvasás. Alice pedig látja a jövőt.

Edward és Bella kapcsolata egyfajta Rómeó és Júlia történet. Ezt már máshol is olvastam, de előtte az én fejemben is megszületett e gondolat. E modern, vámpíros verzióban nem két család áll a szerelmesek közé, mivel a Cullen család talán egy kivételével, teljesen befogadja. Bella családja viszont mit sem tud a dolgokról. A vámpírságot senki sem akarja nyilvánosságra hozni, ezt titokban kell tartani. Szóval adott Edward, aki az idők végezetéig tizenhét éves marad és ott van Bella, aki évről évre idősebb lesz. Ezek után egyértelműnek tűnik, hogy mi a megoldás: a lány is lehetne vámpír. Viszont ezt Edward nem szeretné. Szerinte a lány nem tudja, mire vállalkozna, hiszen gyökerestől felfordulna eddigi élete és ha mégsem tetszik neki, nem tudja már visszacsinálni. Nagyjából ezek a gondolatok hatják át az Alkonyat sorozat első darabját. Természetesen más is történik benne, mindenféle bonyodalmak is létrejönnek, amik az érzelmek mellé egy kis izgalmat csempésznek a sztoriba.

Azt még nem említettem, hogy ez az egész történet Stephenie Meyer fejéből pattant ki, nyáron jelent meg Amerikában a negyedik Alkonyat könyv. Egyértelműen bestseller, már én se tudom számon tartani melyik epizód mennyi hétig vezeti még vagy vezette már a sikerlistákat. Vajon mi a titka a Twilight saganak? Nagyrészt a tizenéves korosztály cuppant rá a témára, ha tini lennék valószínűleg nekem is Robert Pattinson poszterekkel lenne tele a szobám. Viszont az én korosztályom, a huszonévesek, is imádják. Még fiú kortársaim is elfogadhatónak találják, mégha nem is imádják. Igazából még nem jöttem rá a titkára. Már Az időutazó feleségénél is említettem, hogy nagyon ritkán, de vannak olyan alkotások, amikkel egyszerűen nem tudok dűlőre jutni. Az Alkonyatban amit a legjobban szeretek, talán a benne rejlő érzelmek és a képi világ. Viszont vannak benne olyan jelenetek, amiktől egyszerűen a falat kaparom, annyira blődek... Például az elcsépelt romantikus jelenetekre, csókokra, lassításokra célzok.

Úgy érzem azt is kötelességem megemlíteni, hogy a két főszereplő, a Bellát alakító Kristen Stewart és a vámpír Robert Pattinson egyszerűen csapnivaló színész. Tudom, emiatt nem leszek népszerű a Twilight rajongók körében, de nem is ez a célom, csak tényeket állapítok meg. Kristen szimplán túljátssza a szerepét. Ha huszonöt éves lányt alakítana, annak is simán elmenne, de tizenhétnek kifejezetten öreg. És ahogy a szerelmét kifejezi azokkal a bizonyos mély pillantásokkal, sokkal inkább hasonlít sok tapasztalatot szerzett, komoly nőéhez, mintsem egy tizenéves, naív és először ennyire szerelmes kamaszlányéhoz. Szerintem nem lett volna szabad nekiadni ezt a szerepet.

Roberttel meg azon túllépve, hogy is öregebbnek tűnik első ránézésre is tizenhétnél az a gond, hogy nem jó színész. Egyrészt angol létére, kifejezetten rondán beszéli a nyelvet. Nézzétek a többi nagy angol színészt, mint Kenneth Branagh, Ralph Fiennes, Ewan McGregor vagy Jude Law és még sorolhatnám, hogy mennyire gyönyörűen és az angol csak tanult emberek számára mennyire érthetően beszélnek. Majd megnézem a Harry Potter 4-ben Cedric Diggoryként is ilyen artikulálatlanul ejtette-e a szavakat, vagy csak az amerikai légkörnek köszönheti. Másrészt az a bajom vele, hogy amikor megjátssza az álompasit, akkor semmi mást nem tud produkálni. Viszont az Alkonyatban is voltak olyan pillanatok, amikor elfeledkezett a belőtt séróról meg a szemhunyorításról és valami komolyabbat tudott mutatni. Én látom benne a lehetőséget, hogy egyszer jó színész lehetne, csak ahhoz túl kellene lépnie bizonyos allűrökön és akkor talán még azt is meg tudnám bocsátani neki, hogy angol létére amerikai angolt beszél.

Ugye amennyire jól kezdtem, most annyira lelomboztam mindenkit. De valamilyen oknál fogva mégis imádom a filmet, minden pocsék színész és jelenet ellenére. Nem tehetek róla, de odavagyok ezért a lassan kibontakozó, nagy szerelem és az érzelmek szinte bennem is érezhető áramlása iránt. Régen láttam ennyire érzelemmel teli filmet. És egyszerűen vártam, mikor lesz Bellából vámpír és amikor kiderült, hogy ebben a részben nem, na akkor mondtam ki, hogy imádom. Mostmár nem szeretnék vámpír lenni, mint anno. Egyszerűen csak a Twilight életérzést akarom. És a könyveket is elolvasom majd mindenképpen. Csak július óta a második részre vártam, hiszen tudtam, hogy addig biztos nem lenne időm végezni velük, viszont a harmadik részig tuti. :)

Így novemberben már a premier előtti vetítésre gyúrtam, aztán valahogy elmaradt. Csaknem egy héttel azután láttam az Újholdat. Sőt, az is hirtelen döntés volt, eredendően még tovább akartam volna húzni. Nyár óta valahogy elszállt a Twilight-lázam. Viszont tegnap óta újra visszatért. :) A mozi után első dolgom volt, hogy otthon újból nézzem az első részt. Már a második részt is úgy akartam megtekinteni, hogy előtte felfrissítem a korábbi eseményeket, de váratlan mozizásnak köszönhetően erre csak utólag került sor... De mindegy, nem is ez a lényeg. Azt mindjárt részletezem :)


Az Újhold tulajdonképpen egy szerelmi háromszögről szól. Bár korántsem az a tipikus romantikus vagy dráma filmes szerelmi háromszög, úgyhogy ezen a téren én abszolút megkaptam, amiért beültem a moziba. Itt is csak úgy áramlottak az érzelmek, ahogy az első részben. Ugye kezdünk egy kiegyensúlyozott kapcsolatban lévő Bellával és Edwarddal. Mindössze annyi a gond, hogy Bella már 18 lett, egy évet rávert Edwardra. Aztán történik valami: a Cullen család Bellának rendezett szülinapi partiján Edward szembesül vele, hogy nem tudja úgy megvédeni a lányt, ahogy szeretné és félő, hogy egy napon magától sem. Cullenék ideje pedig lejárt e kisvárosban, túl régóta nem öregednek e helyen, így tovább kell állniuk. Edward kegyetlen lépésre szánja magát és szakít Bellával a leggonoszabb módon: magára hagyja a könyörgő lányt az erdőben.

Bella sokáig bolyongott és nem találja Edward elvesztése óta lelki békéjét. Ez a folyamat tulajdonképpen átszövi a film háromnegyedét. És valahogy úgy érzem, hogy itt mégiscsak jó Kristen Stewart, mert azok az érzelmek, amelyek túlzásnak tűntek korábban, most kifejezetten reálisak. Hiszen amikor egy tizennyolc éves lányt otthagyja a szerelme, az tényleg a világ végét jelenti számára. Ilyenkor jönnek a gondolatok, hogy "vajon miért? mit csináltam rosszul?" meg "sose leszek többet szerelmes" stb. Mindössze az a különbség, hogy a valóságban túllépünk egy idő után ezen, egy romantikus filmben viszont biztosak lehetünk benne, hogy nem.
Mint ahogy lenni szokott, megjelenik a csábítás a lány életében, ezúttal egy indián fiú, Jacob személyében. Ő már az első részben is feltűnt és valamilyen titokzatos oknál fogva nem szimpatizál Cullenékkel. Továbbá az előző részben talán ő adta a kulcsot ahhoz, hogy Bella megértse, miért is ilyen furcsa Edward. Tipikus, hogy a fiú bár többet érez, mégis csak baráti minőségben közelít Bellához, aki nem veszi észre, vagy nem akarja, hogy a fiú fülig bele van zúgva. Ám mikor egyértelművé válik számára, megpróbál hátrálni azzal az érvvel, hogy még nincs túl Edwardon. Viszont ekkor fura dolog történik. Íme ilyen volt és ilyen lett összeállításom:



Szóval Jacob látványos változáson esett túl, amit Bella sem ért, miért. És a fiú nemhogy barátilag, hanem már sehogyan sem közelít hozzá. Bella gyanítja, hogy rossz társaságba került és egy újabb nagy titok derül ki számára: Jacob vérfarkas lett. Nos ez sem olyan, mint mondjuk a Jack Nicholson féle Farkas filmben vagy a Harry Potter Lupin professzorának esete. Ezek a vérfarkasok vámpírok közelét érzik meg, csak őket üldözik, embereket nem bántják.

Nos az a véleményem, hogy a szerelmi háromszög ötlete remek dolog, viszont ez a farkasos cucc kicsit badarság. És a sztorit is elnagyoltnak éreztem, túl könnyen fogadták el a köztudottan vámpírbarát Bellát. Továbbá a mindig félmeztelen csávók engem kifejezetten irritáltak, bár a mozi fele szabályosan sóhajtozott megjelenésükkor. (Zárójelben újfent Az időutazó feleségére hivatkoznék: ott Eric Bana meztelenül érkezett egy új idősíkba. Itt félmeztelenül lettek oda-vissza farkasok...) Hát nem tudom...
Amikor meg Edward lett félmeztelen az engem sokkal inkább megfogott, bár senki nem sóhajtott. Mert ő valahogy természetesebb ezeknél a kidolgozott izomkötegeknél. Bár nem sokat szerepelt Edward, annál fontosabb volt minden megjelenése. Az kicsit nevetséges volt nekem, amikor ilyen hologram képében a vészhelyzeteknél jelentkezett, viszont amikor teljesen önmaga volt, na az nagyon bejött. Úgy érzem az első részhez képest már most láthatóan fejlődött színészileg ez a Robert. Talán az Alkonyat is olyan lesz, mint a Harry Potter, hogy folyamatosan válnak jobbá a színészek.

Számomra amennyire elszúrták számomra a filmet a farkasok, annál jobb lett a befejezése. A zárójelenet után azt mondtam "most azonnal akarom a könyvet, nem bírom ki a következő filmig" :) Szóval valahol ott tartunk, ahol az első résznél: maga az Újhold újra visszaadja azt az érzelmes légkört, amiért az Alkonyatot imádtam, viszont némely jelenet irritáló volt újfent. Talán az első részt összességében jobban szerettem mint ezt, viszont néhány momentumához hasonló feszültséget és érzelmek játékát (mint a záró- vagy a Volturi jelenet) keresve sem találom az első részben. Tehát így állunk. Olvasnom kell :)

 

Címkék: , , , , ,

Hien - Játék az egész

8 megjegyzés Bepötyögte: Bernadette Ekkor: 12:38:00

Aki nézte a Megasztár 4-et biztosan emlékszik Hienre, a tizennégy esztendős vietnámi lányra. Aki meg nem nézte, valószínűleg annyit hallott az egészről, hogy a Megasztár 4-ben van 13 éves kislány, vietnámi, fekete, amerikából származó vagy roma induló. Utóbbi kettőről már írtunk ezen oldalon, úgyhogy most Hienen és az ő szólóalbumán a sor. Emlékeztetőként vagy bemutatóként íme néhány Megasztáros előadása:

Ha az ember csak hallgatja Hient, akkor egy felnőtt hangját hallja. Próbáljátok ki pl. csukott szemmel meghallgatni a Fák is siratják-ot. Viszont ezt többször megkapta a zsűritől is, hogy ő mégiscsak egy 14 éves kislány és nem biztos, hogy hitelesen az ilyen Boldogság gyere haza típusú dalokban. Általában a nála egy évvel fiatalabb Tóth Lüszivel szokták egy kalap alá venni, hiszen nagyrészt ő is ilyen nagy dívák szenvedős gigaslágereit szokta előadni. De sztem azért sem szerencsés a hasonlítgatás, mert két teljesen különböző egyéniségről van szó: Lüszi a nagy ívű balladák szerelmese, Hien pedig leginkább Beyonce stílusával írható le, ami az első önálló albumán is észrevehető.


Lüszi és Hien

Íme Hien első lemezének, a november 13-án megjelent Játék az egész-nek tracklistája:

1. Túl szép
2. A szíved elrejtem
3. Játék az egész
4. Ne fordulj vissza
5. Nem leszek ma egyedül
6. Árnyék és a fény
7. Valami történt
8. Fogd a kezem
9. Légy te a kérdés
10. Tudom jól [feat SP.]
11. Ugye hívsz
12. Érted sír a felhő
13. Valami történt (piano version)
14. Túl szép (Josh mix)


Sonia és Hien a háttérben egy zsűri taggal :)

Tulajdonképpen a számcímekből messzemenő következtetést nem lehet levonni, amíg nem hallgatja meg az ember. Mindössze annyit, hogy fiatalos szövegűnek tűnik és a 14 dal tulajdonképpen 12, mert kettőnek a feldolgozása is rákerült a lemezre. Én általában ezt a megoldást nem szoktam értékelni, mert az eredeti verzióhoz már hozzászoktam és teljesen feleslegesnek tartom, hogy a lemez végén más hangszerelésben újra meghallgassam. Általában ezeket szokták kislemezekként kiadni és videoklipet forgatni hozzájuk. Illetve ez esetben a címadó Játék az egész című dala is elképzelhető kislemez és klip formájában. Hien első klipje a Túl szép itt megtekinthető.


A versenyt megnyerő Király Viktor és Hien

Szerintem akinek tetszik a Túl szép, annak a lemez is fog. Nekem olyan Beyonce stílusú az egész talán egy kis Avril Lavigne-el keveredve. Igazából mindkettőt csak módjával szeretem, úgyhogy ez sem az az album, ami olyan mélyen fogna. Mindenesetre úgy érzem, megtalálták azt a Hien korához és kinézetéhez passzoló modern stílust, amit akár szélesebb rétegek, teszem azt kamaszok tíz és húsz év között, szívesen hallgatnak. Aztán ha ő is felnő, akkor nyugodt szívvel evezhet komolyabb vizekre ha akar, hiszen addigra már sok tapasztalattal fog rendelkezni, amiket nyugodtan kamatoztathat más stílusban is. Igazából én erre várok, amíg meg fiatal, addig se legyen ennél rosszabb lemeze, hiszen ha nem is az én világom, de azt el kell ismernem, hogy színvonalas mind hang, mind zene tekintetében. Viszont még azt is el kell mondanom, hogy volt szerencsém nemcsak élőben fellépését látni, hanem beszélni is vele pár szót és nagyon kedves lánynak tűnt. Reméljük a show-biznisz ezt nem fogja megváltoztatni

 

Címkék: ,

2009. november 23., hétfő

One night only

0 megjegyzés Bepötyögte: Bernadette Ekkor: 18:38:00

A One night only a Dreamgirls című musical egyik legismertebb dala. Amíg nem láttam a filmet, addig a Beyonce-féle Listennel azonosítottam a Dreamgirls életérzést, talán nem is tévedtem vele. Hiszen aki látta a filmet, tudhatja, hogy tényleg az a tetőpont, abban van benne minden mondanivaló. Viszont amikot magát a filmet néztem, Jennifer Hudson One night only-ja volt a másik, aminél libabőrös lettem. Íme egy videó, hogyan is énekli a filmen kívül élőben a nagyszerű Jennifer e dalt:

http://www.youtube.com/watch?v=XDXL2vw94Lc

Semmi kétség-e nem támadhat senkinek afelől, hogy mekkora tehetség Jennifer Hudson. Nem is értem, hol bújkált a Dreamgirlsig. Meg hol van most? Az American Idolban tűnt fel, van egy szólólemeze, játszott a Szex és New York moziban, aztán címlapokra került, hogy édesanyját és testvérét megölték. Szóval ő Jennifer Hudson, aki eddig nem ismerte és ezen oldalt olvassa, feltétlenül pótolja e hiányosságát.

És akkor rá is térnék a lényegre. Íme a "magyar" Jennifer Hudson, aki az idei Csillag születikben tűnt fel. Nézzétek meg:

Ezek után olyan gondolatok is megfordultak a fejemben, hogy akár ő is nyerheti meg a versenyt. Szuggesztivitása vetekszik Jennifer Hudson-ével, mindössze a hangszínükben van különbség. Jenniferé éles és belehasít mindenbe, Balogh Brigittáé pedig lágyabb, de az is igazán mélyreható. Ezt a dalt énekelte az első selejtezőn, alig vártam a folytatást. Viszont a legjobb 30 közül nem jutott már be a 12 közé. Őszintén szólva nagyn meglepődtem. Neki sokkal inkább ott kellene lennie mint... Inkább nem mondok neveket.

Csak a figyelmet szeretném felhívni, hogy ez a One night only gyönyörű dal és nehézsége révén nem mindenkinek sikerül úgy előadnia, ahogy azt kell. Akár minden dalra igaz, de erre méginkább, hogy nem lehet csak úgy kiállni és elénekelni: elő kell adni, érzések kellenek bele. Hiszen maga a One night only is az érzésekről szól.

You want all my love and my devotion
You want my loving so, right on the line
I've had no doubts that I could love you, forever
The only trouble is,
You really don't have the time
You've got One Night Only,
One Night Only that's all we have to spare
One Night Only, lets not pretend to care
One Night Only, One Night Only come on big baby come on
One Night Only we only have till dawn
When the morning this feeling will be gone, has no chance going on
Something so right has got no chance to live
So lets forget about chances,
Its One Night I will give
One Night Only, One Night Only you'll be the only one
One Night Only, then you'll have to run
One Night Only, One Night Only there's nothing more to say
One Night Only, once get in the way
One Night Only, One Night Only, One Night Only

 

Címkék: ,

2009. november 21., szombat

Tabáni István - Fényév távolság

43 megjegyzés Bepötyögte: Bernadette Ekkor: 23:42:00

Vannak olyan dolgok, ami mellett nem tud szó nélkül elmenni az ember. A következő videó is éppen ilyen lesz, amely a Csillag születik tehetségkutató verseny ma esti adásából származik. Kérlek, nézzétek meg mielőtt tovább olvasnátok:

Őszintén szólva én ilyet még nem láttam, hogy valaki sírva fakadjon egy dal közben. Ott ültem a tévé előtt és komolyan mondom, hogy én is meghatódtam egy pillanatra. Ki gondolná, hogy a mai zord világban létezik ennyire tiszta és őszinte ember, aki élő adásban millió néző előtt elsírja magát? Ti is láthattátok, ez nem játék, nem színészkedés, egyszerűen a dal hatása alá került. Különben nekem már az élő adásban is feltűnt, de utólag visszanézve abszolút látszik, hogy már az első refrén után a sírás fojtogatja, 1:55 körül még a hangja is elcsuklik egy pillantra. De miért történhetett mindez?

Tabáni István teremőrként dolgozik, első ránézésre is bárki megállapíthatja, hogy egy egyszerű, hétköznapi ember. Viszont ami a torkában van, amiatt van a műsorban. Sok cikk jelent meg már eddig is róla mindenféle lapokban. Valahol azt olvastam, hogy ezt az embert gyerekkorában bántalmazták osztálytársai, mert ő volt az a visszahúzódó, csendes srác, aki nem mert visszaszólni. Aztán úgy alakultak dolgai, hogy osztályt kellett ismételnie, ami azért is volt sorsfordító számára, mert kikerült abból a közösségből és húga osztálytársa lett, aki sok mindenben tudott neki segíteni. István ma harmincegy éves és a szüleivel él. Azt nyilatkozta, hogy ő vágyik komoly kapcsolatra, ám eddig csak pár hónapig jutott. De reméli, hogy a Csillag születik után ezen a téren is megváltozik az élete.

Szóval itt van egy harmincegy éves férfiember, akinek nehéz gyerekkora volt, talán a mai napig visszahúzódó természet. És bekerült a tehetségkutatóba, amit millióan néznek, őt eddig mindig továbbjuttatták, szereti a közönség, a zsűri is, az újságok sem mocskolódnak, mindenki szeretettel beszél róla. Aztán a középdöntő első fordulójában rátalál a Padlás musical egyik dala, amit annak idején Kaszás Attila énekelt. Olvassuk csak el a szöveget még egyszer:

Lehet számtalan hely, ami szebb és jobb a mi Földünknél.
Lehet, létezik ő is,aki többre képes az embernél.
Egyszer ismeretlen távolba vágyom, máskor megriaszt egy álom,
hogy a hang, hogy a csend, hogy a fény, hogy a tűz,
már nem vigyáz e cseppnyi földre, s el kell mennünk mindörökre.
Fényév távolság,
csak hallgatom,
csak bámulom.
Zengő fényország,
hogy láss csodát, egy életen át.
Nézem tisztaságát, mégsem értem,
hallom hangjait, és el nem érem,
ott a tenger, itt az én hajóm.
Áldott ez a hely, amit sokszor boldogan elhagynék.
És itt ez az élet, amit sokszor nem nagyon értünk még.
Néha könnyebb lenne elmenekülni, tiszta fénybe merülni,
de a jel, ami szól, de a hang, ami hív
még nem mond semmit, meddig érek s lesz-e út, hogy visszatérjek.
Fényév távolság,
csak hallgatom,
csak bámulom.
Zengő fényország,
hogy láss csodát, egy életen át.
Nézem tisztaságát, mégsem értem,
hallom hangjait, és el nem érem,
ott a tenger, itt az én hajóm.
Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim…

Ez egy olyan dal, ami mondhatni róla szól. Egy olyan emberről aki bizonytalan, keresi önmagát és csak annyit tud, hogy mit szeretne, és küzd érte. Úgy érzem végtelenül megható pillanatnak lehettünk szemtanúi egy kereskedelmi tévén. Olyan értékes pillanatnak, amely tényleg valóságos és emberi, őszinte és tiszta. A zsűri is igen nehezen jutott szóhoz, tényleg, hogy is lehetne ezután érzelemmentesen bírálni egy versenyzőt. Egyedül Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója mondta neki kedvesen, hogy mint rendező, ő nem lenne teljesen elégedett vele, mert a színpadon nem engedheti meg magának sem színész, sem énekes, hogy az érzelmei eluralkodjanak rajta, minden pillanatban képben kell lennie. Állítólag a színészeket erre is kiképzik, hogyan kell kilépni egy szerepből, hogy saját magaként éljen tovább, ne az adott karakter bőrében.

Ám István nem színész, hanem egy teremőr. Mindig is szívből énekelt, őszinteségével és egyszerűségével illetve rendkívüli tehetségével vívta ki a nézők szeretetét. Ezek után szerintem még inkább a szívébe zárja mindenki. Szeretném, ha sok ilyen szép dallal kápráztatna még el engem és minden jót kívánok neki. És köszönök minden eddigi kellemes élményt és megható pillanatot, amivel televíziós műsor egyáltalán nem, de a hétköznapi életben sem gyakran találkozom.

 

Címkék: , , ,

Robert Merle - Védett férfiak

0 megjegyzés Bepötyögte: Bernadette Ekkor: 16:54:00

A francia Robert Merle nevét már több ízben hallottam, olvastam, láttam. De valahogy a sok sikeres könyve a szememben kicsit megbélyegezte: mi van, ha egyszerűen csak bestsellereket írt mélyebb tartalom nélkül? Aztán kezembe vettem elsőként a Védett férfiakat, amely meggyőzött, hogy mindeneddig óriási tévedésben éltem az íróval kapcsolatban.

Pontosan a fenti képen látható kiadás van meg itthon a könyvespolcunkon a Malevil, Mesterségem a halál és a két darab Mardapur mellett. Igaz, hogy sokáig olvastam, talán két hónapon keresztül a 440 oldalt, de amikor a kezemben volt, nagyon élveztem. Igazán érdekes és elgondolkodtató a regény alapötlete: egy ismeretlen eredetű vírus megöli a férfiakat. A főhős, Martinelli doktor pedig egy koncentrációs tábor szigorával vetekedő elkülönített intézménybe kerül, hogy megalkossa a vírus ellenszerét, ám túl egyszerű lenne dolga, ha nem ölelné körül mindenféle politikai konspiráció és egyéni érdekek. A cselekmény többi része igazán izgalmas, mondhatni fordulatos, bár azt hiszem bizonyos dolgokat már azért előre lehetett sejteni.

Talán azt mondtam volna egészen az utolsó fejezetig, hogy ez egy kötelező és szuper könyv, ám a befejezést elolvasva kicsit csalódottan tettem le a könyvet. Ugyanis az történik, hogy főhősünk egy tenyészkannal vetekedve, ha jól számolom, egyszerre három nőt is teherbe ejt, hogy hazafias kötelességből biztosítsa megcsappant lakosságú hazájának utánpótlását. És még kicsit szomorkodik is, hogy neki, mint a vírust túlélt egyénnek, már csak ez a szaporító szerep jut az életben. Hát mit mondjak, ez egyenesen visszataszító. Szerintem a feministák egyenesen gyűlölik ezt a könyvet, amilyen képet fest a hatalomhoz jutott nőkről. Én nem vallom magam feministának, de azért engem is érzékenyen érintett a dolog. Mert ez egyoldalú és elfogult vélemény: nemcsak a férfi feladata a lakosság szaporítása, a nőnek is ugyanolyan megalázó lehet, hogy kötelességből gyereket szüljön egy olyan férfitől aki rajta kívül ki tudja hány nőt ejtett még teherbe. Milyen apja lesz a gyereknek? Mennyi felelősség hárul a nőre? Hiszen nem lesz, aki besegít a házi munkába, gyereket kell nevelni, pénzt keresni és akkor még a szexuális élet kihalásáról vagy haszonelvűvé válásáról nem is beszéltünk.

De ezen kívül azt hiszem szerettem a könyvet. Még azzal a gondolattal is eljátszottam, vajon mi történne, ha mindez fordítva esett volna meg: ha a nők kihalása fenyegetné a bolygót. Nem akarok mindenféle sötét utópiákat felállítani, de valószínűsíthetően ők nagyobb bajban lennének. Hiszen fagyasztott hímivarsejtet már ma is be tudnak ültetni minden egészséges nő méhébe, viszont egy embrió kifejlődéséhez mesterséges környezetet nem lenne egyszerű előállítani. Mert ha végiggondoljuk tulajdonképpen csak a fogantatáshoz szükséges a férfi, a többi a nő testétől függ. Talán a klónozás lehetne még egy megoldás, de azért az nem az igazi. Mert ahogy Kosztolányi annak idején megírta Halotti beszédében:

"Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló."

Úgy gondolom, ha egy könyv gondolkodásra késztet, az olyan rossz nem lehet. A Védett férfiakat sem nevezném rossz könyvnek, még a végkifejlettel együtt sem. Szerintem nemcsak a nők negatív oldalát mutatja be, hanem megismerhetjük belőle Martinelli doktor személyében az olasztípusú alfahím egy példányát, hogy az ő gondolkodásuk mennyiben tér el a nőkétől. Mindössze ez a könyvben kicsit kifigurázva szerepel, ugyanis amikor főhősünk más szemmel néz hölgy kollegináira, egyből megkapja, hogy szexuális töltete volt, meg mocskos gondolatai támadtak stb. Nem tudom, egyre inkább rá kell jönnöm, hogy ezt a könyvet nem kifejezetten a nőknek találták ki... Bár az tény, hogy izgalmasnak izgalmas könyv, kalandos, olvasmányos, érdekes, utópisztikus, de a mondandója kicsit egyoldalú. Hát igen, egy férfi írta. Nem is várom el, hogy női aggyal gondolkodjon, mert akkor már baj lenne :)

Szóval a Védett férfiak egy olyan utópia, ami mellett nem tud szó nélkül elmenni az ember. És most van aktualitása is, hiszen a H1N1 vírussal kapcsolatban rengeteg információval árasztják el az embert, azt se tudjuk, kinek hihetünk. Ebben a könyvben Merle pontosan megírta, hogy az ő elképzelésében hogyan zajlik egy ilyen esemény, lehet, hogy van benne valami valószerű. Meg azon is megütköztem egy pillanatra, hogy olvastam a könyvben miszerint Martinelli doktort is igen meglepte az a tény, hogy elég a lakosság harminc százalékát beoltani, hogy ne terjedjen tovább a járvány. Éppen aznap láttam egy híradót, amiben ugyanezzel kapcsolatban hatvan százalékot emlegettek... Vajon miért kellene a valóshoz képest kétszer annyi embert beoltani? Mi állhat emögött? Tudom, Merle nem szakirodalom, viszont ahhoz, hogy hiteles és eladható könyvet írjon, nyilván utánaolvasott egy-két dolognak. Úgyhogy, ha félreteszem női sértődöttségemet annyit kell mondanom: jelen körülmények között mindenki olvassa el, hátha tanul belőle valamit.

 

Címkék: ,

Készül az új Walt Disney film

0 megjegyzés Bepötyögte: Bernadette Ekkor: 16:22:00

A Walt Disney Pictures a napokban kezdte el legújabb alkotásának, a Secretariat forgatását Kentucky-ban.

A készülő film a Triple Crown-díjas ló és tulajdonosa, Penny Chenery történetét meséli el. Penny Chenerey főállású anya és háziasszony átveszi beteg apjától lótenyésztő farmja irányítását, annak ellenére, hogy semmi tapasztalata sincs a lóversenyzésben. Chenery-nek szerencsére nem kell egyedül megküzdenie a feladatokkal, rengeteg segítséget kap a veterán trénertől, Lucien Laurintól, így végül ő lesz minden idők egyik legnagyobb női lóversenyzője.

Az igaz történeten alapuló film rendezője az Oscar- és Golden Globe-díjra jelölt forgatókönyvíró Randall Wallace (Vasálarcos,Katonák voltunk, A rettenthetetlen, Pearl Harbor), aki igazi sztárparádét igazgathat. A film egyik főszereplője Diane Lane (Penny Chenery), akit az Éjjel a parton, A hűtlen vagy a Napsütötte Toszkána hősnőjeként ismerhetünk. Társa ezúttal a nagyszerű John Malkovich (Lucien Laurin), aki számtalanszor bizonyította rátermettségét (például Veszedelmes viszonyok, Célkeresztben, Egy hölgy arcképe).



Dylan Walsh (kés/alatt, Ház a tónál) alakítja Chenery szkeptikus férjét, Dylan Baker (Pókember 2., A szabadság útjai) pedig bátyját, egy Harvard professzort, aki teljes mértékben megkérdőjelezi húga képességeit. A filmben a szereplők között feltűnik egy valódi zsoké is, a többszörös díjnyertes Otto Thorwarth személyében, aki Secretariat híres zsokéját, Ron Turcottet alakítja. A forgatókönyvíró Mike Rich (Fedezd fel Forrestert!).

A forgatás előbb Kentucky-ban, majd Louisianaban zajlik, a bemutatóra pedig még várnunk kell egy darabig.

 

Címkék:

Retro-buli: Zoltán Erika koncert

1 megjegyzés Bepötyögte: Bernadette Ekkor: 13:03:00

Hát igen, magam sem hittem volna, hogy ezt bevállalom :) De a helyzet úgy hozta, hogy ünnepeltünk és valami vicces dolgot akartunk, aztán a Morrisons 2-ben ez a program tűnt a legcsábítóbbnak. Nos az én korosztályom (20 és 30 között) is ismeri ugye Zoltán Erika nagy slágereit, mert ebben az országban ki ne ismerné őket, de azért őszintén szólva a név hallatán egy kis mosoly is megjelenik az arcunk kis szegletében. De persze csak jóindulatból, sőt a koncert után már azt mondom, tiszteletből.

A Morrisons 2 honlapján így szólt a programkiírás: november 18. szerda 20:30: Zoltán Erika - elötte: Abba Showgirls. Felvillanyozódtam, mert mostanában retrókorszakomat élem és az Abba dalok többségét imádom. Először ilyen öltözetben jelentek meg az Abba-imitátorok:

Aztán ledobták lepleiket:


Végül kivetkőztek magukból:

Hát mit mondjak, a fél évvel korábbi Gallusz Niki Abba koncertje nekem jobban tetszett. A két leányzó szerintem túl sok szexuális töltetett vitt az Abba slágerekbe, amik ugye svéd elődjeiknél nem éppen volt jellemző. Itt meg úriembereket is felhívtak, akikre szőrös bilincseket tettek, aztán vetkőztek, vonaglottak, simogatták egymást. De a férfiközönség egyszerűen tombolt rá, a nők meg hát néha-néha megtapsolták őket. Amúgy az ének nekem rendben volt, csak a látvány nem stimmelt. Meg az első perctől fogva ismerősnek tűnt a szőke lány és azon törte a fejem, honnan. Aztán rájöttem: néztétek a megboldogult Popdarálót kedves Kovács Áron vezényletével? Mert annak szinte az egyik első adásában volt egy szőke lány, aki elvitte a fődíjat, továbbá Áron egy meggondolatlan kijelentés miatt, éppen e lány révén kényszerült a Margit-szigeten meztelenül motorozni. Illetve a rockerek és diszkó-cicák adásban is visszatért e leányzó, de diszkó kategóriában a döntő előtt kiesett.

Szóval ez az Abba-show kb. fél óra volt, után nagy őrjöngés közepette színpadra lépett Zoltán Erika. Két háttértáncos fiúval érkezett. Számomra teljesen meglepő volt, hogy a művésznő is ugyanúgy végignyomta ezt a fél órát mint a szexi táncosai. Ahogy ő fogalmazott, világ életében táncolt és szerinte járókerettel is azt fog. A hangokról ne beszéljünk, mert azt úgy is mindenki ismeri: ami tőle elvárható, azt maximálisan teljesítette, sőt ez a tánc meg az egész hangulat sokat dobott az egész koncerten. Én egyszerűen imádtam, az első sorban énekeltem vele. :) Ki hitte volna! Az összes nagy slágere elhangzott: Szerelemre születtem, Remete lány, Túl sexy, Casanova, Banális történet, Rólad álmodom. És amikor mondta asszem a Túl szexi lány kapcsán, hogy a huszonegy éves dalt tiszteljük meg annyival, hogy együtt énekeljük el, akkor azért kicsit kikerekedett a szemem: nem sokkal vagyok idősebb ennél a dalnál! Úgyhogy én is örültem, hogy elmentem erre a koncertre, mert álmomban sem mertem volna gondolni, hogy ennyire színvonalas show-t kapunk, a hangulatról nem is beszélve. Szóval, ha lenne rá lehetőség, én máskor is simán elmennék egy Zoltán Erika koncertre, mert ha hiszitek, ha nem, óriási buli :)


Végezetül pedig egy kis hangulat-jelentés a koncertről, a minőségért én kérek elnézést :)

 

Címkék: ,

Adagio - Hollywood

4 megjegyzés Bepötyögte: Bernadette Ekkor: 0:22:00

Azt hiszem nem titok, hogy fogékony vagyok kedvenc musicalszínészeim színházon kívüli dolgaira is és mindig örömmel tölt el, ha valamilyen újdonsággal rukkolnak elő. Azt is bevallom, hogy eddig az Adagio nem volt éppen a szívem csücske, méghozzá a következő okból kifolyóan: akárhányszor meghallgattam azokat a csodaszépen és egyedien hangszerelt dalokat, egyszerűen elöntött a depresszió, borongós hangulatom lett tőlük. Viccesen meg is szoktam jegyezni nagy Adagio-fan barátnémnek, hogy csak akkor hallgatom a fiúkat, amikor már annyira szomorú vagyok, hogy minden mindegy. Viszont ez az új album már más tészta. Meghallgattam aztán újra. És újra. És még egyszer.

Igen kellemes hangzásvilága rendelkezik Hollywood című negyedik albumuk. Igazán fülbemászóra sikeredett a melódiák feldolgozása, amelyek igen széles palettáról származó a magyar dalszöveggel rendelkező dalok:

1. Egy könnycsepp az arcodon (Una Lacrima Sul Viso)
2. Száguldás, Porsche, szerelem
3. Szerelem első vérig
4. Küldök néked egy nápolyi dalt
5. I Want To Spend My Lifetime Loving You
6. Micsoda nő (Pretty Woman)
7. Érted mondok imát (I Say A Little Prayer)
8. Mamma Mia
9. New York, New York
10. Diana (Diana)
11. Tűz és vágy (Be My Love)
12. Várok még rád (Still Loving You)
13. Olasz egyveleg

Úgy érzem, nagyon egységes lett ez az új album, nem csapong a szívszorító melódiák és a pörgősebb nóták között. Egyszerűen kellemes hallgatni. Ebből adódóan nem is tudnék kedvencet vagy kiemelendőt megemlíteni, mivel valóban egyformán jól hangszerelt, előadott, kedves dalok ezek. Ha mégis kicsit kukacoskodni akarnék, mert ez egy rossz szokásom, akkor a Bonus track Olasz egyvelegen élcelődnék egy kicsit. Most nem arról van szó, hogy egyrészt lenne mit javítani a fiúk olasz kiejtésén, illetve az operáknak is van magyar szövegük, még ha a zeneszerző nyelvén is szokták játszani az Operaházban és itt is jobban csengene talán magyarul, hiszen minden más külföldit lefordítottak ezen az albumon. Hanem azt jegyezném meg, hogy valaki vagy musicalszínésznek termett vagy operaénekesnek, ez hangi adottságtól és a sokéves hangképzéstől függ, nem biztos, hogy bölcs dolog ugrálni a két műfaj között. A bandában Balczó Péter erősíti az operavonalat, aki tényleg bravúrozik Verdi klasszikus áriáiban. Ám véleményem szerint Sanyi és Zsolti maradjon csak a musicaleknél, mert az az ő világuk. :) De mint mondtam, ez csak kukacoskodás, nyilván senki nem vár Pavarotti-féle operaszínvonalat egy nagyrészt filmzenéket feldolgozó albumtól. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti a lágy, fülbemászó melódiákat kellemes férfihangokon előadva.

 

Címkék: , , ,

2009. november 20., péntek

Másnaposok

0 megjegyzés Bepötyögte: Bernadette Ekkor: 15:10:00

Vannak olyan filmek, amikre az ember zsigerből azt mondja, hogy "ezt inkább ne". Hiszen ismerjük valamennyire magunkat, saját tűrőképességünket, ízlésünket és józan paraszti eszünkkel meg tudjuk ítélni, hogy minek a befogadása esik jól szervezetünknek. Ám van amikor saját testünk is becsaphat minket.

Ha lehet ilyet mondani, én voltam a legnagyobb ellensége ennek a Másnaposok kultusznak. Már amikor megláttam a film plakátját, amin züllöttebbnél zülöttebb alakok fájdalmasan néztek és a papírról bűzlött lelki szemeim előtt a szesz szaga, hát akkor azt mondtam: "köszönöm, de ezt nem kérem." Én kultúrlény vagyok, nem szoktam másnapos lenni, nem is érdekel, milyen lenne ha... Aztán egyik barátnőm, akinek azért nem mindig adok a véleményére legalábbis filmek terén, elkezdte mondogatni, hogy régen látott ilyen jó filmet. Én meg csak legyintettem egyet. Aztán más is mondta. Végül egyre többen. Így egy szép napon nagy erőt vettem magamon, egy nagyot sóhajtottam és én is beálltam a Másnaposok sorába. Azt hiszem, ha nem is életem legjobb döntése volt, mindenesetre mégis a helyes utat választottam. :)

Szóval, mielőtt kapásból nemet mondanánk rá, sztem olvassuk csak el gondolataimat. Az alaptörténet annyi, hogy négy barát, vagyis inkább három és egy rokon elmennek legénybúcsút tartani Las Vegasba. Aztán koccintanak egyet, elindulnak mulatni és onnantól jönnek a bonyodalmak. Ugyanis újdonsült ünneplő ismerőseink másnap felébredve semmire nem emlékeznek, fura "dolgokat" találnak hotelszobájukban és a vőlegény szőrén-szálán eltűnt. Hát igen, ezért nem szerencsés egy nappal esküvő előtt legénybúcsúzni.

Azt hiszem, az fogott meg a filmben, hogy annyi hülyeséget hordtak össze egy rakáson, amire álmomban sem mertem volna gondolni. Természetesen ez egy kedvcsináló kritika, így semmilyen poént nem lövök le, de ha megnézi vagy megnézte az ember a filmet, nyilvánvalóan tudja mikre is gondolok. Szerintem aki jó humorral rendelkezik, vagy pihent hangulatban van éppen, biztosra veszem, hogy legalább egyszer, ha nem sokszor, elröhögi magát a Másnaposok láttán. Szerintem ez a film megérdelmi "Az év legőrültebb vígjátéka" címet.

Mi is a siker titka? Mert a jó poénok még kevesek ahhoz, hogy becsalogassa a nézőket a moziba. Kell még valami plusz, ami azt hiszem a színészekből adódik. Számomra a három főszereplő közül (akik a vőlegényt kutatják) egyedül Bradley Cooper neve csengett ismerősen, ám őt is csak B-kategóriába sorolom, talán nem is a Másnaposokkal kerül a legnagyobb nevek közé. Viszont látok benne fantáziát. Ezelőtt mindössze a Nem kellesz eléggé című isteni romantikus vígjátékban láttam Scarlett Johansson és Jennifer Connelly között vívódni, de már akkor megjegyeztem magamnak: "igen, ez egy hollywoodi szépfiú, belőle biztos lesz valaki."

A Másnaposok után egyértelműen pozitívabb kép alakult ki bennem Bradley Cooperről. Nekem tetszett az alakítása, mert az elkerülhetetlen ökörködés mellett azért tudott még mást is mutatni. Amikor megjelent a vásznon, úgy éreztem nem tudok másra odafigyelni. Van benne valami szuggesztív, amitől egyáltalán nem veszik el a díszletek között, hanem amikor nem róla szól a történet, ő akkor is a középpontban tud maradni. Kíváncsi lennék mit tudna nyújtani egy komolyabb szerepben. Mindenesetre a film vége felé az egyik jelenetben, amikor "valaki" kibukik rá és nekiesik, na ott történt valami az én fejemben is. Úgy éreztem az egy szuper jelenet, amire később is emlékezni fogok. Nekem megmaradnak ilyen jelenetek az emlékezetemben, talán egyszer majd összeszedem őket és kiokoskodom, vajon mitől is tetszettek annyira.

Azt hiszem egyértelműen Bradley Cooper karaktere a vezéregyénisége a filmnek, viszont a másik két sorstárs sem piskóta. Adott a megtűrt rokon, a vőlegény leendő sógora, ha jól emlékszem. Nos, ő egy fura fazon: furcsán néz ki, még furább dolgokat mond és annál furábban viselkedik. És mindezt fapofával, hát gondolom némely jelenetet sokadjára sikerült rögzíteni. A másik arc pedig a fogorvos barát, aki egy rossz kapcsolatban él, szinte állandó ellenőrzés alatt tartja "élete párja". Így nem meglepő, hogy jócskán elengedi magát az alkohol és "miegymás" hatására, amikor kiszabadult otthonról.

Igen, ez a hármas kombináció egyszerűen halálos, én személy szerint könnyesre nevettem a szemem egy-egy poént után. Arra gondoltam, hogy ilyen már nincs, nem hittem volna, hogy létezik ennyire pihent agyú ember, akinek ilyen jut eszébe. Hihetetlen. A Másnaposok mindenkinek kötelező műalkotás, aki szeretne jóízűt nevetni és nem tartja magát sznobnak. Én is levetkőztem minden előítéletemet és megnéztem. Azt hiszem, ilyen kellemes meglepetés régen ért, hiszen ha az ember negatívan áll hozzá bármihez, akkor abból nem mindig sül ki teljesen pozitív kifejlet. Viszont mégis létezik, erre én vagyok az élő példa.

És jön a folytatás! A rendező adott, állítólag most a forgatókönyvet írják. És hogy addig se unatkozzon az ember fia, lánya, addig is forgatnak a szőrös, gorilla külsejű rokonnal a főszerepben egy hasonló típusú vígjátékot. Nem mindig szerencsés több bőrt lehúzni ugyanarról a témáról, ám erre is lehet pozitív példát mondani. Nos, reméljük a folytatás is ilyen lesz, én biztos megnézem. :)

 

Címkék: , , , ,

Háború és béke (1956)

0 megjegyzés Bepötyögte: Bernadette Ekkor: 12:48:00

Nos, a Háború és béke tipikusan az a regény, amelyet szinte minden iskolázott ember ismer, ám annál kevesebben olvassák. Ugyanis a köztudatban él egy olyan sztereotípia, hogy borzalmasan hosszú és unalmas, sok időt vesz el az ember életéből. Még olyan vicces megjegyzéseket is hallottam irodalomtanár szájából, hogy "ez nem olyan hosszú mint egy Háború és béke." Szóval annak ellenére, hogy Tolsztoj világirodalmi klasszikusáról van szó, mégiscsak bizonyos előítéletek élnek róla, sőt ezt is táplálják a diákokba. Szó, mi szó, ez sem mentség egy olyan kultúrára éhes embernek mint én, úgyhogy muszáj volt valamit tennem. Mivel gimnáziumban még a Háború és béke történetével sem ismerkedtünk meg, így mostanra elérkezettnek láttam az időt, hogy legalább valami fogalmam legyen róla. Bár amennyire is ellene vagyok, hogy film feldolgozásból ismerjünk meg egy regényt, most mégis ehhez a módszerhez folyamodtam. Az érvem ennyi volt: amiben Audrey Hepburn játszik, az olyan rossz nem lehet, sőt az ilyen több mint ötven éves filmek sokkal nagyobb igényességgel és több mélységgel készültek mint a mai tömeggyártmányok nagy része (természetesen tisztelet a kivételnek.)

Nos a Háború és béke ezen feldolgozása 1956-ban készült el, Audrey Hepburn, Mel Ferrer és Henry Fonda főszereplésével. A szereposztás érdekessége annyi, mint megtudtam, hogy Hepburn és Ferrer férj és feleség voltak a valóságban egy darabig és először a férfi kapta meg Andrej herceg szerepét és ezután csábították Natasának kedvesét. A maga idejében a film állítólag nem kapott túl jó kritikát és Hepburn ezután nem vállalt több történelmi szerepet sem mozivásznon, sem színpadon. Ahogy olvasom a véleményeket a filmről, hát kapott hideget-meleget, aki olvasta a könyvet, annak nem tetszik, viszont a klasszikus filmekre éhes közönség pedig imádta mind a történetet, mind a nagy színészek játékát. Azt hiszem én is az utóbbi tábort erősítem.

Azt még nem említettem, hogy a film három és fél óra hosszúságú, ami úgy érzem egyenes arányosságban áll a könyv csaknem kétezer oldalával. Hiszen, ha belegondolok a háromórás Titanic meg Gyűrűk ura epizódok is milyen hosszúnak tűnnek egy-ültében, hát ez még azoknál is hosszabb. Viszont akárcsak az előbb említett szerintem szintén klasszikus filmeknél, ugyanúgy e Háború és békénél is csak úgy repült az idő, szinte észre se vettem, hogy már mennyi ideje ülök és nézem. Számomra nem volt sem érthetetlen, sem elkapkodott, sőt kifejezett érdeklődéssel figyeltem és izgultam a főszereplőkért. Mondjuk az nem volt túl szerencsés, hogy édesanyámat, aki pár nappal korábban már letesztelte előttem a filmet, arról faggattam, hogy lesz-e benne olyan háború jelenet, ami nem nekem való (mivel mondhatni betegesen irtózom a végtagcsonkolás és sérültek ordibálásának minden formájától.) Ő meg kedvesen elmondta, hogy nem olyan film ez, még szegény Andrej herceg is tiszteletre méltóan lép a másvilágra. Szóval igen, ha a film megnézése előtt nem lettem volna ennek birtokában, szerintem elképzelhető magamat ismerve, hogy megsiratom szegény halálát.

Azt már valahogy az elején sejtettem, hogy ezzel a Pierre-rel még lesz valami. Kezdett összeállni a kép, mivel tudtam, hogy Andrej herceg meg fog halni és túlzottan romantikusnak és elképzelhetetlennek tűntek azok az érzelmek, amelyeket Natasa táplált irányába. Ennyi rutinom már van irodalmi műveltségemből, hogy tudjam, hogy túl nagy falat lett volna egyik a másiknak. Andrej herceg és Natasa románcáról valahogy Scarlett O'Hara és Ashley Wilkes kapcsolata jutott eszembe. Csak ott azért nem ennyire tragikus lett a kimenetel, mivel egyikük sem halt meg, bár Ashley elvesztette feleségét, akárcsak Andrej herceg.

Anatol karaktere viszont teljesen meglepett. Vittorio Gassman kb. úgy nézett ki, mint Elvis Presley és egy kivénhedt torreádor keveréke. Szerintem nagyon erős karakter volt az övé és rendkívüli módon formálta meg ezt a csélcsap, nőcsábász férfit. Aztán ezzel kapcsolatban azon is gondolkodtam, hogy vajon Tolsztojnak mi baja lehetett a nőkkel. Hiszen ott volt egyszer Anna Karenina, aki megcsalta a férjét, szeretőjével élt, aztán csak az öngyilkosságban látott kiutat mikor mellőzöttnek érezte magát. Most itt van Natasa: nagyon szép, fiatal, jól nevelt, jó családi háttérrel. Nem meglepő módon egy olyan nagy emberbe lesz szerelmes, mint Andrej herceg, aztán jön egy szívtipró Anatol személyében és mindent tönkre tesz... Végül Natasának megmarad a család jóbarátja, aki egész idő alatt szerelmes volt a lányba. Tolsztoj valahogy mindig a férfi hőseit ábrázolja nemesnek, a nőket pedig esendőnek és bűnösnek. Nem hinném, hogy a valóságban is így van, szerintem kiegyenlített a számla. Viszont ez szépirodalom, ami azért mégis valaki képzeletének a szüleménye.

Összegezve, nekem nagyon tetszett a film. Bár nem olvastam a könyvet, mégis azt hiszem lényegében megértettem mit is takar ez a történet a felszín alatt. Nemcsak regény, hanem film formájában is klasszikussá vált a Háború és béke. Őszintén szólva sokkal rövidebb filmet is hagytam már abba, mert eluntam, ez a három és fél óra pedig kifejezetten végig kíváncsisággal és érdeklődéssel, meghatottsággal és lenyűgözéssel töltött el. Minden tiszteletem Audrey Hepburné és kortársaié és azt hiszem sok alkotást kell bepótolnom az ő korszakából, mivel akkoriban tényleg nagy színészek játszottak valóban nagy filmekben.

 

Címkék: , , , , ,

;;
Subscribe to: Bejegyzések (Atom)

Template by:
Free Blog Templates