Igazából úgy akadtam
Mr. Magorium meseboltjára, hogy egy DVD-ajánlót kellett írnom erről a 2007-es filmről, amúgy nem hallottam róla. Viszont a stáblista na meg a képek egyből felkeltették az érdeklődésemet, úgyhogy annyira jóra sikerült megírni azt az ajánlót, hogy jómagam is kedvet kaptam megtekintéséhez. Első ránézésre is látszott rajta, hogy mesés, családi film, de egyszerűen odavagyok Burton-mester
Nagy haláért vagy
Charlie és a csokigyáráért, úgyhogy nem gondoltam volna, hogy problémát jelenthet, hogy már kissé kinőttem a mesék világából. Aztán miután megnéztem a filmet, már másképp vélekedek...
Kb. a film ötödik percében hangzott el a következő gondolat egy kisfiú szájából: "Mikor fiatalabb volt, mindenki azt mondta hogy egy zenei géniusz, zseniális zongorista. És ő hitt nekik. De most, immáron felnőtt, nem volt benne biztos. Nem értem, miért nem hisznek a felnőttek abban, amiben gyerekként hittek? Mármint, csak okosabbak lettek azóta, nem?" Így utólag kicsit elidőztem e sorok felett, de tulajdonképpen ennyi volt az, ami megfogott a filmben.
Szeretem a vicces, netán gyerekes dolgokat. Még tetszett is Dustin Hoffman filmbéli imidzse először. Aztán fél óra elteltével kifejezetten idegesítővé vált az égnek álló haj meg szemöldök. Általában az ilyen idős karakterek az adott történetben bölcsességükkel tűnnek ki, élettapasztalataikkal vívnak ki tiszteletet a nézőben vagy a többi szereplőben. Ám ezúttal ez az idősödő ember egyszerűen idióta volt. Olyan volt, mint egy nagyra nőtt rossz gyerek ősz hajjal. Valahogy nem éreztem semmi küldetést ebben a karakterben, nem akart semmit átadni, egyszerűen önző, makacs kisgyerek módjára a fejébe vett valamit, amiről senki nem tudta lebeszélni.
A film másik főszereplőjét (akiről az idézett gondolat szólt) Natalie Portman alakította. Az ő imidzsével is volt bajom, ám nem fél óra után, hanem azonnal. Ez a színésznő egy igazi kaméleon: emlékszünk ugye a Star Wars csodaszép hercegnőjére, aki néha fegyveres amazonként is megnyilvánult a galaxisban, aztán eljátszotta Boleyn Annát, a Közelebb rúdtáncos szerepéért Oscar-díjra jelölték, a V, mint vérbosszúban pedig kopaszra nyíratta haját. Itt, a Mr. Magorium meseboltjában meg egyszerűen úgy nézett ki, mint egy fiú ezzel a séróval. Szerintem ez a pénztáros lány egyszerűen nem az ő karaktere. Mert nem attól tűnik valaki önmagát kereső fiatalnak, ha rövid, fiús haja van és állandóan mosolyog. Az ő képességeivel és fizikai adottságaival szerintem egyszerűen idős és túl jó volt ehhez a szerephez. A történet szerint ez a karakter áll a középpontban, ő megy át talán a legnagyobb fejlődésen, ám mégsem. Tulajdonképpen ugyanaz lesz, aki volt, csak egy csettintésre rájön, hogy van benne valami, amitől meglesz benne az isteni szikra a továbblépéshez, de igazából az nem derül ki, milyen égi csapás következtében került erre sor és a boltban maradva semmit sem változtat az életén...
Bár Mr. Magorium meseboltja nem az X-men, mégis van benne egy "Mutáns". Ez a szereplő a hitetlen, örökké dolgozó könyvelőt formálja meg, akinek a varázslat csak álmaiban létezik. Nem tehetek róla, akárhányszor "Mutánsnak" szólította őt bárki a filmben, egyszerűen X professzor és csapata ugrott be...
Tulajdonképpen a "Mutáns" és a filmbéli kisgyerek kapcsolata tűnt valamelyest érdekesnek számomra. Simán lehetne apa-fiú vonzalom köztük, ám mindketten barátként kezelik egymást. A kisfiú nem tud barátkozni, mert félénk, a "Mutáns" pedig már elfelejtette, annyira elnyelte a munkája. De amikor egymásra találtak, mindkettőben megváltozott valami. Viszont egy idő után ez is olyan ambivalens dolognak tűnt a szememben, mert az oké, hogy már nincsenek egyedül, ám a kisfiú ezután egy olyan felnőtthöz ragaszkodik, akinek leginkább nősülésen kellene törnie a fejét. Ez a kapcsolat igazából egyiküknek sem tesz jót, ha végiggondoljuk. Kb. annyira értelmes ez a szál is a történetben, mint Mr. Magorium karaktere vagy a pénztáros lányé.
Tudom, tudom. Ez egy gyerekeknek készült film. De kérdem én, mint tanulhatnak ebből? Ha egyszer netán nekem is lesz gyerekem, nem hiszem, hogy örülnék neki, ha olyan filmet nézne, amelyben egy olyan meseboltot láthat, ahol össze-vissza őrültködnek a gyerekek, nem lehet velük bírni... A másik sugallat meg, hogy felnőttekkel barátkozzanak, mert ők tudják őket leginkább megérteni? Ugyan már! Ilyen szempontból nézve lehet, hogy mégiscsak felnőtteknek szánták ezt a filmet visszatérve az első bekezdésbeli idézetre, hogy felnőttként nem hiszünk abban, amiben gyerekként hittünk. Szerintem ez nem igaz. Vagyis nem teljesen. Én hiszek benne, hogy minden felnőtt a lelke mélyén egy gyerek, hiszen ha magunkba nézünk, őszintén bevallhatjuk, hogy vannak olyan gondolataink, elképzeléseink amik annyira abszurdak és elképzelhetetlenek, hogy a világ pénzéért nem égetnénk le magunkat azzal, hogy ezeket másokkal megosszuk. A gyerekek viszont megteszik. Szerintem ez a legfőbb különbség, nem az, hogy hiszünk-e a varázslatban vagy sem. Én sose hittem a húsvéti nyusziban vagy a télapóban, mert így neveltek. Ezek szerint én sose voltam gyerek? Vagy hogy van ez?
Még egy gondolat megfogalmazódott bennem a film kapcsán. Írtam még az elején, hogy tetszettek a képek, amiket a filmről találtam, mielőtt megnéztem. Így utólag is az a véleményem, ha másért nem, legalább a színes képi világért érdemes megnézni Mr. Magorium meseboltját. Viszont volt egyetlen dolog, ami mellett nem tudok elmenni szó nélkül. Ez a színes, csodás bolt a rideg város felhőkarcolói között foglalt helyet. Nos erről egyből eszembe jutott Dido Thank you című dalának videoklipje. Számomra az a pár perces szám sokkal többet adott, mint ez a másfél órás film. Ennyit az eredetiségről...
4 megjegyzés:
Mondhatni...esélyes, hogy lebeszéltél a film megnézéséről. :-((
Pedig nem ez volt a cél! Ez csak egy vélemény, lehet, hogy neked bejön. Mindig azt szoktam mondani, hogy csak akkor ítélkezzen az ember, ha tudja pontosan miről van szó. Másrészt meg azt is megjegyezném, hogy az oldal szerkesztői között is gyakran előfordulnak véleménybeli különbségek, ami teljesen természetes. Szóval, ha az írásom előtt érdekelt a film, nézd meg, aztán utána megvitathatjuk, hogy te is hasonlóan látod-e mint én vagy teljesen másképp.
Nekem most esélyem lesz, hogy három gyerekkel megtekintsem a filmet, és saját módon illetve közvetve is tapasztalatot szerezek...
Pedig azt hittem, amikor azt írtad, hogy "lebeszéltél a film megnézéséről", hogy szándékodban állt megtekinteni.
Megjegyzés küldése