Világ és egyéb katasztrófák

Hova lettek Morganék – ezzel a címmel mindössze két problémám van, csak két kis csekélység. Egyrészt a füleimnek kellemesebben, kifinomultabban cseng a kérdőszó „hová” változata, másrészt ez a családnevet többes számban használó verzió amennyire találó például Tóték esetében, annyira mesterkéltnek tűnik egy nem magyar vezetéknév esetében. Szóval, nem a film címe alapján választottam, bár nem is tudom, hogy ez egyáltalán megtörtént-e valaha. Leginkább a romantikus komédia műfaja és Sarah Jessica Parker, illetve Hugh Grant főszereplése miatt tituláltam kihagyhatatlannak ezt a nagyszerűnek tűnő alkotást.

Őszintén szólva volt egy kis előítéletem a filmmel kapcsolatban, mivel akárhol olvastam a nézői véleményeket, mindenhol kiábrándult, csalódott írásokkal találkoztam. Többek szerint gyenge, unalmas, elcsépelt, kiszámítható, humortalan alkotás, amelyben kifejezetten öregedő filmsztárok felszínes és színtelen játékát láthatjuk. De ez a sok negatívum sem tántoríthatott el a személyes tapasztalatok begyűjtésétől, úgy gondoltam, legfeljebb csalódom benne.

Az alaptörténet a következő: Sarah Jessica Parker new york-i szinglit alakít, aki nagyon utálja a papíron még létező férjét, aki megcsalta annak idején. Nos, az úriember szánja-bánja galád tettét, engesztelő ajándékokkal halmozza el hitvesét. Hosszú idő utáni újbóli találkájuk célját másképp képzelik: a nő azt akarja, hogy végleg leszálljon róla, a férfi pedig békülni szeretne. Ebbe a háborús övezetbe, mint derült égből villámcsapás sújtott le egy gyilkosság, melynek mindketten szemtanúi lettek. A rendőrség a tettes elfogásáig úgy találja legbiztonságosabbnak a helyzetet, hogy koronatanúiknak új személyiséget adnak egy világvégi kis városban ideiglenesen és eltiltják őket bármilyen kommunikációtól a new york-i életükből.

A film további része erre a „nagyvárosiak a világvégén” sémára épül. Vannak benne vicces szituációk, néhol leül a cselekmény, annyira nem is izgatja a nézőt, hogy vajon a gyilkos rábukkan-e főhőseinkre, hiszen forgatókönyvszerű, hogy igen és az is hogy túlélik, sőt boldogan élnek, míg meg nem halnak. Mindemellett még az is hozzájön az átlagszerűséghez, hogy Hugh Grant nagyon magát adta, akárcsak Sarah Jessica Parker. Nem voltak a tőlük megszokottnál rosszabbak, de jobbak sem. Egyszerűen átlagosat nyújtottak.