2010. augusztus 31., kedd
Úgy tűnik nem kell szomorkodnom, hogy Hugh Jackman nélkül már nem is lesz igazi az X-Men széria, ugyanis a legfrissebb hírek szerint a Magneto és Charles professzor fiatalkorát bemutató legújabb epizód egyik főszerepére (X-prof) leszerződtették James McAvoyt, egyik kedvenc színészemet. :) Őt többek között a Vágy és vezeklésből, Jane Austen magánéletéből, Wantedből, Az utolsó skót királyból vagy az első Narniából lehet ismerni - akinek nem csengene ismerősen a csodaszép kék szemekkel megáldott színész neve. Jöjjenek a részletek!
A történet a 60-as években, Kennedy elnöksége alatt játszódik, amikor két fiatalember – egy angol arisztokrata és egy a koncentrációs tábort túlélt zsidó menekült – találkozik, és összebarátkozik: belőlük lesz később a két főellenség, Xavier professzor és Magneto. A jövő júniusban mozikba kerülő film azt meséli el, hogy Charles Xavier - a későbbi Professor X - és Erik Lensherr - a későbbi Magneto - fiatalemberként hogyan ismerkedett össze és hogyan fedezték fel különleges képességeiket. A First Class-ban Xavier és Lensherr együtt dolgoznak más mutánsokkal, hogy elhárítsanak egy hatalmas, az egész világot érintő fenyegetést, de közben olyan konfliktusuk támad, ami örök ellenségekké teszi őket. A történet a 60-as években fog játszódni és John Fitzgerald Kennedy is fel fog tűnni benne.
James McAvoy formálja meg a profot, aki ekkor még minden gond nélkül járt-kélt (a harmadik X-Men film elején is a két lábán sétálgatott), de be fogják mutatni, hogy miképp sérült meg úgy, hogy végül tolószékbe kényszerült. Oh és Xaviernek lesz haja is. Néhány karakter, akiket még biztosan látni fogunk a First Classban: Darwin, Mistique, Bestia, Azazel, Vészmadár és a női Angyal. A film rendezője Matthew Vaughn lesz, akihez többek között a Torta és a Csillagpor is fűződik.
A produkcióban közreműködők mind azt nyilatkozták az utóbbi hetekben, hogy ez az X-Men nem a korábbiak kamaszváltozata lesz; bár azokat a szerepeket, amelyeket eddig olyan színésznagyságok alakítottak, mint Ian McKellen és Patrick Stewart, most a fiatal angol film fenegyerekei, Michael Fassbender és James McAvoy formálják meg, az alkotók bíznak benne, hogy a jóval később játszódó korábbi részek méltó folytatását hozzák tető alá. A rendező elképesztő speciális effektusokat ígér, de azt is nyilatkozta, hogy ahol elkerülhető a számítógépes technika, ott el is fogja kerülni, és csak azt fogják utólag digitálisan a filmbe illeszteni, amit muszáj. Egy sötétebb és komolyabb hangulat várható, mint az eddigi X-Men kalandokban.
1883. augusztus 26-án süllyedt el a tengerben a Krakatau vulkáni sziget. A katasztrófa a világ eddigi legpusztítóbb természeti csapása volt, amely éghajlatváltozást is előidézett.
A Dél-Kelet Ázsiai szigetvilágban, Szumátra és Jáva között található a Krakatau szigetcsoport. Földtanilag az eurázsiai lemez és az indoausztráliai lemez találkozásánál jött létre a Krakatau tűzhányó, ahol a lemezek élesen irányt változtatnak és itt különösen gyenge a földkéreg. 1883-ig a környékbeliek a Krakataut kialudt tűzhányónak tartották, bár három vulkáni kúppal is rendelkezett. Az említett év májusában földrengések, morajlások és gázszivárgások jelezték, hogy a hegy éledni kezd. Állítólag egyes földmozgásokat még a több ezer kilométerre lévő Ausztráliában is éreztek, a hegy által kilövellt hamu hat kilométeres magasságig eljutott, a robbanások hangerejét pedig százhatvan kilométer távolságból is hallani lehetett. Ám a hónap végére Krakatau elcsendesedett.
Július 20-a körül viszont még hevesebb vulkanikus folyamat kezdődött, a környéken horgonyzó hajókat láncokkal kellett biztosítani, nehogy elsodorja őket a hegy által előidézett hullámzás. Augusztus 11-én válságosra fordult a helyzet: a Krakatauból tizenegy helyről tört magasba a hamu és a füst, erősségük folyamatosan növekedett. Augusztus 26-án kezdődött a tényleges kitörés: a megfigyelők huszonhét méteres hamuoszlopot láttak, folyamatos láva özön és tízpercenkénti robbanások kíséretében. A környékbeli hajókra hamueső hullott, tíz centiméter átmérőjű vulkanikus kőzetekkel egyetemben. A földrengések okozta kisebb szökőár Jáva és Szumátra szigeteit sújtotta.
Ami másnap történt, az azóta sem ismétlődött meg a történelem során. Augusztus 27-én négy robbanás rázta meg Krakatau környékét. A vulkán kúpja a sziget egy részével együtt a levegőbe repült, akár negyven kilométerre is hullottak kődarabok. Krakatau szigete 250 méter mély víz alá került. A robbanást tengerrengés követte, harminc-negyven méteres szökőárt előidézve, amely nagyjából negyvenezer embert sodort a vízbe, több települést elmosott a föld színéről. Az árhullámok Dél-Afrika partjainál is megrengették a hajókat és kisebb hullámokat még a La Manche-nál is észleltek.
A hírhedt kitörés a hirosimai atombomba energiájának az ötezerszeresével robbantotta darabjaira a hegyet, huszonöt köbkilométernyi sziklát és hamut lökött ki a vulkánból, és a történelem során feljegyzett legnagyobb hangkitörést produkálta. A robbanás zajára a 3100 km távolságra elhelyezkedő ausztráliai Perthben az emberek felriadtak álmukból, a Rodriguez-szigeten (4800 km) Mauritius közelében a fültanúk azt hitték, puskalövést hallanak, de Bogorban (150 km) is károkat okozott a robbanás, sőt hallották Manílában (2900 km) és Madagaszkáron is (6000 km). A légköri lökéshullám hétszer kerülte meg a Földet, és öt nappal később is érezhető volt.
A Krakatau hamuja 50-80 km magasra röpült. A hamueső nyolcszázezer négyzetkilométert borított be és eloszlott az egész Földön, a légkörben elsötétedést, félhomályt váltva ki. A kitörés után évekig világszerte sötétebb volt az ég és több hónapig a korábbinál látványosabbak voltak a napnyugták. (Kutatók azt is feltételezik, hogy Edward Munch híres kompozíciója, a Sikoly hű képe a Norvégia felett a Krakatau kitörése után látott égnek.) A kitörést követő évben a globális átlaghőmérséklet másfél Celsius fokkal esett. Az időjárás évekig a megszokottól eltérő mintákat mutatott és a hőmérséklet csak 1888-ra tért vissza a korábbi szintekre.
A katasztrófa harminchatezer halálos áldozatot követelt, elpusztított 165 települést és súlyosan megrongált több százat. Sok ezren sérültek meg, főképp a pusztító kitörést követő szökőár következtében, amely végigsöpört az Indiai- és a Csendes-óceánon, hatalmas pusztítást végzett Nyugat-Afrikában, Mexikóban és Latin-Amerikában. A hatóságok 36 417 áldozatot regisztráltak, egyes források szerint azonban a valós szám meghaladhatta a százhúszezret.
Krakatau környékén a kisebb kitörések 1883. októberéig folytatódtak, majd a környék elcsendesült egy időre. Ám az 1927 óta történt kitörések egy új szigetet építettek, amelyet Anak Krakataunak, Krakatau gyermekének neveznek. Amikor 2007. október 30-án működésbe lépett Krakatau gyermeke (szinte egy időben három másik indonéz tűzhányóval) az emberek érthető módon pánikba estek. A tudósok aggódva figyelik a fiatal vulkánt, amely az elmúlt nyolcvan évben már háromszáz méter magasra nőtt az egykori Krakatau helyén.
A nyelvújító Kazinczy
„Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted, szánts és vess; s hagyjad másnak az áldozatot”- írta Kazinczy Ferenc, aki egész életében igyekezett jobbá tenni a magyar nyelvet.
1759. október 27-én Érsemjénen született Kazinczy Ferenc. Régi nemesi családból származott, édesapja táblabíró volt. Szülei irodalomkedvelő hírében álltak, így nem volt kétséges, hogy iskolába járatják gyermeküket. Kazinczy már kisgyerekként fogékony volt a művészetek irányába és ötévesen írta első levelét. Pár hónapig a debreceni református kollégiumba járt, Késmárkon tanult latinul és németül, tíz évig pedig a sárospataki kollégium diákja volt, ahol autodidakta módon sajátította el az ógörög nyelvet. 1773-tól főiskolára járt retorika szakra, majd ehhez társult a jog, a teológia és a francia.
Az Eperjesen töltött jogi gyakorlatáról így emlékezett: „Szerelmesen s a legtündéribb tájon, melyet képzelhetni, s könyveim birtokában, Eperjesen éltem életem legtündéribb szakát.” Kazinczy a joggyakorlat mellett sokat foglalkozott művészetekkel: táncolni, fuvolázni, festeni tanult és sokat olvasott, különösen a német írókat kedvelte.
1787-ben részt vett a Magyar Museum című folyóirat megindításában, de Batsányi János átírta az előszavát, így szakított a lappal és Orpheus címen saját kiadványt alapított. Súlyosan megbetegedett, már a halálhírét is közölték, ám hirtelen jobban lett és meggyógyult. Ez az időszak további kellemetlenségeket is rejtegetett, ugyanis belekeveredett a Martinovics Ignác-féle összeesküvésbe és börtönbe zárták, majd fél évvel később halálra ítélték, amit végül várfogságra enyhítettek. Budáról Brünnbe, a spielbergi várbörtönbe szállították, onnan Kufsteinbe, majd Munkácsra. 2387 nap fogság után kegyelmet kapott. A Fogságom naplója című művében megörökítette a nedves, föld alatti várbörtönökben átélt élményeit.
Szabadulása után nem maradt más vagyona, mint a bányácskai domb, csekély szőlővel, melyet ő csak Széphalomnak hívott. Miután egy súlyos betegségből felépült, feleségül vette gróf Török Zsófiát, Sophie-t. Anyagi gondokkal küzdött és rákényszerült, hogy könyvtárát eladja a Sárospataki Református Kollégiumnak. Ezután Kazinczy legtöbb idejét a magyar nyelv megújítására és nemesítésére fordította. Leveleiben és dolgozataiban fellépett a népiesség és laposság ellen.
Hatására a nyelvújítás országos üggyé vált. „Újítani a nyelven csak annak szabad, a ki a maga nyelvét nem csak tudja, hanem tanulta is, a ki a régibb és újabb classikusok munkáival ismeretes…” –vallotta. Széphalom az irodalmi élet központjává vált és olyan irodalmi nagyságok, mint Kölcsey Ferenc, Szemere Pál, Berzsenyi Dániel is Kazinczynak mutatták meg először kézirataikat. „Levelek áradnak szét a kis házból az ország minden részébe - a postaköltségeknek jelentős része van a nyomasztó adósságban, amelyet később Kazinczy özvegyére és gyermekeire hagy -, a levelek többnyire nem csak a címzett olvasta, tovább keringenek írók és irodalombarátok között, folyóiratokat pótolnak, irodalmi köztudatot teremtenek, nyelvet újítanak...” (Benedek Marcell)
„Én képzelhetetlenül szegényen élek” – írta Kazinczy. Utolsó éveiben Sátoraljaújhelyen a levéltárban iratok rendezésével foglalkozott. 1830-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagjává vált. Egy évvel később Zemplén megyében kolerajárvány tört ki, melynek Kazinczy is áldozata lett 1831. augusztus 23-án.
Azonkívül, hogy Kazinczy Shakespeare-t és Goethe-t fordított, verseket írt, legnagyobb hagyatéka a levelezésben áll. Szerb Antal szerint Kazinczy „egyike volt a világirodalom legszorgalmasabb levelezőinek. Levelezésben állott mindenkivel, aki hosszú élete alatt valamelyest csak számba jött a szellemi Magyarországon, és levelezett mindenről, ami értelmes téma akkoriban felmerülhetett. A kor belső története szempontjából ezek a levelek megbecsülhetetlenek, és mint alkotások is Kazinczy legjobb művei.”
Radnóti Miklós 1942 májusában kelt levelében így írt: „A szobám falán három ’családi kép’ van, három fényképmásolat. Barabás egyik meglehetősen ismeretlen Arany-festményének másolata, ugyanerről a festményről külön a fej, és Simó Ferenc egy nemrégiben felfedezett festményének egy másolata az öreg Kazinczyról. A Kazinczy-képről csaknem mindegyik ’nem bennfentes’ látogatóm, de Aranyról is sokan megkérdezik: a nagybátyád? vagy a rokonod? Igen, felelem ilyenkor, Arany és Kazinczy. S valóban nagy- vagy dédnagybátyáim ők...”
2010. augusztus 30., hétfő
Hogyan is jutottam el a Karcsi és a nagy üvegliftig? Valahol ott kezdődött az egész, hogy hallottam egy bizonyos Tim Burton nevű rendezőről, aki megbolondított eszelős humorával és agyament filmjeivel. Én személy szerint a legelborultabb jelzővel a Charlie és a csokigyár című alkotását illetném - amely magyarul könyvben korábban Karcsi és a csokoládégyár címen látott napvilágot az ismert gyermekíró, Roald Dahl tollából. És mindennek a folytatása a Karcsi és a nagyüveglift - természetesen Vonka Vilmossal és az első részből megismert kisfiúval és családjával együtt.
Már régóta vadászom a csokoládégyáras könyvre, ám eddig nem sikerült beszereznem - viszont az üveglift már annál könnyebben meglett. Úgy voltam vele, hogy végtére is filmen láttam már az első részt, így talán nem okoz gondot, ha a másodikkal kezdem. Ez bizony így is lett, a gyerekkönyvek esetében nem annyira rizikós fordított sorrendben olvasni. :)
Azért egy kicsit megmosolyogtam magam, amikor kezembe vettem a frissen vásárolt könyvet itthon és borító hátoldalán megpillantottam a "7 éven felülieknek" feliratot. :) De nincs is ezzel probléma, hiszen már háromszor annyi is elmúltam 2 éve, nem kell ezért szégyenkezni. :D Tehát eljutottam odáig, hogy végre belefogtam ennek a gyerekkönyvnek az olvasásába. Tetszett a gyerekbarát betűméret - komolyan, én inkább több pénzt kiadok egy könyvért, ha nagyobb betűkkel van és így több oldalra kifér, csak ne kelljen silabizálnom a Times New Roman 10-es betűméretet meg az egyszeres sortávot... De visszatérve Karcsira: szerettem olvasni e könyvet, egyrészt a kivitelezése miatt. A betűk mellett kiemelném, hogy az újabb kiadásban aranyos rajzok is találhatók, én is szívesen nézegettem őket olvasás közben. A gyerekek is biztos értékelik, emlékszem én is hogy szerettem kiskoromban az illusztrált könyveket. És nem mellesleg gyorsan lehetett haladni vele: az első ránézésre vaskosnak tűnő 170 oldalt pár óra alatt leküzdöttem.
Maga a történet nem volt annyira nagy dobás, mint a csokoládégyáras, de azért ebben is voltak ütős poénok és szituációk. Röviden arról szól, hogy Vonka Vilmos űrutazásra viszi Karcsiékat és mindenféle kalandba keverednek az űrben is, meg otthon a megérkezés után is okoznak kalamajkát a csokigyáros kotyvalékai. Vonka Vilmos alakja valami zseniális, és azt hiszem Burton is jól megragadta filmjében, mert itt is teljesen ismerős volt ez a figura. Rengeteg bölcsességet lehet tanulni tőle: a filmből már megtudtam, hogy a hajfixáló arra kell neki, hogy fixálja a haját, a liftesben amit meg egyből megjegyeztem, hogy a váróteremben szoktak várni és nem jó dolog ha az ember korát kivonják, mert könnyen Mínuszországba kerülhet. XD De persze ez közel nem adja vissza az olvasás élményét, amikor úgy a nagy semmiből előjön 1-1 ilyen poén - hát én rengeteget röhögtem rajta. Továbbá adnék egy óriás piros pontot a könyv fordítójának, nemcsak az ütős poénokért, hanem az olyan belecsempészett sorokért, mint a "szó fennakad, hang megszakad, antenna megszegik". És igen, ebből is látszik, hogy nemcsak gyerekeknek szánták, hiszen A walesi bárdok már gimis harmadikos tananyag...
Régen olvastam ennyire jó mesét! Alig várom, hogy végre beszerezhessem a Karcsi és a csokoládégyárat, mert mindenki azt mondja, hogy az még ennél is jobb. Nagyon szeretem a könyv humorát, a stílusát, hogy semmi nincs túlbonyolítva benne, érthető, nem veszik el az olvasó a sorok között - mert bizony amikor Lewis Carroll Alice Csoda- és Tükörországbanját olvastam vagy Ted Hughes Vasemberét, néhol megesett, hogy lassabbra kellett vennem a tempót, netán visszalapozni. Nyilván azért a kortárs dolgokra jobban ráérez az ember, hiszen 1972-es műről van szó. Azt hiszem, ha lesz egyszer gyerekem, ezt mindenképpen fel fogom olvasni neki. :)
2010. augusztus 29., vasárnap
A Predatoros dolgokkal kapcsolatban komoly előítéleteim vannak: életem legrosszabb mozis élménye az Alien vs. Predator filmhez köthető, azelőtt és talán azóta sem fordult meg a fejemben, hogy felálljak és kijöjjek egy film közben a teremből, illetve azóta sem unatkoztam ennyire és még kínomban se tudtam röhögni, annyira borzasztó film volt - ennyit arról, ha a pasi választ filmet a nő helyett. :P Szóval, az egyetlen ok, ami miatt újra Predatorok közé merészkedtem, az Adrien Brody. A zongorista óta nem csinált szerintem semmi izgit és maradandót, tudtam, hogy ez a film se lesz az, de azért igencsak kíváncsivá tett, hogy lehet az ő testalkatával és arcberendezésével Schwarzenegger egykori szerepét eljátszani - na meg, hogy mi motivál egy Oscar-díjas színészt erre...
Meg kell vallanom, hogy nem láttam a régi Ragadozó filmet - így talán kicsit laikus lesz a filmmel kapcsolatos kritikám, de persze miért ne írhatnék erről, nem volt előismeretekhez kötve a 2010-es feldolgozás megtekintése. :P Szóval, a Ragadozók - igen, egy K-val megtoldva elődjéhez képest, nem tudom mindez miért, lehet, hogy abban csak egy lény volt??? - kicsit jobb élmény volt számomra, mint az Alien vs. Predator. Történetben is talán kicsit reálisabb volt - már amennyire reális lehet egy űrlényes film - nem volt annyira kiszámítható, magam is meglepődtem, hogy film közben meglepődtem. :D Az alapszitu röviden és tömören annyi, hogy mindenféle ember egy idegen helyen találja magát - kiderül, hogy egy másik bolygón és bizony őket összeválogatták, mert mindegyikük katonai tapasztalattal rendelkezett és igen hamar ráeszméltek, hogy vadásznak rájuk. "Itt a lét a tét" - ahogy azt a ValóVilágból is ismerhetjük. :D
Igen, ezek az űrlényes akciók nem az én világom, de azért meg kell mondanom, hogy a Ragadozók az élvezhetőbb kategóriába tartozik, sőt talán még máskor is megnézném. Ennek okát pedig a film humorából eredeztetném. Mint mondottam korábban, az Alien vs. Predatoron még röhögni se tudtam - bezzeg itt nem volt ilyen problémám. Egyrészt magát az alapszitut is nevetségesnek találtam, hogy Adrien Brody mint szuperhős - és innentől mindent annyira viccesnek találtam, hogy szerintem még azt a részét is megmosolyogtam, amit talán nem kellett volna. :D Engem ilyen oldalról nézve kifejezetten szórakoztatott a film. Másik oldalról nézve elég pörgős volt, 1-2 váratlan fordulattal megspékelve - és még az is megesett, hogy elvesztettem a fonalat. Kb. onnantól borult rám a tömör köd, hogy találkoztak azzal a 10 éve ott éldegélő zsákmány-alannyal, aki bevezette őket kuckójába, mesélt - aztán jött valami füst és számomra a kuszaság. Ettől kezdve sok kérdés fogalmazódott meg bennem, mint pl. mi a rák volt az a füst, miért fogadta be őket a csávó, ha nem akart társaságot, mi volt 87-ben (elég érthetetlen beszámolót hoztak össze), miért akarta megölni a nőt a doki, na és a tetőpont:
Mielőtt rápillantanátok az alábbi képre, kérem minden hölgy szedje össze magát! XD Ugyanis a film csúcspontján számomra teljesen érthetetlen okból Adrien Brody félmeztelenre vetkőzik!!!! - álmaim netovábbja :P Jól van, becsületére válljék, hogy megmutizta mennyire kigyúrta magát - állítólag 15 kiló izmot szedett fel a film kedvéért - de azért mégis érzek egy kis iróniát ebben a dologban. :D Azt nem sikerült megértenem, hogy egy ilyen kaliberű színész-tehetség, mint Brody, mit csinál egy akció-remake-ben, a pénzhiánynál jobb magyarázatra nem jutottam... Amúgy nem volt vele semmi gond a filmben azon kívül, hogy túl jó volt hozzá - meg láthatóan a többiekhez képest is.
Összességében ha értékelnem kellene az alkotást, 10 csillagból 6-ot mindenképpen adnék, sőt lehet, hogy a 7-et is megkockáztatnám. Ha ez volt a célja, ha nem, én egész jól elszórakoztam a film nézése közben. A látvány is első rangú volt, a humorról nem is beszélve. És akármennyire cikiztem a megjelenését, azért mindent összevéve Brody is sokat dobott az alkotás összértékén. Aki ilyen szörnyes, sci-fis, akciós szórakozásra vágyik, annak ajánlanám - de túl sok mélységet vagy újdonságot természetesen nem kell várni tőle. :P
Az utóbbi pár hétben kevesebb új filmet néztem, viszont csaknem minden estére jutott 1-1 régi kedvenc. Így néztem meg második alkalommal A Hírhedt című filmet, amely Truman Capote életének egy szeletét mutatja be, méghozzá a Hidegvérrel megírásának körülményeit - ahogy eddig sose láthattuk. A filmet még mindig nagyon megrázónak és egyben zseniálisnak tartom, elejétől a végéig élveztem minden percét. Szóval, az egyik jelenetben hangzik fel az alábbi dal, Dusty Springfield előadásában a Yesterday, when I was young. Amúgy nagyon erős a filmzenei felhozatala A Hírhedtnek, a filmes kritikában már Gwyneth Paltrow nyitódalát is kielemeztem, sőt Daniel Craig-éről is tudnék írni egy önálló postot. De most a Yesterday, when I was young-ról van szó, hallgassuk meg:
Már a kezdetektől figyelemmel kísérem az X-faktor útját, egészen onnantól olvasom a műsorral kapcsolatban a legfrissebb híreket, amikor a Csillag születik döntőjében bejelentették, hogy Magyarországon is indulni fog a külföldön nagy népszerűségnek örvendő tehetségkutató. Viszont, amikor kialakult a zsűri és bejelentették a műsorvezetőket, már annyira nem vonzott a dolog, inkább a megszokott Megasztár mellett döntöttem. Viszont valami még mindig motoszkált bennem és az aktuális Megasztár után RTL-Mostról visszanéztem az első X-Faktor adást. Annak ellenére, hogy biztosan a TV2 tehetségkutatóját fogom élő adásban figyelemmel követni, valószínűsítem, hogy nem élőben az X-Faktorokat is megtekintem.
Magam is meglepődtem, hogy mennyire színvonalas az egész műsor, a díszletek milyen jól mutatnak - bár az nem tetszik, amikor mutogatják, hogyan lökdösik ki a színpadra a versenyzőket. A zsűri is jobb lett mint számítottam, bár elég durván be tudnak szólni a jelentkezőknek - azért szerintem a Megasztárosok még Fridivel együtt is emberségesebben nyilvánítanak véleményt, mint Nagy Feró vagy Keresztes Ildikó, Geszti Péter grimaszairól és hadonászásairól nem is beszélve.
Viszont, lehet, hogy csak a jó vágásnak köszönhető, de ebben az egy X-Faktor adásban több tehetséget láttam, mint 2 hétnyi Megasztárban. Legjobban Muri Enikőtől esett le az állam, aki Kelly Clarkson Because of you-jával aratott osztatlan sikert. Eredendően is lúdbőrös leszek ettől a számtól és ez az előadás bizony megközelítette az eredetit. Először kicsit megmosolyogtam, mikor mondja a csajszi, hogy "szeretném ha az emberek sírnának a dalaimon" hogy bizony én is sok mindent szeretnék - aztán mire a dal végére ért, bizony legördült egy könnycsepp az arcomon. Szóval, csak így tovább, érdemes megnézni ezt a produkciót, igen ígéretes kezdetnek tűnik!
2010. augusztus 28., szombat
Szerintem minden nő szeretne egy kicsit Keira Knightley lenni. Karakteres, mégis szép arca van, gyönyörű a bőre, nem kell fogyókúrával foglalkoznia, mindemellett híres, fiatal, tehetséges, angol és imádják kollégái - mint látni fogjuk, a legnépszerűbb színészek is a lábai előtt hevernek és imádják ölelgetni karcsú derekát. Erről készült egy fényképes összeállítás az alábbiakban - amely premiereken fotózott képeket tartalmaz, véletlenül sem filmes jeleneteket. :)
Johnny Depp és Keira
Igazából csomó időn át kutattam olyan kép után, amin Keira és Johnny kettesben pózol - nem találtam ilyet, ez egy csoportképből kivágás. Olyannal meg végképp nem akadt dolgom, amin bármilyen mosoly félét produkál Keira irányába Johnny. Eszembe jutott a poén szintjén az a mondat is, amit számtalanszor mondott Captain Jack Sparrow Elisabeth Swannak: "úgysem illettünk volna össze". XD Szóval ezen a képen nem ütközik ki a kölcsönös szeretet, de azért mindenképpen jó páros voltak a Karib-tenger kalózaiban és irigylésre méltó dolog egy fiatal színésznő számámára ilyen nagyágyú mellett játszani.
Orlando Bloom és Keira
Na, ez a kép egyenesen imádnivaló. Nincs is nagyon mit magyarázni rajta, gondolom sokan cserélnének Keirával vagy bújnának a bőrébe. :D Nyilván ők korban is jobban illenek egymáshoz, mint Deppel, meg amúgy is ők voltak az abszolút szerelmespárosa a Karib-tenger kalózainak.
Hugh Grant és Keira (meg Emma Thompson)
Ez Igazából szerelem - legalábbis a film címe mindenképpen, melynek premierjén készült e kép. :P Érdemes figyelmesen megnézni. Emma Thompson, aki korban közelebb van Granthez mint Keira, szinte lefoglalja magának a színészt - amíg Keira csak bájosan mosolyog és engedi, hogy a Grant az ő derekát karolja át és húzza jó közel magához (nézzétek meg, még a mellét is hozzányomja XD!) Egyértelmű, hogy tetszik Grantnek ez a helyzet és az sem kérdéses, hogy a két nő közül melyik a befutó. :D
James McAvoy és Keira
Mr. McAvoy nagyon büszkén feszít Keira mellett. A Vágy és vezeklésben is nagyon jól mutattak egymás mellett - nem mellesleg a film is igen jól sikeredett. Róluk a neten sok-sok közös képet lehet találni és azért erre esett választásom, mert egy rendkívül érdekes dologra szeretném felhívni a figyelmet: hivatalos adatok szerint mindkét színész pontosan 170 centi magas - vagyis még arra is odafigyelt Keira, hogy ne tűnjön magasabbnak partnerénél. Nyilván ha nem állnának közel egymáshoz ez nem lenne téma. :P
Clive Owen és Keira
Közös filmjük, az Arthur király premierjén készült e fotó - kb. ugyanaz a helyzet mint a Hugh Grantes képen, csak Emma Thompson nélkül. :D Owen büszke, hogy fiatal kolléganőjét ölelgetheti, Keirának pedig mindez nincs ellenére, sőt. :P
Ralph Fiennes és Keira
Na igen, az elcseszett sérót bizony humorral kell palástolni. XD Na jó, ki tudja min, de valamin mindenképpen nagyon jól szórakoznak mindketten A hercegnő bemutatóján. Az ölelés itt is megvan, sőt Keira igen közeli érdeklődést mutat az angol színész irányába. :D
Daniel Craig és Keira
Vajon Mr. Bond Keira tiszteletére csípte így ki magát A fiók premierjére? - mivel egyrészt nem ő volt itt a fő attrakció mellékszereplőként, viszont talán egyetlen bemutatóján se nézett ki ennyire szívdöglesztően. XD Belőtt séró, szexin kigombolt ing és mindez természetesen egy fiatal pipivel kiegészítve mutat a legjobban rajta, akivel bizony jó közel állnak egymáshoz - bár azt épp nem látni, merre kalandozik a bal keze, pedig én kíváncsi lennék rá :D Viszont Keirának bizony másra fáj itt a foga, méghozzá:
Adrien Brody és Keira
Róluk két képet is hoztam. Az első reprezentálja, hogy bizony Brody is késztetést érez, többi kollégájához hasonlóan, hogy magához húzza és átölelje ezt az igen karcsú teremtést - sőt a derékvonalnál magasabban talál rajta fogást, méghozzá elég határozottat. :P És mindehhez még az is hozzájön, hogy gyanúsan nem néznek egymásra. Viszont az alsó képen Brody áhitattal nézi, ahogy Keira bájosan mosolyog és ez a vállfogás is könnyen lejjeb csúszhat - szóval ha tippelnem kellene, hogy erről a listáról kivel lehetett viszonya, akkor valószínűleg Brodyra fogadnék az árulkodó testbeszéd miatt - meg arra, hogy Hugh Grant akarta a legjobban megdönteni Keirát a sunyi mosolya és a cici-dörzsi alapján. XD
2010. augusztus 26., csütörtök
Amikor legutóbb moziban jártam - klappolt az idő, pénz és társaság triásza - akkor három film közül kellett egyet kiválasztanom: Alkonyat - Napfogyatkozás, Szellemíró és Eredet. Tulajdonképpen nem volt igazán nehéz döntés, meg mindenki más is az Alkonyatra szavazott. Így a Szellemíró kimaradt - legalábbis mozis élmény tekintetében, on-line gyorsan pótoltam a hiányosságot. Az Ewan McGregor - Pierce Brosnan - Roman Polanski hármas már eleve érdekesnek ígérkezik, bármiről is szóljon a történet, biztos voltam benne, hogy megnézem. Nem bántam meg.
Először teljes meglepettség lett rajtam úrrá: én még sosem hallottam a szellemíró munkakörről. Ők azok, akik a nagy emberek helyett megírják az életrajzi könyvüket. Nem szívesen lennék szellemíró, mert ha ilyen nagy fába vághatnám fejszémet, az lenne a minimum, hogy mindenki megismerje a nevemet. Vajon mi motiválhat egy embert, hogy szellemíró legyen? Azon kaptam magam, hogy még mindig ilyeneken elmélkedem, a filmben viszont beindult a cselekmény: főhősünk, akit Ewan McGregor alakít, az angol miniszterelnök (Pierce Brosnan) szellemírójává válik, miután elődje váratlanul elhalálozott. Természetesen az ilyen filmeknél ez nem lehet véletlen és intelligens főhősünknek is szemet szúr a dolog: életrajzírás közben jócskán a dolgok mélyére ás, hogy kiderítse az igazságot.
A fenti kép a miniszterelnök rezidenciáján készült. Nem, az nem festmény vagy tapéta, hanem egy ablak. Ebből a szögből éppen nem látszik a tengerpart, de a homokból sejthető, hogy nincsen messze. Igaz, hogy a ház színei és a berendezés elég rideg, inkább kirakatnak tűnik mintsem otthonos lakásnak, de elfogadnám. Én is szeretnék ilyen tengerparti lakot! Csak ámultam és bámultam, annyira lenyűgöző az a ház. :) Ha gyakrabban lapozgatnék lakberendezési újságokat, talán láthatnék még ilyet, de ennek hiányában teljesen le voltam nyűgözve. Komolyan mondom, már csak ezért is megérte megnézni filmet - persze többért is, gyorsan vissza is kanyarodok hozzá.
A történetről még annyit, hogy néhol azt éreztem, hogy elvesztettem a fonalat. Aztán persze gyorsan visszataláltam és rájöttem, hogy ez mégsem olyan bonyolult, még az én politikához analfabéta agyacskám is be tudja fogadni a miniszterelnök stiklijeinek lényegét. Sok lehúzó véleményt olvastam a Szellemíróról mind kritikusok, mind közönség részéről: azt kifogásolták, hogy unalmas, vontatott és túl egyszerű illetve közönséges Polanski-mércével mérve. Személy szerint egyetlen percét nem untam: végig éreztem a feszültséget, érdekelt mi lesz a következő lépés, milyen piszkosságok derülnek ki. Igaz, hogy lehetett sejteni, hogy a miniszterelnök nem egy ma született bárány és valami nincs rendben vele, de a csavar a vége felé szerintem nagyon jó lett. Az a csavar amelyik az elnökkel kapcsolatos - nem a szellemíróval, mert ilyen is van. :P Szóval több váratlan fordulat is van benne, konkrétan az utolsó jelenetet kétszer is megnéztem "most mi van???" felkiáltással, mert nem akartam hinni a szememnek. Polanski bácsi kézjegyét pedig éppen ebben a jelenetben véltem felfedezni: nagyon ért hozzá, hogy bizonyos részei a filmnek úgy a néző emlékezetébe vésődjenek, hogy azt ne tudják onnan kitörölni. (Ilyen élményem minden eddig látott Polanski filmről van: A zongorista, Vámpírok bálja és A kilencedik kapu - tudom, nem túl hosszú e lista, van még mit bővíteni rajta...)
Most már a színészekről is beszélnék. Pierce Brosnan az élő bizonyíték rá, hogy van élet James Bond után - és nemcsak gagyi szerepekben. Szerintem irigylésre méltó az a színész, akire elnöki szerepet bíznak, ebben általában mindig van valami megtisztelő - még akkor is, ha nem teljesen pozitív karakter, mint ebben a filmben. Mondjuk meg kell mondanom, hogy számomra Pierce Brosnan mindig ugyanolyan, akár brit miniszterelnök, akár James Bond, akár ABBA-slágereket éneklő apajelölt (Mamma Mia!), akár komor üzletember (Emlékezz rám), akár poénokat szóró ügyvéd (Válótársak) és még sorolhatnám. Nem tartom sokarcú színésznek, inkább mérsékelten tehetségesnek, aki korrektül játszik mintsem kiemelkedően és becsületére legyen mondva, hogy külsőségekben még mindig 10 csillagos. És a Szellemíróban is ugyanezt a megszokott formáját hozza, szerintem őt így kell elfogadni mindörökre (mint az egykori James Bond, aki azért még játszott néhány jó filmben.)
Ewan McGregor sem itt hozza pályafutása legjobb alakítását - de ez igazából nem rajta múlott, inkább a szerepen amit neki írtak. Ewan jó színész, ez a Szellemíróban is látszik. Ewanben azt szeretem, hogy mindig ugyanolyan lelkesedéssel formálja meg karaktereit, akármilyen unalmas (mi több, rossz) filmről legyen is szó, mivel ilyenekből is sikeresen be tud választani néhányat. Itt viszont erről szó sincs és szerintem Ewan nagyszerű játékának is köszönhető, hogy még egyet dobott az amúgy is izgalmas filmen: mint mindig, most is élvezet volt nézni, ahogy játszik, illetve a hangja az, amit sosem tudok megunni - minden filmjét eredeti nyelven nézem. Mindössze láttam már karakteresebb szerepben emlékezetesebbet játszani, (pl. Moulin Rouge, Nagy hal, Angyalok és démonok) ez inkább amolyan rutinmunkának tűnt a részéről. De jó volt, szerettem ebben a filmben.
Azt azért elmondanám, hogy aki olyan pörgős, politikai krimire vágyik, mint mondjuk egy John Grisham filmadaptáció, azt csalódás fogja érni. Polanski-mester műve semmit nem bíz a véletlenre, alaposan kidolgozza a karaktereket, mindenre logikus választ kapunk, eközben művészi beállításokkal és felvételekkel találkozhatunk - és még ott is csavar egyet a történeten, amikor már azt hisszük, hogy túl vagyunk mindenen. Kicsit komor, kicsit angol, kicsit kusza, kicsit lassú - de egyértelműen megmozgatja az agytekervényeket. Mozirajongóknak és filmbuziknak abszolút kötelező alkotás, de amúgy is megér egy próbát sok-sok mindenért, amiket már fentebb részleteztem. :)
Régi kíváncsiságomnak tettem eleget, amikor végre kezembe vettem és elolvastam Arthur Miller A bűnbeesés után (After the Fall) című drámáját. Két dolog miatt volt számomra érdekes ezen mű: egyrészt semmit nem olvastam még Arthur Millertől, másrészt tudtam, hogy Marilyn Monroe karaktere is előjön benne - nyilván az exférjnél jobban nem sokan ismerhették és valós képet kaphatunk a színésznőről, már ha az író nem bízott 1-2 momentumot a fantáziájára. Szerintem ezúttal nem, legalább is a lényeget tekintve. Arthur Millert ezelőtt nem szerettem: életrajza alapján (amit pár posttal korábban olvashattok) abszolút unszimpatikus, művészetéről meg nem sokat tudtam mondani, mivel nem ismertem. Most viszont már más a helyzet.
A bűnbeesés után főhőse Quentin, akinek képzeletében játszódik a darab. Életének fontos szereplői előjönnek, így újraél és átgondol bizonyos szituációkat - mondhatni számadás az eddigi életéről és kiútkeresés a jövőjét illetően. Miller sokat tett bele magánéletéből: szülei kapcsolatáról, első feleségéről és Marilyn Monroe-ról is olvashatunk. Quentint egyértelműen önmagáról mintázta Arthur Miller és most már én is tudom: ő nem maga a sátán, mint ahogy eddig hittem. Egyetlen nagy hibája, ahogy az többször is előjön a műben, hogy a végletekig önző - ezzel rontotta el minden kapcsolatát.
Úgy gondolom, hogy a műben a konkrét szituációk, hogy hol meg hogyan találkozott Quentin a többi szereplővel, ezek kitaláltak, viszont az érzéseik és amiket mondtak valóságosak, akárcsak Quentin gondolatai is 80-90 %-ban megegyeznek Arthur Millerével. Úgy éreztem, hogy ez az egész A bűnbeesés után egy magyarázat vagy védőbeszéd, hiszen Marilyn Monroe halála után nem sokkal mutatták be és Millert valószínűleg érték támadások, mivel válásuk után hagyta el magát még jobban Marilyn - és lett állítólag öngyilkos. Egyértelműen Quentin és Maggie kapcsolata a legérdekesebb szála a drámának, a továbbiakban erről lesz szó.
Idéznék néhány mondatot Quentintől, amiket Maggie-nek vagy vele kapcsolatban állapított meg:
"Szemfényvesztésben éltünk, de hazudtunk magunknak, és hazugságok nyüzsögtek körülöttünk, akár az árnyak!"
"...amikor elmentek a vendégek, és te hirtelen nekem rontottál, hidegnek, távolinak neveztél... két ennyire különböző asszonyból sikerült ugyanazt a vádat kicsiholnom - ettől bezárult körülöttem a kör."
"Azt akarod, mondjam ki, hogy én öltelek meg? Rendben van. Kimondom. Megöltelek."
"...én szerettem azt a lány! ... De a szerelem, elég-e a szerelem?"
Szerintem őszinte mondatok ezek, általuk kicsit beleláthatunk Arthur Miller lelkébe - mert mégis van neki, bármennyire hihetetlen. Első házassága nem jött össze, az asszony túl egyszerű és földhöz ragadott volt számára. Marilyn mindennek a szöges ellentéte volt: szép, nagyvilági, ismert és mindennek ellenére gyermekien őszinte - ezért volt annyira vonzó, mert új perspektívát mutatott és Miller el tudta magát képzelni egy ennyire más életstílusban is. Kicsit butusnak ábrázolja Marilynt, de mindez naivságából fakad a mű szerint, nem primitívségéből. Marilynre egész életében kihatással volt sanyarú gyerekkora és rendkívüli szeretetéhsége - ezért tetszett meg neki Arthur mert rá egyrészt fel tudott nézni művészi nagysága miatt, másrészt érezte, hogy a férfi is mennyire belészeretett és törődött vele.
Azt hiszem, erre írta Miller, hogy szemfényűzés, mivel mindketten valami mást szerettek volna a másiktól és időbe telt, mire rájöttek erre. Arthur nem szeretett volna az a férj lenni, aki eldugdossa neje elől a gyógyszeres üvegeket, hogy az ne adagolja túl magát, Marilyn pedig nem tudta megszokni, hogy a férje okosabb nála - mindig butának érezte magát és úgy vélte, férje szégyelli őt, ettől vált depresszívvé. Amikor pedig Miller ugyanazt megkapta Marilyntől, mint első feleségétől, hogy "hideg" és "távoli", akkor már nem volt mit tenni, tudta, hogy itt a vég. Szomorú história, de igaz, hogy a szerelem nem minden - több is kell a boldogsághoz és nekik ez nem adatott meg. Vádolta magát Miller, hogy miatta lett öngyilkos Marilyn, de a műből kitűnik, hogy mégis a legjobbat akarta neki, hitte, hogy nélküle boldogabb élete lehet - ezért hagyta el és ezért mondta és marcangolta magát, hogy ő ölte meg, mert úgy hitte jót tesz vele a szakítással és végül kiderült, hogy a lehető legrosszabbat.
Érdekes olvasmány volt. Sikerült jobban megismernem általa Arthur Millert és már nem tűnik szememben szörnyetegnek. Akit érdekel Marilyn Monroe, annak mindenképpen kötelező olvasmány A bűnbeesés után. Elejétől a végéig élveztem, nagyon jó karakter-ábrázolási technikák vannak benne, élvezetesen ír Miller, annak is ajánlanám aki egy jó lélektani drámára vágyik vagy szívesen mélyed el mások szerelmi életének zűrzavarában. Annyira konkrét szituációról van szó, hogy az olvasó nem valószínű, hogy bele tudja élni magát bármelyik szereplő bőrébe, viszont mindenképpen elgondolkodtatnak A bűnbeesés után tanulságai, amit senkinek sem esik nehezére levonni, ha figyelmesen végigolvasta a drámát. Érdekes lehet élőben is ez az előadás...
Ha van valakinek egy kedvenc színésze - szerintem - természetes, hogy minden új filmjét megnézni. Egyedül ennek okán tekintettem meg a Repo Men (magyarul asszem Végrehajtók címen fog futni még ki tudja mikor és milyen formában) akciófilmet, ami egy kicsit sci-fi is meg horror-elemeket is tartalmaz, legalábbis a véres jelenetek szempontjából. Amúgy az is érdekes, hogy miért vállalnak (fő)szerepet egy ilyen filmben a színészmesterséget magason fokon űző aktorok, mint Jude Law, Forest Whitaker vagy Liev Schreiber. Nos, aki legyőzi minden ellenszenvét az agyatlan akciófilmekkel szemben és megtekinti a Repo Ment, szerintem nem fogja bánni - ugyanis kicsit többet kap szimpla vérontásnál.
A film sci-fi momentuma ott köszön be, hogy a Repo Men a jövőben játszódik, amikor annyira szennyezett a föld, hogy egyre több ember szorul szervátültetésre, ám egyre kevesebb a donor. Így az üzletvilág teljes mértékben uralma alá veszi az egészségipart: a technikai fejlettség már olyan szinten áll ekkoriban, hogy mesterségesen létrehozott szervekkel helyettesíthetők az eredetiek. A bökkenő ott van, hogy nagyon sokba kerül - viszont lehetséges hitelre vásárolni és részletekben törleszteni. Ám ha ez nem történik meg, vissza kell szolgáltatni a cégnek a terméket. A két főhős Remy (Jude Law) és Jake (Forest Whitaker) behajtók, - nem mellesleg kiskoruk óta legjobb barátok - akik visszaviszik a fizetetlen szerveket: szép munka. :)
A film első egységében bepillantást nyerhetünk a behajtók életébe - kicsit ironikus köntösbe bújtatva sajnálatot ébreszt bennünk szerencsétlen sorsú főhőseink irányába, de summázhatjuk, hogy legalább a barátság még a jövőben is értéknek számít, ha más nem is. Igen ám, de az egyik behajtás alkalmával szerencsétlen baleset történik: a defibrillátor annyira kiüti szegény Remy-t ügyfele helyett, hogy ő is bekerül a gépezetbe - hitelre új szivet kapott... Remy már az első pillanatban tudja, mi lesz a dolog vége, hiszen magánéleti válságban van, de azelőtt se vetette fel a pénz. Így innentől kezdődik a film akció-része: menekülés saját fajtája elől, a kiút keresése és természetesen a barátság mélysége is terítekre kerül, mert különös véletlen folytán Jake-t küldik érte.
A film horror-jellegéről is beszélnék kicsit. Engem, aki Grace klinika rajongó, nem nagyon zavar felnyitott testet látnom, meg hogy valakiben turkálnak. Ahogy az ilyen belezős filmekhez illik, itt sem drámain, hanem kellő humorral fűszerezték a behajtásos jeleneteket - de azért az érzékenyebb lelkületűek készítsék fel magukat, hogy lesznek benne durva részek. A tetőponton, amikor Remy és mellészegődött társnője (akinek kevesebb valós szerve van, mint mesterséges) megpróbálják kiiktatni a rendszerből szerveiket, akkor rájönnek, hogy ez csak kódszám leolvasással lehetséges és ugye ahhoz meg kell nézni a beültetett dolgot a testükben. Nos, azt nem árulom el mi lesz a végkifejlet, de azért annyit igen, hogy próbát tesznek - és vagdosnak meg turkálnak egy kicsit...
Most pedig visszatérnék eredeti kérdésemre: vajon miért vállaltak szerepet napjaink legjobb színészei egy ilyen filmben? A válasz igen egyszerű: azért mert jó a film. Mindamellett amit az előbbiekben kifejtettem - hogy az akciófilmek tipikus kliséit tartalmazza és kicsit gusztustalan - szerintem rendkívül eredeti maga az elgondolás is, érdekes jövőképet fest illetve van egy olyan csavar a végén, ami nagyon pofánvágja a nézőt. Igaz, volt benne 1-2 utalás a dologra, de annyira leköti a nézőt az akció meg az izgalom közben, hogy csak utólag jut eszünkbe, hogy igen, erre akár rá lehetett volna jönni. Ez a film nem éppen az az ökörség aminek elsőre tűnik: engem elgondolkodtatott, hogy valóban idáig juthat-e a világ, ha minden így megy tovább mint most, illetve a barátság is vajon mennyire erős kötelék, ha saját életünkről van szó.
.jpg)
Úgy éreztem, hogy mindhárom színésznek (Jude Law, Forest Whitaker és Liev Schreiber) jutalomjáték és kikapcsolódás volt e film, mivel láthatóan élvezték szerepeiket. Liev játszotta a gonosz cég nagyfőnökét, aki szerencsétlen beteg embereket beleviszi a csúnya üzletbe és gátlás nélkül rájuk küldi majd a behajtókat. Szerintem Liev Schreiber nagyon jó színész, ezt már több filmjében bizonyította a legkülönbözőbb karakterek megformálásával (komikus a Kate és Leopoldban, vadember az X-Menben, drámai véna a Színes fátyolban illetve utóbbi kettő ötvözete az Ellenállókban). Itt pedig egy zseniális negatív figurát láthatunk tőle.
Az Oscar-díjas Forest Whitaker kisujjából rázta ki ezt a szerepet: volt benne egy kis dráma és egy kis akció is - ő ezeket rutinosan hozza, nem is nagyon fényezném tovább, hiszen mindenki ismeri képességeit.
Az Oscar-díjas Forest Whitaker kisujjából rázta ki ezt a szerepet: volt benne egy kis dráma és egy kis akció is - ő ezeket rutinosan hozza, nem is nagyon fényezném tovább, hiszen mindenki ismeri képességeit.
Jude Law-ról is annyi mindent olvashattunk már e blogban, igazából nem sok újdonságot hozott e filmmel, csak megerősítette, hogy még mindig a topon van. Jude nem nagyon szokott akciófilmekben játszani, sőt szerintem ez az első ilyen neki. Kicsit az A.I. - Mesterséges értelem jutott eszembe, talán a futurisztikus jellege miatt. Viszont hiteles volt e szerepében is, még akkor is, ha ő nem kifejezetten akcióhős, hanem egy vérbeli angol színész.
Nem mondom, egyik színész sem nyújtotta e filmben élete alakítását, sőt nem is volt ez egy olyan hej de jó film, viszont becsületére válljék, hogy műfajában rendkívül színvonalas. Mint mondtam pörgős, váratlan fordulatos, ironikus, elgondolkodtató és a színészek is nagyon jók. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki nem riad meg egy kis vértől és zsigertől. :)
2010. augusztus 25., szerda
Szeretek olvasni. Mindig bizonyos szakaszokra osztható szeretetem a könyvek iránt: egyszer beindulok és egymás után falom a jobbnál jobb műveket, aztán egy idő után (vagy a közelgő vizsgák miatt) leállok velük, 1-2 hónapig semmi egyetemen kívüli dolgot nem olvasok, amíg meg nem jön a kedvem - és akkor újra kezdődik a körforgás. Nos, így augusztus végére olyan szintre jutottam, hogy megesett már nem egyszer, hogy egy nap alatt végeztem 1-1 könyvvel. Az Egerek és emberek valóban nem túl hosszú mű, gyorsan kivégezhető, viszont annál komolyabb alkotásról van szó. Miután a végére értem, egy ideig csak ültem és néztem ki a fejemből. Teljesen a hatása alá kerültem.
A történetről nem szeretnék sokat mondani, inkább mindenkit arra bíztatnék, hogy olvassa el - aki meg már olvasta, úgyis tudja miről van szó. Két munkás férfiról szól: az egyikük szellemileg visszamaradott, a másik pedig kötelességének érzi, hogy gondját viselje - mint az igazi barátok. És ők új helyre mennek dolgozni, ahol -mint ahogy a nagy könyvben meg van írva - minden bizonnyal történik valami, amitől érdekes lesz az egész mű. Jó, ez az "érdekes" nem a megfelelő kifejezés rá, inkább megdöbbentő, elgondolkodtató. A Molyon írta ezt valaki, ami nagyon megtetszett, szerintem abszolút kifejezi a lényeget: "Rövid, tömör és pofán vág." Igen, én is pontosan ezt éreztem.
Ez már a második Steinbeck mű amit olvasok, az Édentől keletre volt az első. Az sokkal hosszabb volt, bár a hatása csaknem ugyanaz volt. Annyi a különbség, hogy az Édentől keletre nagyon hosszú és olvasása közben is folyamatosan jár az eszed, képtelenség egy szusszra végezni vele. Viszont az Egerek és emberek tömör, rövid és minden feszültség egyszerre csapódik le az olvasójára, nincs idő közben emésztgetni. Elolvastam, aztán csak ültem és gondolkodtam. Igazából azóta még nem telt el úgy nap, hogy ne jutottak volna eszembe a tengeri nyulak, az egerek és a kiskutya. Fájdalmas, szívszorító, de tudom, hogy a helyes döntés született a mű végén - nem látok még most sem más kiutat. Tanulságnak leszűrhető, hogy a legmélyebb barátságnál is lehet az a helyes út, ha elengedik egymást. Hiszem, hogy így volt a legjobb, ahogy történt...
Miért is lett Egerek és emberek a címe? Szerintem azért, mert az egerek szimbolizálják Lennie-t - ő az, aki nem tud értelmesen gondolkodni, ösztönei és kíváncsisága hajták mint a gyerekeket és szeret egereket simogatni - az emberek pedig a többiek, akik azzal a fene nagy eszükkel megkeserítik egymás életét, lenézik a másikat, határokat szabnak. És Steinbeck kegyetlenül megmutatja milyen világban is élünk mi, minek van nagyobb értéke napjainkban. És vajon az olvasó mennyire egér és mennyire ember? Megrázó és elgondolkodtató olvasmány, ajánlom mindenkinek!
Illetve utolsó bejegyzésként megemlékeznék a tengeri nyulakról is. :) Annyit emlegették őket, de fogalmam sem volt mi az. Ha a Google-be beírod, hogy tengeri nyúl, akkor valamilyen gusztustalan tengeri lényt, csigafélét dob ki találatnak - szerintem csak a fordító hibájáról lehet szó. Hiszen ezeken nincs mit gondozni, nem élnek meg egy farmon és nem valószínű, hogy takarmányt esznek, vagy sok nyereségre lehet szert tenni eladásukkal. :D De találtam egy oldalt, amely szerint a havasi nyulakat hívják néhol tengeri nyulaknak, szerintem minden bizonnyal ezekről álmodozhatott annyit...
2010. augusztus 24., kedd
István, a király - 2010. augusztus 20., Szekszárd
9 megjegyzés Bepötyögte: Bernadette Ekkor: 22:41:00Szerintem sokan vannak úgy vele, hogy augusztus 20-án minden évben megnézik az István, a királyt - tévében, netán otthoni felvételről meghallgatják. Én is így vagyok vele, nálunk ez minden évben egy külön rituálé - nem érdekel senkit, hogy kívülről fújjuk az egészet, hiszen akárhányszor egy élmény. Három éve - igaz augusztus19-én - szülővárosomba, Szekszárdra, látogatott az előadás, melynek főszerepében akkor még Varga Miklóst és Vikidál Gyulát láthattam. Igazából arról nem olyan sok emlékem maradt, mivel rosszul helyezték el a színpadot (lejtőn lefelé, a nép meg fentről nézhette) és kb. lábujjhegyen láthattam István és Koppány feje búbját. De azért jó volt, szerettem, örültem, hogy ott lehettem - főként, hogy következő évtől kizárólag a Társulat tehetségkutató játszhatta a darabot, nyugdíjba küldve így az alapembereket. Meg kell mondanom, végignéztem minden adást a Társulat szereplőválogatásáról és nem voltam elégedett - leginkább a két főszereplővel. Úgy véltem, hogy szerepet kellett volna cserélniük: mind, hangilag, mind külsőleg jobban passzolt volna Fekének Koppány és Vadkertinek István.
Annak idején a tévében is leadták a darabot: megnéztem, megmosolyogtam néhány megoldást (mint Réka lovas bevonulása, Koppány behaluzása, a Himnusz után Koppány és István kézfogása) vagy a rutintalan színészeket, végül egyet legyintettem, hogy ennyi elég is volt belőlük. Aztán nagyjából egy hete láttam meg a hirdetést egy helyi újságban: augusztus 20-án jön Szekszárdra a Társulat az István, a királlyal. Először nevettem egyet a cikk írójának amatőrségén, hogy azt dicséretnek szánta, hogy "bemutatásra kerül a 2008 óta félszáz előadást megélt darab". Egyrészt ilyet nem mondunk, hogy "bemutatásra kerül" másrészt két év alatt 50 előadás elég siralmas - mindenféle jóindulattal is. Szóval ezután gondolkodtam egy kicsit, hogy menjek-e vagy sem, aztán úgy voltam vele: ha már itt lesz, kb. 10 perc sétával odaérek itthonról és még ingyenes is, akkor talán adok egy esélyt neki, hiszen élőben azért mégis jobban átjön minden, mint tévéből. Azt hiszem, jó döntést hoztam. :)
Feke Pál, mint István. Igen, ezt nem tudtam sohasem megemészteni. Kövezzetek meg, de egyszerűen rühellem ezt az embert, egyből felmegy a vérnyomásom ha meglátom a beképzelt képét - nem tehetek róla. Viszont azt elismerem, hogy oltári hangja van, jó színész - de nekem teljes mértékben unszimpatikus. És ha félretettem minden ellenszenvemet és szakmai szemmel próbáltam megítélni őt, mint Istvánt a 2008-as tévés előadás után, hát úgy sem nyerte el tetszésemet. Úgy éreztem, hogy mindenkit leénekel, háttérbe szorítja a többieket, túljátssza a szerepét - de a hangja azért jó. Külsőleg pedig nem láttam rajta azt az őszinte játékot, ami Istvánhoz illenék - nem tudta felidézni azt az önmarcangolást, amit Varga Miklóstól megszokhattunk. DE! Most, hogy láttam élőben, pozitívan változott a véleményem róla. Egyrészt kb. 15 centis méretben láttam, így az arca nem idegesített, a hangja viszont annál inkább zengett és átjárta a teret - akarom mondani, a parkot. :) Másrészt éreztem rajta azt a rutint, amivel a szerephez áll - ez nagyrészt a többiekre is igaz - látszott, hogy a kisujjában van István, sokat finomodott az első előadás óta, se nem volt nagyképű, se nem énekelt le senkit, mindent úgy csinált, ahogy kellett és a hangja pedig iszonyatosan jó élőben (a Nincs más út, csak az Isten útja alatt lúdbőröztem rendesen). Egy szóval: tetszett. Gratulálok neki, ez volt az igazi Pálfordulás - legalábbis az én véleményemet tekintve. :D
Vadkerti Imre, mint Koppány. Vele mindössze annyi bajom volt a tehetségkutató eredményét tekintve, hogy a hangja egyszerűen nem illik a szerepéhez. Gyönyörű teátrális hanggal áldotta meg a jóisten - viszont ezzel egy Koppányt elénekelni szó mi szó, elég illúzió-romboló (valakitől hallottam, hogy szerinte olyan Csárdáskirálynős Koppányt csinált). A mostani előadásra természetesen tudtam, mire számítsak, és hát kicsit meg is voltam lepve, amikor néha rekedtesen kezdett bele dalaiba. Szóval, egyértelműen fejlődött 2008 óta és megtanult olyan technikát, amivel rockosabb a hangja - de azért így sem az igazi nekem. Úgy éreztem, még mindig ő a leggyengébb láncszeme a szereposztásnak, pontosan emiatt. Viszont a hangszínét azzal próbálta ellensúlyozni, hogy olyan hangerővel nyomta el a jeleneteit, hogy szerintem mikrofon nélkül is betöltötte volna a teret - ebben ő volt a király, senki nem ért a nyomába. :) Viszont úgy éreztem, a közönség szimpátiáját nem nyerte el, hogy nem Vikidálos a hangja és bizony tapsrendnél többen fütyülni kezdtek - nagy bunkóság volt, de valóban megtörtént.
Herczeg Flóra, mint Réka. Vele kapcsolatban egy pillanatra nem merült fel, hogy jogosan kapta-e meg a szerepét és így az előadást látva, igazat adok a darab rendezőjének, Szikora Jánosnak, mikor azt mondta a Réka-döntőnél, hogy azért Flórának adja a szerepet, mert látja benne és hallja a hangjában azt az őszinte fájdalmat, amitől tökéletes Réka válik belőle. Így is lett. Ezúttal ló nem volt mellé, szerintem jobb is volt így. :)
Éder Enikő, mint Sarolt. Élőben ő egy kicsit csalódás volt, mivel az összes hölgy-szereplő hangosabban, erőteljesebben énekelt nála. Pedig éppen Saroltnak kellene a legnagyobb hangerővel nyomnia, mikor fellógattatja Laborcot vagy elzavarja Rékát és felnégyelteti Koppányt. Nem mondom, hogy gyenge volt, mert nem volt az, csak a többiekhez képest volt haloványabb. Ebből is látszik, hogy mégis mennyire jól válogatták össze az egész csapatot és az is pozitívum, hogy még mindig nem veszi egyikük se félvállról, hogy eljönnek vidékre előadni, méghozzá egy ingyenes rendezvényre.
Tóth Attila, mint Torda. Vele kapcsolatban mindig az volt az érzésem, hogy a külseje és a hangja elég ambivalens: ehhez az archoz nem egy lírai hangszín illik, hanem valami sokkal recsegősebb. De hát mit van mit tenni, a külső eleve adott ehhez a darabhoz, a hangja pedig még mindig jobban szól Tordának, mint Vadkerti Imrének Koppány. Nem is volt vele semmi bajom még a 2008-as előadáson sem, sőt kiemelném, hogy nagyon jó lett ez a bozót-cucc a fején. Viszont ezen a szekszárdi előadáson ő hozta a legrosszabb formáját mind közül: még akik nem ismerik annyira a darabot, ők is bizonyosan hallották egy párszor ezt a mondatot, hogy "magyarok, férfiak és asszonyok, hallgassátok Koppány vezért". Nos, Tóth Attila még ebbe a mondatba is bele tudott bakizni és a "magyarok" bizony lemaradt az elejéről - ez oltári nagy hiba, de tényleg, mindenféle cikizés nélkül állíthatom. Sőt, a Szemtől szembe dalszövegét is eléggé összekutyulta, pontosan már nem tudom felidézni mit rontott el ott, de nem volt jó.
Varga Lajos, mint Laborc. Nagy Feró legendás szerepe szerintem Varga Lajos által még legendásabbá vált. Róla tervezek egy külön színész-portrét is a blogban, mert szerintem nem éppen a helyén kezelik, nála sokkal tehetségtelenebbek is játszanak még most is főbb szerepeket a zenés színházakban. Szóval hátborzongató hang, lenyűgöző játék - az ilyet hívják igazi tehetségnek. Ebben a viszonylag kis szerepben is abszolút emlékezetes maradt mindenki számára, az biztos.
Simon Boglárka, mint Gizella. Emlékszem még arra a Társulatos elődöntőre, amikor Bogi gégegyulladással kiállt a színpadra Miss Saigont énekelni, amit szinte csak szavalni tudott - aztán Szulák Andrea leállíttatta az egészet, mondván, hogy gyógyulgasson. Örülök, hogy a nézők bizalmat szavaztak neki. Nagyon szeretem a hangját, másrészt pedig az általam legjobban rühellt dalát a darabnak is meg tudta kedveltetni velem élőben - ez a Jaj, de unom a politikát. :P És még annyit megjegyeznék, hogy a tapsrendnél igencsak meglepődtem, hogy jelenleg sötétbarna haja van és olyan rövid, lenyalt frizurája, amilyet Pink szokott viselni.
Fejes Szandra, mint táltosasszony. A 2008-as feldolgozás egyik újítása ez a karakter: annyi a szerepe, hogy Torda helyet ő énekli az Áldozatunk fogadjátok című sámánidéző számot. Szandiról annyit, hogy a hangja, na meg annak az ereje csillagos ötös - másrészt meg a megjelenése is tutira sikeredett. Ezzel kapcsolatban van egy sztorim: előttem egy család állt, apuka, anyuka és olyan 5-6 éves kisfiú és kislány. A fiú nagyon ment volna haza fél óra után, viszont a kislány még bírta, egészen a táltosasszony megjelenéséig, ugyanis akkor sírva fakadt, úgy megijedt a látottaktól. XD Ezek után hamar távozott a család a helyszínről. :D
Szóval kb. ennyi élményem volt az előadásról, nagyon tetszett, jól éreztem magam. Meg van a hangulata ezeknek a szabadtéri, élő előadásoknak - kifejezetten vicces volt utána látni, hogy az összes ember kissé darabosan közlekedett. Azért sok volt ezt a két és fél órát végigállni, de mindenképpen megérte. Az sem kihagyható, hogy az előadás után szinte azonnal kezdődött a tűzijáték, amit a környező épületek tetejéről lőttek fel. Sose voltam még úgy tűzijátékon, hogy pontosan a fejem fölött történjen minden, nagyon élveztem ezt a részét is az estének. :D És csaknem negyed óráig tartott, nagyon látványos volt. Igen, ez egy emlékezetes este marad mindenképpen...
;;
Subscribe to:
Bejegyzések (Atom)
