Világ és egyéb katasztrófák

Azt hiszem nem titok, hogy fogékony vagyok kedvenc musicalszínészeim színházon kívüli dolgaira is és mindig örömmel tölt el, ha valamilyen újdonsággal rukkolnak elő. Azt is bevallom, hogy eddig az Adagio nem volt éppen a szívem csücske, méghozzá a következő okból kifolyóan: akárhányszor meghallgattam azokat a csodaszépen és egyedien hangszerelt dalokat, egyszerűen elöntött a depresszió, borongós hangulatom lett tőlük. Viccesen meg is szoktam jegyezni nagy Adagio-fan barátnémnek, hogy csak akkor hallgatom a fiúkat, amikor már annyira szomorú vagyok, hogy minden mindegy. Viszont ez az új album már más tészta. Meghallgattam aztán újra. És újra. És még egyszer.

Úgy érzem, nagyon egységes lett ez az új album, nem csapong a szívszorító melódiák és a pörgősebb nóták között. Egyszerűen kellemes hallgatni. Ebből adódóan nem is tudnék kedvencet vagy kiemelendőt megemlíteni, mivel valóban egyformán jól hangszerelt, előadott, kedves dalok ezek. Ha mégis kicsit kukacoskodni akarnék, mert ez egy rossz szokásom, akkor a Bonus track Olasz egyvelegen élcelődnék egy kicsit. Most nem arról van szó, hogy egyrészt lenne mit javítani a fiúk olasz kiejtésén, illetve az operáknak is van magyar szövegük, még ha a zeneszerző nyelvén is szokták játszani az Operaházban és itt is jobban csengene talán magyarul, hiszen minden más külföldit lefordítottak ezen az albumon. Hanem azt jegyezném meg, hogy valaki vagy musicalszínésznek termett vagy operaénekesnek, ez hangi adottságtól és a sokéves hangképzéstől függ, nem biztos, hogy bölcs dolog ugrálni a két műfaj között. A bandában Balczó Péter erősíti az operavonalat, aki tényleg bravúrozik Verdi klasszikus áriáiban. Ám véleményem szerint Sanyi és Zsolti maradjon csak a musicaleknél, mert az az ő világuk. :) De mint mondtam, ez csak kukacoskodás, nyilván senki nem vár Pavarotti-féle operaszínvonalat egy nagyrészt filmzenéket feldolgozó albumtól. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti a lágy, fülbemászó melódiákat kellemes férfihangokon előadva.