Világ és egyéb katasztrófák

Előrebocsátom, hogy a film alapját képező könyvet nem olvastam, ez pedig azt hiszem, sok mindent befolyásol. Ugyanis mozi előtt beleolvasgattam mindenféle nézői véleménybe és azok az emberek, akik magukévá tették a könyvet, nekik nem jött be a filmes adaptáció. Viszont én személy szerint nagyon élveztem. Már a filmben lévő kapcsolati szálakat és a romantikát. Meg Eric Banát, szőröstül-bőröstül, színészestől, mindenestől.

Viszont voltak a filmben olyan dolgok, amik egyszerűen nem tetszettek. Gondolom a könyvben is így írták meg, hogy amikor a főhős váratlanul idő síkot vált, akkor oda meztelenül érkezik meg. És a felesége teljesen kétségbeesett, mikor a lába súlyosan megsérült, hogy mi lesz szegény férjével, hiszen ha véletlenül megtörténik az időutazás, akkor bizony neki futnia kell. Mert ilyenkor mindig betör valahova ruhát lopni és gyakran üldözi a rendőrség. És sántán bizony nehéz lesz elmenekülnie. Számomra ez nagyon banálisnak tűnik.

A másik banális dolog pedig Rachel McAdams játéka. Ritkán mondom ezt, de engem szabályosan irritált minden megmozdulása és az a tenyérbemászó mosolya. Színészi palettájának számomra igen kicsi hányadát mutatta meg, már ha egyáltalán tud többet. És nem a női féltékenység szól belőlem vagy ilyesmi, de egy szóval hiteltelennek tűnt ebben a szerepben. Eric Bana viszont, hangsúlyozom, az az Eric Bana aki Hulkot, Choppert, VIII. Henriket vagy Hektor herceget formált meg, egyszerűen zseniális volt. Mindig is tudtam, hogy jó színész, csak a szerepei tűntek eddig műmájernek, de úgy érzem ezzel a karakterrel révbe ért. Neki ott a helye Hollywood legnagyobbjai közt.

Tulajdonképpen ezek a nagyszerű és banális dolgok teljesen összezavartak. A mozi után egész este, sőt másnap is az járt a fejemben, hogy vajon ez ennyire jó vagy ennyire rossz volt. Mert a jó vonatkozások rendkívül jók voltak, a rosszak pedig egyenesen borzalmasak. Talán ez a két tényező annyira kiegyenlíti egymást mint az egyenlet két oldala: egy mindenképpen "legalább egyszer kötelező" típusú filmet eredményeztek.

Ha már megbélyegeztem Az időutazó feleségét a kötelező címkével, ejtenék még néhány szót arról, hogy miért érdemes megnézni mindenkinek nemtől és kortól függetlenül. Úgy érzem, maga az időutazás témája is valamelyest azt jelképezi, hogy megszűntek a határok és egy olyan alkotásnak lehetünk szemtanúi, amely teljesen kortalan, az érzésekről szól, arról, amitől ember lesz az ember és ez bármilyen életkorban átélhető.

Ezt már többször is megemlítettem korábbi írásaimban, hogy a romantikus filmek nagy rajongóját tisztelheti személyemben a kedves olvasó. Ám Az időutazó felesége valahogy más volt, mint a többi. Legutóbb ezt talán az Alkonyatnál éreztem (jé, létezik, hogy erről még nem írtam cikket? sürgősen pótlásra szorul :)). Tulajdonképpen a filmnek más vonatkozását is össze tudnám hasonlítani az Alkonyattal. Mindkét filmben két ember kibontakozó szerelmét látjuk és lehet, hogy néha úgy tűnik, megáll az idő, ám az érzések mégiscsak előreviszik a filmet. Azt hiszem, a pasik az ilyen filmek elől szoktak menekülni.

Pedig Az időutazó feleségét nekik is merem ajánlani. Van benne valami olyan leírhatatlan életérzés, ami miatt ezt muszáj megnézni. Az időutazás pedig a teremtés koronái számára is gondolom érdekes témának tűnik, ők fogékonyak minden ilyenféle dologra. Ez a film történet szerint egy időutazó férfiről és szerelméről szól, akik megpróbálják áthidalni az időt és a film végére elérkezik a már előre sejthető zsebkendős katarzis, de mégsem ennyire kiszámítható. Hiszen megtoldották még egy jelenettel, ami okot ad a reményre és arra, hogy az idő nem feltétlenül nyeli az embert, bárhol és bármikor létezzen is.