2010. január 15., péntek

Bolygó Hollandi legendája

Több mint másfél évszázada mutatták be Wagner első jelentős operáját, a Bolygó Hollandit. Az elátkozott tengerésznek és kísértethajójának hátborzongató története évszázadokon keresztül tartotta rettegésben a matrózokat, és a legenda a mai napig él a misztikumra fogékonyabb tengerészek között.

Az egyik legenda szerint a XVII. században élt holland kapitány, egyszer a Jóreménység foka körül nagy viharba keveredett. Ahelyett, hogy segítséget kért volna az égiektől, becsvágyóan megesküdött, történjék bármi, ő beviszi a hajót az öbölbe. „Ha nem tartanám meg a szavamat, legyek örökre átkozott” – mondta, és ezzel kihívta maga ellen a balsorsot. A hajó ezután neki ütközött egy sziklának és elsüllyedt. A hollandi pedig örök hajózásra ítéltetett.Egy másik legenda szerint egy istentelenségről hírhedt holland, Van Straaten kapitány volt az elátkozott bolygó hollandi, aki nagypénteken, ahelyett, hogy a templomban bűnbánatot tartott volna, az istent káromolta, miközben hajójával, kifutott a kikötőből. Ezért ítéletnapig a tengeren kell bolyongania. Nem szállhat sosem végleg partra, hogy megnyugvást találjon. Az átok alól csak egy lány halálig tartó hű szerelme oldhatja fel.

A kísértethajó megjelenése a babona szerint rossz ómen, közelgő szerencsétlenség előjele a vele találkozók számára. Akik látták, úgy írták le, hogy a hajótest bal oldalán vörös lámpák égnek, az árbocon kalózlobogó leng, a parancsnoki hídon időről-időre sátáni kacajra fakad a hollandi, a fedélzetről pedig szenvedő emberek jajveszékelését hallani. A hajó hirtelen, a semmiből bukkan elő, alig lehet elkerülni az ütközést. A jelenséget kísérteties derengés veszi körül, aztán amilyen gyorsan feltűnik, úgy el is tűnik. A közelébe érve, a fedélzetéről szenvedő emberek kiabálását lehetett hallani. Sokan látták a hajón a kapitányt is, amint vörösen izzottak a szemei, és hosszú, loboncos ősz haja lobogott a szélben. A babona szerint a vészjósló jelenség a Jóreménység foka körül fordult elő leggyakrabban. Ezért a tengerészek inkább lementek a hajótestbe, amíg a félelmetes környéken hajóztak, és aki tehette, átaludta ezt az időt. Azok közül ugyanis, akik megpillantották az elátkozott vízi járművet, sokakat baleset ért, másoknak az otthon maradt szeretteivel történt valami szörnyűség.

Richard Wagner egy alkalommal Norvégia partjai előtt hajózott, amikor a hajó, amin utazott, óriási viharba került. A háborgó tenger és a riasztó sziklafalak látványának köszönhetően a bolygó hollandi története, amelyről korábban már hallott, életre kelt a képzeletében. Olyannyira megragadta fantáziáját, hogy a kalandos út után Párizsba érkezve azonnal nekilátott az opera megírásának, forrása egy Heine-írásban szereplő monda volt. A darabot 1843. január 2-án Drezdában mutatták be. A története a következő:

Daland, norvég hajós hajója a vihar elől a hazai partok közelében keres menedéket. Ugyanott köt ki egy titokzatos hajó is. Kapitányát, a hollandit átok sújtja: a tengeren kell bolyongania, s csak hétévenként szállhat partra, mindaddig, amíg egy nőre nem talál, aki örökre hű marad hozzá. Mikor Daland beszél neki a lányáról, Sentáról, felcsillan benne a remény, s feleségül kéri a lányt. Az idegen gazdagsága láttán Daland beleegyezik a házasságba. Senta sejti az idegen titkát, s hajlandó nőül menni hozzá. Mindenki az esküvőre készül. Erik, a vadász azonban - aki régóta szereti Sentát - vissza akarja tartani e különös házasságtól, s kéri, maradjon hű hozzá. A hollandi meghallja ezt, s kétségbeesve távozik, hogy folytassa reménytelen útját a tengeren. Senta hiába akarja tartóztatni, ezért, amikor a hajó kifut, a vízbe veti magát. A holtáig hű nő szerelme megtöri az átkot: a hollandi hajója megsemmisül, bolyongása véget ér.

A Bolygó Hollandi alakja eredetileg a holland nép képzeletének szülötte, személye az élet viharai közepette a megnyugvás iránti vágyat jelképezi. A Bolygó Hollandi által szimbolizált érzés azonban nem egyedülálló a mítoszok világában, más népeknél is megjelent a bolyongó utazó alakja. A görögök rokonlélek nemzeti vándorát Odüsszeusznak hívják.

34 megjegyzés:

Névtelen írta...

:-))
Kérdés 01 : Ki a kikötők vándorlásra ítélt Bolygó Hollandija ?
Kérdés 02 : Miért Jóreménység fok a Jóreménység fok neve?, :-))
Bónusz kérdés, asszociáció alapján: Miért Horn fok a Horn fok (annyit elárulok, hogy Horn Gyulához és Horn Gáborhoz semmi köze :P:P:P )

Bernadette írta...

Neked sincs jobb dolgod hajnali 3 körül? :P Szóval, az első két kérdésre szerintem a cikkben is megtalálható a válasz, ha figyelmesen olvasod :D A bónusz kérdésnél pedig a wikipédia nyújtott egy bónusz választ, miszerint egy holland városról kapta a nevét a Horn fok :))

Névtelen írta...

Lehet, hogy figyelmetlen valék...de nem tudom, hol van a cikkben a válasz, hogy miért Jóreménység foka, ama fok neve. :-((((
A KIKÖTŐK vándorlásra ítélt Bolygó Hollandijának személyét pedig a Piszkos Fred a kapitány utolsó oldalán találhatod meg. :-))))))

A bónuszra a válasz...talált. :-))))

Bernadette írta...

"A babona szerint a vészjósló jelenség a Jóreménység foka körül fordult elő leggyakrabban. Ezért a tengerészek inkább lementek a hajótestbe, amíg a félelmetes környéken hajóztak, és aki tehette, átaludta ezt az időt." - nyilván a matrózok reménykedéséről kapta a nevét :P

Névtelen írta...

Téves. :-)))) :P:P:P
Túl egyszerű megoldás volna. :-))
Google...vagy én válaszoljak?? :-)))

+Piszkos Fred:
"Egyszer híre járt, hogy meghalt, de utóbb kiderült, hogy ő a kapitánya annak az ócska kis gőzösnek, amely dühöngő viharban segítségére sietett a zátonyra futó Tokio-Maru luxusgőzösnek, és ötven utast megmentett. Ezek később észrevették, hogy minden értéktárgyuk eltűnt.

Azóta is feltűnik időnként Kantonban, Triesztben vagy Rio de Janeiróban; mogorván, egyedül, mint a kikötők vándorlásra ítélt Bolygó Hollandija, és csak kevesen tudják, hogy valahol az ócska ruha és a szakadt ing mögött mégiscsak olyan szív dobog, amelyik tudott szeretni, fájni és aggódni is valamikor."

Bernadette írta...

Pihenjen csak a Google, várom a Jóreménység fokának megfejtését :P

Névtelen írta...

:-)))
Az eredeti neve Viharfok, (vagy Viharok foka)) volt, így nevezte el a portugál Diaz, aki először megkerülte. Vagy mondjuk úgy, hogy akinek a neve fennmaradt, mint első európai megkerülőé és névadóé.
De a portugál király ezt az elnevezést felülbírálta :-) és, hogy pozitív emóciókat keltsen, Jóreménység fokának nevezte el.
Diaz elnevezésének pontosságát igazolja, hogy a szerencsétlen tízegynéhány évvel képsőbb épp itt került viharba és fulladt vízbe. :-(((

Bernadette írta...

Micsoda szívszorító történet :P

Névtelen írta...

Szív..és torokszorító...ha már fulladásról van szó. És utánanéztem most még egy emléknyomnak: Magellán visszatérő hajója a Victoria is éppen hogy csak túlélt egy vihart a Jóreménység fokánál.Igaz, a főnököt addigra már korábban agyonverték a benszülöttek. :-)) :-))

Bernadette írta...

Nahát, ennyivel bölcsebb lettem :P

Névtelen írta...

Bölcsebb???? :-)))):P:P
Ettől....?? :-))) :P:P
Nemá......:P:P:P
Legfeljebb az érdekes ismereteid mennyisége nőtt. :-))) :P:P:P

Bernadette írta...

Miért, az nem áll összefüggésben a bölcsességgel? :P

Névtelen írta...

Bizonyos mértékben igen.
De egy lexikon sem bölcs, csak azért mert sok adatot tartalmaz. :-)) :P:P:P
És ha valaki bemagolja, attól még nem válik bölccsé. :-)) :P:P:P

Bernadette írta...

Ez így van, a magolás nem bölcs dolog :P Csak bizonyos helyzetekben, amikor más már nem segít :D

Névtelen írta...

:-))) És a legjobb úz az egyenes út és az őszinteség...ha már biztosnak látszik a lebukás...mondta egy ügyvéd. :-)Nem pontosan ezt, de hasonlót...valamelyik filmben, aminek csak a tartalmára emlékszem, a címére nem. :-))

Névtelen írta...

Az gondoltam..segítesz. :-(( :-))

Bernadette írta...

Még gondolkodom a filmen :P

Névtelen írta...

Emlékeim szerint egy fiatal ügyvéd pasi -aki a 'rossz oldalon' áll- összjön egy idősebb nővel és a nő hatására, kedvéért megváltozik..a film végére. :-))

Bernadette írta...

Hmm... Ügyvédes filmekről eszembe jut a Ha ölni kell, Egy becsületbeli ügy, Az ördög ügyvédje, Philadelphia, Legbelső félelem, Két hét múlva örökké, Kegyetlen bánásmód, Válótársak netán a Bűbáj vagy a Dr. Szöszi, de egyikből se remélik ez az idősebb nő dolog :P

Névtelen írta...

A végén a nő elutatik...nyitva marad a kapcsolat folytatásának kérdése...
A záró képsor, hogy a pasi fut..vagy bicajozik valahol...és egy falra..vagy ilyesmire nagy betűkkel üzenet van pingálva neki.
Ja..és a Woody-hoz is írtam( ez már nem a filmre vonatkozik. :-)))

Bernadette írta...

Eszembe jutott az ügyvéd és idősebb nő kapcsán A felolvasó is, bár annak a végén nem marad nyitva a kapcsolat. Esetleg színész nem ugrik be a film kapcsán? :P

Névtelen írta...

Nem a felolvasó.
Ha a színész beugrana...akkor a Google-vel már megkerestem volna és megírtam volna. :-)))

Bernadette írta...

Így viszont nem jutunk egyről a kettőre :D Vmi még nem jut eszedbe a filmmel kapcsolatban?

Névtelen írta...

Az ügyvéd -egy nagy ügyvédi iroda alkalmazottja- multicéget képvisel kisember áldozatokkal szemben. (persze ez több filmben is téma :-))).

Bernadette írta...

Így se megy... És kb. mikor láttad vagy mikor készült filmről van szó? :D

Névtelen írta...

Régen láttam, mert különben emlékeznék a címére is. :-))))
Ha tudnám, hogy mikor készült..akkor már..szintén...lásd feljebb... :-)):D:D

Bernadette írta...

De még úgy kb. sem? :D Mármint azért nagy különbség van pl. az 50es, 80-as, 90-es vagy későbbi években készült filmek között :P

Névtelen írta...

Kb. sem. Szerintem a kilencvenes évek előtt, vagy elején készülhetett és nagy eséllyel nem az ötvenes, vagy hatvanas években, hanem utánuk.
Jó bonyolultan írtam le..lehetett volna sokkal egyszerűbben is.

Bernadette írta...

Hát, még gondolkozom rajta egy darabig:D

Névtelen írta...

Jó. Talán beugrik. :-)) Vagy bekattan. :-)) De annyira ne gondolkozz rajta..hogy Te kattanj be tőle. :-)))

Bernadette írta...

Nem áll szándékomban :P

Névtelen írta...

Oké! Csak picit aggódtam. :-))

Névtelen írta...

ti hisztek ebben a legendában?

Névtelen írta...

én szivesen szolgálnék azon a halyóón !!!

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates