Világ és egyéb katasztrófák

Készülök a Sherlock Holmes mozira. Mivel eddig még nem volt dolgom – szégyenszemre – a híres detektív egyetlen ügyét sem végigbogarászni (sem filmen látni), így ennek is elérkezett az ideje és pótlom hiányosságomat. Azért A sátán kutyájára esett a választásom, mert ez a cím még számomra is ismerősen csengett, másrészt többen is ajánlották, mint a legjobb Sherlock Holmes sztorit.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez az egész Sherlock Holmes legenda mumus számomra. Irodalom szóbeli érettségi tételem a krimi műfajának áttekintése volt, és természetesem Conan Doyle sem maradhatott ki a sorból. Szorgos – vagy vizsgáktól beijedő - diák lévén pontosan megtanultam az elvárt szinthez szükséges összes anyagot, amit a kedves magyar tanárom jegyzeteiből lehetett. Örültem ennek a tételnek, mert szerettem e témát. Magamhoz képest izgalomnak a legminimálisabb jelét mutattam, hiszen tudtam mindent. Sőt, ezt a képet túl jól sikerült interpretálnom, mivel magyar tanárom felbuzdulva alapos tudásomon talán arra gondolt, hogy az előírt tananyagon kívül is képben vagyok, így feltette azt a kérdést, amelytől a mai napig megborzongok: „milyen hangszeren játszik Sherlock Holmes?” Nos, erről nem olvastam a tanári jegyzetben, úgyhogy irultam-pirultam, mint szűzleány a nászéjszaka előtt. Az érettségi napja óta álmomból felébresztve is tudom, hogy Sherlock Holmes szeret hegedülni. Emellett meg csak kis semmiségnek tűnik, hogy néhány perccel az említett tragikus kérdés előtt, Agatha Christie művének tulajdonítottam a Tíz kicsi indiánt – ami ugye valójában néger. Vagy fordítva? :D Talán, ha elolvasnám, akkor nem maradna bennem többé kétely. Mindegy, a lényeg, hogy a jeles osztályzatomat egyik hibám sem befolyásolta, szerencsémre.

Szóval a múltbeli megpróbáltatásokat minden bizonnyal A sátán kutyája elolvasása után végleg magam mögött hagytam. Az első pillanattól kezdve élveztem a történetet és szó szerint le sem bírtam tenni, amíg egy ültömben a végére nem értem. Izgalmas és fordulatos volt, emellett Conan Doyle stílusát is rendkívül szórakoztatónak találtam. Az apró célozgatásokat, a rejtett humort meg a csipkelődéseket egyszerűen imádtam, ilyen mesterien még senkinél nem találkoztam vele. Mint mondtam, jóformán semmit nem tudtam Sherlock Holmesról, akárcsak Dr. Watsonról, így örültem, hogy ezután már őket is ismerőseim közt tudhatom. Conan Doyle nagyon pontos jellemrajzot ad mindkét főszereplőjéről, ahogy ezt a műfaji sajátosságok megkívánják. Azt azért hozzátenném, hogy nem is olyan egyszerű dologról van szó, hiszen az ismert karaktereknek mégis megmarad az az ismeretlensége és titokzatossága, amivel meg tudja lepni az olvasót.

Magáról A sátán kutyájáról nem szeretnék többet elárulni, aki már olvasta, annak úgyse tudok többet mondani, aki pedig még annak, azelőtt nem lőnék le semmilyen poént. Amiről viszont még szánnék néhány gondolatot, az a könyv és az eljövendő film szereplőinek hasonlítása. Mint tudni lehet, a legújabb Sherlock Holmes film (melynek történetét nem ismerem) címszereplőjét Robert Downey Jr. alakítja, Dr. Watsont pedig Jude Law. A könyv olvasása közben viszont - ha már színészhez hasonlítom őket – leginkább egy Liam Neeson illetve Hugh Grant karakter jelent meg Sherlock és Watson bemutatása alapján. Így végképp kíváncsi vagyok, milyen lesz ez a film, hiszen jó színészekről van szó, akik valami klasszikusból teljesen újat kívánnak teremteni.