2010. március 9., kedd
Már az előzőekben is sokat regéltem Alice kalandjairól, úgyhogy az eredeti művek sem hiányozhatnak - ha már olvastam őket. Mindig is megpróbáltak arra nevelni, hogy ne égessem be magam feleslegesen, de ezúttal nem tudom kihagyni legutóbbi fatális tévedésem leírását. :) Szóval, már elolvastam az Alice Csodaországban könyvet és a Tükörországosat faltam (mindkettő megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban), amikor is cikket kellett írnom a szerző életrajzáról. Ilyenkor nemcsak korábbi magyar írásokat keresek, hanem az ismeretlen arcú emberek esetében képkeresővel is megnézem, kiről van szó. Így jutott tudomásomra, hogy Lewis Carroll nem nő, hanem férfi! :) Nem tudom, miért gondolhattam ezt, talán a Carroll zavart meg vagy a meseírókat azonosítottam nőkkel - de a lényeg, hogy most már tudom, Alice kalandjait egy férfi álmodta meg.
Ahogy Carroll megírta, én is Csodaországgal ismerkedtem meg előbb. Alice-t nagyon kedves és rokonszenves teremtésnek találtam, bár ha nekem egyszer lesz egy lányom, imádkozom, hogy ne legyen ennyire minden lébe kanál. :) Szóval, ezzel a kislánnyal mindenféle képtelenség történik, amik alapjában véve viccesek, néhol kicsit zavarosak - de teljes mértékben szórakoztatók és izgalmasak. Az egész történetet átszövi a titokzatosság és némi sötét légkör is - ettől számomra rejtélyes volt. Ugyanakkor a végkifejlet sem lepett meg, ám egy gyerek fantáziáját rendesen megmozgathatja a fehér nyúl, a Kalapos vagy a vörös Szívkirálynő és a rózsákat átfestő kártya hadserege.
Ezután került a kezembe az Alice Tükörországban. Már az első könyvet is kedveltem, de ezt még jobban. Mondjuk egyedül az nem volt világos (ami a mese alapja), hogyan került Alice a tükör másik oldalára és hogyan kalandozott el otthonról - de ez nem zavart. Még viccesebb, még kalandosabb volt a második mese. Ebben jelentek meg a mindig vitatkozó ikrek, a beszélő virágok és a Fekete meg Fehér Királynő. Szerintem a mesében található nyelvjátékok kifejezetten nevelő hatásúak és a történet kuszának tűnő rendszerében mégis van egyfajta logika, ami szintén jó hatással van a gondolkodásra.
Szerintem mindkét mese nagyon szórakoztató olvasmány, akár gyerek, akár felnőtt az olvasó. Azt már nem tudjuk meg, mennyire tetszett volna vagy hagyott volna bennem mély nyomokat, ha kisiskolásként kerül a kezembe - de biztos vagyok benne, hogy tetszett volna, sőt félelmetesnek is találtam volna. Tudniillik A szépség és a szörnyeteg volt az abszolút kedvenc rajzfilmem, az Ollókezű Edward pedig ugyanez filmben (sőt, mai fejjel is kedvelem őket) - és mindkettőben amellett, hogy szerettem a főhősöket, mégis tetszett a titokzatos és néhol félelmetes légköre. Szerintem az Alice mesék is ugyanebbe a kategóriába sorolhatók.
Napjainkban Alice Csodaországban-lázban ég a világ (meg a blog is több bejegyzésében:)). Nem csoda, hiszen Tim Burton legújabb filmje e témát dolgozza fel és látványvilágával az Avatar által elkezdett útra lépett: mitöbb, nekem jobban tetszett mint elődje, méghozzá azért, mert a lenyűgöző tájak mellett a történet sem sikkadt el, mentes volt mindenféle hollywoodi sablontól. Viszont e bejegyzést nem is ennek elemzésére készül, hanem egy 1951-es Walt Disney produkciónak, amely az Alice Csodaországban címet viseli.
Már a filmkritikás bejegyzésben is gondolkodtam, hogy belemennék a cím elemzésébe, de azt hiszem, ennek inkább itt van helye. Szóval, a mese megálmodója egy angol matematikus, Lewis Carroll, akibe némi írói véna is szorult és e két szenvedélyét összegyúrva született meg az életműve bástyáját adó Alice Csodaországban 1865-ben, majd hat évvel később a folytatás, amely az Alice Tükörországban címet viseli. E művekről bővebben is lesz szó a szomszédos bejegyzésben, viszont annyit elárulnék: a Walt Disney a két mesét összegyúrta, belőle egy történetet hozott létre. Így nem a könyv adaptálásáról van szó, hanem inkább összemosásról és ezért érzem az Alice Csodaországban címet olcsó reklámfogásnak - inkább Alice kalandjai vagy simán Csodaország névvel láttam volna el a rajzfilmet, mivel Lewis Carroll művét nem adja vissza, hanem összezagyválja.
Annyira sanyarú gyermekkorom volt, hogy ez a mese minden formájában kimaradt belőle. De a címét ismertem, sőt az órás nyúl motívummal is tisztában volt, meg a hirtelen megnövő és összetöpörödő Alice-ről tudtam, illetve vmi káryta figurák is rémlettek. Így Tim Burton mozija előtt elolvastam Lewis Carroll műveit, aztán megnéztem a Walt Disney rajzfilmet is. A mesét olvasva volt egy-két eseménysor, amit nem egy könnyen értettem meg és reménykedtem, hogy a rajzfilmben minden tiszta lesz: nos ebben nem csalódtam, hiszen elsősorban kisgyerekeknek szánta Walt Disney a művét.
Vagyis inkább úgy lehetne mondani, hogy a kicsit bonyolultabb részek kimaradtak és a csodaországi kalandba átemelték Tükörország érdekesebb momentumait - így a beszélő virágokat vagy a vitatkozó ikreket. Viszont van egy olyan érzésem, hogy ez Lewis Carrollnak nem tetszene: ő matematikai pontossággal szerkesztette meg Csoda- és Tükörországot, valószínűleg minden jelenetnek külön jelentősége van így az sem mindegy, hogy melyik országban történik az adott esemény. Szerintem Lewis Carroll annyiban rokonlélek Tim Burton-nel, hogy kifejezetten tehetsége van olyan történetek létrehozására, amelyben gyermekek és felnőttek egyaránt megtalálják számukra a tanulságot - viszont Walt Disney-nek ez csak hellyel-közzel sikerül.
Szóval, megnéztem ezt az 1951-es rajzfilmet és nem hagyott bennem különösebb nyomot. Alice figuráját nem találtam annyira cserfesnek, mint ahogy a mesében olvastam - bár a körömrágós, riadt gesztusai nagyon tetszettek. Alice itt egy butácska, elkényeztetett kislánynak tűnt, akiből éppen a könyvekben a báját adó pontos érvelés, kedves kötözködés hiányzott. A rajzfilm többi figurája pedig túlzottan ijesztőre sikeredett és Csodaország színei sem harmonizáltak. A kedves szereplők sem tűntek kedvesnek, a gonoszak pedig inkább viccesre és szánandóra hasonlítanak leginkább. Csodaország meg annyira színes lett, hogy ez a kavalkád erőltetettnek és inkább riasztóbbnak hat, mintsem egy olyan helynek, ahová a gyermekek álmaikban vágynak.
Sőt, még az is furcsa volt, hogy néhol minden magyarázat nélkül került Alice egyik helyszínről a másikba. Bizonyos jeleneteket pedig lerövidítettek és ezáltal teljesen más jelentést nyertek, mint ahogy az írott verzióban szerepelt - hiányzott belőle az az összetettség, amitől minden korosztály számára szerethetővé válik. Összességében azt tudom mondani, hogy Walt Disney gyengébb rajzfilmjei közé tartozik az Alice Csodaországban és kifejezetten gyerekeknek ajánlható - akiket szeretnénk ijesztegetni...
Az előző bejegyzést kiegészítvén összegyűjtöttem egy csokornyi nagy felbontású képet a rendkívül látványos Tim Burton szuperprodukcióból, az Alice Csodaországban-ról. A fotókra kattintva elérhető a szuper minőségű verzió. Jó nézegetést! ;)
Már régóta vártam erre az alkotásra és a magyar premier első napján már az IMAX 3D-s termecskében ücsörögtem. Tim Burton különös hangulatú és látványvilágú filmjeivel az egyik legérdekesebb figura napjaink rendező-órásai között - személy szerint a kedvenc direktorom, minden filmjét és beleszőtt humorát imádom. A jól bevált receptet követve ezúttal is a nagyszerű Johnny Deppre és a nem kevésbé zseniális Helena Bonham Carterre osztotta a főbb szerepeket Lewis Carroll klasszikusának adaptálásakor. Vagyis az adaptálás szó nem a legszerencsésebb kifejezés, ugyanis egy új Alice-történettel van dolgunk.
Gyermekkorunk egyik kötelező és kihagyhatatlan darabja az Alice Csodaországban. Mindenki ismeri a cserfes kislány kalandjait, aki egy beszélő, fehér nyulat üldözve olyan mesés világba keveredik, ahol egy falat sütitől óriások lehetünk és egy korty innivalótól törpeméretűvé válhatunk. E történetet matematikai alapokra építkezve az angol Lewis Carroll álmodta meg: 1865-ben jelent meg az Alice Csodaországban, majd 1871-ben az Alice Tükörországban - furcsa, hogy a köztudatba csak az első könyv került. Ennek legfőbb oka talán abban áll, hogy 1951-ben a legendás mesegyáros, Walt Disney egy rajzfilmbe összegyúrta a két Alice regényt – így klasszikussá és halhatatlanná vált Carroll álomvilága. Szintén a Walt Disney Pictures-szel közös Tim Burton produkció azonban csak a címében és a karaktereiben egyezik az eredeti mesével: a film a felnőtté válás küszöbén álló Alice-ről szól, aki visszatér gyermekkori álmai színhelyeire és ezúttal is érdekes kalandokba keveredik.
Az Alice Csodaországban tökéletesen passzol Tim Burton eddigi alkotásainak sorába: a rendező specialitása az olyan mesés történet, amelyet kissé sötét, ámde igen látványos környezetbe helyez és mindezt morbid – tipikusan Burton – humorral fűszerez. A rendező a Batman és a Batman visszatér filmekkel vált ismertté, de A majmok bolygója-remake, Ollókezű Edward, Az Álmosvölgy legendája, Nagy hal, Charlie és a csokigyár illetve a Sweeney Todd is az ő kezének munkája. Eddig négy alkotásában osztotta a főszerepet Johnny Deppre, feleségét, Helena Bonham Cartert pedig még több alkotásba meghívta – eme jó szokásán az Alice Csodaországban készítésekor sem változtatott.
A film elején megtudhatjuk Alice-t kiskora óta furcsa álmok gyötrik, amelyek eladósorba kerülésekor sem maradnak abba. Éppen a nagy napon, amikor egy nehéz emésztésű lord megkéri a kezét, észreveszi azt a bizonyos fehér nyulat és utánaered. Így kerül újra Alice Csodaországba: kiderül, hogy minden álma valóság volt, a fehér nyúltól, a beszélő macskán át a kék hernyóig mindenki létezik. Mi több, egy küldetése van: a jóslat szerint ő fogja megdönteni a zsarnok Szívkirálynő uralmát. Kalandjai során pedig a Kalapos, a Hőscincér, az órás nyúl, a nagycsaládos kutya és a Fehér Királynő is segítségére lesznek.
A film elején megtudhatjuk Alice-t kiskora óta furcsa álmok gyötrik, amelyek eladósorba kerülésekor sem maradnak abba. Éppen a nagy napon, amikor egy nehéz emésztésű lord megkéri a kezét, észreveszi azt a bizonyos fehér nyulat és utánaered. Így kerül újra Alice Csodaországba: kiderül, hogy minden álma valóság volt, a fehér nyúltól, a beszélő macskán át a kék hernyóig mindenki létezik. Mi több, egy küldetése van: a jóslat szerint ő fogja megdönteni a zsarnok Szívkirálynő uralmát. Kalandjai során pedig a Kalapos, a Hőscincér, az órás nyúl, a nagycsaládos kutya és a Fehér Királynő is segítségére lesznek.
A címszereplő Alice-t a jóformán ismeretlen Mia Wasikowska formálja meg: megjelenésében emlékeztet a fiatal Gwyneth Paltrow-ra. Jó választásnak bizonyult a gyermeki világból kiszakadni próbáló fiatal felnőtt megformálására: egyúttal felfedezhető benne még a kislányos báj és már a kisasszonyos nőiesség is. Emellett a film tetőpontján zajló harcjelenetben még egy kis Szent Johanna utánérzést kapunk tőle, amikor karddal a kezében, tetőtől talpig páncélban megjelenik.
Johnny Depp a Kalapos szerepében külsőleg teljesen új alakot ölt, viszont jellegzetes arcjátéka és mozgáskultúrája továbbra sem változik – mondhatni szerencsére. A Kalapos karaktere egy újabb nagyszerű alakítás Depp munkásságában: nincs benne semmi Jack Sparrow, Willy Wonka vagy bármi, amit korábbi emlékezetes szerepeiből emelne át.
Helena Bonham Carter mindig tud meglepetést okozni: az ötödik Harry Potter óta éltem abban a hitben, hogy ennél ördögibb már nem lehet – ám Vörös Királynőként még ezt is képes túlszárnyalni. Rendkívül jól formálja meg a zsarnok uralkodót: amellett, hogy első látásra ijesztőnek és félelmetesnek hat, a felszín alatt mégis ott van az a groteszk Burton-humor, amikor felötlik a nézőben, hogyan bírta a színésznő a jelenetet nevetés nélkül leforgatni.
Az Alice Csodaországban a korszakalkotó Avatar talán első követője: több mint egy évig készültek a filmhez a 3D-s effektek. Akárcsak az Avatar, Burton filmje is IMAX 3D-s élmény: a látványvilág ezúttal is magáért beszél. A térhatású Csodaország szinte beszippantja a nézőt, az események részeseivé válunk, megfognánk a virágokat, behúzzuk a fejünket, amikor repül egy teáscsésze felénk. Másrészt Burton sosem használt ennyi számítógépes technikát figurái megalkotásához: a törpe és a hatalmas Alice, az óriás fejű Szívkirálynő, megnyúlt testű lovag és a beszélő állatokat még nem is említettük. Mindössze Johnny Depp és a Fehér Királynőt alakító Anne Hathaway alakja nem torzult semmilyen formában – bár a színésznő megjelenése hagy némi kívánni valót maga után: fekete szája és fehér haja kifejezetten rondává varázsolja az amúgy kedves arcú Hathaway-t.
Az Alice Csodaországban korhatáros lett, tizenkét éven aluli gyermekek csak nagykorú kíséretével nézhetik meg. Ám Tim Burton továbbra is nagyon ért a minden korosztályt lekötő filmek készítéséhez: a gyerekek félelmetesnek és mesésnek találják, a felnőttek pedig látványosnak és humorosnak. Egy bizonyos: mindenki jól fog szórakozni Csodaországban.
;;
Subscribe to:
Bejegyzések (Atom)
