Világ és egyéb katasztrófák

Ma találtam rá az alábbi cikkre, amely nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Szerintem mindenképpen érdemes megnézni ezt a darabot, aki látta már, nyugodtan írhat ide véleményt! ;)

Musicalként hódít az Elfújta a szél

Generációk nőttek fel Margaret Mitchell világhírű regényén. Sokan szerettek volna olyan határozottak és kemények lenni, mint Scarlett O'Hara, vagy annyira sármosan cinikusak, mint Rhett Butler. Az Elfújta a szél örökéletű, nem csak a belőle készült film vált milliók kedvencévé, de az azonos című musical-változat - Gérard Presgurvic műve - is elindult világhódító útjára. A zeneszerző neve pedig nem ismeretlen a hazai közönség számára, hiszen a Rómeó és Júlia sikermusical is hozzá köthető. A legendás történetből született előadás, az évad legjobban várt musicalje, egyedülálló látványvilággal, sztárszereposztásban, december 13-tól látható a Budapesti Operettszínházban.

A szép Scarlett O'Hara viharos szerelmeiről és örök szenvedélyeiről szóló történetét Margaret Mitchell az Egyesült Államok legvéresebb polgárháborújának környezetébe ágyazta 1936-ban és ezzel berobbant a világirodalomba. Az ebből három évvel később készült mozi pedig a filmtörténelembe, tíz Oscar-díjával, és ami talán ennél is fontosabb, olvasók-nézők százmilliói szeretik mindkettőt. 

Louanda Bird-Nádasi Veronika-Vágó Zsuzsi-Asiama Evelyn (Fotók: Éder Vera)

Gérard Presgurvic francia zeneszerző évtizedekkel később gondolt egy merészet és megzenésítette az elmúlt évszázad egyik legnagyobb sikertörténetét. Tíz évvel ezelőtti párizsi bemutatója után most szabad kezet kaptak a magyar alkotók, így Kerényi Miklós Gábor és Somogyi Szilárd tollából megszületett az Elfújta a szél hazai verziója, mely a Szegedi Szabadtéri Játékokon való bemutatkozás után beköltözött a Nagymező utcai teátrumba. Az Operettszínház idei, Világsikerek útján évadának egyik legjobban várt szuperprodukciója látványos csatajelenetekkel, élő állatokkal és persze a színház legnagyobb sztárjaival a színpadon, Duda Éva koreográfiájával decembertől már a kőszínházban is látható. Az Elfújta a szél című előadás ezzel pedig jól illeszkedik az Operettszínház azon missziójába, hogy irodalmi alkotásokból, történelemmel is foglalkozó új darabokat mutasson be.

Belle Watling: Janza Kata

"Nagyon mély és emberi, magánéleti válságpillanatok keverednek benne egy össztársadalmi méretű háborús konfliktussal... Igazi zenés színház színpadára való téma, még akkor is, ha nem csak szórakoztató, de mindenképpen a szinte szélsőséges érzelmi kitörésekről, valódi "határszituációkról" mesél ez a darab. Zenéjét Gérard Presgurvic, a Rómeó és Júlia szerzője írta, és a könyv szerteágazó története alapján formáltuk azzá a zenés változattá, ami, úgy gondoljuk, közönségünk sokféle rétegét megérintheti. Nem titok színházunk alapvető szándéka, hogy értékalapú műveket mutasson be, nagy formátumú klasszikus operetteket, szívünkhöz közel álló budapesti zenés játékokat, valamint komoly irodalmi alkotások alapján, a történelemmel is foglalkozó, katartikus erejű új magyar - esetleg külföldi - musicaleket. Úgy vélem, az Elfújta a szél igen fontos és szép bemutató ezen a palettán" - vallja az előadásról Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház direktora.

Rhett Butler: Szabó P. Szilveszter

"Úgy érzem, az új helyszín és a rengeteg dramaturgiai változás mellett, a darab teljesen összeállt. Gyakorlatilag a nyári produkcióhoz képest az Operettszínház színpadán egy új előadást láthatnak a nézők - meséli Somogyi Szilárd rendező. - Mindent újra kellett kalibrálni, egy sokkal összefogottabb, érettebb történet bontakozik ki, mint Szegeden. Megvolt a váz - a zene - de köré kellett építeni egy új világot. Úgy gondolom, hogy egy ilyen nagy volumenű zenés darabot fejleszteni kell, és mi ezt tettük. A darab magyar verziója több változáson ment át, hiszen a szerzőktől valóban felhatalmazást kaptunk arra, hogy saját felfogásban állítsuk színpadra a musicalt. Ezeket a változtatásokat azonban újra engedélyeztetni kellett a Margaret Mitchell Alapítvánnyal. A tárgyalások eredményeként egy egyedi megállapodás született az alapítvány, a francia és a magyar produkció között."

Serbán Attila és Bíró Eszter

Miután a Margaret Mitchell Alapítványnál elolvasták a musical Magyarországról javasolt változatát, azt a kikötést tették, hogy színes bőrű színészek játsszák a darabban szereplő afro-amerikai karaktereket. Magyarországon igen nehéz magyarul jól beszélő, jól éneklő, színészi kvalitásokkal rendelkező színes bőrű művészeket találni, de sikerült.

Szerényi László és Gubik Petra

"Annak ellenére, hogy a casting végül sikeres volt, be kellett látnunk, hogy az a színes bőrű, kiforrott színész generáció, amely képes maradéktalanul teljesíteni ezeket a zenés-színházi feladatokat, még nem nőtt fel Magyarországon. Mindez arra késztetett minket, hogy alaposan átgondoljuk a darab koncepcióját a nyári előadáshoz képest. Így született egy nagyon izgalmas, egyszerre testvér- és szerelmi harcot és egyben a világgal való küzdelmet bemutató darab, ami jól érzékelteti, hogyan sodorta el az amerikai polgárháború örökre a régi világot. Többek közt ezt szeretem a munkámban: ha akadályok gördülnek elénk, akkor egyfajta kreativitást igényel a megoldásuk - ez egy ilyen típusú feladat volt" - mondta el Somogyi Szilárd.

Nádasi Veronika-Kocsis Dénes-Gömöri András Máté

"Az biztos, hogy nem a francia előadás mintájára készül. A miénkben több a próza, így érthetőbb a történet, mint az eredeti musicalben és természetesen a filmre sem hasonlít "megszólalásig", hiszen egy négy órás mozi helyett kétszer egyórás színházi előadást kapnak a nézők. Nagy sakkjátszma, mit hagysz ki és mit tartasz meg… A regény vonalát azonban hűen követi a darab, aminek színre vitele azért is nagy kihívás a számomra, mert örök érvényű emberi viszonyokat, kapcsolatokat kell megjeleníteni, amikben a hétköznapi ember is felismerheti önmagát, hisz mindannyian átéltünk, átélünk hatalmas érzelmi kitöréseket, szerelmeket. Azt gondolom, hogy Scarlett az Elfújta a szél filmváltozatában nem egy szerethető figura, sokszor nem tudok "vele menni", nem tudom megsajnálni, mint néző. Remélem, hogy az én két főszereplőmmel, Gubik Petrával és Vágó Zsuzsival együtt lehet majd érezni" - így Somogyi Szilárd.

Vágó Zsuzsi-Veréb Tamás-Simon Panna

Az Elfújta a szél főszereplőit többfordulós castingon választották ki, több mint ötszáz jelentkező közül. A rendező és alkotótársai három musicalszínész-generációt "hoztak" össze Scarlett O'Hara történetének megelevenítéséhez: a "régi nagyok", a középgeneráció sztárjai és reményteljes ifjú tehetségek állnak egy színpadon az új Presgurvic-darabban.

Gubik Petra - Scarlett O'Haraként

Mi a közös Polyák Lillában, Janza Katában, Jude Law-ban és a két Robertben (Pattinson és Downey Jr.)? Hát annyi, hogy mindannyian helyet kapnak a hónap képei bejegyzésben - amiből nem feltétlenül lesz rendszer, de most nem akartam külön-külön postokat nekik, hanem egy kalap alá vettem mindegyiket, amit érdekesnek találtam. Jöjjenek is!



Polyák Lilla és Janza Kata szolidarít

A képek a Rebecca premierje környékén készülhettek, a felirat pedig Mrs. Danverseknek szól. Ugyanis mindketten ugyanazt a szerepet játsszák és amint látszik, nincs rivalizálás, egyik sem gondolja, hogy jobb lenne mint a másik. Mindössze egyik este Lilla bújik Mrs. Danvers bőrbe, másik este Kató - ebben áll a különbség, semmi másban.


Jude Law és Robert Downey Jr. formában

A Sherlock Holmes premiereken készült képek tanulsága alapján nem tűnik kacsának az a hír, miszerint a két színész nemcsak a filmben alakít barátot, a valóságban is kedvelik egymás társaságát.

Tudva lévő, hogy Kristen Stewart barátjáról van szó, ám egy fotózás erejéig mindenki kedvenc Robertje igen lenge öltözetű hölgyek társaságában feszített. Arról már nem szól a fáma, hogy a hölgy mit szólt hozzá - azt pedig el tudjuk képzelni, Robert mennyire élvezhette. :P

Régóta készültem erre az estére. Egyrészt, mert ez volt életem első színházi premiere, másrészt kíváncsi voltam, milyen is a Rebecca magyar verziója. Számos előismerettel rendelkeztem: olvastam a könyvet, láttam a filmet és a musical angol demoját is meghallgattam jó párszor, német nyelven pedig hébe-hóba. A Broadway Fesztiválos ízelítő után már csak a végleges magyar szöveg és a legkedvesebb színészeim hiányoztak ahhoz, hogy teljes legyen számomra is a Rebecca-mítosz.

Kapunyitáskor az elsők között sétáltam fel az emeletre, még mindig bámulatba ejt milyen szép az Operettszínház. Hihetetlenül különleges élményben volt részem: kevesen voltak még fent, szinte némaság uralkodott a folyosón és kihallatszott bentről, ahogy beénekeltek a színpadon. Ez kellően megadta a hangulatot az estéhez.
Daphne Du Maurier regényének bemutatásakor már ejtettem pár szót a történetről - ezt nem szeretném elismételni, akit érdekelnek ezek a gondolatok ide kattintva elolvashatja. Tehát, március 19-én este, a hivatalos bemutatón a névtelen főhős hölgyet Vágó Zsuzsi játszotta, Maximot Szabó P. Szilveszter, a démoni házvezetőnőt Janza Kata, a bohókás sógornőt Nádasi Veronika, a "kedves" Jack Fawellt Bálint Ádám és az amerikai asszonyságot Náray Erika.

Manderley. Sokat hallottam ezt a nevet - ennél többször talán csak a regényben láttam leírva. Úgy képzeltem el, mint egy álombeli kastélyt, a maga rejtelmeivel és titokzatos légkörével. Ehhez leginkább egy olyan nő járul hozzá, akinek nevét legalább annyiszor halljuk mint a házét, ha nem többször: Rebecca de Winter. A nő, akiről beszélnek, de a színlapon hiába keresnénk nevét, hiszen egyszer sem jelenik meg - már halott. A történetbe ott kapcsolódik be a néző, amikor úgy tűnik: Rebecca a síron túlról is kísért és rendesen felkavarja főhőseink amúgy sem egyszerű életét. Borongós, ködös Anglia, sötét titkok - e világtól távol áll az érzelgősség, akárcsak az abszolút happy end.

Vágó Zsuzsi - az általa megformált névtelen ("Én") karakter az alfa és az omega, vele kezdünk és fejezzük be a darabot, tulajdonképpen minden eseményt az ő szemével látunk. Egy fiatal, árva lányról van szó, aki egy amerikai dáma társalkodónője. Monte Carloban pihennek éppen, amikor beköszönt a szerelem az életébe. A könyvben rendkívül szívmelengetőre sikerült "Én" és Maxim összeismerkedésének és kapcsolatuk elmélyülésének (no meg a leánykérésnek) leírása - a musical verzió sem okoz csalódást e téren. Amikor egy hirtelen hazaút miatt úgy érzi a lány, hogy többé nem látja szerelmét egy csodaszép szólót énekel. Sose voltam az a színházban sírós típus, de meg kell vallanom - e jelenetben, ami talán a kezdés után fél órával se volt - fojtogatott a sírás. Vágó Zsuzsi gyönyörűen énekelt, a hangja tökéletesen illett e szerephez, mintha rá öntötték volna. Nem tudom miért, de nem kedveltem korábban Zsuzsit, pedig szinte minden nagyobb szerepében láttam már. Ezen az estén viszont a negatív előítéleteim ellenére is azt kell mondanom, hogy ha akarnék se találnék kifogásolnivalót - bravúros volt a játéka, az ének pedig lenyűgöző. "Én" szerepe teljesen az övé volt, se nem kevés, se nem sok - egyszerűen tökéletes volt.

Szabó P. Szilveszter, azaz Maxim de Winter. Ahogy egyre előrébb haladtam a könyvvel, egyre inkább az volt a meggyőződésem, hogy ezt a karaktert neki találták ki, mondhatni rutinmunka számára. Maxim zárkózott, tépelődős figura, egy igazi, titokzatos angol gentleman, akinél azért nagy ritkán el tud szakadni az a bizonyos cérna. Szilveszter igen gyakran játszik efféle karaktereket, gondoljunk csak Tybaltra, a Szörnyetegre, a Halálra, Jonelre vagy Colloredora. Olyan szempontból nem okozott meglepetést, hogy biztos voltam benne: ő lesz az, aki nem fog hibázni és tökéletes lesz minden, ami vele kapcsolatos. Így is lett: egyszer megmosolyogtat és én is hozzámennék feleségül, akármilyen sután is kérne meg, másszor meg rettegek tőle, amikor ordít mérgében. Írtam már a Broadway-es Jégmosolyról, hogy milyen hatást gyakorolt rám: nos, a Rebeccában legalább kétszer annyi ideig tart a dal, így még jobban bele tud mélyedni Szilveszter és rengeteg érzelmet tud átadni - számomra az a darab tetőpontja, utána már csak a végkifejlet jön.

Janza Kata - Mrs. Danvers. Legjobban erre a karakterre voltam kíváncsi, mennyire lesz félelmetes. Azt kell mondanom, hogy rettentően az volt, szegény "Én"-t nagyon megkínozta. Imádtam minden jelenetét amikor színre lépett, a kedvencem a nem Rebeccás szólója - olyan érzésem volt, mintha szellemidézés történne. Janza Kata nagyon jó színésznő, ez nem titok, nem is vitatom. Viszont az este folyamán ő volt az egyetlen a szereplők közül, akinek a hangjával nem voltam megelégedve. Nem hinném, hogy csak a hangosításra, esetleg egy lappangó betegségre lehetne fogni, mert már a mélyebb torokhangok sem voltak olyan erőteljesek mint kellett volna, a magasak meg még annyira sem. Amennyire találónak tűnt Vágó Zsuzsinak meg Nádasi Veronikának a hangfekvés, Katának annyira nem - egyszerűen gyengébbnek látszott a két említett kolleginájához képest.

Nádasi Veronika formálta meg Maxim nővérét. Nagyon szeretem a hangját, sajnáltam, hogy keveset hallottam az este, mivel Beatrice nem sok vizet zavar a darabban és kevés jelenetben tűnik fel. Viszont az este folyamán több duetett is hallhattunk, volt mindenféle szerelmi meg ellenségeskedős stb., de nekem legjobban Vera és Zsuzsi duettje tetszett. Csodaszépen szól együtt a hangjuk és a duettben abszolút méltó partnerei voltak egymásnak. Az jutott eszembe, hogy amit ők ketten produkáltak abban a pár percben, az a musical-éneklés magasiskolája.

Bálint Ádámot szeretem, az Operettszínház színészei közül őt ismerem legrégebb óta. Hihetetlen milyen fejlődésen ment át az elmúlt pár évben - mennyit változott a Megasztár óta. Jack Fawell egy velejéig romlott karakter, mások zsarolásából tartja fent magát, mivel egyedül a gyanús dolgok kiszagolásához van tehetsége - és okoz pár kellemetlen pillanatot főhőseinknek. Ádámot nem láttam még negatív szerepben, nem hallottam ennyire indulatosan kiabálni, de minden elfogultság nélkül is megállapítható, hogy kis szerepe ellenére rendesen kidolgozott alakítást láthatunk - nem lehet rá rosszat mondani, felelőssége teljes tudatában, rutinosan mozgott a színpadon, hiszen kulcsfigurát játszik. És még azt is megjegyezném, hogy nekem kicsit mélyebbnek tűnt a hangja, mint ahogy emlékeztem, vagy másképp képzi a hangokat, mint korábban - mindenesetre tetszik ez a változás.

Náray Erika - I am american woman: ennyivel is el tudnám intézni a jellemzését. A darab elején inkább idegesítőnek, mint viccesnek találtam ezt a minden lébe kanál nőszemélyt, aki alkalmazta "Én"-t. Viszont a Manderley bálon már nagyon élveztem a nagy szólóját, annak ellenére, hogy stílusát tekintve kilógott a sorból. De igazság szerint ez a nő is ugyanúgy kilógott a társaságból, úgyhogy nyilván ez lehetett a koncepció.

A Rebecca a Mozart! és az Elisabeth alkotóitól származik. Szerintem utóbbi kettőben lehet közös vonásokat találni, ám a Rebecca kilóg ebből a sorból. Amíg az előzőek teljesen kidolgozottak, zeneileg átgondoltak, addig a Rebecca kicsit összecsapottabbnak tűnik. Természetesen egyszerűbb a történet a regénynél - bizonyos dolgok kevésbé kifejtettek, mások viszont értelmetlenül hangsúlyozottabbak. Például én Beatrice-t úgy kihagytam volna a musicalből, ahogy van, mivel nem több, mint időhúzás a jelenléte. És akármennyire jó volt az I am american woman, eredendően meg sem hívták ezt a pletykás nőszemélyt Manderley-be - úgy tűnik, hogy a szerepet játszó színésznőknek akartak adni legalább egy saját, ütős slágert a szerzők. Aztán Mrs. Danvers Rebecca dalával sem voltam teljesen megelégedve: nekem kicsit sok volt, hogy háromszor is ugyanaz visszatért.
Viszont az jutott eszembe, hogy mégiscsak jól vannak megírva ezek a Rebecca-dalok, sőt, több mint jól, kifejezetten nehezek. Lehet, hogy én voltam túl régen színházban, de úgy éreztem, hogy ez a darab hemzseg az olyan számoktól, ahol a színészeknek mindent ki kell adniuk, ami beléjük szorult, saját korlátaikkal kell játszaniuk. És ha már ezért kapják a fizetésük, akkor igenis énekeljenek ki mindent, ami kikívánkozik - én rajongok az ilyen "torokgyilkos", kiabálos musicalbetétekért. :)

Sokat lehetett arról hallani, hogy mennyire lenyűgöző díszlet lesz. Nos, szerintem a színház nívójának megfelelő díszletről beszélhetünk - ehhez képest mondom, hogy nem volt rendkívüli. Tetszett a nagy lépcső meg Max dolgozó szobája. Viszont Beatrice szólójánál az az óriási családi kép egyszerűen borzalmas volt. Meg a tenger és a felhők ábrázolása sem tetszett annyira. Nyilván színpadon nem lehet ezt másképp megoldani... Ami viszont nagyon bejött, az a Manderley-ház égése. Emeletről láttam, hogy terjed át a füst a nézőtérre és ér fel végül hozzánk. Rendkívüli látvány volt.

Nagyjából így zajlott az első premierem. Nem messze ült tőlem a nézőtéren az egyenes hajú Vágó Bernadett, a csodaszép kék ingben feszítő Muhari Tomi és Szabó Dávid társaságában, de ahogy hallom, a földszinten is lett volna kivel összefutni...
A történetben nagy meglepetés nem ért - megvolt az már a könyv elolvasásakor. Viszont az este folyamán a színészek játéka teljesen lenyűgözött. Emellett a dallamok is tetszettek - abszolút pozitív az összhatás. Írtam ugye pár negatívumot is, de ez talán szőrszálhasogatás és nem von le a darab értékéből. Izgalmas, fordulatos, lenyűgöző. Szívesen visszatérnék máskor is Manderley-be, megnézném a másik szereposztást is.
Ami pedig az első premierem fényét emelte, az Lévay Sylvester (a darab egyik megálmodója) egyetlen mondata a nézőkhöz: "Önök a mi életünk." Kerényi Miklós Gábor sok mindent összehordott a gazdasági válságtól a nagyszerű társulatig a tökéletes csapatmunkán át sok dologról hallhattunk tőle kicsit se füle, se farka beszédet - ám fel sem ért Lévaynak azzal az egyetlen mondatával.