2010. július 21., szerda
Az operákkal baráti kapcsolatot ápolok, Verdi mester műveivel leginkább, úgyhogy Ifjabb Alexandre Dumas művéről először, mint a Traviata alapját képező történetről hallottam. Mivel a zene mellett a történet is lenyűgözött - hozzátenném, a Moulin Rouge! című film formájában, hiszen erről senki nem beszél, de szinte ugyanaz a sztori - így nem volt kérdéses, hogy előbb vagy utóbb írott formában is lefogyasztom, hiszen mégis csak ez volt legelőször.
Nem nagyon rabolnám az időt és a helyet a történet ismertetésével, hiszen a Traviatával kapcsolatos bejegyzésemnél már bővebben kitértem erre. A könyv sem más, talán apró részletekben van eltérés, mint a nevek, helyszínek vagy tárgyak, jelentéktelen szereplők - de a mondandó, a történet alapjában véve változatlanok. Mindössze annyi észrevételem akadt, hogy az operából kimaradt a kamélia dolog, és a könyvben magyarázatot kapunk a címben szereplő kifejezésre.
A kurtizán és a fiatal férfi szerelmét bemutató könyvről csak jókat tudok mondani. Egyrészt éppen annyira terjedelmes, amennyire szükséges: nincsen benne semmi túlbonyolítva, mindenből a megfelelő mértéknyi mennyiséget és információt kapunk. Érzékletesen és érthetően van leírva benne minden a szerelem kibontakozásáról - véletlenül sem lépi át az érzelgősség határát. Szívszorító a történet, szerintem ha nem ismertem volna több formában, és nem tudtam volna előre ennek meg annak a találkozásnak és szónak a jelentőségét, akkor még inkább megrázott volna. De ez az élmény nekem az operaházban, illetve a moziban jutott - a könyv úgymond könnyed délutáni olvasmány volt, hogy végre ezen is túlvagyok már.
Kicsit visszakanyarodva a szerelmi szálra, szerintem a világirodalom egyik legmeghatóbb kapcsolatát vetette papírra Dumas. Marguerite és Armand kapcsolata mégsem regényi, ha végiggondoljuk kellően realista és a valós életben is bármikor olyan szituációba ütközhetünk, ami próbára tesz minket, hogy elmondjuk-e az igazat vagy sem. Kinek lesz jobb? Megéri-e a feltétlen igazságot átadni, ha fájdalmat okozunk vele? A kaméliás hölgy egyértelműen univerziális alkotás, száz éve is megállta a helyét, ahogy száz év múlva is megfogja.
Aki szereti a szépirodalmi romantikát, annak mindenképpen kötelező darab A kaméliás hölgy. Szerintem az is nagy vonzereje, hogy vékony könyvről van szó, pár óra alatt végezni lehet vele - viszont annál többet ad. Ez is tipikusan olyan történet, amely késleltetett hatással dolgozik, és a befogadás után dolgoztatja meg leginkább az olvasót - ha még nem ismeri előtte az ember a történetet, akkor annál inkább. Csak ajánlani tudom. :)
2009. december 6., vasárnap
Egy világhírű édesapa árnyékából nehéz kitörni, ha netán a fiú is ugyanarra a mesterségre adja a fejét. Nézzük csak, a Dumas családnál mi is a helyzet!
Ami rosszat el lehet mondani egy igazán jelentős, mindig nagyon érdekes, születése után két évszázaddal is a legtöbbet olvasott író züllött életéről, azt elmondták, sőt ismételték évtizedről évtizedre az idősebb Alexandre Dumas-ról. Ám a mai napig színházi siker, ha felújítják egy-egy darabját. És bár írói nemzedékek tűnnek fel és tűnnek el, A három testőr és a Monte Cristo grófja változatlanul minden világrészen az olvasási sikerlista élén áll.
Az idősebbik Dumas-nak ifjúkorától kezdve sok szeretőjét tart számon az irodalomtörténelem. E hölgyek egyikétől harmincéves korában született egy törvénytelen fia1824. július 27-én született Párizsban. Ifjúságát nagy szegénységben töltötte. Viszont kis Alexandre értelmesnek, sőt tehetségesnek mutatkozott, így apja örökbe fogadta. Mindent megtett, hogy fia a legjobb neveltetésben részesüljön s bevezette a párizsi művészkörökbe.
Ami rosszat el lehet mondani egy igazán jelentős, mindig nagyon érdekes, születése után két évszázaddal is a legtöbbet olvasott író züllött életéről, azt elmondták, sőt ismételték évtizedről évtizedre az idősebb Alexandre Dumas-ról. Ám a mai napig színházi siker, ha felújítják egy-egy darabját. És bár írói nemzedékek tűnnek fel és tűnnek el, A három testőr és a Monte Cristo grófja változatlanul minden világrészen az olvasási sikerlista élén áll.
Az idősebbik Dumas-nak ifjúkorától kezdve sok szeretőjét tart számon az irodalomtörténelem. E hölgyek egyikétől harmincéves korában született egy törvénytelen fia1824. július 27-én született Párizsban. Ifjúságát nagy szegénységben töltötte. Viszont kis Alexandre értelmesnek, sőt tehetségesnek mutatkozott, így apja örökbe fogadta. Mindent megtett, hogy fia a legjobb neveltetésben részesüljön s bevezette a párizsi művészkörökbe.
Édesanyja elvesztése nagy hatással volt az ifjabb Dumas-ra, aki sok tragikus hősnője ábrázolását innen merítette. A törvénytelen gyermek hányatott sorsához társult még, hogy fekete vér is csörgedezett az ereiben, mivel dédnagyapja Haitin élő nemesember, dédnagyanyja fekete rabszolganő volt. Gyermekkorában ezek miatt gyakran csúfolták osztálytársai, így ezek az élmények hatást gyakoroltak életére és gondolkodására és nagyban meghatározták írásainak gondolatvilágát is.
Később ez a fiú csaknem olyan híres, sőt egy időben még népszerűbb író lett, mint az apja. Nem is úgy írta a nevét könyvei élére, hogy „ifjabb Alexandre Dumas", hanem „Alexandre Dumas fia". Egészen másfajta író volt, mint az apja. Sokan tanultak tőle is, színjátékait világszerte játszották, regényeit sok nyelven olvasták, színház-esztétikai tanulmányát tankönyvnek tekintették.
1844-ben apjához költözött a Saint-Germain-en-Laye-i birtokára. Itt ismerkedett meg Marie Duplessisszel, a fiatal kurtizánnal, akinek élete ihlette A kaméliás hölgy című regényét. A regény, majd a regény alapján írt dráma hozta meg számára a világhírnevet. Népszerűségét tovább növelte, hogy a Kaméliás hölgy alapján szerezte Verdi egyik leghíresebb operáját, a Traviátát.
1844-ben apjához költözött a Saint-Germain-en-Laye-i birtokára. Itt ismerkedett meg Marie Duplessisszel, a fiatal kurtizánnal, akinek élete ihlette A kaméliás hölgy című regényét. A regény, majd a regény alapján írt dráma hozta meg számára a világhírnevet. Népszerűségét tovább növelte, hogy a Kaméliás hölgy alapján szerezte Verdi egyik leghíresebb operáját, a Traviátát.
1864-ben feleségül vette Nadja Nariskinét, akitől egy lánya született. Hamarosan azonban elváltak, és Dumas feleségül vette Henriette Régniert. Múlhatatlanul bekerült ő is az irodalomtörténetbe, akárcsak édesapja: élete során ifj. Dumas tizenhárom regényt és számos színművet írt. Regényei közül A kaméliás hölgyön kívül kiemelkedik az 1867-ben megjelent, részben önéletrajzi ihletésű, A Clémenceau-ügy. 1874-ben beválasztották a Francia Akadémia tagjainak sorába, 1874-ben pedig megkapta a Becsületrendet. 1895-ben ezen a napon, november 27-én halt meg Marly-le-Roi-ban.
2009. július 19., vasárnap
Régen jártam ezelőtt az Operaházban. Kellemes emlékeim kötődtek hozzá, mivel 6-7 éve többször megfordultam itt, és versenyszerűen foglalkoztam akkoriban operákkal, történetüket kellett megtanulnom, sőt néhány híres áriát énekelnem is kellett mint pl. a Rigoletto-ból Az asszony ingatag, Figaro házasságából a Most pedig vége a szép időknek-et és Bánk bánból az Ölj meg engem Bánkot. Megnéztem az énekkaros csoporttal a Hunyadi Lászlót, Bánk bánt, Carment, Pillangókisasszonyt és az Aidat ha jól emlékszem. Aztán valahogy abbamaradt az operaszeretet. De most, valami megmozdult bennem.
A versenyre készülve két olyan darabot ismertem meg, amit nagyon szerettem volna élőben látni, az egyik a Traviata a másik a Rigoletto. És Pesten töltött időm 2. évében éreztem elérkezettnek az időt, hogy meglátogassam az Operaházat és e két Verdi remekműre jegyet vegyek. Természetesen nem voltak illúzióim, tudtam milyen árkategóriát engedhetek meg magamnak. Ennek megfelőlen a legfelső emeletre szólt a jegyem. Kicsit diszkriminatívnak éreztem, hogy ide külön bejárón lehet bemenni mint az alsó szintre vagy a páholyokba, de mikor elfoglaltam helyemet és körbenéztem, el is felejtettem mindezt. Gyönyörű az Operaház. Egyszerűen lenyűgöző. És fentről az egészet be lehet látni. Lentről viszont nem. Szóval, nálam a pont.
A Traviata története primitíven megfogalmazva nagyjából ugyanaz mint a Moulin Rouge című mozifilmé. Adott Violetta, aki egy kurtizán és Alfred aki beleszeret. Violetta gyorsan viszonozza Alfred érzéseit ám ekkor kerül a képbe Monsieur Germont, Alfred apja. Megkéri Violettát, szakítson Alfreddel mert így szégyenbe hozza az egész családját: ha feladja, akkor sem tud szabadulni kurtizán mútljától és ezzel nem csak Alfred hanem a lánya életét is megpecsételné, mert ugyan ki venne el egy olyan lányt akinek a sógornője egy kéjnő. Violetta nem akart kötélnek állni, ám amiután végig gondolta és számításba vette, hogy ő halálos beteg és nincs sok ideje hátra, egy feltétellel teljesítette a kérést: ha Germont biztosítja, hogy Alfrednek szép emlékei lesznek róla. A szakítás után egy bálon látják viszont egymást, ahol Alfred szinte eszét veszti a féltékenységtől, kihívja Violetta párját kártyázni és miután mindent megnyert tőle, egyszerűen Violettához vágja a pénzt, hogy ezzel reméli kifizette tartozását a szolgálataiért cserébe. Germont ledöbben fia tettét látva és úgy dönt, mindent elmond neki. Utolsó jelenetben pedig Violetta halálos ágyánál újra egymásra találnak a szerelmesek, Germont pedig bűntudatával küzd, hogy ő tette tönkre a nő életét. Violetta halálával ér véget az opera: felkel az ágyból, sétál és örül mennyi ereje lett hirtelen, aztán összeesik. Az ágyánál ülő alakok pedig mozdulatlanok, nagy valószínűséggel ez már csak az utolsó álmát jelképezte.
A versenyre készülve két olyan darabot ismertem meg, amit nagyon szerettem volna élőben látni, az egyik a Traviata a másik a Rigoletto. És Pesten töltött időm 2. évében éreztem elérkezettnek az időt, hogy meglátogassam az Operaházat és e két Verdi remekműre jegyet vegyek. Természetesen nem voltak illúzióim, tudtam milyen árkategóriát engedhetek meg magamnak. Ennek megfelőlen a legfelső emeletre szólt a jegyem. Kicsit diszkriminatívnak éreztem, hogy ide külön bejárón lehet bemenni mint az alsó szintre vagy a páholyokba, de mikor elfoglaltam helyemet és körbenéztem, el is felejtettem mindezt. Gyönyörű az Operaház. Egyszerűen lenyűgöző. És fentről az egészet be lehet látni. Lentről viszont nem. Szóval, nálam a pont.
A Traviata története primitíven megfogalmazva nagyjából ugyanaz mint a Moulin Rouge című mozifilmé. Adott Violetta, aki egy kurtizán és Alfred aki beleszeret. Violetta gyorsan viszonozza Alfred érzéseit ám ekkor kerül a képbe Monsieur Germont, Alfred apja. Megkéri Violettát, szakítson Alfreddel mert így szégyenbe hozza az egész családját: ha feladja, akkor sem tud szabadulni kurtizán mútljától és ezzel nem csak Alfred hanem a lánya életét is megpecsételné, mert ugyan ki venne el egy olyan lányt akinek a sógornője egy kéjnő. Violetta nem akart kötélnek állni, ám amiután végig gondolta és számításba vette, hogy ő halálos beteg és nincs sok ideje hátra, egy feltétellel teljesítette a kérést: ha Germont biztosítja, hogy Alfrednek szép emlékei lesznek róla. A szakítás után egy bálon látják viszont egymást, ahol Alfred szinte eszét veszti a féltékenységtől, kihívja Violetta párját kártyázni és miután mindent megnyert tőle, egyszerűen Violettához vágja a pénzt, hogy ezzel reméli kifizette tartozását a szolgálataiért cserébe. Germont ledöbben fia tettét látva és úgy dönt, mindent elmond neki. Utolsó jelenetben pedig Violetta halálos ágyánál újra egymásra találnak a szerelmesek, Germont pedig bűntudatával küzd, hogy ő tette tönkre a nő életét. Violetta halálával ér véget az opera: felkel az ágyból, sétál és örül mennyi ereje lett hirtelen, aztán összeesik. Az ágyánál ülő alakok pedig mozdulatlanok, nagy valószínűséggel ez már csak az utolsó álmát jelképezte.
Szép darab volt, bár nem voltak olyan monumentális díszletek mint amikhez musical-eknél hozzászoktam, de ez más. Jó volt újra operát látni. Bár az ember fülének hozzá kell szoknia, először furcsa volt, aztán már abszolút nem. A darab legismertebb áriája már az első 10 percben elhangzott: Violetta és Alfred duettje, a Pezsgőária, ami szinte közhelynek számít, annyit lehet hallani filmekben, reklámokban. Talán ez a legismertebb olasz ária Az asszony ingatag mellett. Violetta és Alfred második duettjének részei is vissza-visszatértek a darab során. Germont-nak is jutott egy szívszorító ária, amikor fiát bíztatta, hogy ne csüggedjen, miután szakított vele Violetta. És persze Violettának is szebbnél szebb dalok jutottak a darab során. Szép nagyon szép áriákat tartalmaz a Traviata, Verdi egyik legnagyobb alkotása.
Operaénekesek terén annyira nem nagyon vagyok itthon, egy ismerős nevet nem találtam a szereposztásban. És furcsa volt, hogy két főszereplő nem magyar volt. Persze ebből semmi nem tűnt fel, meg részemről akár Violetta is lehetett voln külföldi, mert a darab olasz nyelven szólt. Én ezt személy szerint jobban szeretem, mert akármilyen jól is énekelje valaki az operákat, akkor is vannak olyan részei, ahol nem lehet a szöveget érteni. Ha meg idegennyelven szól, akkor az Operaházban a színpad felett magyarul feliratozzák.
De a szereplőkre visszatérve, szólnék pár szót. Violetta megszemélyesítőjét González Mónikának hívják. Nagyon tetszett a játéka és a gyönyörű ruhái. És ilyenben még nem volt tapasztalatom eddigi színházi élményeim során, de nagy hatással volt rám: vége lett a darabnak, Violetta összeesett, összement a függöny, utána pedig egyből kijött a színpadra és nem tudott mosolyogni, annyira benne volt még a karakterben. Aztán pár percig még ott állt, valaki egy csokor rózsát dobott neki és visszatért közénk, önfeledten mosolygott.
Alfred megtestesítője az este Xavier Rivadeneira volt, nos ő nem tetszett annyira. Valahogy szebbnek képzeltem Alfred-et. Énekkel meg színészettel nem volt gond, csak a többi külsőséggel. Viszont az apját játszó Fokanov Anatolij-tól teljesen odavoltam. Gyönyörű szép hangja volt. A két kísérőtársam is osztotta a véleményem, hogy ő volt az este legjobbja.
Szóval teljesen feltöltődtem opera tekintetében, alig várom a jan. 30-ai Rigoletto-t, mert ha a Traviata-ra azt mondta hogy Verdi egyik legnagyobb műve, akkor Riogletto-t sorolnám "a legnagyobb műve" kategóriába.
Operaénekesek terén annyira nem nagyon vagyok itthon, egy ismerős nevet nem találtam a szereposztásban. És furcsa volt, hogy két főszereplő nem magyar volt. Persze ebből semmi nem tűnt fel, meg részemről akár Violetta is lehetett voln külföldi, mert a darab olasz nyelven szólt. Én ezt személy szerint jobban szeretem, mert akármilyen jól is énekelje valaki az operákat, akkor is vannak olyan részei, ahol nem lehet a szöveget érteni. Ha meg idegennyelven szól, akkor az Operaházban a színpad felett magyarul feliratozzák.
De a szereplőkre visszatérve, szólnék pár szót. Violetta megszemélyesítőjét González Mónikának hívják. Nagyon tetszett a játéka és a gyönyörű ruhái. És ilyenben még nem volt tapasztalatom eddigi színházi élményeim során, de nagy hatással volt rám: vége lett a darabnak, Violetta összeesett, összement a függöny, utána pedig egyből kijött a színpadra és nem tudott mosolyogni, annyira benne volt még a karakterben. Aztán pár percig még ott állt, valaki egy csokor rózsát dobott neki és visszatért közénk, önfeledten mosolygott.
Alfred megtestesítője az este Xavier Rivadeneira volt, nos ő nem tetszett annyira. Valahogy szebbnek képzeltem Alfred-et. Énekkel meg színészettel nem volt gond, csak a többi külsőséggel. Viszont az apját játszó Fokanov Anatolij-tól teljesen odavoltam. Gyönyörű szép hangja volt. A két kísérőtársam is osztotta a véleményem, hogy ő volt az este legjobbja.
Szóval teljesen feltöltődtem opera tekintetében, alig várom a jan. 30-ai Rigoletto-t, mert ha a Traviata-ra azt mondta hogy Verdi egyik legnagyobb műve, akkor Riogletto-t sorolnám "a legnagyobb műve" kategóriába.
;;
Subscribe to:
Bejegyzések (Atom)
