2010. április 14., szerda
Ha már az előző bejegyzések is sorozatot alkottak, most jöjjön egy másik - ezúttal két részes - összefüggő bejegyzés csokor. Az apropó pedig az, hogy mindkét film forgatásán szerelem szövődött, legalábbis a bulvár lapok mindkét esetben megszellőztették ezt és az idő múlásával igazolódni látszottak eme feltételezések. Elsőként az Exférj újratöltve című romantikus komédiával foglalkozunk, amely Jennifer Aniston és Gerard Butler nevéhez köthető.
Általában minden ilyen műfajú, moziba kerülő filmet megnézek, engem ezek tökéletesen ki tudnak kapcsolni. Gerard Butlert már Az Operaház fantomja óta kedvelem, talán a P. S. I love you-ban szeretem a legjobban - viszont számtalan olyan ócskasággal is előrukkolt már, amit egyszerűen utálok (pl. 300, A csúf igazság, Nim szigete, Próbatétel, Tomb Raider 2, 2020 - A tűz birodalma, Attila - Isten ostora, Drakula 2000). Ennek ellenére valamilyen oknál fogva mindig adok neki egy újabb esélyt, egyszerűen nem tudom őt nem szeretni. Tehát a pletykákon kívül leginkább az ő személye miatt néztem meg az Exférj újratöltve-t - Jennifer Aniston a korábbi pozitív tapasztalatokkal szemben sem lett még olyan húzónév, aki miatt beülnék bármire.
Általában minden ilyen műfajú, moziba kerülő filmet megnézek, engem ezek tökéletesen ki tudnak kapcsolni. Gerard Butlert már Az Operaház fantomja óta kedvelem, talán a P. S. I love you-ban szeretem a legjobban - viszont számtalan olyan ócskasággal is előrukkolt már, amit egyszerűen utálok (pl. 300, A csúf igazság, Nim szigete, Próbatétel, Tomb Raider 2, 2020 - A tűz birodalma, Attila - Isten ostora, Drakula 2000). Ennek ellenére valamilyen oknál fogva mindig adok neki egy újabb esélyt, egyszerűen nem tudom őt nem szeretni. Tehát a pletykákon kívül leginkább az ő személye miatt néztem meg az Exférj újratöltve-t - Jennifer Aniston a korábbi pozitív tapasztalatokkal szemben sem lett még olyan húzónév, aki miatt beülnék bármire.
A romantikus vígjátékoktól nem szabad elvárni semmi komolyat vagy a valósághoz közelálló történetet: éppen ezért szórakoztató, mert általában azt testesítik meg, amikről a nők álmodoznak (poénos helyzetekkel és izgalmakkal teli szerelem, melynek happy end lesz a vége). Az Exférj újratöltve esetében a következő a szituáció: adott egy óvadékkal szabadlábra helyezett újságírónő és egy lecsúszott rendőrségi fejvadász. Utóbbi pedig éppen azt a megbizatást kapja, hogy fogja el a nőt, aki történetesen a volt felesége. Ám az ex-asszonyt nem olyan egyszerű becserkészni, újabb leleplező riportja miatt érdekes kalandokba keveredik, amelynél természetesen egykori férje is segítségére van, ha netán bajba kerülne.
A film megnézése után két dolog fogalmazódott meg bennem: egyrészt csapnivalók voltak a színészek, másrészt régen volt dolgom ennyire ócska történettel. Sablonos és unalmas volt, a vicces szituációk nem voltak annyira ütősek, mint amilyennek szánták őket. Gerard Butlerből nem sugárzott annyira a férfiasság mint a korábbi kedvenc filmjeimben, Jennifer Aniston pedig éppen olyan volt, ami miatt sosem nem kedveltem igazán. Talán a forgatás alatt ők is a legjobb dolognak egymás társaságát találták és oda összpontosították energiáikat. :)
Tulajdonképpen Gerard Butlertől nem is vagyok annyira meglepődve, hiszen régen játszott már jó filmben - ennek ellenére továbbra is a favoritom marad, mert rendkívül szimpatikus embernek találom és ha akar, akkor tud jól színészkedni, na meg énekelni is. Viszont Jennifer Anistonban csalódtam egy kicsit: a Marley & én meg a Derült égből szerelem bejegyzésemben már szót adtam annak a véleménynek, hogy jól játszott és végre nem volt az az irritáló cicababa, amit a Jóbarátokban illetve azután filmjeiben megszokhattunk tőle. Viszont ezúttal sajnos visszatért a régi karakteréhez, ami sztem nagyon buta húzás volt. Úgy látszik fárasztó lehet neki az elfogadott szinten űzni színészi hivatását és inkább az ilyen alantasabb, semmit mondó szerepeket kedveli, amit leginkább egy B-kategóriás színésznőcskékre kellene bízni.
Azt kell mondanom, hogy nekem az Exférj újratöltve az utóbbi idők legrosszabb filmjei közé sorolódott, ráadásul a lista előkelő helyén. Igazából csak azoknak ajánlom, akik Gerard Butler vagy Jennifer Aniston minden filmjét látni szeretnék vagy őket együtt - a romantikus vígjátékok rajongóinak csak abban az esetben, ha egy csapnivaló filmet szeretnének látni. Amúgy a többieknek messziről elkerülendő ez az alkotás!
2010. február 9., kedd
Nyilván nem kis dolog, ha az ember rendelkezik egy-két Golden Globe-díjjal, mindenesetre a hierarchiában egyértelműen az Oscar-díj alatt áll. Viszont mivel nem egész két hónap szokott lenni a különbség a két díjátadó között, így akár előrejelzésnek is tekinthető a Golden Globe, bár nem egyszer történtek meglepetések… Nézzük csak a díjátadó filmes részének történéseit!
Legjobb film – dráma kategória:
Avatar
A bombák földjén
Becstelen brigantyk
Precious
Egek ura
2009. az Avatar éve – új időszámítás kezdődött általa a filmvilágban. Így nem okozott nagy meglepetés, hogy elvitte a legjobb filmnek járó díjat – bár személy szerint egy jobban megírt forgatókönyvet többre tartok, mint a rendkívüli látványvilágot… Igaz, hogy e listáról eddig csak az Avatarhoz és a Becstelen brigantykhoz volt szerencsém, de utóbbi összességében nagyobb hatást gyakorolt rám és egyszerűen mesterinek tartom a történetet és a kivitelezést egyaránt.
Legjobb színésznő – dráma kategória:
Emily Blunt (Az ifjú Viktória királynő)
Sandra Bullock (The Blind Side)
Helen Mirren (The Last Station)
Carey Mulligan (Egy lányról)
Gabourey Sidibe (Precious)
Ehhez a listához sem tudok sokat hozzátenni: az öt színésznőből három neve mond valamit számomra, de egyik említett filmet sem láttam. Mindenesetre Sandra Bullcok régi motoros, szerintem túlzottan beskatulyázták, nem tudom nem túl késő-e kitörni belőle, de a Golden Globe-díj szerint jól teszi a dolgát.
Legjobb film – dráma kategória:
Avatar
A bombák földjén
Becstelen brigantyk
Precious
Egek ura
2009. az Avatar éve – új időszámítás kezdődött általa a filmvilágban. Így nem okozott nagy meglepetés, hogy elvitte a legjobb filmnek járó díjat – bár személy szerint egy jobban megírt forgatókönyvet többre tartok, mint a rendkívüli látványvilágot… Igaz, hogy e listáról eddig csak az Avatarhoz és a Becstelen brigantykhoz volt szerencsém, de utóbbi összességében nagyobb hatást gyakorolt rám és egyszerűen mesterinek tartom a történetet és a kivitelezést egyaránt.
Legjobb színésznő – dráma kategória:
Emily Blunt (Az ifjú Viktória királynő)
Sandra Bullock (The Blind Side)
Helen Mirren (The Last Station)
Carey Mulligan (Egy lányról)
Gabourey Sidibe (Precious)
Ehhez a listához sem tudok sokat hozzátenni: az öt színésznőből három neve mond valamit számomra, de egyik említett filmet sem láttam. Mindenesetre Sandra Bullcok régi motoros, szerintem túlzottan beskatulyázták, nem tudom nem túl késő-e kitörni belőle, de a Golden Globe-díj szerint jól teszi a dolgát.
Legjobb színész – dráma kategória:
Jeff Bridges (Crazy Heart)
George Clooney (Egek ura)
Colin Firth (A Single Man)
Morgan Freeman (Invictus - A legyőzhetetlen)
Tobey Maguire (Brothers)
Hasonlóan az előző kategóriához, e filmek egyikét se láttam, csak a színészeket tudom hová tenni – de ezúttal mindegyiket. Ha ez a díj mentette meg Jeff Bridges-t a végső elzülléstől, akkor áldásom rá – bár én inkább a fiatalabb tehetségeket támogatnám…
Legjobb film – vígjáték és musical kategória:
(500) Days of Summer
Másnaposok
Egyszerűen bonyolult
Julie & Julia - Két nő, egy recept
Kilenc
Az első kivételével mindegyik filmről tudom, mi fán terem – bár az utolsóhoz még nem volt szerencsém, de ez csak idő kérdése. Viszont a díjjal itt abszolút egyet értek – a Másnaposok egyértelműen az év vígjátéka volt. A Meryl Streepes filmek is jók voltak (mint már beszámoltam róla), illetve mindig nagy várakozással tekintek napjaink musical filmjei elé, de nem hinném, hogy akkorát tudna durranni, mint a Másnaposok – főleg, hogy a Kilenc elég rossz kritikát kapott az újságok hasábjain legalábbis…
Legjobb színésznő – vígjáték és musical kategória:
Sandra Bullock (Nász-ajánlat)
Marion Cotillard (Kilenc)
Julia Roberts (Kettős játék)
Meryl Streep (Egyszerűen bonyolult)
Meryl Streep (Julie & Julia - Két nő, egy recept)
Már csak matematikailag is Meryl Streep indult a legnagyobb eséllyel e mezőnyben és szerintem is a Julie & Julia trampli szakácsnőjeként dobbantott nagyobbat. Sandra Bullock a Nász-ajánlatban semmi újat nem mutatott meg, akárcsak Julia Roberts a Kettős játékban (ami szerintem inkább Arany Málnára való, nem Golden Globe-ra). A Kilencet pedig még mindig nem láttam, így egyedül Marion Cotillard lehetne Meryl Streep méltó versenytársa – ám ezúttal alulmaradt.
Legjobb színész – vígjáték és musical kategória:
Matt Damon (Az informátor)
Daniel Day-Lewis (Kilenc)
Robert Downey Jr. (Sherlock Holmes)
Joseph Gordon-Levitt ((500) Days of Summer)
Michael Stuhlbarg (A Serious Man)
E kategóriában egyetlen színész alakítását láttam és abszolút osztom azok véleményét, akik neki ítélték a díjat. (bővebben itt) Illetve idéznék egy kicsit az Indexről is: „A legjobb férfi főszereplő vígjáték kategóriában Robert Downey Jr. lett a Guy Rutchie-féle akcióhős Sherlock Holmes figurájával, és rögtön azzal kezdte stand up comedynek is beillő beszédét, hogy ha elkezd a zenekar hegedülni, azonnal szétveri a házat.”
Legjobb mellékszereplő színésznő:
Penélope Cruz (Kilenc)
Vera Farminga (Egek ura)
Anna Kendrick (Egek ura)
Mo’Nique (Precious)
Julianne Moore (A Single Man)
Ezúttal a díjazott is azok közé esik, akiket nem ismerek, és a nagy nevek, mint Penélope Cruz és Julianne Moore is kiesett a szórásból, úgyhogy valószínűleg semmi kifogásolni való nincs a dologban.
Legjobb mellékszereplő színész:
Matt Damon (Invictus - A legyőzhetetlen)
Woody Harrelson (The Messenger)
Christopher Plummer (The Last Station)
Stanley Tucci (Komfortos mennyország)
Christoph Waltz (Becstelen brigantyk)
Már korábban is szót adtam azon véleményemnek, hogy nem mindennapi, amit Christoph Waltz művel a Becstelen brigantykban, úgyhogy remélem Oscarra váltja majd a Golden Globe díját, ezúttal nem lesz meglepetés.
Legjobb rendező:
Kathryn Bigelow (A bombák földjén)
James Cameron (Avatar)
Clint Eastwood (Invictus - A legyőzhetetlen)
Jason Reitman (Egek ura)
Quentin Tarantino (Becstelen brigantyk)
Vajon mit is takarhat ez a kategória, hogy Legjobb rendező? Arra utal, hogy mennyire valósította meg a forgatókönyvet, vagy mennyire hangolta össze a színészek munkáját, a grafikát stb.? Miben tér el ez a Legjobb film díjától? Ezúttal semmiben, hiszen ezt is az Avatar vitte el. Pedig számomra a Becstelen brigantyk továbbra is eredetibb dolognak tűnik.
Legjobb forgatókönyv:
Neill Blomkamp (Disctrict 9)
Mark Boal (A bombák földjén)
Nancy Meyers (Egyszerűen bonyolult)
Jason Reitman és Sheldon Turner (Egek ura)
Quentin Tarantino (Becstelen brigantyk)
Hát igen, azon nem lepődöm meg, hogy nincs itt az Avatar. Az Egek urát még nem láttam, de biztos jó lehet, ha papír szerint jobb forgatókönyvvel rendelkezik, mint Tarantino bácsi filmje… Az Egyszerűen bonyolult meg nem is értem, mit keres itt.
Legjobb eredeti filmbetétdal:
"I See You" (Avatar)
"Winter" (Brothers)
"The Weary Kind" (Crazy Heart)
"(I Want To) Come Home" (Mindenki megvan)
"Cinema Italiano" (Kilenc)
Talán ez az egy kategória, amiben én is nyugodt szívvel díjaztam volna az Avatart és pont itt nem nyert… Amúgy a Kilenc zenéje is jó, bár én inkább Fergie Be Italian-ját jelöltem volna meg betétdalnak a film készítői helyében.
Legjobb eredeti filmzene:
Michael Giacchino (Fel!)
Marvin Hamlisch (Az informátor)
James Horner (Avatar)
Aber Korzeniowski (A Single Man)
Karen O és Carter Burwell (Ahol a vadak várnak)
Innen pedig hiányolom Hans Zimmer és a Sherlock Holmes filmzenét.
Legjobb animációs film:
Derült égből fasírt
Coraline és a titkos ajtó
A fantasztikus Mr. Fox
A hercegnő és a béka
Fel!
Legjobb idegennyelvű film:
Baaria (Olaszország)
Megtört ölelések (Spanyolország)
The Maid (Chile)
A próféta (Franciaország)
A fehér szalag (Németország)
Arcok (és ruhák) a díjátadóról:
Robert de Niro, Martin Scorsese, Leonardo DiCaprio
Hugh Laurie
Courtney Cox-Arquette és David Arquette
Diane Kruger
Harrison Ford és Calista Flockhart
Gerard Butler és Jennifer Aniston
Jennifer Aniston
Cher és Christina Aguilera
Kate Winslet
Maggie Gyllenhaal
Cameron Diaz
Drew Barrymore
Jennifer Garner
Heidi Klum és Seal
Jennifer Garner
Heidi Klum és Seal
2010. január 2., szombat
Mindig is szerettem a romantikus filmeket. Bár sem Aaron Eckhart, sem Jennifer Aniston neve nem csal azonnal moziba, mégis a film bemutatóját látva azt gondoltam, ezt nem szabad kihagyni. Volt a trailerben valami kellemes élmény, valami magával ragadó, ami megfogott. És abszolút nem bántam meg, igazi felüdülés volt ez a Derült égből szerelem.
A Derült égből szerelem inkább romantikus film, mint vígjáték. Bár kétség kívül vannak benne humoros jelenetek is. Az események középpontjában egy özvegy férfi és egy virágboltos nő áll, aki szerencsétlen a szerelemben. Bár a férfiről is elmondható ugyanez, mivel felesége meghalt egy autóbalesetben. Az újrakezdésről írt egy könyvet, sőt tanfolyamot is szervez, hogy segítsen másoknak is túllépni egy közeli családtag halálán. Szóval, könyvét népszerűsítve visszatér a baleset megtörténtének városába, ahol összeakad meglepő módon a virágárus lánnyal. Tulajdonképpen a többi esemény nem titok, hiszen a tipikus sablon szerint alakul minden. Viszont a kellemes színészi játék elfeledteti a forgatókönyv tipikusságát és talán magunk is meghatódunk egy-egy jeleneten.
Aaron Eckhart alakítja a férfi főszerepet. Már A nő másik arca kapcsán felfedeztem benne a tehetséget és a Derült égből szerelem megerősített, hogy ő tényleg egy jó színész és kifejezetten sármos. Amikor kell, jól hozza a beképzelt szívtiprót, viszont drámai helyzetekben is abszolút megállja a helyét. Igazán szerethető figurát formál ebből az özvegy emberből, annak ellenére, hogyha végiggondoljuk cselekedeteit, egyáltalán nem kellene annak lennie. De hát ennyit tesz, ha eltalálják a megfelelő színészt a szerepre, illetve a sárm sem elhanyagolandó tény.
Ismét arról a Jennifer Anistonról írok, akit sose szerettem, aki mindig idegesített. Előző hónapban a Marley és én kapcsán említettem meg, hogy mennyire meglepődtem azon, hogy nem olyan bolond, mint amilyennek a Jóbarátokban megismertem. Igazából a Marley-ban jobban szerettem a karakterét, mert ezúttal kissé kidolgozatlan szerep lett az övé. De ez nem az ő hibája, hiszen magam is újfent meglepődtem, hogy mégiscsak tud valamit ez a nő. És rájöttem mi dobott annyit rajta! A Derült égből szerelmet feliratosan néztem, nem szinkronizálva. Szerintem az eredeti hangnak köze nincs az állandóan őt szinkronizáló Kökényessy Ágiéhoz: előbbi teljesen természetes, utóbbi a végletekig idegesítő... Szóval igen, kezdem megkedvelni Jennifer Anistont. Úgy érzem a 2009-es év végére egyértelműen nyitottabbá váltam: 4 számomra unszimpatikus színészt fogadtam el és engedve az elítélet nélküli kritikus filmnézésnek, be kell vallanom, hogy nemcsak tehetségesek, hanem szerethetők is: ők Daniel Craig, Owen Wilson, Aaron Eckhart és Jennifer Aniston.
A jó romantikus film titka a szerelmes főhősök összeillésében rejlik, legalábbis szerintem. Ami így hirtelen eszembe jut, az az Anyád lehetnék: Michelle Pfeiffer és Paul Rudd mint tűz a vízhez annyira mutatott összhangot a filmben, ami egyáltalán nem is nyerte el a tetszésemet. Ennek ellensúlyozására meg az Ősz New York-ban esetét tudnám felhozni, ahol a deres hajú Richard Gere és a kislányos Winona Ryder szerelme teljesen hihetőnek bizonyult a korkülönbség és a tapasztalat szempontjából is. Szóval az Aaron Eckhart és Jennifer Aniston duó valahol a kettő között helyezkedik el. Szerintem első ránézésre nem illenek össze, fura összeállítás. Tulajdonképpen saját karakterét mindkettő jól hozza viszont együtt elég silányak, bár lehet, hogy ez a sablonos forgatókönyv hibája. Nem mondom hogy rosszak, mert kb. egykorúak, egyforma adottságokkal és annak ellenére, hogy Jen a nagyobb sztár, mégis Aaront érzem kiemelkedőbbnek. Amennyire összeszokott páros képét festette le Helena Bonham Carterrel A nő másik arcában, itt a Derült égből szerelemben sokkal felszínesebbnek tűnt minden. Bár az egy dráma, ez meg egy vígjáték. Talán az hiányzott a filmből, hogy drukkoljak a két főszereplőnek, hogy valami véletlen hozzon egy kis izgalmat kettejük kapcsolatába, mert ez a sablon éppen kimaradt a filmből.
A Derült égből szerelemre el lehet mondani minden jót és rosszat, amit romantikus film kapcsán megemlíthető. Viszont a negatív kritika ellenére nagyon a szívemhez nőtt. Az ilyen filmek rajongóinak egyszerűen kötelező alkotás, aki meg nem akar csöpögőset nézni, az távolról el fogja kerülni, bár hozzátenném, hogy ez nem is volt annyira szirupos. Bár van benne a drámai tetőpontkor egy nagyközönség előtt elmondott beszéd, amely minden tipikus amerikai sablont tartalmaz, mégis megható volt. Ha belegondolunk, az amerikai filmek tipikus fordulata amikor a főhős sok ember előtt mond világmegváltó gondolatokat, amiktől a saját élete is jobb lesz. Nos, ez itt sem maradt ki, mégis szerettem. Talán ez igaz az egész filmre is: annyira kiszámítható, mégis szeretnivaló és megható.
2009. december 14., hétfő
Ez volt az a film, amire már a mozibemutató idején azt mondtam, hogy "kizárt". Aztán egyik kedves barátném összeállított számomra egy DVD-pakkot a legújabb szerzeményeiból és rákérdezett, hogy kell-e a Marley& én. Mondtam neki, hogy köszönöm a lehetőséget, de inkább most nem élnék vele. Viszont ő kitartó volt és mégiscsak belecsempészte a többi újdonság mellé. Kicsit húztam a számat, hogy na ezt csak azért sem. Aztán egyik este vígjátékra fájt a fogam és beadtam a derekam. Nos, az eredménytől én magam lepődtem meg a legjobban.
Azt hiszem mindössze a két főszereplő és korábbi filmes megjelenéseik miatt gondoltam úgy, hogy ez a film nem az én világom. Owen Wilson és Jennifer Aniston mindig az ilyen fárasztó, erőltetetten poénos vígjátékokban szokott szerepelni, amiktől én a falra mászom. Talán e filmben leginkább a kutya vonzott, ami miatt megnéztem. Szóval a Marley és én egyáltalán nem az az alkotás, amit a két főszereplőtől elvárnánk. Voltak ebben is nagy poénok, hiányoztak a drámai mélységek viszont ami újdonság volt, hogy ez a kutyás vonulat kifejezetten szívmelengető érzést keltett a nézőben.
Nos a történet a következő. Főhőseink esküvőjével kezdődik a film, amikor is elhatározták, hogy melegebb éghajlatra költöznek. Mindketten újságírók, viszonylag könnyen találnak új állást a napfényes Floridában. A férj viszont félni kezd, hogy felesége gyereket szeretne és kitalálja, hogy vesz neki egy kutyát. Bob Marley után nevezték Marleynak. A történet szerint ő a világ legneveletlenebb kutyája. Gazdái viszont mindig szeretettel veszik körül, amikor bővül a család, akkor is mindenki kedvence marad. Jóban-rosszban mindig Marley az állandó tényező körülöttük, ő az, aki feltétel nélkül mindenkit szeret és mindenki szereti. Viszont sajnos még a legszeretreméltőbb kutyák sem élnek örökké és úgy érzem ez a film erőssége. Mert a néző nem számít rá, hogy egy filmben a család kedvence-kutya, Marley meghalhat. Igen, mindenki készítsen elő zsepit...
Mivel elég negatívan álltam a két főszereplőhöz, ezért úgy érzem, kutya kötelességem megemlíteni, hogy mennyire szerettem mindkettejüket a Marley és énben. Owen sokkal visszafogottabb volt, mint amit korábban megszoktam tőle. Jennifer Aniston pedig megkomolyodott a Jóbarátok óta és nem tűnt annyira tenyérbemászónak, mint ahogy emlékeimben él. Mindketten kedvesek és helyesek ebben a filmben, éppen olyanok, amilyen barátokat szeretne az ember. Azt azért nem mondom, hogy én is ilyen szeretnék lenni, hiszen kinek kellene a világ legrosszabb kutyája aki romhalmazzá változtatja a házat? :)
Van itt még valami, amit nem hagyhatok ki. Pár hete akadt meg a szemem a Kaliforgia legfrissebb része elején, hogy "guest starring Kathleen Turner". Vártam és vártam, de nem láttam őt a sorozatban. Aztán a Marley & én címszövegében szintén feltűnt a neve. És amikor megláttam, kikerekedett szemmel felkiáltottam: "jesszusom, így megváltozott." Így már természetesen egyből beugrott a szerepe a Kaliforgiából is és ott is nagyon jól játszik és emlékezetes mellékszereplőként, akárcsak e filmben. Íme ilyen volt és ilyen lett:
Tehát röviden és velősen úgy összegezném a Marley & ént, hogy ez a meglepetések filmje. Csak ajánlani tudom korosztályra való tekintet nélkül. Van az a mondás, amit emlékkönyvekbe szoktak írni, hogy "aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet." Nos, az én értelmezésemben ez érvényes az állatokra is. Mindig felbolygat, ha állatkínzásokról és hasonlók durva dolgokról hallok híreket. Hiszen az állatoktól annyi szeretet tud kapni az ember, amit lehet, hogy egyetlen felsőbb rendűnek vélt élőlénytől sem. Ezért engem nagyon meghatott ez a film, sírtam mint egy kisgyerek a film végén. Marley sorsa szerintem minden embert megérint, akibe egy csepp érzés is szorult...
;;
Subscribe to:
Bejegyzések (Atom)
