2013. szeptember 12., csütörtök

Gyakornokok

A nyári filmszezonban az üdítő vígjátékoké a főszerep a mozikban. Ezúttal a Gyakornokok című komédiát szeretném mindenki figyelmébe ajánlani, amely korhatárra való tekintet nélkül vicces mindenki számára.


Owen Wilson és Vince Vaughn már az Ünneprontók ünnepe című nagysikerű vígjátékban is együtt dolgozott. Annak témája az esküvők körül forgott. A mostani filmnek jóformán semmi köze az előzőhöz, viszont annyira komolyan vették a dolgot, hogy maga Vaughn írta a forgatókönyvet és az aktuális gazdasági trendekhez alkalmazkodva a munkanélküliség alkotja a történet kiindulópontját. Viszont nem kell semmi komolyra gondolni.


A sztori szerint két régi vágású értékesítő fölött eljár az idő és megszűnik munkahelyük. Egyetlen lehetőségnek a Google gyakornokprogramját találják, azonban arra ők sem számítanak, hogy vetélytársaik jóformán a gyermekeik is lehetnének. Ráadásul felkészültségük sem vetekedhet azokkal a fiatalokkal, akik kiskorúk óta a számítógép előtt ülve élik mindennapjaikat. A generációs különbségek számtalan helyzetkomikumhoz vezetnek. A film nagy előnye, hogy egyrészt a digitális bennszülöttek számára is vicces a 40-es éveikben járó csávók bénázása, másrészt akadnak olyan nézők is, akiknek meg azok a fiatalok tűnnek viccesnek, akik a Google minden funkcióját betéve tudják.


Napjaink vígjáték tendenciájára jellemző az úgynevezett ordenáré-humor, melynek ékes példája az idei év eddigi legsikeresebb komédia szériájának befejező része, a Másnaposok 3. A Gyakornokok ehhez képest könnyed és kulturált szórakozást ígér, mellőzve a trágárkodást és a gusztustalan poénokat. Még az Ünneprontók ünnepéhez képest is kicsit visszafogottabbra sikerült a mostani film, bár ez betudható talán a Gyakornokok alapkoncepciójának is, miszerint az örökifjak felett is eljárhat az idő és a humoruk is korábbi értékekhez igazodik.


A mozi-rajongók két fajtája létezik: egyikük a feliratos filmekért, másik felük a szinkronizáltakért rajong. A Gyakornokokat országos szinten szinkronizáltan adják, viszont sokáig futott a mozikban a Gyakornokok feliratos trailere is. A Gyakornokok egyik legviccesebb jelenetében a főszereplőknek ki kell találniuk egy új alkalmazást és Vince Vaughn karaktere a „villámháló”-t ajánlja, ami szerinte annyi lenne, hogy készítenek egy fényképet, ami ezután egyből felkerül az internetre(?). Eredeti nyelven a „villámháló” fogalma „on the line”-nak hangzott. A fiatalok az elképesztő ötlet előtt is padlót fogtak, hogy valaki a 21. században nem ismeri az „online” kifejezést, hanem következetesen „on the line”-t mond. Szerintem ennek a magyar változata (villámháló vs. világháló) elég gyatrára sikeredett. Aki ért angolul, inkább feliratosan nézzen filmeket, mert nem mindent lehet átültetni magyarba, hogy pontosan ugyanaz legyen az értelme.


Összességében a Gyakornokok egy kellemes és szórakoztató vígjáték, amely annak ellenére leköti a néző figyelmét az első perctől az utolsóig, hogy már az elején sejtheti mindenki, hogy itt biztosan happy end lesz valamilyen formában. A film további előnye, hogy az Owen Wilson – Vince Vaughn páros továbbra is nagyon jól működik és ez a két teljesen különböző karakter igazán egymásra talál a vásznon. Az első filmkockától elnyerik a nézők szimpátiáját, ami nem mindenkinek sikerül a vígjáték-iparban. Bízom benne, hogy nem ez volt az utolsó közös filmjük.


Gyakornokok (The Internship, 2013)
amerikai vígjáték, 119 perc
Főszereplők: Owen Wilson, Vince Vaughn
Rendező: Shawn Levy
Forgalmazó: InterCom



2013. június 23., vasárnap

Előző bejegyzésem óta eltelt öt nap. Azóta jóformán beköltöztem a moziba és lemaradásaimat pótolva három filmet is megnéztem. Sokszor hallani, hogy idegesítők a mozifilmek előtti bemutatók - de én kifejezetten imádom őket! Ráadásul megnyugtató volt, hogy az előző postomban ajánlottak közül jó pár visszaköszönt (Wolverine, Only God Forgives, The Lone Ranger, The Hunger Games: Catching Fire).
A mostani bejegyzésben bemutatnék 4 filmet, amelyekre a moziban látott előzetesek alapján figyeltem fel (2 már repertoáron van, 2 pedig hamarosan jön), illetve ajánlanám azt a hármat is, amiket megnéztem.

Lopom a sztárom (The Bling Ring)

Emlékeim szerint mindhárom film előtt lenyomták ezt a trailert. Baromi jól sikerült - lehet, hogy jobb is, mint amilyen maga a film lesz. Emma Watson szerepe szerintem igen testhez álló neki és ezzel végképp levetkőzheti a Harry Potter-es korszakát. Már csak miatta is érdemesnek tartom megnézni, másrészt felkeltette az érdeklődésemet, hogy a film megtörtént esetet mutat be (uram atyám, a valóságban is léteznek ennyire agymosott amerikai fiatalok???), illetve a rendező, Sophia Coppola neve is igazi garancia. A filmet június 27-én mutatják be hazánkban.

Az elnök végveszélyben (White House Down)

Kicsit kilóg a sorból ez a film, mivel nem azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy önmagáért megnézzem - hanem, hogy összehasonlíthassam. Ugyanis már korábban írtam a Támadás a Fehér Ház ellen című akciófilmről és nekem úgy tűnik, hogy ez is teljesen ugyanarra a kaptafára készül. És nem értem, hogy pár hónapon belül mi értelme van feldolgozni ugyanazt a témát. Gerard Butlerre jobban bukom, mint Channing Tatumra, úgyhogy nálam nem igazán nyert, max. érdekességképpen ajánlanám. (Amúgy maga a film címe is egy mixnek tűnik, hirtelen beugrott róla a Sólyom végveszélyben és Az elnök különgépe is). Az elnök végveszélyben augusztus végén jön a mozikba.

Acélember (Man of Steel)

Mostanság mindenki erről a filmről beszél - és ahogy hallom, inkább negatív kritikákat kap a közönség részéről, mintsem jókat. Szerintem érdemes megnézni ezt a Superman-es filmet, márcsak a nagy felhajtás miatt is - aztán majd mindenki meglátja, mennyire tetszik neki. Én nem vagyok meggyőzve róla, hogy ez is az a kategória lenne, aminek nagyobb a füstje mint a lángja. Már a mozikban - 4DX-ben is.

Gyakornokok (The Internship)

Szerintem akinek tetszett az Ünneprontók ünnepe, annak kötelező a Gyakornokok is. Óriási ez az Owen Wilson - Vince Vaughn páros, ráadásul nagyon tuti témába nyúltak bele. A Google és a modern technika okozta generációs különbsége karikatúrájára épülő sztori minden korosztálynak szerezhet vidám perceket. Már a mozikban.

Transz (Trance)

Ezt már láttam. James McAvoy skót akcentusa is megérne egy misét (mivel Danny Boyle rendező külön kívánsága volt, hogy így beszéljen), de maga a történet is. Festménylopás, hipnózis, akció és erotika - mindegyik benne van ebben a lüktető thrillerben. Ráadásul a filmvégére magam sem jöttem rá, hogy akkor most pontosan ki-kicsoda benne - de nem kusza gondolatokkal jöttem ki a moziból, hanem, hogy ez baromi jó volt és tényleg, annyira lüktető (ez rá a tökéletes szó), és annyira nagyszerű mindhárom főszereplő (és James McAvoy kék szemei még mindig annyira lenyűgözőek), hogy csak és kizárólag ajánlani tudom mindenkinek! :)

A Föld után (After Earth)

Will Smith mindig is nagy kedvencem volt, bár ritkább esetekben mentem el moziba, hogy megnézzem legújabb filmjét. A Föld után kivételt képez ilyen szempontból: rettentő látványosnak tűnik a bemutató alapján, illetve fiával együtt akcióznak. Az elvárásaimnak tökéletesen megfelelt, izgalmas, az első perctől az utolsóig leköti az ember figyelmét, nagyszerű a látványvilág és az élőlények megjelenítése, továbbá valóban szuper csapatot alkot Will és Jaden. Még a film előtt utánaolvastam egy kicsit és állítom, még többet dobott rajta annak tudatában megnézni, hogy apa és fia együtt álmodták meg ezt a filmet (illetve anyuka is besegített az ötletelésbe) és kifejezetten vicces volt Jaden mozgását figyelni, mert egy interjúban Will elmesélte, hogy az volt a legkeményebb meló, hogy megtanítsa a fiát úgy futni, hogy az a képernyőn is jól mutasson. :)

A nagy Gatsby (The Great Gatsby)

Már régóta vártam, hogy megnézhessem - és befizettem egy 3D-s előadásra. Bevallom, hogy így utólag a film egyik hivatalos trailere sem tetszik különösképpen - talán ez a fenti tükrözi még leginkább, hogy milyen érzéseket kelt is a film a nézőben. Óriási alkotás, gyönyörű a díszlet (3D-ben lélegzetelállító), nagyszerűek a színészek, a tartalom teljes mértékben szívfacsaró és elgondolkodtató. Bár a szépirodalmi alaptól mi mást is várhatnánk. :)

;;

Template by:
Free Blog Templates