Világ és egyéb katasztrófák

346 éve halt meg Zrínyi Miklós egy Csáktornya melletti vadászaton. Egy megsebzett vadkan agyara vetett véget a horvát bán életének, bár a kortársak és az utókor összeesküvésről szóló elméletektől hangos.

Zrínyi Miklós 1620. május 1-jén született egy muraközi főnemesi családban. Itáliában tanult, anyanyelvi szinten beszélt magyarul, horvátul, németül, olaszul, törökül és latinul. Dédapja szintén a Zrínyi Miklós nevet viselte, az ő emléke előtt tisztelegve írta meg leghíresebb művét, a Szigeti veszedelmet. Két éven keresztül dolgozott rajta és 1647-48 telére készült el nagyszabású eposza. 15 énekben és 1566 versszakban meséli el Szigetvár 1566-os megszállásának történetét és dédapja hősiességét. A mű 1651-ben jelent meg Bécsben.

Zrínyi Miklós költő és író is volt, a 17. század legkiemelkedőbb barokk irodalmára. Új politikai, haditudományi és publicisztikai műfajokat hozott létre. Prózai írásaira Pázmány Péter stílusa nagy hatással volt. Fiatal korában kezdett verseket írni, amiket 20-25 évesen vetett papírra. Legismertebb művei közé tartozik a Tábori kis tracta (1646-51) és a Ne bántsd a magyart – Az török áfium ellen való orvosság (1661). Előbbi egy katonai szabályzat. Utóbbiban pedig Machiavelli politikai gondolkodó tanait alkalmazza a haza viszonyokra. Zrínyi irodalmának középpontjában a nemzeti összefogás gondolata áll. Hitt benne, hogy sikerülhet kiűzni a törököt az országból és létrejöhet egy Habsburgoktól független nemzet. A maga korában szinte nem is olvasták műveit. Kazinczy Ferenc fedezte fel újból, ő adta a Zrínyiász nevet a Szigeti veszedelemnek.

Mindennek ellenére Zrínyi elsősorban katonának tartotta magát. Egész életében a törökök ellen harcolt. Először csak a saját birtokát szabadította fel, majd kiűzte az oszmánokat a Muraközből és Magyarországot, Erdélyt, Karintiát és Stájerországot egyaránt védte. A harmincéves háborúba is bekapcsolódott saját költségén felállított hadseregével. Sikeres hadjáratai jutalmául 1646-ban Horvátország kapitányává és Zala vármegye főispánjává nevezték ki. Egy évvel később pedig az ország bánja és főkapitánya lett.

A Habsburg udvar nem nézte jó szemmel, hogy felépítette Muraköz védelme érdekében Új-Zrínyivárat 1661-ben. Örökös vetélytársa volt Montecuccoli, a császári hadak vezére, aki nem tudta visszaverni a török támadást két évvel később. Ekkor I. Lipót császár Zrínyit nevezte ki a magyar hadak parancsnokává. Nemcsak megvédte az országot, hanem hadjáratot szervezve 240 kilométerre behatolt az ellenséges vonalak mögé. Montecuccoli serege ezalatt hagyta, hogy a törökök elfoglalják és felrobbantsák Új-Zrínyivárat. Bár sikerült győzelmet elérni a szentgotthárdi ütközetben, a vasvári béke mégis érzékenyen érintette a magyarokat, mivel több visszahódított terület került újra török kézre. Zrínyin a béke után elkeseredés lett úrrá és a magyar államiság újjáépítését kezdte el tervezni.

1664. november 18-án került sor a magyar történelem egyik legtöbbet vitatott eseményére. Zrínyi Miklós ezen a napon több magyar és horvát főúrral vadászni indult a Csáktornya környéki kursaneczi erdőbe. Póka István közölte vele, hogy megsebesített egy vadkant és még utol lehetne érni. Ezután Zrínyi lóra pattant és követte a vadászt. A vadkan Zrínyi lábán és fején három sebet ejtett. Szemtanúk beszámolója alapján a nyaki sérülése volt a legsúlyosabb: a vadkan agyara a nyakcsigolyánál hatolt be és minden eret és izmot átszakítva a túloldalon kijött. Zrínyinek esélye sem volt túlélni eme sebesülését.

Történelmi vitákra az adhatott okot, hogy a baleset megtörténtekor senki sem volt Zrínyivel. Bethlen Miklós, nem közvetlen szemtanú szerint egyszerű vadászbalesetről volt szó. Mások viszont arra gyanakodnak, hogy Póka István ölte meg, akit a bécsi kormány fogadott fel. Bárhogy is történt, az vitathatatlan tény, hogy Zrínyi utolsó éveiben a császári udvarnak túl sok kellemetlenséget okozott. A „baleset” pedig a magyaroknak nagy veszteséget okozott: egy kiváló katonával és költővel szegényedett az ország.

Autóbalesetben halt meg 1955. szeptember 30-án huszonnégy esztendős korában a háború utáni amerikai ifjúság egyik kultikus alakja, James Dean.

James Byron Dean 1931. február 8-án született Marionban, családi farmjukon. Hat évvel később költöztek Santa Monicaba, ahol édesapja fogtechnikus lett. James az iskolai kosárlabda csapat tagja volt, ám egy idő után a színészet kezdte érdekelni. Az érettségin után kezdett színművészetet tanulni a Los Angeles-i University of Californián.

Wolfgang Amadeus Mozartot már kisgyermek korában is zseninek tartották, nem véletlenül. Legismertebb operája, A varázsfuvola még napjainkban is igazi kihívást jelent mind az énekesek, mind a tartalomelemzők, mind a történészek részéről.

Emanuel Schikaneder, színész, költő, rendező, színműíró a csőd szélén állt, és olyan operát keresett, amely biztosan kasszasiker lesz. A közönség ekkortájt a varázsoperákért rajongott. Ezeknek a cselekménye meglehetősen egyszerű: a főhőstől elszakítják szerelmét, távoli vidékre hurcolják, ahonnan csak titkos hatalmak segítségével vagy varázserővel szabadítható ki. Ilyen témában Giesecke: Oberon, a tündérek királya is igen népszerű volt akkoriban, de Schikaneder August Jacob Liebeskind Lulu avagy a varázsfuvola című művét választotta szövegkönyvének alapjául, amit ő írt meg.

Így adott volt a műfaj és a történet, már csak sikeres zeneszerző hiányzott hozzá. Schikaneder jó barátját, Mozartot választotta. A komponista rossz egészségi állapotban, a nagy sikerek ellenére is nehéz anyagi helyzetben élt, így vállalta az opera megírását, noha a történet hemzsegett az ellentmondásoktól, és a gyorsa írt librettó teljessé tette a zűrzavart. A zene és Mozart zsenije viszont elfeledtette a hibákat. Az eredeti szöveget a szabadkőműves eszmék hatására teljesen átírták. Mozart maga is a szabadkőműves páholy tagja volt, és közel állt a bécsi felvilágosult tudósokhoz. Az opera sok gondolata a felvilágosodás eszméit tükrözi, ám más források szerint Mozart A varázsfuvolában a szabadkőműves beavatási ceremóniákat gúnyolta ki.

Az operában számos belső ellentmondás van, különösen az Éj Királynőjének szerepe változik. Schikaneder szerződtetett egy ügyes bécsi diákot, Johann Georg Metzlert, hogy segítsen neki a librettó megírásában. Van olyan feltételezés, hogy az opera szövegének csak az első részét írta Schikaneder, a nagyobb második rész pedig teljes egészében Metzler műve attól a töréstől kezdve, ahonnan az Éj királynőjéből gyűlölködő démon, míg az addig negatív figurának számító Sarastróból jóságos, bölcs pap lesz.

A darab nagyon sokrétegű, és minden korosztály számára tartogat mondanivalót. A tízéves gyerekek elsősorban a mesét és a fülbemászó dallamokat élvezik benne, de a korabeli felnőtt közönség a titokzatos szabadkőműves gondolkodással is szembesült az előadáson. Az opera több dallama igen népszerű lett, ma is szinte „sláger” (például Papegeno és Papagena duettje és az Éj Királynőjének koloratúr áriája). A mű valójában egyszerre nagyopera (Sarastro szerepe), vígopera (Tamino vagy Pamina szerepköre) és daljáték (énekes és beszélt részek váltakozása). A zeneszerző a színművet „német opera” alcímmel látta el.

Mozart A varázsfuvolával szeptember 28-ára lett kész. Két nappal később mutatták be a darabot, Mozart vezényelte a zenekart, Schikaneder játszotta Papageno szerepét, az Éj Királynőjét pedig Mozart sógornője, Josepha Hofer alakította. A közönség eleinte furcsának vélte, de a siker azonban nem sokáig váratott magára. Egy héttel a bemutató után a Mozart így írt feleségének, Constanzának: „Épp most jöttem az operából; a színház tele volt, mint mindig... ami azonban a legboldogabbá tesz, az a csendes siker! Az ember látja, hogy az opera mind jobban emelkedik...”

Nem egészen három hónappal Mozart halála előtt mutatták be A varázsfuvolát. Egyes feltételezések szerint a szabadkőművesek végeztek vele, mert a darabban túl sok titkot árult el. Mások gyilkosságról suttogtak és voltak, akik a zeneszerző megromlott egészségének tudták be korai halálát. Talán az igazság sosem derül ki, de tény, hogy Mozart igen különös körülmények között hunyt el.

A varázsfuvola több mint kétszáz éve foglalkoztatja az embereket. Temérdek, gyakran egymásnak ellentmondó elemzés és vélemény született már az alkotásról, melynek oka egyrészt az lehet, hogy mi, emberek is sokfélék vagyunk, másrészt pedig a darab is megengedi ezt, hiszen sokszínűsége, különböző jelentésrétegei sokféle értelmezési kulcsot adhatnak a kezünkbe. Ahogy Liebner János zenetudós fogalmazta meg: „A varázsfuvola tükör: önmagát látja, aki belenéz; és amit csak keres, mindent megtalál benne. Teljes, zárt világkép, az univerzum tükre.”

Wolfgang Amadeus Mozart, az európai komolyzene történetének egyik legnagyobb alkotója. Szinte minden műfajban kipróbálta magát: írt szonátákat, szimfóniákat, operákat, zongoraversenyeket, vonósnégyeseket, egyházi és kamarazenéket. Halálának körülményeiről a mai napig legendák keringenek.

1756. január 25-én született Salzburgban Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus Mozart. Utolsó utónevét görögről a latin Amadeusra változtatta és magát a későbbiekben leggyakrabban Wolfgang Amadé Mozartnak hívta. Édesapja, Leopold Mozart kora egyik legkiválóbb zenepedagógusa volt. Lánya, Maria Anna (Nannerl) számára már állított össze zenei gyakorlatokat, így legkisebb fiát korábbi tapasztalatai alapján kifinomultabb oktatásban részesítette. Mozart már 3-4 éves korában tudott zongorázni és hegedülni. Legelső művei az édesapja kézírásával maradtak fent 1761-ből, így nem teljesen bizonyos, hogy teljes egészében a kis Amadé műveiről van szó.

Mozartot csodagyereknek tartották. Édesapja felismerte, hogy jelentős anyagi bevételre tehet szert, ha közszemlére teszi fia tehetségét. Amadé bekötött szemmel vagy letakart kézzel zongorázott nővérével és gyerekkorukat fellépésekkel töltötték. Beutazták egész Európát. A legenda szerint Rómában a Sixtus-kápolnában meghallgatták Gregorio Allegri kilenc szólamú Misereréjét, amely csak ezen a helyszínen hangozhatott el, kottáját nem másolhatták. A kis Amadé pedig egyszeri hallás után, emlékezetből lejegyezte a művet.

Mozart 1772-ben visszatért szülővárosába egy időre és Hieronymus Colloredo salzburgi hercegérsek szolgálatába lépett koncertmesterként és udvari orgonistaként. Leopold Mozart számára nem volt elég rangos fia munkája ezért fejébe vette, hogy megkísérli vele a császári udvar meghódítását is. Elsőre nem sikerült, de jó kapcsolatba került a bécsi zenei élet szereplőivel. Mozart koncertkörútjai során beleszeretett Aloisia Weberbe, egy tizenhat éves énekesnőbe. Édesapja ellenezte a kapcsolatot és Aloisia sem találta udvarlóját megfelelőnek, így kosarat adott neki. A zeneszerző pedig visszatért szülővárosába és nem csüggedt, hiszen ekkoriban keletkezett egyik legismertebb zongoraszonátája, a Törökinduló.

Mozart az 1770-es évek végére már több mint háromszáz zeneművet alkotott. 1781-ben komoly vitába keveredett munkaadójával, a salzburgi hercegérsekkel és felmondott neki. Ezután Bécsbe költözött. Következő évben apja akarata ellenére feleségül vette Constanze Webert, Aloisia húgát. Házasságukból hat gyermek született, viszont csak ketten érték meg a felnőtt kort. Mozart megkísérelte, hogy szabadon élő zeneszerző legyen, művei tiszteletdíjából, koncertezésből és tanításból éljen meg. A császárváros kiemelkedő művészegyéniségévé vált, de anyagi helyzete élete végéig nem stabilizálódott, mivel többet költött, mint amennyit keresett. Constanze nehezen viselte férje zseniségéből fakadó habitusát és utazásokra szórta el keresetét. Hitel problémáik miatt gyakran kellett költözniük.

A bécsi évek alatt született a Kis éji zene és három operája, a Szöktetés a szerájból, a Figaro házassága és a Don Giovanni. Felemás fogadtatásban részesültek művei, mindezek ellenére Emanuel Schikaneder színigazgató felkérte egy látványos, fantasztikus mesejáték komponálására, amely a külvárosi színház közönségét vonzaná. Ebből a koncepcióból jött létre A varázsfuvola.

Mozart a Requiem írása közben halt meg higanymérgezés vagy reumatikus láz miatt 1791. december 5-én harmincöt éves korában. Később egy tanítványa, Franz Xavier Süssmayr fejezte be utolsó művét. A legenda szerint Mozart saját magának írta a gyászmisét: riválisa, Antonio Salieri mérgezte meg és ő a Requiem titkos megrendelője. Ennek ellent mond, hogy Salieri valójában a zeneszerző nagy rajongója volt és halálos ágyán is rosszindulatú rágalomnak nevezte, hogy ő lenne a gyilkos. Mindenesetre családja és barátai számára megdöbbentő hirtelenséggel halt meg a zeneszerző. Egyes feltételezések szerint a szabadkőművesek végeztek vele, mert A varázsfuvolában túl sok titkot árult el. Az viszont tény, hogy rendes temetés nélkül egy közsírban helyezték végső nyugalomra. Ma jelképes emlékmű áll Bécs egyik temetőjében a világ egyik legnagyobb zeneszerzője, Wolfgang Amadeus Mozart tiszteletére.

1860. szeptember 22-én mutattak be először hazánkban magyar nyelven operettet a Pesti Nemzeti Színházban. Offenbach Eljegyzés lámpafényben című művével indult akkor útjára a napjainkig népszerű műfaj.

Az operett egy színpadi, zenei műfaj, tulajdonképpen Mozarttól származik az elnevezés. Az operett szó szerinti fordítása annyit tesz „kis opera” vagy „operácska”. Az operett nehezen összetéveszthető műfaj, nem más, mint egy könnyed dallamvilággal átszőtt (szerelmi) történet, sok humorral fűszerezve. Témája vígjátéki, vidám, komikus, gúnyos elemeket egyaránt tartalmazhat. A cselekmény fonala prózai monológokban és párbeszédekben bontakozik ki, ezekhez kapcsolódnak a zenei tételek (zenekari nyitány, közjátékok, egyszerűbb formálású áriák, dalok, kuplék, együttesek a duettektől a kórusig) és a táncjelenetek, amelyek általában kortárs táncokra épülnek.

A 18. században létrejött daljáték jellegű mű a 19. században váltott irányt és lett a zene nagyvárosi, szórakoztató színpadi műfajává. Már Mozart is szorgalmazta, hogy a zene ne csak a paloták gazdáihoz, hanem mindenkihez jusson el. A forradalom után ezek az elképzelések megvalósíthatóvá váltak, ekkor kapta új nevét az egyik régi zenés színház, az „Opera Comique”. Az operettben a párbeszéd és a zene arányosan oszlik meg, a zene zárt formájú, szerephez jut a játékban a tánc, a finálék nagyvonalúak. A klasszikus operetti szereplőgárda általában a híres „négyesfogatra” épül. Ezek a primadonna, a bonviván, a szubrett és a táncoskomikus. A „primadonna” az első hölgy, akinek szerelme megingathatatlan, és a története a „bonvivánnal” a harmadik felvonásra, minden akadályt legyőzve boldogan végződik.

Az első operettnek Hervé Don Quijote és Sancho Panza című művét tekintik. Az első nagy operett-komponista Offenbach volt, aki előbb egyfelvonásos, később egész estét betöltő parodisztikus darabjaival aratott sikert. Az első egészestés darabja az Orfeusz az alvilágban volt. Munkássága, hatása a zenés műfaj vizsgálatánál megkerülhetetlen. Művei közül több az operaházak kedvelt repertoár-darabja.

Az operett központja Bécs volt. Ekkor mutatták be Suppé Kollégium és Boccaccio című világhírű darabját. Tanítványa Karl Millöcker (Koldusdiák, Dubarry) sokáig állta a versenyt Johann Strauss-szal, a későbbi ikonnal. Strauss Offenbach inspirációi, tanácsai segítségével lett a műfaj meghatározó zeneszerzője. A bécsi keringőt az operett zenei világába helyezte, legsikeresebb művei a Cigánybáró, Denevér, Egy éj Velencében.

A (bécsi) operett új, fényes korszakát elsősorban Lehár Ferenc és Kálmán Imre művei is fémjelezték. Lehár Víg özvegy című műve Amerikában a Brodway-n is fogalom lett. Kálmán Imre első művének, a Tatárjárásnak és az Obsitosnak is a bemutatója Budapesten volt. Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásával a magyar operettet többek között Kacsóh Pongrác, Huszka Jenő, Jakobi Viktor, Brodszky Miklós, De Fries Károly, Szirmai Albert, Ábrahám Pál, Gyöngy Pál, Eisemann Mihály, Lajtai Lajos, Farkas Ferenc, Fényes Szabolcs alkotásai tették (nem egyszer külföldön is) elismertté.

A Pesti Nemzeti Színházban az első alkalommal Offenbach: Eljegyzés lámpafényben című művét adták elő Feleky Miklós fordításában 1860. szeptember 22-én. Ezzel a darabbal indult útjára magyar nyelven az operett. Az első sikeres, magyar szerzők által alkotott operettet 1885-ben a Népszínház adta elő. Az Eleven ördög című darab szövegkönyvét Deréky Antal színész írta, zenéjét Konti József komponálta. A színpadon az akkori idők legnagyobb sztárja, Blaha Lujza aratott elsöprő sikert, akinek ez volt az első operett-szerepe.

Az operett műfaja a mai napig töretlen népszerűségnek örvend hazánkban, a Budapesti Operettszínház mellett számos más hazai teátrumban játsszák a legismertebb darabokat. Emellett sok külföldi is ellátogat Magyarországra operettet nézni, sőt gyakran hívnak vendégszereplésre is hazai operett-társulatokat, illetve vesznek át előadásokat.

1973. szeptember 24-én keveredett az amerikai Richard Nixon elnök a Watergate-botrányba, amely a lemondásához vezetett.

1972. június 17-én tetten értek öt férfit, amint a Demokrata Párt választási központjában a Watergate-szállóban lehallgató készülékeket szereltek fel. A vizsgálat során kiderült, hogy a betörők kapcsolatban álltak a Nixon újraválasztását szervező bizottsággal. A hír a legnagyobb amerikai belpolitikai válság kezdetét jelezte, az egyetlen olyan botrányét, amely egy épp hatalomban lévő elnök lemondásával végződött. A Fehér Ház először megkísérelte elsimítani a botrányt; okmányok tűntek el, Nixon elnök megtagadta a Fehér Házban történt beszélgetéseit rögzítő magnószalagok kiszolgáltatását.

Az elnököt sokáig „csak” azzal gyanúsították, hogy megpróbálta fedezni az ügyben érintett legközelebbi munkatársait. Harminc év után ennél sokkal súlyosabb vád hangzott el ellene. Mint az El País nevű újság megírta: az elnök egyik hajdani politikai tanácsadója azt állítja, hogy Nixon személyesen adott utasítást a Demokrata Párt irodájába való behatolásra, mert lehallgató készüléket akart elhelyeztetni politikai riválisa telefonjába.

Az elnök a botrány kirobbanása után minden erejével, többek között a CIA segítségével, igyekezett az ügyben folytatott FBI nyomozást gátolni. A sok trükk ellenére a nyomozás során nyilvánvalóvá vált, hogy a betörés mögött az elnök Újraválasztási Hivatala és John Mitchell, szövetségi főügyész állt, illetve az adatok szerint magának Nixon elnöknek is tudomása volt az ügyről.

A tárgyalások 1973. januárjában kezdődtek, ahol a bíróság előtt először még csak az öt „betörő” felelt tettéért. Rövid időn belül azonban továbbgyűrűzött az eset, és több magas rangú politikus is belekeveredett a Watergate-ügybe, többek között John Dean, a Fehér Ház jogi tanácsadója és John Ehrlichman belügyi tanácsadó.

1973-ban az amerikai média alig foglalkozott mással, mint ezzel a politikai botránnyal, ami Nixonnak igen komoly politikai problémát okozott. A republikánusok helyzetét pedig még inkább súlyosbította, hogy a kémkedés vádját erősítve a Fehér Házból hangfelvételek kerültek elő. 1974-ben Richard Nixon politikai hatalma meggyengült, a szenátusban a támogatottságát elveszítette, így 1974. augusztus 9-én lemondott az elnöki posztról. Utóda, a republikánus Gerald Ford, rövid időn belül felmentette Nixont.

Röviddel 77. születésnapja előtt halt meg 1715. szeptember 1-jén XIV. Lajos francia király, akit Napkirály és Nagy Lajos nevekkel illettek. 72 évig tartó uralkodásával ő a leghosszabb ideig trónon ülő király Európában.

1638. szeptember 5-én született huszonhárom gyermektelen év után XIII. Lajos francia király és Anna királyné (akit Dumas Három testőr című regényében megörökített) első utódja. A trónörökös világra jöttét valóságos csodának tekintették, ezért a szülők örömük és hálájuk jeleként Louis-Dieudonné (Lajos, Isten ajándéka) keresztnevet adták. Mondák szerint Lajosnak volt egy ikertestvére, akit börtönbe zárattak, arcát maszkkal elfedték. A Vasálarcos legendája igen csak megmozgatta a francia nép fantáziáját, bár valóságos tényekkel senki sem tudta alátámasztani a feltételezést.

1643-ban elhunyt XIII. Lajos és a négyéves gyermek örökölte a trónt XIV. Lajos Franciaország és Navarra király néven. Tizenhárom éves koráig édesanyja uralkodott helyette, aki főminiszterének az olasz Mazarin bíborost választotta. A tényleges hatalom az ő kezében összpontosult. Mazarint a francia nép megvetette idegen származása miatt, és úgy vélték, hogy túlságosan befolyásolja a királynét. Egy felkelés (Fronde) is kirobbant emiatt, de lényegi változás nem történt: Mazarin céltudatosan készítette fel Lajost a jövendő uralkodó abszolút szerepére. 1651-ben Lajost nagykorúsították, így anyja megbízatása véget ért. Mivel fiatal volt az uralkodáshoz, így a fő hatalmat Mazarin bíborosra ruházta. XIV. Lajos koronázása és ünnepélyes felkenése 1654-ben a reimsi székesegyházban történt.

1660-ban vette feleségül a király Mária Terézia infánsnőt, a spanyol uralkodó legidősebb lányát. Egy év múlva született meg a királyi pár fia, Lajos herceg, akit a nagy trónörökösnek (grand dauphin) neveztek. Ez évben halt meg Mazarin bíboros, és XIV. Lajos egyedül folytatta a kormányzást. Az államtanács tagjainak bejelentette, hogy a továbbiakban nem fog főminisztert kinevezni, hanem egyedül folytatja a kormányzást, önmaga főminisztereként. „Az állam én vagyok (L'état c'est Moi”) – hangzott el az ismert mondat.

Bár sokan kétségbe vonták képességeit, Lajos mégis határozottnak bizonyult. Anyjának azt írta egy levelében: „Nem vagyok olyan tökfilkó, amilyennek az udvaroncok hisznek”. Igen komolyan vette a politizálást és az ebből adódó kormányzati felelősséget. Európa legerősebb, leggazdagabb, legnagyobb népességű állama fölött uralkodott. Tehetséges és széles látókörű miniszterei segítségével Richelieu és Mazarin bíboros politikájára alapozva központosított abszolutista államot teremtett azzal a céllal, hogy Franciaországot Európa központjává tegye.

Párizs a Fronde-felkelés rossz emlékét idézte fel XIV. Lajosban, ezért a város melletti Versailles-ba költözött. A ma is álló palota már két évtizeden át épült, amikor Lajos 1682-ben ide helyezte át udvarát, de soha nem látta készen, mert mindig újabb és újabb ötletekkel állt elő, az építkezések haláláig folytak.

Az udvar és a király mindennapi életét a nagyrészt a spanyol szokásokból átvett, szigorúan meghatározott ceremónia szabályozta. Lajost fél nyolckor keltette az első kamarás, majd a dajkája lépett hozzá, csókkal köszöntötte. Ezután az udvari orvos vizsgálta meg, végigdörzsölte a testét, és inget cserélt rajta. Negyed óra alatt királyi test is felébredt, a főkamarás bevezette az udvaroncokat, és meghallgatták a királyi imát. Fél kilenc tájban kiszállt az ágyából, az első kamarás illatos vizet vagy borszeszt locsolt a király tenyerébe, hogy megmosakodhasson. Ezután felvette a papucsot és a házikabátot, a főborbély pedig levette a hálósapkát és a paróka viseléséhez alkalmatossá tette a haját, illetve kiválasztotta az aznapi parókát is. Minden másnap meg is borotválta. A következő helyszínre, a királyok is általában gyalog jártak. Ám jelen esetben épp fordított a dolog, ugyanis a királyi terembe toltak be egy olyan üreges széket, mely bársonnyal volt borítva, alatta pedig fajanszedény rejtőzött - ezen ülve végezte egészségügyi dolgát.

Miután fogadóképessé vált, elfogyasztotta reggelijét, ami két csésze tea vagy leves volt. Majd a bebocsátottak beszélgethettek az uralkodóval, miközben az megvált hálókabátjától, s a nappali inget, majd sorban a többi ruhadarabot (térdnadrág, selyemharisnya, gyémántos csatú, 26 centis magas sarkú cipő, zeke, kard rendszalag, kalap) is magára vette. A szigorú napirendhez időmérő eszközre is szükség volt, ezért a zsebórát, illetve a faliórákat az udvari főórás beállította. A műveletsort a közös ima zárta le.

XIV. Lajos megítélése ellentmondásos. Kiterjesztette az ország határait, de uralkodása végére elvesztette európai vezető szerepét, felvirágoztatta a művészeteket, de semmit sem törődött népének jólétével és hozzájárult a királyság későbbi bukásához. Uralmának ragyogása egész Európában irigységet és utánzási vágyat keltett, ő maga az abszolút monarchia jelképévé vált.

1883. augusztus 26-án süllyedt el a tengerben a Krakatau vulkáni sziget. A katasztrófa a világ eddigi legpusztítóbb természeti csapása volt, amely éghajlatváltozást is előidézett.

A Dél-Kelet Ázsiai szigetvilágban, Szumátra és Jáva között található a Krakatau szigetcsoport. Földtanilag az eurázsiai lemez és az indoausztráliai lemez találkozásánál jött létre a Krakatau tűzhányó, ahol a lemezek élesen irányt változtatnak és itt különösen gyenge a földkéreg. 1883-ig a környékbeliek a Krakataut kialudt tűzhányónak tartották, bár három vulkáni kúppal is rendelkezett. Az említett év májusában földrengések, morajlások és gázszivárgások jelezték, hogy a hegy éledni kezd. Állítólag egyes földmozgásokat még a több ezer kilométerre lévő Ausztráliában is éreztek, a hegy által kilövellt hamu hat kilométeres magasságig eljutott, a robbanások hangerejét pedig százhatvan kilométer távolságból is hallani lehetett. Ám a hónap végére Krakatau elcsendesedett.

Július 20-a körül viszont még hevesebb vulkanikus folyamat kezdődött, a környéken horgonyzó hajókat láncokkal kellett biztosítani, nehogy elsodorja őket a hegy által előidézett hullámzás. Augusztus 11-én válságosra fordult a helyzet: a Krakatauból tizenegy helyről tört magasba a hamu és a füst, erősségük folyamatosan növekedett. Augusztus 26-án kezdődött a tényleges kitörés: a megfigyelők huszonhét méteres hamuoszlopot láttak, folyamatos láva özön és tízpercenkénti robbanások kíséretében. A környékbeli hajókra hamueső hullott, tíz centiméter átmérőjű vulkanikus kőzetekkel egyetemben. A földrengések okozta kisebb szökőár Jáva és Szumátra szigeteit sújtotta.

Ami másnap történt, az azóta sem ismétlődött meg a történelem során. Augusztus 27-én négy robbanás rázta meg Krakatau környékét. A vulkán kúpja a sziget egy részével együtt a levegőbe repült, akár negyven kilométerre is hullottak kődarabok. Krakatau szigete 250 méter mély víz alá került. A robbanást tengerrengés követte, harminc-negyven méteres szökőárt előidézve, amely nagyjából negyvenezer embert sodort a vízbe, több települést elmosott a föld színéről. Az árhullámok Dél-Afrika partjainál is megrengették a hajókat és kisebb hullámokat még a La Manche-nál is észleltek.

A hírhedt kitörés a hirosimai atombomba energiájának az ötezerszeresével robbantotta darabjaira a hegyet, huszonöt köbkilométernyi sziklát és hamut lökött ki a vulkánból, és a történelem során feljegyzett legnagyobb hangkitörést produkálta. A robbanás zajára a 3100 km távolságra elhelyezkedő ausztráliai Perthben az emberek felriadtak álmukból, a Rodriguez-szigeten (4800 km) Mauritius közelében a fültanúk azt hitték, puskalövést hallanak, de Bogorban (150 km) is károkat okozott a robbanás, sőt hallották Manílában (2900 km) és Madagaszkáron is (6000 km). A légköri lökéshullám hétszer kerülte meg a Földet, és öt nappal később is érezhető volt.

A Krakatau hamuja 50-80 km magasra röpült. A hamueső nyolcszázezer négyzetkilométert borított be és eloszlott az egész Földön, a légkörben elsötétedést, félhomályt váltva ki. A kitörés után évekig világszerte sötétebb volt az ég és több hónapig a korábbinál látványosabbak voltak a napnyugták. (Kutatók azt is feltételezik, hogy Edward Munch híres kompozíciója, a Sikoly hű képe a Norvégia felett a Krakatau kitörése után látott égnek.) A kitörést követő évben a globális átlaghőmérséklet másfél Celsius fokkal esett. Az időjárás évekig a megszokottól eltérő mintákat mutatott és a hőmérséklet csak 1888-ra tért vissza a korábbi szintekre.

A katasztrófa harminchatezer halálos áldozatot követelt, elpusztított 165 települést és súlyosan megrongált több százat. Sok ezren sérültek meg, főképp a pusztító kitörést követő szökőár következtében, amely végigsöpört az Indiai- és a Csendes-óceánon, hatalmas pusztítást végzett Nyugat-Afrikában, Mexikóban és Latin-Amerikában. A hatóságok 36 417 áldozatot regisztráltak, egyes források szerint azonban a valós szám meghaladhatta a százhúszezret.

A nyelvújító Kazinczy

„Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted, szánts és vess; s hagyjad másnak az áldozatot”- írta Kazinczy Ferenc, aki egész életében igyekezett jobbá tenni a magyar nyelvet.

1759. október 27-én Érsemjénen született Kazinczy Ferenc. Régi nemesi családból származott, édesapja táblabíró volt. Szülei irodalomkedvelő hírében álltak, így nem volt kétséges, hogy iskolába járatják gyermeküket. Kazinczy már kisgyerekként fogékony volt a művészetek irányába és ötévesen írta első levelét. Pár hónapig a debreceni református kollégiumba járt, Késmárkon tanult latinul és németül, tíz évig pedig a sárospataki kollégium diákja volt, ahol autodidakta módon sajátította el az ógörög nyelvet. 1773-tól főiskolára járt retorika szakra, majd ehhez társult a jog, a teológia és a francia.

Az Eperjesen töltött jogi gyakorlatáról így emlékezett: „Szerelmesen s a legtündéribb tájon, melyet képzelhetni, s könyveim birtokában, Eperjesen éltem életem legtündéribb szakát.” Kazinczy a joggyakorlat mellett sokat foglalkozott művészetekkel: táncolni, fuvolázni, festeni tanult és sokat olvasott, különösen a német írókat kedvelte.

1787-ben részt vett a Magyar Museum című folyóirat megindításában, de Batsányi János átírta az előszavát, így szakított a lappal és Orpheus címen saját kiadványt alapított. Súlyosan megbetegedett, már a halálhírét is közölték, ám hirtelen jobban lett és meggyógyult. Ez az időszak további kellemetlenségeket is rejtegetett, ugyanis belekeveredett a Martinovics Ignác-féle összeesküvésbe és börtönbe zárták, majd fél évvel később halálra ítélték, amit végül várfogságra enyhítettek. Budáról Brünnbe, a spielbergi várbörtönbe szállították, onnan Kufsteinbe, majd Munkácsra. 2387 nap fogság után kegyelmet kapott. A Fogságom naplója című művében megörökítette a nedves, föld alatti várbörtönökben átélt élményeit.

Szabadulása után nem maradt más vagyona, mint a bányácskai domb, csekély szőlővel, melyet ő csak Széphalomnak hívott. Miután egy súlyos betegségből felépült, feleségül vette gróf Török Zsófiát, Sophie-t. Anyagi gondokkal küzdött és rákényszerült, hogy könyvtárát eladja a Sárospataki Református Kollégiumnak. Ezután Kazinczy legtöbb idejét a magyar nyelv megújítására és nemesítésére fordította. Leveleiben és dolgozataiban fellépett a népiesség és laposság ellen.

Hatására a nyelvújítás országos üggyé vált. „Újítani a nyelven csak annak szabad, a ki a maga nyelvét nem csak tudja, hanem tanulta is, a ki a régibb és újabb classikusok munkáival ismeretes…” –vallotta. Széphalom az irodalmi élet központjává vált és olyan irodalmi nagyságok, mint Kölcsey Ferenc, Szemere Pál, Berzsenyi Dániel is Kazinczynak mutatták meg először kézirataikat. „Levelek áradnak szét a kis házból az ország minden részébe - a postaköltségeknek jelentős része van a nyomasztó adósságban, amelyet később Kazinczy özvegyére és gyermekeire hagy -, a levelek többnyire nem csak a címzett olvasta, tovább keringenek írók és irodalombarátok között, folyóiratokat pótolnak, irodalmi köztudatot teremtenek, nyelvet újítanak...” (Benedek Marcell)

„Én képzelhetetlenül szegényen élek” – írta Kazinczy. Utolsó éveiben Sátoraljaújhelyen a levéltárban iratok rendezésével foglalkozott. 1830-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagjává vált. Egy évvel később Zemplén megyében kolerajárvány tört ki, melynek Kazinczy is áldozata lett 1831. augusztus 23-án.

Azonkívül, hogy Kazinczy Shakespeare-t és Goethe-t fordított, verseket írt, legnagyobb hagyatéka a levelezésben áll. Szerb Antal szerint Kazinczy „egyike volt a világirodalom legszorgalmasabb levelezőinek. Levelezésben állott mindenkivel, aki hosszú élete alatt valamelyest csak számba jött a szellemi Magyarországon, és levelezett mindenről, ami értelmes téma akkoriban felmerülhetett. A kor belső története szempontjából ezek a levelek megbecsülhetetlenek, és mint alkotások is Kazinczy legjobb művei.”

Radnóti Miklós 1942 májusában kelt levelében így írt: „A szobám falán három ’családi kép’ van, három fényképmásolat. Barabás egyik meglehetősen ismeretlen Arany-festményének másolata, ugyanerről a festményről külön a fej, és Simó Ferenc egy nemrégiben felfedezett festményének egy másolata az öreg Kazinczyról. A Kazinczy-képről csaknem mindegyik ’nem bennfentes’ látogatóm, de Aranyról is sokan megkérdezik: a nagybátyád? vagy a rokonod? Igen, felelem ilyenkor, Arany és Kazinczy. S valóban nagy- vagy dédnagybátyáim ők...”

Trockij igen mozgalmas életet élt, az orosz történelem meghatározó figurája volt, mégis leginkább a huszadik század egyik leghírhedtebb merényletét kapcsolja nevéhez az utókor: pontosan 70 éve gyilkolták meg Trockijt egy jégcsákánnyal.

Lev Davidovics Bronstein 1879. november 7-én született Ukrajnában, a herszoni kormányzóság jelizavetgrádi járásának egy kis falujában, Janovkán. Apja, David Leontyijevics Bronstein jómódú, zsidó származású, de vallását nem gyakorló gazdálkodó volt, bérlő. Két testvére is volt. 1888-ban szülei Odesszába küldték tanulni, ahol egy liberális ellenzéki beállítottságú, nagy műveltségű távoli rokonnál lakott, itt került szoros kapcsolatba a könyvekkel, a kultúrával. A numerus clausus miatt gimnázium helyett a Szt. Pál reáliskolában folytatta tanulmányait. A 7. osztályt már Nyikolajevben végezte, itt került először kapcsolatba forradalmi eszmékkel. Kezdetben a számára radikálisabbnak tűnő narodnyikizmus volt rá hatással, és a marxizmus ellenfelének tekintette magát.

1897-től részt vett a későbbi bolsevik forradalmár a Délorosz Munkásszövetségben. Itteni tevékenységében egyre inkább szociáldemokrata hatás érvényesült. 1898-ban letartóztatták, több évig börtönben ült, majd négy évi kelet-szibériai száműzetésre ítélték, amit1900-ban kezdett meg. A száműzetésben vált marxistává. Egy irkutszki naródnyik újságba kezdett álnéven (Antid Oto) cikkeket írni, már marxista szellemben és ragyogó stílusban, ezeknek híre az emigráns szociáldemokrata vezetőkig is eljutott. Írt az orosz paraszti életről, Hauptmannról, Ibsenről, Nietzschéről, Gorkijról.1902-ben került kezébe az Iszkra néhány példánya, olvasta Lenin Mi a teendő?-jét. Úgy érezte, kinőtte a forradalmi szervezkedés helyi kereteit, és még ebben az évben megszökött száműzetéséből. Hamis útlevelét volt börtönőre, egy bizonyos Trockij nevére állította ki, és ez a név egy életen át elkísérte. Kezdetben az Iszkra oroszországi stábjával került kapcsolatba, majd Lenin sugalmazására külföldre szökött. Kalandos úton jutott el Bécsbe, majd tovább, Zürichbe. 1902 őszén Párizson keresztül Londonba érkezett, ahol találkozott Leninnel és ő felismerte a 23 éves fiatalember nem mindennapi tehetségét, intelligenciáját. Mindezek ellenére Trockij nem rokonszenvezett Lenin centralizáló szervezeti elveivel, elutasította a „hivatásos forradalmárokból” álló élcsapatpárt gondolatát.

Trockij 1905-ben tért haza, és a szentpétervári szovjet elnöke lett. Nemsokára életfogytiglani száműzetést kapott, de ismét megszökött, s előbb Bécsben, majd Spanyolországban és az Egyesült Államokban élt. 1917-ben tért vissza ismét hazájába, tagja lett a bolsevik pártnak, s mint a pétervári szovjet elnöke részt vett a szocialista forradalom előkészítésében. A győzelem után a párt vezető testületének, a központi bizottságnak, a legszűkebb vezető grémiumnak, a politikai bizottságnak tagja volt, hadügyi népbiztosként tevékenykedett, s fontos szerepet játszott a Vörös Hadsereg polgárháborús harcainak vezetésében.

Leninnel 1920-ban ellentétbe keveredett, s a vezér halála után népbiztosi tisztségéből leváltották. Trockij a szocialista építés több fontos kérdésében a hivatalostól eltérő nézeteket vallott, emiatt 1927-ben kizárták a pártból. Száműzték, ezért külföldre távozott. Több országban élt, végül Mexikóban telepedett le, ahol egy spanyol férfi - az újabb kutatások szerint Sztálin megbízásából - 1940. augusztus 21-én Mexikóvárosban meggyilkolta.

1940 májusában szeretőjének, Frida Kahlónak, a híres mexikói festőnőnek a házában követték el ellene az első merényletet. A támadást szerencsésen túlélő Trockij ezután minden lehetséges óvintézkedést megtett biztonsága érdekében. A házból erődítményt építettek: vasajtókat szereltek fel, több ablakot befalaztak, és éjjel-nappal testőrök vigyáztak rá. Ramon Mercader segítséget kért tőle, így jutott be az amúgy gyanakodó volt forradalmárhoz, akit egyetlen, hátulról a fejére mért ütéssel ölt meg – egy jégcsákánnyal. Mercadert elfogták, a gyilkos fegyvert pedig lefoglalták a hatóságok, de annak utóbb nyoma veszett. Viszont 2005-ben meglett a fegyver, amellyel a huszadik század egyik legismertebb gyilkosságát elkövették. A mexikói titkosszolgálat egy volt tisztjének lányától került elő az a bizonyos hegymászóeszköz, amelyen állítólag még látható volt az orosz forradalmár vérének nyoma.

Életének utolsó éveiben Elvis megváltozott. Ahogy az American Heritage magazin írta egyik fellépéséről: „Elvis Presley karcsú, energikus, valahai önmagának groteszk karikatúrája. Iszonyúan elhízott, értelmileg eltompult a gyógyszertárnyi szertől, amit nap mint nap beszed, alig bírta túlélni ezt a rövid kis koncertet”. Az utolsó turné nagyon megviselte Elvist, állítólag amint leszállt a gépe, egyből lefeküdt és a show kezdetére ébresztgetni kellett, ráadásul orvosi tanácsra fűzőt viselt a színpadon.

Az utolsó koncert Indianapolisban volt 1977. június 26-án. „A nagy kérdés, lefogyott vajon? Két évvel ezelőtti itteni legutolsó koncertjén Elvis jócskán túlsúlyos és beteges volt, előadása mondhatni letargikus. Amint az Arénában kihúnytak a fények, érezni lehetett a közönségen átfutó könyörgést: Elvis, nehogy kövér legyél! És akkor megjelent arany-fehér ruhában, fehér csizmában, és olyan energiával töltötte föl a színpadot, hogy mindenki megkönnyebbült. 42 évesen, dereka körül ugyan jelentős úszógumival, de olyan ellenállhatatlan erővel adta elő magát, mint az igazi Elvis fénykorában!” –írta az Indianapolis Star.

Ezután a Király párhetes szabadságra ment a következő turné előtt. 1977. augusztus 16-án memphisi otthonában a hálójához tartozó fürdőben a földön fekve talált rá menyasszonya, Ginger Alden, már a hullamerevség állapotában. Ekkor a Király negyvenkét éves volt és 159 kilogramm. Milliók zarándokoltak el temetésére Memphisbe, még Jimmy Carter elnök is beszédet mondott. Az USA államaiban félárbócra eresztették a lobogókat.

Elvis halálának körülményei máig foglalkoztatják az embereket. Ennek elsősorban az az oka, hogy a boncolási jegyzőkönyvet 1977. októberében zár alá helyezték, és a jelenlegi törvények szerint ötven évig nem bontható fel. Dr. Jerry Fransisco, halottkém még a boncolás ideje alatti sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Elvis halálát szívritmuszavar okozta. Hamarosan kiszivárgott, hogy Elvis holttestében legalább tízféle drogot találtak, amelyek közül néhány keverése akár halálos kombinációt jelenthetett. Elvis azonban már régóta gyógyszereken élt, egyik munkatársa szerint valóságos lábon járó patika volt. Nemcsak pontosan tudta, hogy a tablettáknak milyen hatása lehet, de szervezete szinte immun volt a gyógyszerekkel szemben.

Így megindultak a találgatások. Egyik verzió szerint Elvis öngyilkos akart lenni ezért túladagolta magát. Ennek ellentmond közelgő esküvője és az új turné. Elképzelhetőnek tartják azt is, hogy halálos betegség végzett a Királlyal. A feltételezést cáfolja a teljes körű kivizsgálás, amin Elvis 1977-ben átesett és túlsúlyán kívül semmilyen kóros elváltozást nem találtak szervezetében. Ehhez kapcsolódóan kitalálták, hogy Elvis bulémiában szenvedett, amit szíve nem volt képes elviselni. Az állításnak ellentmond, hogy Elvis hozzászokott a megerőltetéshez, hiszen fiatalkora óta rendszeresen mozgott. Ezek mellett még egy maffia leszámolást is lehetségesnek tartanak a rajongók, mivel egy FBI ügyben koronatanú volt Elvis és halálakor az apja is gyilkosságról beszélt. Ennek ellenére az FBI kizárta ezt a lehetőséget. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Elvis nem halt meg. Rengeteg rajongó bizonygatja, hogy a Király él, amit ezernyi Elvis-észlelés támaszt alá. Állítólag a Királynak elege lett a közszereplésből és új néven új életet kezdett. Sose lehet tudni, mindenesetre annyi bizonyos, hogy a legenda továbbél, hiszen Elvis Presley ma is legalább annyira népszerű, mint saját életében.