2014. május 22., csütörtök

Met Ball 2014

Suki Waterhouse kapcsán már szó esett az idei Met Ballról, amely május 5-én volt. Most összeszedtem a legemlékezetesebb ruhakölteményeket az eseményről.

Akik szépen öltöztek fel - fekete-fehér ruháktól a színesekig

Az est háziasszonyának szerepében nem más, mint Sarah Jessica Parker remekelt. Ehhez mérten választott kellően nagyszabású ruhát is, amely csodálatos.

Charlize Theron biztosan magára vonzott minden tekintetet. A megjelenése tökéletes.

Anna Kendrick ruhájával kellene reklámozni a díjátadók többségét, hogy ez az, amit elegánsnak és alkalomhoz illőnek lehet nevezni.

Margot Robbie összeállítása sok veszélyt rejt magában, sokféle minta egyesítése általában nem nyerő - azonban az ő esetében mégis. Mesterien kombinálta a színeket és formákat.

Rita Ora szandálja mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Extravagáns ez a szerelés, kicsit az ízléstelenség határán mozog, de valamiért az összhatás bejött. Bár a fél kezének bekötözését nem értem. :)

Kylie Minogue babérkoszorúval tarkított fehér ruhája csodásan mutat rajta.

A mindig elegáns Diane Krueger most sem tévesztett, valamiért Szép Heléna idéződik meg ismét ezen a felvételen számomra.

Amy Adams metálos ezüst ruhája amennyire feltűnő, legalább annyira ízléses is. Nagyon tetszik a ruha fazonja.

Blake Lively Cannesban is tündököl, akárcsak itt. Őt nem sápasztja ez a szín és mintha csak rá szabták volna ezt a ruhát.

Taylor Swift babarózsaszínje tényleg nagyon babás külsőt kölcsönöz neki. Mint egy barbie :)

Emma Stone hasvillantós rózsaszínje merész, de stílusos választás.

Marion Cotillard mindig tudja, mitől döglik a légy. Ezúttal is kifinomult francia eleganciával választott - habár maga a cipő nekem nem jön be, de a szettet nem üti, sőt. :)

Cannesban nem teljesen voltam elragadtatva Zoetól, viszont ez a ruha mesésen áll rajta és végre nem olyan fejet vág, mint aki citromba harapott. :)

Fél siker - akiknél nem tudtam eldönteni, hogy szeressem-e avagy sem
 Elsőként itt van Naomi Watts, kapásból két ruhával. Szerintem az after party-s fekete ruhája csodálatos volt, bárcsak ez lett volna az este fő attrakciója. Azonban a hivatalos gálára a lenti ruhát választotta, ami nekem kicsit kusza konstrukciónak tűnik.

Katie Holmes ruhájáról Scarlett O'Hara és Észak és Dél jut eszembe. De valamiért mégsem tetszik, furán fest benne,

Szerintem Rihanna túl sokat villantott a hasából.

Jessica Alba bézs ruhája teljesen átlagos, semmi extra. Pedig épp ez lenne a Met Ball lényege.

Rachel McAdams a színt eltalálta (mi több, zseniálisan áll neki), viszont a ruha fazonja elég fura. Mint egy zsák.

Kate Bosworth ruhájának színvilága esztétikus és szép, azonban a mellrésznél a szabás nem tetszik és Kate még mindig ijesztően sovány.

Szegény Reese Witherspoon melléfaragott egy kicsit ezzel a ruhával. A mellrésznél a fazonja elég érdekes. Meg maga a szín sem tetszik.

Akik nem találták el - még a legnagyobbakkal is megesik, hogy tévednek
Szegény Anne Hathaway teljesen beleolvad a piros szőnyegbe... Pedig maga a ruha szép lenne.

Kirsten Dunst talán űrutazásra készül???

Kristen Stewart szerelése túl sok. Ennyi stílust és motívumot nem bír el egyetlen ruha. (Azonban az új hajszíne jól áll neki).

Lupita Nyong'o azon kevés sztár közé tartozik, aki eddigi pályafutása során még egyetlen egyszer sem tudott normális ruhát felhúzni. De az eddigiek közül talán ez a legborzalmasabb összeállítás.

Emmy Rossum ruhája még szép lenne, de a sminkkel, frizurával és a szemöldökkel valami nagyon nem stimmel.

Nicole Ritchie öltözéke még csak-csak elmegy, de a haja valami agyrém.

 Mindkét kép alapján azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Maggie Gyllenhaalból egy idősödő hippi lett.

Michelle Williamst rettenetesen összenyomja ez a ruha, de a frizurája is előnytelen.

Naomi Campbell ruhája egyrészt túl kivágott, másrészt túl lógós. Fura összhatás.

Cara Delevingne-től valami többet vártam volna. A felső szerintem csapnivalóan rossz választás volt.

A párok és a férfiak
Szerintem a legjobban öltözött pár díját Kim Kardashian és Kanye West nyerte volna el. Kim ruhája nagyon tetszik, imádom ezt a színt és a gálához illően extravagáns, de mégis ízléses a szabása.

Az előzőektől csak egy hajszállal marad le Claire Danes és Hugh Dancy párosa. Claire ruhája lenyűgözően szép, az idei vörös szőnyeges szezonban eddig ez a legcsodálatosabb rózsaszín ruha, amit láttam.

David és Victoria Beckham átlagosan voltak elegánsak. A fekete-fehér párosítás nálunk kicsit unalmas és Victoria vehetett volna fel valami feketét is az összhatás kedvéért.

Johnny Depp úgy néz ki, mintha egy Tim Burton filmből lépett volna elő. Leginkább szerintem nevetségesen fest... :D

Colin Firth sincs teljesen rendben, kicsit zaklatottnak tűnik a felvétel alapján.

Beyonce mintha gyászoló özvegy lenne, akit elkísért egy pincér a temetésre... Inkább no comment. :)

Bradley Cooper hivatalosan itt mutatta meg, hogy 20 kilót felszedett egy filmszerep kedvéért - illetve emiatt még borotválkoznia sem szabad.

Végül a WTF kategória :) - avagy, akiknek megjelenését nem nagyon tudom értelmezni. Porcelánbaba, kék szájú hölgy és valaki, akinek nem nagyon kellene az estélyi ruhákat erőltetnie. :)


2010. szeptember 25., szombat

Szex és New York 2.

Már májusban én is izzítva voltam, hogy megnézzem moziban a Szex és New York 2.-t, de valamilyen különös oknál fogva nem akart összejönni nekem - pedig 2 barátnőmmel 2 különböző helyen és időpontban is fixáltuk a programot, de mindegyik elmaradt - és igazából nem is ütött nagyon szíven ez a dolog, tudtam, hogy nagy siker lévén hamar felkerül a netre is. Nos, két dolgot is rosszul gondoltam: egyrészt normál minőségben, nem mozis magyar szinkronnal még mindig nem lelhető fel (!) - pedig hol van már május - másrészt a nagy siker kifejezés is hagy némi kívánnivalót maga után, mivel nemcsak a kritikusok, hanem a rajongók is lehúzták. Jöjjön most az én véleményem minderről!


Akik nincsenek annyira otthon Szex és New York témában és arra vetemednek, hogy elolvassák eme bejegyzést, nekik előtörténet és korábbi ismeretek gyanánt elmondanám, hogy annak idején a sorozat 6 évadot élt meg zajos sikert aratva, utána pár évvel pedig jött a nagyon várt mozifilm, a történet folytatása, amely már azért megosztotta kicsit a sorozat rajongóit. Miután bejelentették, hogy egy második film is készül a négy barátnő ügyes-bajos dolgait továbbszőve, két lehetőség kínálkozott: vagy nagyobb durranás lesz a történet és visszatérnek az annyira szeretett, tipikus Szex és New Yorkos fordulatok, beszólások, tanulságok illetve fricskák a társadalomnak, mitöbb pikáns, pimasz és provokatív lesz (a TV2-s szlogent megidézve); vagy rosszabb esetben ugyanolyan felemás érzéseket kiváltó és felszínes lesz, netán még borzalmasabb mint az első mozifilm. Sajnos az utolsó variáció következett be, annak is talán a rosszabbik verziója.


A cselekmény valahol ott folytatódik, hogy Carrie immár boldog házasságban él Mr. Biggel (akiről kiderült, hogy Johnnak hívják és itt már csak e néven fut), Charlotte két kisgyerek anyukája, Miranda egyensúlyozik a családanya és a menő ügyvéd szerepe között, Samantha pedig megmaradt Samanthának. Ha készítenének egy harmadik Szex és New York mozifilmet, úgy érzem, ugyanitt kellene felvenni a cselekmény fonalát, ugyanis a kifejezetten hosszú, 140 perces második epizódban a szereplők szempontjából semmi fejlődés vagy változás nem volt tapasztalható. Sajnos. Voltak benne mímelt, nagyon erőltetettnek ható bonyodalomnak szánt események - de egyrészt senkiben nem ébresztett kételyt, hogy mi lesz a vége, másrészt az is érződött rajta, hogy erősen izzadtság szagú és a forgatókönyvíró csak azért írta bele, hogy kitöltse az időt. A végső tanulság a lányok szempontjából a következő: Miranda rájött, hogy milyen fontos a család, Charlotte nem féltékeny a bébiszitterre, Samantha bemutatja, hogy túl lehet élni a változókor gyötrelmeit és továbbra sem kell egy pasi mellett sem lehorgonyozni. Carrie pedig sokkal kiégettebbnek hat a szememben, mint bármikor korábban amikor egyik pasi karjából a másikba vándorolt - tőle ezúttal a jó házassághoz szükséges toleranciáról és amíg rá nem jött a titokra, ennek a határainak feszegetéséről tudhatunk meg pár okos dolgot.


Carrie a filmben kiad egy könyvet a házasságról, ami csúfos bukta lesz - ez is okoz némi feszültséget hősnőnk szánalmas életében. Úgy érzem, mindaz, amit a könyv kritikájaként felrónak szegény Carrie-nek, hogy felszínesen ír, hiányzik a mélység és a tartalom illetve elveszett az a tipikus Carrie Bradshaw-s csípős stílus, nos ez mind tökéletes kritikája magának a filmnek is, nekem is pontosan ugyanez volt a bajom a Szex és New York 2.-vel. Szépek voltak a ruhák, gyönyörű tájakon járt a 4 barátnő, illetve néhány helyzetkomikumnak (meg Samantha hamisítatlan poénjainak) köszönhetően tudom azt mondani, hogy végülis nem unatkoztam a film nézése közben egyszer sem, sőt még gördülékenynek is mondanám a 140 perc ellenére - viszont más értékelhetőt nem igazán tudnék említeni.


A film cselekménye egyetlen pozitívumának Aidan felbukkanását gondoltam - egy ideig legalábbis. Szerintem a régi részekben ő volt a legnormálisabb pasija Carrie-nek, nagyon tetszett ez a karakter, én is elfogadtam volna magamnak - ő tipikusan az a kedves, jóképű, gondoskodó és családcentrikus férfi - ám mindemellett mégsem papucs, sőt néha kifejezetten kakaskodós macsó, akire minden nő vágyik. :) Szóval, nagyon megörültem neki, mikor újra megjelent az események sodrában, viszont az, ahogy eltorzították a jellemét, egyszerűen kiábrándító volt. Annak idején, ugye az volt a szitu, hogy Aidan és Carrie nagy boldogságban éltek, szerelmesek voltak egymásba, asszem még mintha valami eljegyzés is lett volna - aztán Carrie összefeküdt Biggel, amikor meg mindezt bevallotta Aidannek, ő egy szívszorító jelenet közepette közölte vele, hogy ismeri magát annyira, hogy tudja, hogy sosem fogja tudni ezt megbocsátani neki. Így ért véget a nagy románc, aztán a későbbi epizódokból egyszer kiderült, hogy a szakítás óta Aidan megnősült, sőt apa lett.


Most viszont hirtelen, a semmiből előbukkan, a világ másik felén is Carrie-be botlik és ez a Mr. Tökélyt megtestesítő álomférfi mindenféle kertelés nélkül rámászik Carrie-re. Egy kis túlzással a szívem tört össze, hogy ezt csinálták a forgatókönyvírók Aidannel... Persze Carrie-n nem vagyok meglepődve, sőt azért némi poénszintje is van, hogy annak idején Big miatt ment szét a Carrie-Aidan páros, most meg kishíján Aidan okozta a vesztét a Carrie-Big párosnak.


Talán pár szót a színészi alakításokról is mondhatnék, de igazából nem sok kiemelendő dolgot tudnék. Ismerős minden arc, igazából ezt is előnyének mondanám, hogy az összes színészt rá tudták venni, hogy vállaljanak szerepet a filmben és ne kelljen őket új arcokkal helyettesíteni. Mindenki a megszokott színvonalat hozta, szerintem se nem volt jobb, de rosszabb sem a korábbiaknál a színészi teljesítmény tekintetében. Viszont Miley Cyrus, Penélope Cruz és Liza Minnelli mellékszerepe inkább volt erőltetett, mintsem üdítő színfoltja a filmnek.


Mit mondhatnék még? Mivel csinálhatnék kedvet a filmhez, vagy egyáltalán megtegyem-e? Talán úgy lenne a legkorrektebb, ha azt mondanám, hogy a film és a sorozatrajongóinak mégiscsak kötelező alkotás, hiszen láthatjuk hogyan alakul kedvenc barátnőink élete, ledöbbenhetünk, hogy láthatóan ők is öregednek, megcsodálhatjuk a ruháikat, mert azért divat tekintetében még mindig topon van a film, illetve biztosan megmosolygunk 1-2 poént még akkor is, ha összességében kiábrándítónak találjuk ezt a második epizódot. Aki ezelőtt még nem látott egyetlen Szex és New York produkciót sem, neki semmiképpen sem ajánlanám. A többieknek meg annyit mondanék, hogy ez egy erősen egyszer-nézős film, viszont egyszer azért meg lehet nézni mindenképpen, közel sem annyira csapnivaló. :)

;;

Template by:
Free Blog Templates