2009. szeptember 24., csütörtök
Ide jártak a „volt valami összeköttetése” gyerekek. Harmincegynéhányan indultunk, és ha jól emlékszem tizenheten érettségiztünk le... A Martos Flóra történetében enyém a legrosszabb érettségi. Megjelent egy kiadványuk a legekről, és az én csupa kettes érettségim is benne van.
- Apu sokat volt külföldön, és anyu nagyon féltett engem. Én is külön élek a fiamtól, de a magam tapasztalatából tudom, hogy nem az eltöltött idő mennyisége, hanem a minősége a fontos. Nem éltem meg rosszul, ha apu két hónapig külföldön turnézott.
Olyan életet, jólétet biztosított számunkra, szeretetben, nyugalomban, hogy nem volt miért nehezteljek rá. Ebben nőttem fel, és számomra ez volt a normális, hogy elutazik, majd hazajön, és ismét elmegy. Így éltünk egészen 1992-ig, amikor végleg abbahagyta a külföldi turnézást.
Addig fűztek, hogy ugorjak már oda – fogtam magam, és lemásztam a tűzlétrán. Egy óra múlva mentem haza, és apám már az ajtóban várt. Életében először és utoljára, lekevert egy hatalmas pofont. Ő bement, én üldögéltem egy ideig a ház előtt, aztán fogtam magam, és átmentem ahhoz a barátomhoz, akihez kiszöktem. Az ő családja elég nyitott volt.
Azonnal befogadtak, megvacsoráztattak, és ott is aludhattam. Másnap onnan mentem suliba. A szüleimnek eközben fogalma sem volt, hogy hol vagyok, és halálra izgulták magukat. A család egyik legjobb barátja jött értem a suliba, és rábeszélt, hogy menjek haza. A szüleim leültek velem.
Elmondták, hogy döntöttek, majdnem tizennyolc éves vagyok, és innentől kezdve levették rólam a kezüket. Azt csinálok, amit akarok, akkor jövök, amikor akarok. Ezután két hétig alig szóltunk egymáshoz. Végül sokkal jobb lett a kapcsolatom velük, mint addig bármikor. Nem mentem el minden bulira, de ha akartam, ezt is megtehettem volna, és ez nagyon jó érzés volt. Szabadnak és önállónak éreztem magam.
Igyekszünk intelligens emberként kezelni ezt a helyzetet, és mindig a kisfiunk érdekeit nézzük. Nagyon fiatalok voltunk, és tapasztalatlanok. Visszagondolva azonban, nem bántam meg semmit. Főleg azért, mert életem legnagyobb ajándékát kaptam ettől a kapcsolattól. A kisfiamat.
Igyekszem minél több időt tölteni vele. Ha ránk néz valaki, láthatja, hogy nem hétvégi apukaként bánok vele, és ő sem úgy néz rám. Nincs olyan dolog az életemben, amiért ne tudna kárpótolni engem. Régi vágya, hogy dobolhasson. Most a régi együttesem dobosa fogja majd tanítani.
Érdekes, de én is sokat tanulok tőle. Dávid szerettette meg velem a Tankcsapdát. Már koncerten is voltunk együtt. Azelőtt soha nem hallgattam ezt a zenét, és be kellett hoznom a lemaradást. Nem akartam leégni, hogy nem tudom a szöveget…”
Már növendékként 1993-ban, szerepet kapott a Grease című musicalben, amelyet még sokáig játszottak az ország számos színpadán. Pályája elején musicalekben és prózai szerepekben egyaránt láthatta őt a közönség többek között szerepelt az Operettszínház Valahol Európában című darabjában is. Játszott az Operettszínházban, a Tháliában, a József Attila Színházban, a Madách Színházban, a Piccolo Színházban, a Tivoliban és a Miskolci Nemzeti Színházban. Egy évadot Duisburgban töltött, ahol a Nyomorultakban Enjolras szerepét énekelte nagy sikerrel.
Fontosabb szerepei:
2001 – Made in Hungaria, Ricky
2002 – Anna Karenina, Vronszkij
2003 – Az Operaház Fantomja, Fantom, Raoul
2005 – Volt egyszer egy csapat, John
2006 – 56 csepp vér, Mercutio
I can't help falling in love with you
Bújj közel, ne félj!
Nem szerethetsz mást, én is csak téged
Nem szerethetsz mást, én is csak téged
Nem szerethetsz mást, én is csak téged
Nem szerethetsz mást, én is csak téged
Nem szerethetsz mást, én is csak téged…
Címkék: Miller Zoltán, portré, színész
2009. augusztus 22., szombat
5. helyezett – Szabó P. Szilveszter és a rajongói képek
Nos ez egy külön téma, hiszen aki látta már bármilyen darab végén a tapsrendnél Szabó P. művészurat, tudhatja nagyon jól, hogy ő az, aki fapofával csinálja végig a ki- és bevonulásokat. Úgy tűnik, hogy a művészbejárón kimenet is ezt folytatja, mivel összegyűjtöttem pár neten fellelhető rajongók és a rajongás tárgya művészfotót (csak a művészek arcára összpontosítva).
4. helyezett - Az Operettszínház szerelmes párja
Hallottunk már ugye legendás színészbarátságokról, sőt olyanokról is, amikből kicsit több lett . Íme néhány fotó, mely bizonyítja Dolhai Attila és Mészáros Árpád Zsolt túl a barátságon kapcsolatát :D A képek elrendezése, akár Egy szerelem története is lehetne:
Amikor mindketten Mozartot kezdtek játszani, akkor fogták meg először egymás kezét nyilvánosan. Nézzétek csak Attila arcán azt a szeretetteljes mosolyt! Nyilván nem sokáig váratott magára a "Szeretlek!" szó elhangzása.

Fiatalság, bolondság! Itt már nem is tagadják szerelmüket. "Boldog születésnapot, drágám!"-suttogja Árpi imádott párja fülébe.
Két összeillő ember! Ki tudja, lehet hogy Attila kezében a pezsgős pohár már az eljegyzés ünneplésére szolgál?
Hoppá! Attila kibukott, amiért Árpi a transzvesztita showra készült. Így lett vége ennek a fergeteges szerelemnek.
3. helyezett - Az alkoholista Homonnay Zsolt
Nyilván a színészek is emberek és társadalmi problémák akár őket is emészthetik, mint az alkoholizmus.
Nézzétek csak azt a szerelmetes tekintetet, amivel drága Zsoltunk a pezsgős poharat lesi! (gyengébbek kedvéért: balra:))
Itt már meg is kóstolták. Szilveszternek kevésbé jött be, de Zsolt még ízlelgeti. A képet elnézve Zsoltunknak az járhat a fejében: "Ciki lenne elkérni tőle a maradékot? Neki úgy sem ízlik"
Életkép Az Operaház Fantomja premierjéről. "Édesem, támogass hazáig! Te vezetsz"-mondta feleségének. Reméljük Lilla még nem ivott...
Még egy premier fotó. Láthatóan Zsoltunk már azt sem tudja hol van, a copfos Miller Zoli kénytelen szabadkozni kollégája állapota miatt.
2. helyezett - Miller Zoli és az izzadtság folt
Nyilván a színészek is izzadnak a nyári melegben, egy forró estén a színházban vagy ha túlhajtják magukat, esetleg izgulnak. Én azon a véleményen vagyok, ha izzad az ember a színpadon, akkor vagy úgy izzadjon mint a ló, haja ruhája, mindene csöpögjön,(mert az akár még szexi is lehet.) Vagy rejtse el. Miller Zolinak ajánlanám az Axe-ot, reklám alapján tuti még jobban bomlanának utána a csajok, mert ez a folt nagyon nem jön be :D Ki örülne, ha így akarná átölelni???
1. helyezett - Mészáros Árpi a fehér gatyájával
Sajnálom szegény Árpit! Biztosan valami ügyes túl forrón mosott, ezért összement a kedvenc nadrágja. Vagy ő evett túl sok pacal pörköltet és ezért fér bele nehezebben? Mindenesetre gratulálni tudok neki, hogy beleerőltette magát ebbe a láthatóan nem túl kényelmes gatyóba. És remélem nem hajolgatott vagy ült benne, mert az nem egy életbiztosítás a gatyára nézve. :D Reccs!
2009. július 18., szombat
Természetesen másodjára is megnéztem. Ez egy különleges előadás volt minden tekintetben. Ugyanis a szívemhez legközelebb álló darabról van szó és ez a 499. előadás. Ezen a héten a Madách Színházban jubileumi hetet tartottak. Én most szereposztás alapján választottam jegyet, kb. 2 héttel előadás előtt.
2009. július 14., kedd
Ez egy imádnivaló romantikus darab, tele viccesebbnél viccesebb jelenetekkel. Nagyon értékelem a darabbeli szójátékokat. És a színészeket s tökéletesen eltalálták a szerepekre: Miller Zoltán – Balla Eszter és Alföldi Róbert – Oroszlán Szonja párosítással látható napjainkig is. Első ízben Miller Zoltán – Balla Eszter párossal láttam. Aztán annyira tetszett, hogy másodszorra is megtekintettem a bevált szereposztással. Tudniillik, van egy íratlan szabályom a színházazással kapcsolatban: egy darabot maximum kétszer nézek meg. Így nagyon sokáig úgy nézett ki, hogy a legeslegjobb szereposztással láttam ezt a szuper kis darabot.
Néha az ember maga által alkotott szigorú szabályai módosításra szorulnak, ha az élet közbeszól. Vagyis egy kedves barátnő. Történt ugyanis, hogy felhívott egy igen imádnivaló barátosném, hogy szerezett 900 Ft-os (!) jegyet az Édeskettes hármasbanra, amiben Alföldi Robi játszik, és csatlakoznék-e hozzá. Hát, mit tehettem mást, győzött a színház, no meg a kíváncsiság. És minden jól ment, egészen egy héttel a nagy nap előttig, amikor is felkerült a szereposztás a Madách honlapjára. És mit ad isten, hát nem Miller Zoli és Balla Eszter neve csücsült a táblázatban? Nem mintha nem lett volna jó, de most mást akartam, illetve akartunk. Őrült telefonálgatásba kezdtünk, viszont egyetlen embert sem találtunk, aki elment volna helyettünk. Így megszületett a megoldás: kedden Miller – Balla, szerdán este meg Alföldi – Oroszlán.
Két egymás utáni este színházban, ugyanaz a darab, még a helyünk is ugyanaz volt. Csak a színészek voltak mások, méghozzá nagyon is! A keddi Miller-Balla a megszokott színvonalú volt: Zoli hangja imádnivaló, a szerepet mintha ráöntötték volna. Legnagyobb jelenete mikor meghallja rádióban a saját slágerét és elkezd táncolni rá apait anyait beleadva. Hát akkora tapsot kapott utána, hogy simán volt ideje kifújni magát. De még kissé lihegve adta elő utána a következő sztorit: „Van egy visszatérő álmom. Besétálok egy klubba, a karomon Nicole Kidman, Cindy Crawford, Naomi Campbell, Claudia Schiffer és Julia Roberts, a zenekar észrevesz, elkezdik játszani az összes dalomat, a lányok rám néznek, és aléltan suttogják: „Teee, ördög-férfi-isten-állat” – és a végére teljesen felajzottan elcsuklott a hangja. Eszti is nagyon tündéri ebben a szerepben, bár hallottam már lágyabban szóló énekhangot is, mint az övé.



































