Világ és egyéb katasztrófák

A Met Ball a divatvilág legmenőbb rendezvénye: aki számít Hollywoodban, a zeneiparban és a modell szakmában, mind itt van. Idén a tematika szerint punk stílusban kellett megjelennie a sztároknak. Nézzük kinek hogyan sikerült! :) A helyszín a New York Metropolitan Museum. (A Vogue képei következnek)

Amúgy érdekes a témaválasztás, hiszen a punk stílus rendkívül nehezen meghatározható, éppen ez a lényege, hogy lázad minden szabály ellen. Tehát szabad a választás ilyenformán, viszont a köztudatban valami extravagáns dologra asszociálunk. Érdekes megfigyelni a sztárokat, ki hogyan értelmezi. Többen hajaznak a vámpír stílusra - habár az inkább goth, mintsem punk... Na de mindegy. :D

A lazacok és Jemen egy azon mondatban történő említése óriási paradoxonnak hat. Azonban a Lazacfogás Jemenben rávilágít, hogy annyira mégsem, hiszen a lehetetlen is lehetséges. A filmből választ kaphatunk, hogyan függ össze a műlegyes horgászat komoly politikai lépésekkel, láthatunk nem várt hősiességet és lassan bimbózó szerelmet. 

Mire is számítson a néző egy ilyen cím hallatán? A szinopszis alapján romantikus vígjáték, azonban nem a szó szoros értelmében vett vígjátékról van szó. A történet úgy kezdődik, hogy a boldogtalan Fred Jones (Ewan McGregor), a halászat-specialista egy nap különleges, vagy talán inkább nevetséges projekt vezetésére kap felkérést egy bizonyos Harriet Chetwode-Talbottól (Emily Blunt): Jemenben száraz, kiapadt folyómedreiben kell meghonosítania a lazachalászatot. Az ötlet mögött egy jemeni sejk (Amr Waked) áll, aki egyben egy skóciai sportbirodalom tulajdonosa. A sejk abban hisz, hogy ha a pecázást meghonosítja saját országában is, akkor elősegíti a békét és a spirituális felemelkedés a gyilkos indulatok uralta országban.

 

A Lazacfogás Jemenben valójában egy igazán európai film, angol humorral fűszerezve. Az amerikai romantikus vígjátékokra szocializálódott átlagnéző talán unalmasnak és száraznak tarthatja a filmet, hiszen hiányoznak belőle a tipikus klisék és a minél nagyobb poénra gyúró jelenetek. Viszont az európai vígjátékok úgyis meg tudják nevettetni az embert, hogy közben még valamilyen útravalóval is szolgálnak. A Lazacfogás Jemenben tanulságos történet arról, hogy a lehetetlen nem létezik, illetve, hogy a politika az élet minden területét behálózza. Afganisztánról és a háború okozta fájdalmakról is érdekes gondolatokkal gazdagodhatunk és tesszük mindezt úgy, hogy egy csepp vér nem folyik a képernyőn. Zseniális. A szerelmi szál pedig csak hab a tortán, a rendező megkímél minket az amerikai szirupos kapcsolatoktól és valójában egy olyan pár kibontakozását láthatjuk, akikről talán még a néző sem hiszi el, hogy egymásnak valóak lennének – legalábbis egy ideig.

 

A film főszerepére Ewan McGregor igazán találó választásnak tűnik, hiszen a skót színész rendkívül hitelesen passzol a skót tájakhoz. Ewan McGregor számára nemcsak ezért lehet örömjáték Fred Jones szerepe, hanem mostanság dúskál az érzelmileg visszamaradott karakterek megformálásában (Kezdők, 2010), továbbá egyik korábbi kiemelkedő alakítása szintén halakhoz kapcsolható (Nagy hal, 2003). A Lazacfogás Jemenben-ről elmondható, hogy abból a szempontból is tipikusan európai film, hogy még a legkisebb mellékszerepben is meggyőző színészi játékot láthatunk, pedig „csak” egy romantikus vígjátékról beszélünk.

 

A Lazacfogás Jemenben rendezője Lasse Hallström, akinek neve nincs benne az amerikai mainstreamben, pedig eddigi munkái alapján lassan meg kellene jegyeznünk. Korábbi alkotásai közül kiemelendő például a Gilbert Grape (1993), Szóbeszéd (1995), Árvák hercege (1999), Csokoládé (2000), Kikötői hírek (2001), Befejezetlen élet (2005), Casanova (2005), Hacsi – A leghűségesebb barát (2009), Kedves John! (2010).

 

A Lazacfogás Jemenben címe tehát senkit ne ijesszen meg! Egy rendkívül üdítő vígjátékot takar a vicces cím, amely a történet igen tömör kivonatát tartalmazza. Akár úgy is összegezhetnénk a látottakat, hogy ismert színészek láthatóan örömmel játszanak csodálatos és egzotikus tájakon (mint Skócia vagy Jemen), a sztori pedig legalább annyira érdekfeszítő, hogy észre sem vesszük azt a csaknem két órás időtartamot. Kicsit limonádé, kicsit elgondolkodtató, kicsit vicces, kicsit szerelmes, kicsit drámai, kicsit politikai – azonban a „sok kicsi sokra megy” – elv ez esetben is érvényes, a film megtekintése minden korosztálynak ajánlott!