Világ és egyéb katasztrófák

Mint az eggyel korábbi postban olvasható, már ismertem a Veronika meg akar halni filmet, amikor kezembe vettem a könyvet - virtuálisan. Így akaratlanul is hasonlítgatni kezdtem, és sajnálom, hogy nem az írott változattal kezdtem, mert kíváncsi lettem volna rá, hogy vajon a könyvverzióban is kitaláltam volna Veronika betegségével kapcsolatban az igazságot - ami a filmnél bizony sikerült.

Több szembetűnő különbséget találtam a könyvben a filmhez képest: először is, hogy nem az Egyesült Államokban játszódik, hanem Szlovéniában. Nyilván ez annak tudható be, hogy az amerikai közönség - aki a legtöbb pénzt hozza - jobban kajálja a szülőföldjén játszódó történeteket. Aztán Veronikával kapcsolatban is más volt pár dolog: a könyvben búcsúlevelet hagyott, melyben kifejti véleményét egy szoborról és a tudatlan olvasókról akik az öngyilkosságához vezettek, illetve a szanatóriumban is kicsit visszafogottabban viselkedik mint a filmben. De összességében sem a hangulatban, sem a történetben nem éreztem olyan rettentően nagy eltéréseket, ami rontott volna a könyv és film összhangján - a maga műfajában szerintem mindkettő szuper.

Ami a könyvben mégis kicsit más volt - és számomra zavaróbb - azok Coelho szájbarágós életigazságai. Olvasgattam egyéb olvasói véleményeket is és akiknek nem jött be a könyv, azok Coelho stílusát és megfogalmazásait kifogásolták. Ezzel kicsit egyet is értek: engem az zavart, hogy úgy tárja az olvasó elé a főhős tapasztalatait, mintha azok mindenkire érvényes örökigazságok lennének, amiket bizony meg kell fogadnunk, amennyiben valaha boldogok akarunk lenni. Kicsit idegesített, hogy belém akar sulykolni bizonyos dolgokat, amikkel nem értek egyet - vagy hogy egyáltalán meg akarja mondani nekem, hogy szerinte mi lenne a jó számomra. Szóval ez volt az, ami miatt talán a filmet jobban élveztem, mert az egyértelműen Veronikáról szólt, olvasás közben pedig azt éreztem, hogy kicsit nekem is és meg akarja mutatni a helyes utat - amiből én köszönöm, de nem kérek, magamtól is menni fog. :)

Végezetül jöjjön a kedvenc idézetem a könyvből. Aki kedvet érez, hogy ehhez hasonló bölcsességeket olvasson több mint 200 oldalon át, annak ajánlom a könyvet - aki pedig meg akarja tudni, hogy mi történik Veronikával - anélkül hogy saját életünk is górcső alá kerülne a történet közben - annak a filmet ajánlanám inkább.

Szerintem mindenki Coelhot olvas - legalábbis az emberek 70 százaléka minden bizonnyal. Még az a barátnőm, aki a kötelezőket sem olvasta el sosem, a szememre vetette, hogy "mi az hogy nem ismered Az alkimistát?" Ha tömegközlekedésen utazom tuti, hogy észreveszek valakit, akinek Coelho-könyv van a kezében. Ennek ellenére sokáig ellenálltam neki, vagyis úgy mondanám inkább, hogy nem érdekelt. Aztán valahogy rámjött, hogy mégis olvasni kellene legalább egy valamit tőle - "nézzük csak meg a Google-ben miket is írt ez a jóember". Elsőre kiszúrtam ezt a figyelemfelkeltő címet: Veronika meg akar halni. Igen hamar azt is megtudtam, hogy film is van belőle, méghozzá Sarah Michelle Gellar főszereplésével 2009-ből. Így ezzel kezdtem - egy film mégsem vesz el annyit az ember idejéből mint egy könyv, illetve zsákbamacska hogy tetszik-e vagy sem.

Veronika meg akar halni (Veronika Decides to Die - in english) - régen találkoztam ennyire jó címmel. Ki ez a Veronika és miért akar meghalni? Szerintem aki találkozik e címmel, mindenképpen felteszi ezeket a kérdéseket. Már akkor érdekessé vált az egész történet, amikor jóformán semmi mást nem tudtam róla. Szóval nagy reményekkel vágtam neki a filmnek. Ebből megtudtam, hogy Veronika szlovén származású, karrierista lány egyedül a nagyvárosban (asszem New Yorkban), akinek teljesen kiüresedett az élete és úgy érzi a legjobbnak, ha véget vet neki. Ám nem jár sikerrel, inkább félsikerrel: egy eldugott szanatóriumban tér magához, ahol szembesítik, hogy olyan károsodásokat szenvedett a szervezete, hogy pár nap múlva meg fog halni.

Itt, ezen a ponton mondanám el, hogy kezdett gyanússá válni a dolog. Lehet, hogy túl sok Grace Klinikát vagy Vészhelyzetet néztem, de ilyen betegségről még sosem hallottam, amit leírtak Veronikának az orvosok. A film végén pedig teljesen igazoltnak láttam orvosi ismereteimet: Veronika ráeszmél utolsó napjaiban az élet szépségeire és végül kiderül, hogy éppen ez volt a terápia - valójában semmi szervi betegsége sincsen. Veronika élete pedig úgy tűnik, hogy rendbe jött, pontosan ott találta meg a boldogságot, ahol sosem hitte volna, legyőzte sajátmagát, segített másokon és társra lelt. Értelme lett a létezésének.

A legjobban az atmoszférája fogott meg a filmnek. Nem is nagyon lehet ezt itt leírni: inkább nézze meg (vagy olvassa el) mindenki. Különös hangulata volt az egész szanatóriumnak, érdekes embereket ismerhettünk meg úgy igazán és anélkül, hogy pörgősnek lehetne nevezni a cselekményt, hihetetlen feszültség uralta az egész filmet - egyetlen percét sem untam.

Sarah Michelle Gellar engem is meglepett a tinifilmek, a Buffy-sorozat meg a Scooby Doo filmek után, hogy mennyire jól tud játszani. Teljesen átadta magát Veronika szerepének, élvezet volt nézni, hogy mit művel. Olvastam olyan véleményeket a film kapcsán, melyek szerint ő viszi a hátán az egészet - én azért ezt nem állítanám, viszont azt mindenképpen, hogy rendkívül szuggesztív és erőteljes alakítást nyújtott.

Ezek után nem meglepő, hogy kezembe vettem a könyvet (erről a következő bejegyzésben olvashattok). Így utólag azt mondhatom, hogy jó adaptáció, de természetesen akadnak benne különbségek, méghozzá néhány olyan is, ami nekem érthetetlennek bizonyult. De a filmre visszatérve: valahogy magába szippantja a nézőt az egész - elkezdtem nézni és szinte csak úgy tapadtam a képernyőre, mást nem láttam, nem hallottam közben. Nagyon tetszett, érdemes megnézni.