Világ és egyéb katasztrófák

Az előző poszthoz hasonlóan most is egy musical gálás fellépést hoztam. Vágó Zsuzsi énekli az Anasztázia rajzfilm legismertebb dalát, a Volt egy régi decembert. Számomra nagyon kedves ez a dal, imádom, akárhányszor meg tudnám hallgatni. Zsuzsi előadásába némi humor is belekerült, de szerintem nagyon aranyos és szépen énekel amúgy. Nézzétek meg!

Ma találtam rá az alábbi cikkre, amely nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Szerintem mindenképpen érdemes megnézni ezt a darabot, aki látta már, nyugodtan írhat ide véleményt! ;)

Musicalként hódít az Elfújta a szél

Generációk nőttek fel Margaret Mitchell világhírű regényén. Sokan szerettek volna olyan határozottak és kemények lenni, mint Scarlett O'Hara, vagy annyira sármosan cinikusak, mint Rhett Butler. Az Elfújta a szél örökéletű, nem csak a belőle készült film vált milliók kedvencévé, de az azonos című musical-változat - Gérard Presgurvic műve - is elindult világhódító útjára. A zeneszerző neve pedig nem ismeretlen a hazai közönség számára, hiszen a Rómeó és Júlia sikermusical is hozzá köthető. A legendás történetből született előadás, az évad legjobban várt musicalje, egyedülálló látványvilággal, sztárszereposztásban, december 13-tól látható a Budapesti Operettszínházban.

A szép Scarlett O'Hara viharos szerelmeiről és örök szenvedélyeiről szóló történetét Margaret Mitchell az Egyesült Államok legvéresebb polgárháborújának környezetébe ágyazta 1936-ban és ezzel berobbant a világirodalomba. Az ebből három évvel később készült mozi pedig a filmtörténelembe, tíz Oscar-díjával, és ami talán ennél is fontosabb, olvasók-nézők százmilliói szeretik mindkettőt. 

Louanda Bird-Nádasi Veronika-Vágó Zsuzsi-Asiama Evelyn (Fotók: Éder Vera)

Gérard Presgurvic francia zeneszerző évtizedekkel később gondolt egy merészet és megzenésítette az elmúlt évszázad egyik legnagyobb sikertörténetét. Tíz évvel ezelőtti párizsi bemutatója után most szabad kezet kaptak a magyar alkotók, így Kerényi Miklós Gábor és Somogyi Szilárd tollából megszületett az Elfújta a szél hazai verziója, mely a Szegedi Szabadtéri Játékokon való bemutatkozás után beköltözött a Nagymező utcai teátrumba. Az Operettszínház idei, Világsikerek útján évadának egyik legjobban várt szuperprodukciója látványos csatajelenetekkel, élő állatokkal és persze a színház legnagyobb sztárjaival a színpadon, Duda Éva koreográfiájával decembertől már a kőszínházban is látható. Az Elfújta a szél című előadás ezzel pedig jól illeszkedik az Operettszínház azon missziójába, hogy irodalmi alkotásokból, történelemmel is foglalkozó új darabokat mutasson be.

Belle Watling: Janza Kata

"Nagyon mély és emberi, magánéleti válságpillanatok keverednek benne egy össztársadalmi méretű háborús konfliktussal... Igazi zenés színház színpadára való téma, még akkor is, ha nem csak szórakoztató, de mindenképpen a szinte szélsőséges érzelmi kitörésekről, valódi "határszituációkról" mesél ez a darab. Zenéjét Gérard Presgurvic, a Rómeó és Júlia szerzője írta, és a könyv szerteágazó története alapján formáltuk azzá a zenés változattá, ami, úgy gondoljuk, közönségünk sokféle rétegét megérintheti. Nem titok színházunk alapvető szándéka, hogy értékalapú műveket mutasson be, nagy formátumú klasszikus operetteket, szívünkhöz közel álló budapesti zenés játékokat, valamint komoly irodalmi alkotások alapján, a történelemmel is foglalkozó, katartikus erejű új magyar - esetleg külföldi - musicaleket. Úgy vélem, az Elfújta a szél igen fontos és szép bemutató ezen a palettán" - vallja az előadásról Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház direktora.

Rhett Butler: Szabó P. Szilveszter

"Úgy érzem, az új helyszín és a rengeteg dramaturgiai változás mellett, a darab teljesen összeállt. Gyakorlatilag a nyári produkcióhoz képest az Operettszínház színpadán egy új előadást láthatnak a nézők - meséli Somogyi Szilárd rendező. - Mindent újra kellett kalibrálni, egy sokkal összefogottabb, érettebb történet bontakozik ki, mint Szegeden. Megvolt a váz - a zene - de köré kellett építeni egy új világot. Úgy gondolom, hogy egy ilyen nagy volumenű zenés darabot fejleszteni kell, és mi ezt tettük. A darab magyar verziója több változáson ment át, hiszen a szerzőktől valóban felhatalmazást kaptunk arra, hogy saját felfogásban állítsuk színpadra a musicalt. Ezeket a változtatásokat azonban újra engedélyeztetni kellett a Margaret Mitchell Alapítvánnyal. A tárgyalások eredményeként egy egyedi megállapodás született az alapítvány, a francia és a magyar produkció között."

Serbán Attila és Bíró Eszter

Miután a Margaret Mitchell Alapítványnál elolvasták a musical Magyarországról javasolt változatát, azt a kikötést tették, hogy színes bőrű színészek játsszák a darabban szereplő afro-amerikai karaktereket. Magyarországon igen nehéz magyarul jól beszélő, jól éneklő, színészi kvalitásokkal rendelkező színes bőrű művészeket találni, de sikerült.

Szerényi László és Gubik Petra

"Annak ellenére, hogy a casting végül sikeres volt, be kellett látnunk, hogy az a színes bőrű, kiforrott színész generáció, amely képes maradéktalanul teljesíteni ezeket a zenés-színházi feladatokat, még nem nőtt fel Magyarországon. Mindez arra késztetett minket, hogy alaposan átgondoljuk a darab koncepcióját a nyári előadáshoz képest. Így született egy nagyon izgalmas, egyszerre testvér- és szerelmi harcot és egyben a világgal való küzdelmet bemutató darab, ami jól érzékelteti, hogyan sodorta el az amerikai polgárháború örökre a régi világot. Többek közt ezt szeretem a munkámban: ha akadályok gördülnek elénk, akkor egyfajta kreativitást igényel a megoldásuk - ez egy ilyen típusú feladat volt" - mondta el Somogyi Szilárd.

Nádasi Veronika-Kocsis Dénes-Gömöri András Máté

"Az biztos, hogy nem a francia előadás mintájára készül. A miénkben több a próza, így érthetőbb a történet, mint az eredeti musicalben és természetesen a filmre sem hasonlít "megszólalásig", hiszen egy négy órás mozi helyett kétszer egyórás színházi előadást kapnak a nézők. Nagy sakkjátszma, mit hagysz ki és mit tartasz meg… A regény vonalát azonban hűen követi a darab, aminek színre vitele azért is nagy kihívás a számomra, mert örök érvényű emberi viszonyokat, kapcsolatokat kell megjeleníteni, amikben a hétköznapi ember is felismerheti önmagát, hisz mindannyian átéltünk, átélünk hatalmas érzelmi kitöréseket, szerelmeket. Azt gondolom, hogy Scarlett az Elfújta a szél filmváltozatában nem egy szerethető figura, sokszor nem tudok "vele menni", nem tudom megsajnálni, mint néző. Remélem, hogy az én két főszereplőmmel, Gubik Petrával és Vágó Zsuzsival együtt lehet majd érezni" - így Somogyi Szilárd.

Vágó Zsuzsi-Veréb Tamás-Simon Panna

Az Elfújta a szél főszereplőit többfordulós castingon választották ki, több mint ötszáz jelentkező közül. A rendező és alkotótársai három musicalszínész-generációt "hoztak" össze Scarlett O'Hara történetének megelevenítéséhez: a "régi nagyok", a középgeneráció sztárjai és reményteljes ifjú tehetségek állnak egy színpadon az új Presgurvic-darabban.

Gubik Petra - Scarlett O'Haraként

Nos, erről a Világ és egyéb katasztrófák blognak is van véleménye :)

Baleset történt az Operettszínházban március 25-én. A premier után egy héttel a Rebecca első jelenete után a főszerepet játszó Vágó Zsuzsi nekiütközött egy kilengő díszletnek és betört a feje. A függöny legördült, hangosbemondón kértek türelmet a nézőktől, majd a darab rendezője, aztán a színházigazgató is megjelent: kiderült, hogy Vágó Zsuzsi járt szerencsétlenül, de nagyon elszánt és szeretné folytatni az előadást, csak ellátja az orvos, ami eltart egy ideig. A baleset után azonnal riasztották Szinetár Dórát - a másik szereposztás Én-jét - aki hamar megérkezett a színházba, de nem volt rá szükség: Zsuzsi fél órával az ütközés után bekötött fejjel a színpadon állt és végigjátszotta a darabot. Az előadás után a zenés meghajlásnál minden szereplő és a karmester egy szál fehér rózsával a kezében jött ki, megköszönni a nap hősének a megmentett Rebeccát. Zsuzsi nagyon meghatódott, ráhajtotta a fejét Mrs. Danvers, azaz Janza Kata vállára, Szabó P. Szilveszter pedig elkezdte tapsolni Zsuzsit, majd minden szereplő csatlakozott hozzá, mindenki őt ünnepelte. Vágó Zsuzsit az előadás után kórházba szállították, két hét kényszerpihenőre ítélték, de április 10-én már újra Manderley-ben lesz, remélhetően nyoma sem lesz sérülésének. És abban is bízhatunk, hogy a díszletek sem akarnak mostanában közelebbről megismerkedni vele.

Személyesen nem voltam tanúja az esetnek, csak a többiek beszámolója alapján gyűjtöttem össze a lényeget. Szerintem mindenki rendkívül hálás lehetett Zsuzsinak, hogy megmentette az előadást: nem kell visszaváltani a jegyeket, másik időpontot keresni vagy összezavarni a nézőket az egy darab belül alakot váltó 'Én'-ekkel. Másrészt egy színész azért nem tud kibújni a bőréből: neki is fontos, hogy megmutassa magát, befejezze azt, amit elkezdett. Nyilván erősködhetett volna Zsuzsi, ha az orvos úgy ítéli meg, hogy azonnal vigyék kórházba, de ő vállalta, hogy bekötött fejjel is végigjátssza a darabot, pedig nem feltétlenül lett volna rá szüksége. Mint korábban megírtam, elég összetett és nehéz szerepet játszik mind színészileg és zeneileg, rendkívül nagy koncentrációs képességre volt szüksége, hogy egy ilyen baleset után visszazökkenjen. És ahogy hallom, hozta a formáját, bravúrosan vette az akadályokat.

Egy ilyen döntés meghozására tiszta fejre és kiváló önismeretre van szükség - úgy látszik, Zsuzsi ebben is jó. Nagy felelősség van ilyenkor a színészen, főleg ha főszerepet játszik, hiszen a darab sikere nagyban tőle függ. Ezért nem kockáztatta meg senki felette álló, hogy meghozza a döntést helyette, hiszen leginkább az ember maga tudja, hogy hol vannak a határai, mennyire képes, mennyit bír el. Nyilván volt ebben egy kis gőgösség Zsuzsi részéről, hogy 'csak azért is befejezem', mivel ha az előadás után kórházba kellett mennie, akár a baleset után közvetlenül is megtehette volna, hogy biztosra menjen. Különösen veszélyesek ezek a fejsérülések és ahogy hallom, ő elég csúnyán beüthette a kobakját, nagyon vérzett. Ám ha az orvos is engedte neki, akkor nyilván nem lehetett akkora a baj és csak a biztonság kedvéért kellett kórházba mennie.

Viszont így ő lett a nap hőse, e módon is sikerült legyőznie Rebeccát. A sors érdekes fintora, hogy éppen egy ilyen sötét hangulatú, rejtélyekben bővelkedő, halott személy által áthatott légkörű előadáson történt mindez, ráadásul a legszerencsétlenebb karaktert játszó színésznővel, akit jóformán még az ág is húz Manderley-ben. Az pedig nagyon megható, ahogy a kollégák egy emberként izgultak Zsuzsiért és ennyire megbecsülték hősiességét. Mindenképpen jár neki a taps az estéért, nem is akármekkora.

Régóta készültem erre az estére. Egyrészt, mert ez volt életem első színházi premiere, másrészt kíváncsi voltam, milyen is a Rebecca magyar verziója. Számos előismerettel rendelkeztem: olvastam a könyvet, láttam a filmet és a musical angol demoját is meghallgattam jó párszor, német nyelven pedig hébe-hóba. A Broadway Fesztiválos ízelítő után már csak a végleges magyar szöveg és a legkedvesebb színészeim hiányoztak ahhoz, hogy teljes legyen számomra is a Rebecca-mítosz.

Kapunyitáskor az elsők között sétáltam fel az emeletre, még mindig bámulatba ejt milyen szép az Operettszínház. Hihetetlenül különleges élményben volt részem: kevesen voltak még fent, szinte némaság uralkodott a folyosón és kihallatszott bentről, ahogy beénekeltek a színpadon. Ez kellően megadta a hangulatot az estéhez.
Daphne Du Maurier regényének bemutatásakor már ejtettem pár szót a történetről - ezt nem szeretném elismételni, akit érdekelnek ezek a gondolatok ide kattintva elolvashatja. Tehát, március 19-én este, a hivatalos bemutatón a névtelen főhős hölgyet Vágó Zsuzsi játszotta, Maximot Szabó P. Szilveszter, a démoni házvezetőnőt Janza Kata, a bohókás sógornőt Nádasi Veronika, a "kedves" Jack Fawellt Bálint Ádám és az amerikai asszonyságot Náray Erika.

Manderley. Sokat hallottam ezt a nevet - ennél többször talán csak a regényben láttam leírva. Úgy képzeltem el, mint egy álombeli kastélyt, a maga rejtelmeivel és titokzatos légkörével. Ehhez leginkább egy olyan nő járul hozzá, akinek nevét legalább annyiszor halljuk mint a házét, ha nem többször: Rebecca de Winter. A nő, akiről beszélnek, de a színlapon hiába keresnénk nevét, hiszen egyszer sem jelenik meg - már halott. A történetbe ott kapcsolódik be a néző, amikor úgy tűnik: Rebecca a síron túlról is kísért és rendesen felkavarja főhőseink amúgy sem egyszerű életét. Borongós, ködös Anglia, sötét titkok - e világtól távol áll az érzelgősség, akárcsak az abszolút happy end.

Vágó Zsuzsi - az általa megformált névtelen ("Én") karakter az alfa és az omega, vele kezdünk és fejezzük be a darabot, tulajdonképpen minden eseményt az ő szemével látunk. Egy fiatal, árva lányról van szó, aki egy amerikai dáma társalkodónője. Monte Carloban pihennek éppen, amikor beköszönt a szerelem az életébe. A könyvben rendkívül szívmelengetőre sikerült "Én" és Maxim összeismerkedésének és kapcsolatuk elmélyülésének (no meg a leánykérésnek) leírása - a musical verzió sem okoz csalódást e téren. Amikor egy hirtelen hazaút miatt úgy érzi a lány, hogy többé nem látja szerelmét egy csodaszép szólót énekel. Sose voltam az a színházban sírós típus, de meg kell vallanom - e jelenetben, ami talán a kezdés után fél órával se volt - fojtogatott a sírás. Vágó Zsuzsi gyönyörűen énekelt, a hangja tökéletesen illett e szerephez, mintha rá öntötték volna. Nem tudom miért, de nem kedveltem korábban Zsuzsit, pedig szinte minden nagyobb szerepében láttam már. Ezen az estén viszont a negatív előítéleteim ellenére is azt kell mondanom, hogy ha akarnék se találnék kifogásolnivalót - bravúros volt a játéka, az ének pedig lenyűgöző. "Én" szerepe teljesen az övé volt, se nem kevés, se nem sok - egyszerűen tökéletes volt.

Szabó P. Szilveszter, azaz Maxim de Winter. Ahogy egyre előrébb haladtam a könyvvel, egyre inkább az volt a meggyőződésem, hogy ezt a karaktert neki találták ki, mondhatni rutinmunka számára. Maxim zárkózott, tépelődős figura, egy igazi, titokzatos angol gentleman, akinél azért nagy ritkán el tud szakadni az a bizonyos cérna. Szilveszter igen gyakran játszik efféle karaktereket, gondoljunk csak Tybaltra, a Szörnyetegre, a Halálra, Jonelre vagy Colloredora. Olyan szempontból nem okozott meglepetést, hogy biztos voltam benne: ő lesz az, aki nem fog hibázni és tökéletes lesz minden, ami vele kapcsolatos. Így is lett: egyszer megmosolyogtat és én is hozzámennék feleségül, akármilyen sután is kérne meg, másszor meg rettegek tőle, amikor ordít mérgében. Írtam már a Broadway-es Jégmosolyról, hogy milyen hatást gyakorolt rám: nos, a Rebeccában legalább kétszer annyi ideig tart a dal, így még jobban bele tud mélyedni Szilveszter és rengeteg érzelmet tud átadni - számomra az a darab tetőpontja, utána már csak a végkifejlet jön.

Janza Kata - Mrs. Danvers. Legjobban erre a karakterre voltam kíváncsi, mennyire lesz félelmetes. Azt kell mondanom, hogy rettentően az volt, szegény "Én"-t nagyon megkínozta. Imádtam minden jelenetét amikor színre lépett, a kedvencem a nem Rebeccás szólója - olyan érzésem volt, mintha szellemidézés történne. Janza Kata nagyon jó színésznő, ez nem titok, nem is vitatom. Viszont az este folyamán ő volt az egyetlen a szereplők közül, akinek a hangjával nem voltam megelégedve. Nem hinném, hogy csak a hangosításra, esetleg egy lappangó betegségre lehetne fogni, mert már a mélyebb torokhangok sem voltak olyan erőteljesek mint kellett volna, a magasak meg még annyira sem. Amennyire találónak tűnt Vágó Zsuzsinak meg Nádasi Veronikának a hangfekvés, Katának annyira nem - egyszerűen gyengébbnek látszott a két említett kolleginájához képest.

Nádasi Veronika formálta meg Maxim nővérét. Nagyon szeretem a hangját, sajnáltam, hogy keveset hallottam az este, mivel Beatrice nem sok vizet zavar a darabban és kevés jelenetben tűnik fel. Viszont az este folyamán több duetett is hallhattunk, volt mindenféle szerelmi meg ellenségeskedős stb., de nekem legjobban Vera és Zsuzsi duettje tetszett. Csodaszépen szól együtt a hangjuk és a duettben abszolút méltó partnerei voltak egymásnak. Az jutott eszembe, hogy amit ők ketten produkáltak abban a pár percben, az a musical-éneklés magasiskolája.

Bálint Ádámot szeretem, az Operettszínház színészei közül őt ismerem legrégebb óta. Hihetetlen milyen fejlődésen ment át az elmúlt pár évben - mennyit változott a Megasztár óta. Jack Fawell egy velejéig romlott karakter, mások zsarolásából tartja fent magát, mivel egyedül a gyanús dolgok kiszagolásához van tehetsége - és okoz pár kellemetlen pillanatot főhőseinknek. Ádámot nem láttam még negatív szerepben, nem hallottam ennyire indulatosan kiabálni, de minden elfogultság nélkül is megállapítható, hogy kis szerepe ellenére rendesen kidolgozott alakítást láthatunk - nem lehet rá rosszat mondani, felelőssége teljes tudatában, rutinosan mozgott a színpadon, hiszen kulcsfigurát játszik. És még azt is megjegyezném, hogy nekem kicsit mélyebbnek tűnt a hangja, mint ahogy emlékeztem, vagy másképp képzi a hangokat, mint korábban - mindenesetre tetszik ez a változás.

Náray Erika - I am american woman: ennyivel is el tudnám intézni a jellemzését. A darab elején inkább idegesítőnek, mint viccesnek találtam ezt a minden lébe kanál nőszemélyt, aki alkalmazta "Én"-t. Viszont a Manderley bálon már nagyon élveztem a nagy szólóját, annak ellenére, hogy stílusát tekintve kilógott a sorból. De igazság szerint ez a nő is ugyanúgy kilógott a társaságból, úgyhogy nyilván ez lehetett a koncepció.

A Rebecca a Mozart! és az Elisabeth alkotóitól származik. Szerintem utóbbi kettőben lehet közös vonásokat találni, ám a Rebecca kilóg ebből a sorból. Amíg az előzőek teljesen kidolgozottak, zeneileg átgondoltak, addig a Rebecca kicsit összecsapottabbnak tűnik. Természetesen egyszerűbb a történet a regénynél - bizonyos dolgok kevésbé kifejtettek, mások viszont értelmetlenül hangsúlyozottabbak. Például én Beatrice-t úgy kihagytam volna a musicalből, ahogy van, mivel nem több, mint időhúzás a jelenléte. És akármennyire jó volt az I am american woman, eredendően meg sem hívták ezt a pletykás nőszemélyt Manderley-be - úgy tűnik, hogy a szerepet játszó színésznőknek akartak adni legalább egy saját, ütős slágert a szerzők. Aztán Mrs. Danvers Rebecca dalával sem voltam teljesen megelégedve: nekem kicsit sok volt, hogy háromszor is ugyanaz visszatért.
Viszont az jutott eszembe, hogy mégiscsak jól vannak megírva ezek a Rebecca-dalok, sőt, több mint jól, kifejezetten nehezek. Lehet, hogy én voltam túl régen színházban, de úgy éreztem, hogy ez a darab hemzseg az olyan számoktól, ahol a színészeknek mindent ki kell adniuk, ami beléjük szorult, saját korlátaikkal kell játszaniuk. És ha már ezért kapják a fizetésük, akkor igenis énekeljenek ki mindent, ami kikívánkozik - én rajongok az ilyen "torokgyilkos", kiabálos musicalbetétekért. :)

Sokat lehetett arról hallani, hogy mennyire lenyűgöző díszlet lesz. Nos, szerintem a színház nívójának megfelelő díszletről beszélhetünk - ehhez képest mondom, hogy nem volt rendkívüli. Tetszett a nagy lépcső meg Max dolgozó szobája. Viszont Beatrice szólójánál az az óriási családi kép egyszerűen borzalmas volt. Meg a tenger és a felhők ábrázolása sem tetszett annyira. Nyilván színpadon nem lehet ezt másképp megoldani... Ami viszont nagyon bejött, az a Manderley-ház égése. Emeletről láttam, hogy terjed át a füst a nézőtérre és ér fel végül hozzánk. Rendkívüli látvány volt.

Nagyjából így zajlott az első premierem. Nem messze ült tőlem a nézőtéren az egyenes hajú Vágó Bernadett, a csodaszép kék ingben feszítő Muhari Tomi és Szabó Dávid társaságában, de ahogy hallom, a földszinten is lett volna kivel összefutni...
A történetben nagy meglepetés nem ért - megvolt az már a könyv elolvasásakor. Viszont az este folyamán a színészek játéka teljesen lenyűgözött. Emellett a dallamok is tetszettek - abszolút pozitív az összhatás. Írtam ugye pár negatívumot is, de ez talán szőrszálhasogatás és nem von le a darab értékéből. Izgalmas, fordulatos, lenyűgöző. Szívesen visszatérnék máskor is Manderley-be, megnézném a másik szereposztást is.
Ami pedig az első premierem fényét emelte, az Lévay Sylvester (a darab egyik megálmodója) egyetlen mondata a nézőkhöz: "Önök a mi életünk." Kerényi Miklós Gábor sok mindent összehordott a gazdasági válságtól a nagyszerű társulatig a tökéletes csapatmunkán át sok dologról hallhattunk tőle kicsit se füle, se farka beszédet - ám fel sem ért Lévaynak azzal az egyetlen mondatával.

"Századik alkalommal került színre a Szabó Magda regényéből készült musical január 24-én este a Thália Színházban." - olvasható az Operettszínház honlapján. Már nekem is volt szerencsém látni a darabot egyszer, amiről korábban beszámoltam (itt). Mai fejjel talán az eredeti élményhez képest is kellemesebb emlékként maradt meg az előadás, úgyhogy én is gratulálnék a 100. alkalomhoz, sok hasonló jubileumot kívánok a darabnak és néhány képet betennék illusztrációnak. :)

A szereplők





Két Gina és egy Abigél

Gina és Kis Mari is szereti Kalmár tanár urat, illetve fordítva


Kuncz Feri (sérült ujjával) Horn Micit öleli


A pezsgőző Ginák jókedvre derítik a katonát és a tanár urat egyaránt


Torma Piroska, Gina, Kuncz Feri, Zsuzsanna, másik Gina, másik Zsuzsanna
Ki pezsgővel, ki narancslével, de a lényeg: kocc :)

Szilveszterkor az Operettszínház gondolt azokra is, akik nem vágynak rá vagy nem tehetik meg, hogy a színházban köszöntsék az újévet, hanem otthon, családi körben, a televízió előtt. Nos, én ha nem is a közvetítés időpontjában, de másnap megnéztem a műsort, hiszen mindig is szerettem az ilyen gálákat, legjobb dalokból történő válogatást. Kicsit csalódott is voltam, másrészt némely részével nagyon elégedett. Nézzük csak bővebben!

Íme a hangoló videó:
Broadway Szilveszter Bevezető

Tulajdonképpen e műsor két nagy részre oszlott: az éjfél előtti másfél órára és az éjfél utáni csaknem két órára. Már azzal is probléma volt, hogy meddig tart a műsor, mert a TVR-Hét szerint fél órával korábban véget ért, mint a valóságban és így is, hogy + 20 percet rátettem a dvd-felvevőmre, a legvége pont lemaradt. De végülis ezért van az MTV videótár, nem? :)

Szóval az első nagyobb egységben kb. negyedórás musical és operett blokkok váltogatták egymást. Leginkább azt vártam volna, hogy a színház népszerű darabjainak népszerű slágereit halljam újra, ám közel sem így történt. Például emlékeim szerint az Elisabethből, Abigélből, Oltári srácokból, Tavaszébredésből semmi nem volt, viszont a már nem repetoáron lévő Rudolfot elővették, illetve a My fair lady-t, sőt Szabó P. Szilveszter is készült egy meglepetéssel, ami igaz, hogy tökéletesen illett hozzá és az akutális dátumhoz, viszont szerintem a musical vagy operett gálához és színpadhoz abszolút nem. Másrészt pedig a dalok között hallható rövid interjúk döntő többsége reklám értékkel bírt, mivel minden érintett a Rebeccáról beszélt, de véletlenül sem láthattunk vagy hallhattunk belőle részletet.

Íme néhány megtekinthető videó:

Az éjfél előtti rész operett egyvelege is igen változatosnak tűnt. Egyrészt a nemsokára bemutatandó Madame Pompadourból és A víg özvegyből kaphattunk egy kis ízletőt. Aztán Zerkovitz Béla legnagyobb slágereinek egy saját blokkot szántak, bár talán éppen a legnépszerűbb darab legnagyszerűbb dala maradt ki (Csókos asszony muzsikus lelkeire gondolok itt). Továbbá láthattunk egy Bajadér blokkot, illetve a Menyasszonytánc klezmermusical is idekeveredett. Nem tudom, hogy időben hogyan jött ki, de az volt az érzésem, hogy az operett éjfél előtt több időt tett ki, mint a musicales zenék.

Ezekből is gyűjtöttem egy csokorra való videót:
Bordás Barbara, Fischl Mónika, Geszthy Veronika, Kalocsai Zsuzsa, Lukács Anita, Oszvald Marika, Cselóczki Tamás, Homonnay Zsolt, Peller Károly, Szabó Dávid, Vadász Dániel, Vadász Zsolt: A víg özvegy és Madame Pompadour részletek
Bordás Barbara, Fischl Mónika, Geszthy Veronika, Kalocsai Zsuzsa, Lukács Anita, Oszvald Marika, Cselóczki Tamás, Homonnay Zsolt, Peller Károly, Szabó Dávid, Vadász Dániel, Vadász Zsolt: Hogy a nőkkel, hogy kell bánni (A víg özvegy)
Miklósa Erika, Dolhai Attila: Szerelmi duett (Bajadér)
Miklósa Erika, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Csere László, Dolhai Attila, Kerényi Miklós Máté: Shimmy (Bajadér)
Lehoczky Zsuzsa, Dolhai Attila, Felföldi Anikó, Bereczki Zoltán, Kovács Zsuzsa, Mészáros Árpád Zsolt: részlet a Maya című operettből

Aztán eljött az éjfél. Az eddig nagyjából korrekt, bár némi hiányt (legalábbis a repetoár darabokat tekintve) magával hordozó válogatást felváltotta a magyar nóta, amit végképp nem értek, hogyan került ide.

Erről is találtam két videót illusztráció gyanánt:
Mulatós - Szendy Szilvi
Mulatós - Janza Kata

"negyed óra alatt kiderült, az Operett társulatába nem a szokott módon, tehetség, mozgás, hang alapján válogatják a tagokat. Azon lehetett csupán vitatkozni, hogy ki is a legborzalmasabb: a férfiak közül a meglehetősen hamisan és nagyon jelentéktelen hangon éneklő Peller Károly, az ijesztő Szerényi László vagy a folyton izgágáskodó Kerényi Miklós Máté. A hölgyeknél Janza Kata igyekezett a legközönségesebb közreműködő címet elnyerni, és mindehhez még valami agg, ódivatúan lötyögő vibratóval énekel, persze mélységesen méy érzéssel. Még további két botrányos hangú, a mulatást tántorgással összetévesztő hölgy hívta föl magára a figyelmet: Szendy Szilvi és Peller Anna. az utóbbi produkcióját emelte a direktor úr mellékszereplése, aki azt akarta eljátszani, hogy "micsoda nő, eldobom az agyamat", de az agya helyett a mikrofonját dobta el, így aztán további örjöngés helyett szerelgetnie kellett a zakója hajtókáját..." - állítólag e szavakkal kommentálta Fáy Miklós az Operettszínház szilveszteri műsorát, legalábbis annak mulatós részét, hiszen csak erre irányult a kritika. Őszintén szólva én nem fogalmaznék ennyire szókimondóan, meg kicsit másképp is gondolom: magával azzal a ténnyel volt bajom, hogy mi a fenét keres a magyar nóta az Operettszínház kapuin belül. Az már más tészta, hogy a színészeknek megmondták, hogy ezt kell énekelni, így kell viselkedni, aztán mindenki megpróbálta kihozni magából a legjobbat - kinek így, kinek úgy sikerült, de tulajdonképpen se az operetteseknek, se a musicaleseknek nem zsánere a nótázás.

Miután szerencsésen vége szakadt a legalább félórás nóta blokknak, jött egy Szentivánéji álom egyveleg. Dolhai Attila felvezetője (Majd én megmutatom) nagyon jó ráhangolódás volt a worldmusicalre és magam is elgondolkoztam, hogy lehet, hogy itt lenne az ideje megnézni végre a darabot.

Íme néhány részlet a blokkból:
Csengeri Ottília, Janza Kata, Vágó Bernadett, Dolhai Attila, Vörös Edit, Bálint Ádám, Németh Attila, Sánta László, Szabó P. Szilveszter: Minden szólam együtt szól(Boleró)
Csengeri Ottília, Németh Attila, Pálfalvy Attila, Petridisz Hrisztosz: Ünnep lesz itt, emberavató
Csengeri Ottília, Vágó Bernadett, Dolhai Attila, Vörös Edit, Bálint Ádám, Németh Attila: Jöhet a lagzi tényleg végre!

A Szentivánéji álom után újabb operettes rész következett: mondhatni a legnagyobb slágerekkel, mint a Te rongyos élet, Jaj, lányok nélkül élni (anno Jaj, cica), vagyis csak a Csárdáskirálynőből származó dalokkal. Ezután befejezésképpen jött a Szép nyári nap blokk, ami legalább olyan hosszú volt mint a magyar nótás rész. Volt ami tetszett, volt ami kevésbé, az igazat megvallva, a Szentivánéji álom megtekintéséhez több kedvet kaptam, mint a Neoton musicalhez. Valahogy olyan felemásnak éreztem a dolgot: egyrészt vannak ezek a nagy Neoton slágerek, amik amúgy jól szólnak (talán csak a Latin szerenád feldolgozásda nem tetszett), de az adott szituációba erőltetettek. Másrészt a ruhák között is van, ami igazi rertro a másik részük meg leginkább csak a képzelet szüleménye, mert senki nem öltözött úgy annak idején. Aztán ott van Csepregi Éva, aki szerintem már elénekelte a hangját, ennek ellenére mégis úgy mutat a színpadon mintha lenne valaki. Viszont a Pago Pago rész annyira jól sikerült, hogy talán a legmókásabb rész volt az egész szilveszteri műsorban.

Ebből is szolgálok némi részlettel:
Vágó Bernadett, Szerényi László, Peller Anna, Kerényi Miklós Máté: Szép nyári nap

Latin Szerenád - Vágó Zsuzsi, Szabó Dávid
Vágó Bernadett, Vágó Zsuzsi, Peller Anna Szabó Dávid, Kerényi Miklós Máté, Szerényi László: Santa Maria
Szabó Dávid, Kerényi Miklós Máté: 220 felett
Szulák Andrea, Náray Erika, Faragó András, Csonka András: Pago, pago
Monte Carlo - Csepregi Éva

Összegzésként annyit tudok mondani, amit már az elején: egyrészt tetszett, másrészt nem. Kicsit úgy éreztem, hogy az egész műsornak olyan reklám jellege volt - azokból a darabokból amik amúgy is népszerűek, háttérbe szorultak, az újabbak, illetve az előzőekhez képest nem annyira menőkből viszont aránytalanul sok részlet volt. Az viszont pozitívum, hogy a színház olyan tereit is megismertük, amik amúgy a hétköznapi néző előtt zárva vannak. Szerintem a színvonalban abszolút nincs probléma, legfeljebb a koncepcióval. Ha igazi szilveszteri műsort akartak volna, ami a nézőkért van, akkor más repertoárt állítottak volna össze, ami nem ennyire bevétel-orientált. Másrészt ezt a négyórás műsoridőt kicsit soknak éreztem: általában az szokott lenni a probléma, hogy kis időbe túl sok mindent zsúfolnak bele, itt pont az ellenkezője volt a helyzet. Szerintem mindenkinek sokkal kellemesebb élmény lett volna, ha leadnak egy másfél-kétórás gálát, musical és operett nagy slágerekkel, illetve egy-két dal erejéig ízelítőt az új bemutatókból. Legalábbis szerintem :)