2013. február 17., vasárnap

Skyfall



Következzék egy kis iromány a legutóbbi James Bond filmről (ami szerintem az eddigi legjobb!)

2012. a jubileum jegyében telik a 007-rajongók körében, hiszen éppen ötven éve mutatták be az első James Bond filmet. A számtalan megemlékező program tetőpontja a legújabb, szám szerint a 23. mozifilm, amely mostanáig minden nézettségi rekordot megdöntött.


A Skyfall bemutatójának időpontja már évek óta csúszik, viszont a fél évszázados eseménysorozat megfelelő apropót nyújtott, hogy végre valahára elkészülhessen a legújabb Bond mozi. James Bond jelenlegi megformálója Daniel Craig, aki ezúttal harmadszorra bújt a világhírű titkosügynök bőrébe – és további két filmre szól még a szerződése. Annak idején óriási port kavart az angol színész leigazolása, mivel teljesen más koncepció irányába kezdett haladni általa a kémjátszma. A Casino Royale és A Quantum csendje James Bond kezdőéveit mutatja be, amikor még zöldfülűként és hiperkütyük nélkül üldözte a legmegátalkodottabb ellenségeket. Craig körüli botrány a harmadik film idejére már lecsillapodott: vannak, akik a legjobb James Bondnak tartják, mások az eddigi legrosszabbnak – viszont köztes vélemény nem igazán létezik. Mindenesetre a kritikusok elégedettek vele, ennek a legékesebb példája, hogy James Bond ötven éves története során ő az eddigi egyetlen, akit színészi játékáért filmes díjjal jutalmaztak.


A Quantum csendje, mint átlagos Bond-film, négy év szünet, jubileumi évforduló – a film készítőinek mindenképpen bele kellett adniuk apait-anyait, hogy a 007-es mostani visszatérése óriásit durranjon. Első lépésként megnyerték azt a Sam Mendest a film rendezőjének, aki az Amerikai szépség című alkotásával nemcsak egy kultuszművet teremtett, hanem Oscar-díjat is kapott érte. Mellékszerepekben olyan nagyságokat láthatunk, mint a szintén Oscar-díjas Javier Bardem és Ralph Fiennes. Előbbi igazán formabontó külsővel jelenik meg, hiszen a szívdöglesztő latin sármőr ezúttal szőke hajkoronával és szemöldökkel tündököl a filmben, ráadásul nem tipikusan macsó szerepkörben.


Ralph Fiennes is meglepő karaktert kapott, hiszen Lord Voldemort és hasonlóan sötét karakterek után ismét visszatért a jó oldalra. Viszont láthatóan őt sem kíméli az idő vasfoga és látványos kopaszodásnak indult. Daniel Craig sem a fiatalságával hódít, ráadásul a történet szerint is a korával van némi probléma. Talán ő az első James Bond, aki ősz borostával hódít a filmvásznon, viszont mindez továbbra sem von le színészi teljesítményéből. Az általa megformált James Bond egyszerre kemény, szenvedélyes, lázadó, makacs, lojális, rendkívül humoros és végtelenül angol.


A Skyfall ezúttal nem tekinthető konkrétan az előző Bond-film folytatásának, teljesen önálló történet. A sztori középpontjában M (Judi Dench) áll, akinek múltjáról számtalan titkot megtudhatunk – de mindenki kedvenc 007-ese is tartogat meglepetéseket. Az utóbbi két film teremtette hagyományokat követve, a Skyfall középpontjában nagyobb súllyal bír a karakter-ábrázolás és jellemfejlődés, mint maga az akció. Minden szereplő magában hordoz valamilyen egyéni drámát, amely rendkívüli feszültséggel látja el az amúgy sem izgalommentes történetet. Aki beül a filmre, egy percig sem unatkozik, nemcsak a lövöldözős jelenetek miatt, hanem a történet is igazán izgalmas, ráadásul élvezet látni a saját szerepeikben lubickoló színészeket, akik láthatóan élvezik, amit csinálnak.


Akció, dráma, humor, angol eleganciával spékelve – minderre jegyet válthatunk, ha megtekintjük a legújabb James Bond filmet. Emellett nem elhanyagolandó, hogy Nagy-Britannia legnépszerűbb énekesnője, Adele írta és énekli a film betétdalát.


Kellemes szórakozást kívánunk!


007 – Skyfall (Skyfall, 2012)
Angol-amerikai akciófilm, 140 perc
Főszereplők: Daniel Craig, Judi Dench, Javier Bardem, Ralph Fiennes
Rendező: Sam Mendes
Forgalmazó: Fórum Hungary


Forrás


2010. május 29., szombat

Írtam már a Quantum csendjéről, hogy az volt az a James Bond film, melyben hitelesnek találtam a szerepre. Aztán pár hónappal később jött a Craig életrajz és abban már kifejtettem, hogy talán érdemes lenne még egyszer végignézni a Casino Royale-t – csak nem lehet annyira borzalmas, mint amilyenre emlékszem. Így most érkezett el az idő, hogy újranézzem. Talán figyelmesebb is voltam, illetve megszokottá vált Craig látványa – és Brosnan már csak egy Bond lett a múltból – így arra következtetésre jutottam, hogy a Casino Royale egyértelműen jobban sikerült Bond film, mint a korábban említett Quantum csendje.



Pierce Brosnan-nel kedveltem meg a Bond-filmeket: jó pasi, pörgős sztori, érdekes kütyük egy kis úriemberes humorral fűszerezve – no meg az igazság mindig győz alapelv. Ezek után jött a Casino Royale egy számomra teljesen ismeretlen arccal, aki se nem jóképű, a filmből hiányoznak a szuperautók és extravagáns felszerelés, a történet több, szervesen össze nem függő eseményből áll, továbbá a végén még jól pofára is esik ez a szerencsétlen 007-es. Így nem csoda, hogy kiábrándultam. Ám jól tettem, hogy adtam még egy esélyt a Casino Royale-nak, ugyanis szerintem az utóbbi idők egyik legjobban sikerült Bond-filmje lett. Végre szól is valamiről, nemcsak parancsra gyilkolászik össze-vissza. Továbbá a Bond karakter magánéletéről is megtudhatunk érdekességeket, pl. azt, hogy miért „gyilkolászik össze-vissza”, amint az előbb említettem. :)



A Casino Royale a 007-es első küldetéseit mutatja be. Az elején, amikor Afrikában járt, kicsit kuszának éreztem a történéseket, de a következő kalandja már annál érdekesebb volt. Szerintem laikusok számára sem megerőltető és követhetetlen a pókerjátszmák bemutatása, a kapcsolati háló pedig kifejezetten érdekes. Én még egyik korábbi részben sem láttam ennyire szerelmesnek a 007-est és azt hiszem, a Casino Royale végén választ kapunk erre is, hogy miért. Még ha nem is annyira látványos, mint a korábbi részek, mégis akciódús, pörgős és az átlagosnál több érzelmességet csempésztek bele. Abszolút korrekt film, sőt az átlag Bondnál talán jobb is.



Ejtenék pár szót Daniel Craigről is. Ha úgy tekintünk James Bondra, mint egy titkosügynökre, akinek munkaköri leírása a gyilkolás, akkor azt kell mondanom, hogy a Brosnan karakter áll távol. Hiszen ha ránéz az ember Craigre, akkor egy zord külsejű, rideg tekintetű, kigyúrt férfit lát, nem pedig egy angol úriembert, akinek tökéletes mosolya van. Természetesen a Bond karakternek elengedhetetlen tulajdonsága a sárm és abban véleményem szerint Craig sem szenved hiányt. Az meg hogy valaki sármos és jóképű nem ugyanaz: egyik sem feltétele a másiknak. Brosnan mindenkettő birtokában volt/van, mindössze ennyi a különbség kettejük között. Színészileg viszont egyértelműen Craig a professzionálisabb, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy alakításáért még díjakra is jelölték, ami nem különösebben jellemző a Bond-karakter megformálása tekintetében.



Eva Green az eddigi legjobb Bond-lány, akit láttam. Állítólag férfiszemmel is igen kívánatos teremtés és azt már én is bizton állíthatom, hogy tehetséges színésznő. Igazából a karaktere is az átlagnál jobban kidolgozott, de ha csak a külsőségekre hajtottak volna és ez alapján szerződtetnek egy cicababát, igencsak mellé tudtak volna faragni. Craig és Green igazán összeillő párosnak tűnt: kifejezetten jól mutattak egymás mellett. Teljesen hiteles volt minden, néha már túlzottan is belemerülten a romantikázásukba, de azért jónak bizonyult az a megérzésem, hogy az ennyire idillinek ható kapcsolatoknak – főleg egy Bond-filmben – nem lesz happy end a vége.



Igen érdekes, hogy ennyit változott az ízlésem és a megítélésem. Első megtekintés után egyenesen nézhetetlennek minősítettem és Craiget minden idők legbénább Bondjának tituláltam – most meg egy kis túlzással eljutottam a másik végletbe. Hallottam olyan véleményeket, hogy Craig Bond filmjei akcióra hajaznak, erőszakosabbak és brutálisabbak, a csodakütyük meg hiányoznak. James Bond egy kegyetlen akcióhős lett, elveszett a szépfiús bája. Nekem igazából így is tetszik. De ha a végiggondoljuk, a Bond-filmek is kicsit mások lettek: nem tudom, Craig figurájára szabták-e vagy valaki olyat kerestek, aki megfelel ennek az új irányvonalnak. A lényeg, hogy nem Craig hibájának – ha egyáltalán hiba – vagy tehetségtelenségének és alkalmatlanságának köszönhető vagy számlájára róható fel, hogy végetért a Pierce Brosnan nevével fémljelzett Bond-időszak, amely egyre inkább a szórakoztatóipar elvárásainak kezdett megfelelni és a tartalom sikkadt el.

2009. december 6., vasárnap

Quantum csendje

„My name is Bond. James Bond.” – számomra ez a két mondat Pierce Brosnan szájából hangzott eddig a leghitelesebben. Ezekben a Bond-filmekben van egy olyanfajta életérzés, ami miatt megkedveltette velem e sorozat újabb epizódjait, szerintem folyamatosan lettek egy jobbak, izgalmasabbak stb. Aztán jött a Casino Royale-lal Daniel Craig. Maga a film sem tetszett, Craig meg még annyira sem. Elhatároztam, hogy amíg ő lesz Bond, addig nem nézek több 007-es filmet. Nos, fogadalmamat eddig tudtam tartani.

Múlt hétvégén HBO-n vasárnapi premier gyanánt játszották a Quantum csendjét. Jobb műsor nem lévén, beadtam a derekam. Nos, nem bántam meg. Először elég kuszának tűnt a sztori és a mai napig sem vagyok benne biztos, hogy a történet minden szálát elkaptam, de a lényeg, hogy tetszett, élveztem, egy percét sem untam. Visszajött valami abból a Brosnan-féle James Bond jelenségből, amiért szerettem annak idején azokat a filmeket.

Magára a filmtörténetre most nem pazarolnám az időt, hiszen aki látott már Bond-filmet, tudja mennyire összetett, eseménydús és fordulatos a cselekmény. Inkább Daniel Craigről beszélnék. Eddig egy jóképű Bondhoz voltam hozzászokva, viszont Craigben csak sármot látok, a kettő azért nem ugyanaz. A Casino Royale-ban nem tetszett, mert úgy éreztem, hogy elődjét próbálja majmolni. De most valami eredeti Craig-féle Bond jelent meg előttem, amit kifejezetten szerettem. Sőt, odáig jutottam, hogy Craignek ez a robosztus külseje és szigorú tekintete valahogy jobban illik egy titkosügynökhöz, mint Brosnan fotómodell külseje.

Szóval a Quantum csendje szerintem a Bond-sorozat egyik jól sikerült darabja, még ha nem is a legjobb. Annyi bizonyos, hogy izgalmakban és meglepetésekben nincs hiány, egy pillanatra nem ül le a cselekmény, hogy unalmasnak tűnne. Mindössze azért nem a legjobb Bond-film, mert a történet már más filmekből ismerős lehet, vagy bizonyos fordulatok érezhetők átvettnek. Viszont Craig miatt mindenképpen érdemes megnézni, mert egyértelműen beérett Bond szerepére. Meg személy szerint én ebben a filmben jöttem rá, hogy ő jó színész is. Valahogy árnyaltabban jeleníti meg ezt az akcióhős figurát, ami ugye nem éppen a színészet csúcsa, ám Craig mégis megtalálja a módját, hogy tehetségesnek tűnjön. Mondhatni megkedveltem Craiget és kíváncsivá tett, hogy Bondon kívül még mit tud mutatni, úgyhogy szerintem megnézek egy-két korábbi filmjét is.

;;

Template by:
Free Blog Templates