2010. február 22., hétfő

Rebecca-jegyek

Egyetlen premierre sem vettem meg olyan korán a jegyemet, mint a Rebecca - A Manderley-ház asszonyára. Már december elején a kezemben tarthattam az első két előadásra, azaz március 19-re és a 20-i délutánira. Tulajdonképpen mindkét szereposztásban vannak olyan emberek, akik miatt kihagyhatatlannak érzem a darabot, kíváncsi vagyok mit nyújtanak ilyen meg olyan szerepben. Ezért gondoltam úgy, hogy nyilván az első két előadás különböző szereposztással fog futni. Mindössze a sajtópremiert felejtettem ki a számításból - így lett két tökéletesen egyforma színészgárdájú Rebeccám.

Vágó Zsuzsi - "Én"
Szabó P. Szilveszter - Maxim de Winter
Bálint Ádám - Jack Fawell
Náray Erika - Mrs. Van Hopper
Pálfalvy Attila - Frank Crawley
Janza Kata - Mrs. Danvers
Nádasi Veronika - Beatrice
Sánta László - Ben
Dézsy Szabó Gábor - Julyan ezredes
Marik Péter - Frith
Oláh Tibor - Robert
Csuha Lajos - Giles
Péter Richárd - Horridge
Arányi Adrienn - Mrs. Rutherford



Viszont arra gondoltam, ha már megvettem a jegyeket, megpróbálkozom cserével - legvégső esetben eladom őket, aztán majd egy későbbi időpontban megnézem a Szinetár - Bereczki párossal és Mázzsal...
Szóval, amit kínálok:
március 20. 15:00, földszint 15. sor, jobb old. 3-4. szék, 4500 Ft/db
Amit kérnék cserébe:

március 20. 19:00, két darab egymás mellé szóló jegy akárhová a 4500 Ft-os árkategórián belül

Akit netán érdekel a csere, hagyja meg alul egy megjegyzésben az elérhetőségét, aztán majd jelentkezem!

2010. február 15., hétfő

MTI-hír

"Jude Law és Rachel Weisz kapták a legjobb színészek Laurence Olivier-díját

2010. február 14. 21:39

Rachel Weisz kapta meg a legjobb színésznőnek, Jude Law pedig a legjobb színésznek járó, vasárnap Londonban kiosztott idei Laurence Olivier-díjat. A Broadway Tony-díjának megfelelő elismeréssel a londoni színházakban bemutatott színdarabok, musicalek, táncelőadások, operák alkotóit és előadóit jutalmazzák. Jude Law a Hamlet címszerepéért kapta a legjobb színésznek járó díjat, míg Rachel Weisz a Vágy villamosában, Blanche Dubois szerepében nyújtott alakításáért kapta a kitüntetést.

A Mr. Bean sztárja, Rowan Atkinson hozhatta el a legjobb musical-színésznek járó díjat az Oliver című darabban játszott Fagin-alakításáért. A legjobb musical-színésznőnek járó díjat Patina Miller érdemelte ki a Sister Actben (Apáca-show) nyújtott teljesítményéért.

A legjobb színházi előadás díját megosztva a Godot-ra várva és az X-akták kapta, a legjobb musical kitüntetést pedig a "Priscilla Queen of the Desert" (Priscilla, a sivatag királynője) érdemelte ki.

A szervezők elmondása szerint 46 ezren szavaztak a díjakra az interneten."

Hát ehhez én is csak gratulálni tudok. Szívem szerint legalább egy félévre kiköltöznék Londonba és végignézném az összes kultikus színházi előadást, és bizony a művészbejáróknál is tolonganék a nagy színészek autogramjaiért. :) Milyen szép is lenne: egyik este Rómeó és Júlia, másik este Az Operaház Fantomja, és a kisfüzetkémben csak úgy sorakoznának a sztár aláírások: Jude Law, Ralph Fiennes, James McAvoy, Keira Knightley stb. stb. Majd, ha nyerek a lottón vagy miután bankot raboltam, megvalósítom ezt az álmomat - ez lenne ám a dolce vita!

Szóval nem újdonság, hogy az angolok jól tudnak színészkedni és ezúttal valóban a legjobbakat, a legjobbkor jutalmazták. Nem is árt e két színésznek, Jude-nak és a magyar felmenőkkel rendelkező Rachelnek egy kis hírverés, hiszen az előbbi jóember éppen most próbál kimászni a gödörből és inkább munkásságával címlapokra kerülni, semmint ilyen meg olyan egyéjszakás kalandjaival; utóbbi pedig szülési szabadsága óta kicsit háttérbe került és a nagy visszatérésre ez a díj kitűnő ajánlólevélnek tűnik. Amúgy meg az Ellenség a kapuknál-ban és a My Blueberry Nights-ban együttjátszottak (bár utóbbiban nem volt közös jelenetük) és állítólag a valóságban is jól kijönnek egymással.

Továbbá még megemlékeznék két - fentebb már említett - kedvenc színészemről, akik szintén a jelöltek között voltak: Keira Knightley (Moliere A mizantrópjának mellékszerepéért) és James McAvoy (Three Days of Rain főszerepéért). Nekik most nem jött be, de még bőven van idejük besöpörni a legnagyobb szakmai elismeréseket.

2009. szeptember 24., csütörtök

Mahó Andrea 1979. február 21-én született Salgótarjánban. Fiatal korában több szavalóversenyen is részt vett nagy sikerrel. Hangjára többen felfigyeltek, osztálytársai szerint egy egérkét szinkronizálhatott volna. A szakközépiskola után szinkronszínész-képzőbe is jelentkezett. Tanára javaslatára elkezdte képeztetni a hangját, és a mai napig énektanárhoz jár. A szinkron tanulmányok után a Gór Nagy Mária Színitanoda következett.

A tanoda után szétküldte életrajzát az ország színházainak, de csak a Győri Nemzeti Színháztól kapott visszajelzést. Szigorú meghallgatások után felvették és számos szerepet játszhatott el. Elsőnek egy prózai szereppel lépett színpadra , ezután jött az első énekes szerep a Nyomorultakban. Cosette-et alakította és innentől megállíthatatlanul haladt előre a siker útján.A következő évben már az Operettszínház is felfigyelt rá és főszerepet kapott a West Side Story Maria-jaként. A Mosoly országa című darabban lehetősége volt, hogy megmutathassa, nemcsak musicalekben állja meg a helyét. Ezután elnyerte Webbertől Az Operaház Fantomjában Christine szerepét. Andinak ez hozta az igazi sikert. A bemutató után a Madách Színház kiadta Az Operaház fantomja magyar cd változatát is melyen Mahó Andrea énekel.

2003-ban az Operettszínház bemutatta a Rómeó és Júlia sikerdarabot melyben második szereposztásban játszhatta el Júliát, és ismét egy operettben is, a Mária főhadnagyban kapott főszerepet. Valamint ebben az időszakban debütált Győrött a Leányvásárban Lucy szerepében.

Első szakmai elismerését is megkapta: 2003-ban az Év Musical énekese lett (eMeRTon díj). 2005-ben újabb Webber darab érkezett Magyarországra Volt egyszer egy csapat címmel, ebben a főhősnő Mary szerepét játszhatta el. A bemutató után egy évvel a Madách Színház elkészítette a darab magyar cd-jét, melyen Andi énekel. Az Operettszínházban szintén kapott egy új szerepet, a Szépség és a Szörnyeteg című musicalben Belle-t játszhatta el. Győrben a Büszkeség és Balítélet cimű darabban Jane szerepét kapta meg, valamint a Chicagoban Roxie-ként debütált. 2008-ban megkapta a Madách Színházban játszott Anna Karenina című musicaloperában Kitty szerepét,valamint ismét játszhatott a Győri Nemzeti Színházban a Hegedűs a háztetőn című darabban és főszereplőt formálta meg a Pinokkió című zenés előadásban.

2008 őszén a Művészetek Palotájában Andrew Lloyd Webber 60 születésnapjának tiszteletére egy koncertet adott elő a Madách Színház, melyben Andi is közreműködött. Andinak az elmúlt pár esztendőben két szólólemeze is napvilágot látott. A Más lesz a holnap Andrew Lloyd Webber dalokat dolgoz fel, a Jó reggelt napfényen pedig sokféle musicalből hallhatunk válogatást.

Személy szerint Andi lemezeit nagyon szeretem, remélem jön folytatás is. A Webberes válogatás után azt hittem, hogy ennél már nem lehet jobb musical lemezt csinálni, de a Jó reggelt napfény még ezt is túlszárnyalta. Kellemes hangzású dalok egy gyönyörű hanggal előadva – ezt várhatjuk, ha megvesszük Andi bármelyik lemezét.

Azon kívül, hogy rendszeresen hallgatom Andi CD-it, színházban is kifejezetten örülök, ha láthatom. Eddig háromszor volt szerencsém hozzá: Az Operaház Fantomjában, a Volt egyszer egy csapatban és az Anna Kareninában. (Ezekről a darabokról és Andiról már korábbi kritikáimban megemlékeztem itt, itt és itt.) Andi szerepköre elég egyértelmű, hiszen a karakteres hangja és a kislányos bája meghatározza. Eddig bármilyen darabban láttam, mindenhol lenyűgözött és kifejezetten szimpatikusnak találtam ezt a Mahó Andi-jelenséget. Hallottam olyanról, hogy van akit irritál vagy idegesít a hangja és a játéka, de afelől senkinek nem lehet kétsége, hogy óriási tehetség. Hiszen Andrew Lloyd Webber személyesen gratulált neki a Fantom premier után és érdeklődött, milyen az angol nyelvtudása, mert ő Londonban nem-igen talál ennyire tehetséges színészeket. Ehhez én már csak annyit tennék hozzá, hogy remélem sok szép szerepben láthatom még és legalább olyan jó lemezeket csinál, mint a korábbiak.

Zárásképpen gyűjtöttem ide pár videót, amit érdemes megnézni:
Fantom részlet Homonnay Zsolttal
Amigos para siempre Csengeri Attilával
Nagy utazás Miller Zoltánnal

Anna Karenina - musicalopera

Számomra egy kicsit kínos ez a téma, mivel kénytelen vagyok azzal a beismeréssel kezdeni színházi beszámolómat, hogy nem olvastam Tolsztoj halhatatlan művét. Középiskolában nálunk nem volt a kötelezők között és beértem annyival, hogy a Sean Bean – Sophie Marceau-féle filmfeldolgozást lássam. De mindenképpen tervben van, hogy a közeljövőben magamévá teszem a vaskos regényt, mert a filmet illetve a darabot látva is felmerültek bennem olyan kérdések, amelyekre azt hiszem, csak a Tolsztoj-féle eredeti formátum adhat választ.

De most beszéljünk a Madách Színházban futó darabról. Korábban hallottam már a kiadott zenei CD hanganyagát, ami akkor nem tetszett. Így kicsit vonakodva, nagyjából az előadás frissített premierje után egy évvel jobb híján mégiscsak vettem rá jegyet. Szoktak lenni nekem ilyen megérzéseim és így utólag helyesnek vélem, hogy hallgattam erre a sugallatra.

Annak ellenére, hogy nagy Miller Zoli-fan vagyok, teljesen mindegy volt a szereposztás. Nyári Szilvia játszotta akkor Annát, Debreczeny Csaba volt Vronszkij, Sasvári Sándor alakította Karenint és a Kittyt megformáló Mahó Andit és Barát Attila Levinjét is kiemelném. Úgy vélem a szereposztás igencsak meghatározta az estét, mivel Anna és Vronszkij teljesen új színben tűnt fel előttem a színészeknek köszönhetően.

Nyári Szilvit már a Volt egyszer egy csapatban is láttam, meg ugye a Barátok köztben mint Maja és nagy kedvencem sose volt, de ellenszenvet sem váltott ki belőlem. Igazából az Anna Karenina estéjén sem hozott semmi újat. Első ránézésre kicsit idős és lestrapált Annának találtam és a hangok ebben a nehéz darabban bizony nem mindig jöttek ki úgy, ahogy kellett volna. Viszont az még nagyobb probléma volt, hogy néhol a szöveget sem értettem, pedig kellett volna. Színészileg sem okozott katarzist és az öngyilkosságig vezető utat sem éreztem át annyira. Szerintem nagyban hozzájárult ehhez a gyakran érthetetlen szöveg, mivel a darab után újból elővettem a kiadott CD-t és amit ott hallottam, sokkal inkább megrázott. De, hogy így végighallgassam a lemezt, ehhez tényleg színházban kellett látnom.

Miután kielemeztem Annát, jöjjön Vronszkijunk. Nos, láttam filmben egy Sean Beant, illetve lelki szemeim előtt egy Miller Zolit Vronszkijként és meg kell mondanom, hogy Debreczeny Csaba csalódás volt. A szememben egy igazi tutyi-mutyi alaknak tűnt és nem volt benne semmi délceg vagy daliás, aki iránt forró érzelmeket tudna táplálni egy férjezett asszony. Visszafogott, nyugodt Vronszkij volt, nem volt benne semmi akaratosság vagy makacsság. Amúgy mint énekes jó volt, szépen kijött neki minden ahogy kell, érthető is volt, csak ugye a külsőségekkel voltak problémák.

És akkor volt azon az estén egy Sasvári Sándor. Sokan mondják, hogy nem kedvelik, de szerintem ők még nem látták színházban. Aki átélt vele mondjuk egy Fantomot, tudja, hogy amikor kiereszti a hangját, szinte megremegnek a falak a Madáchban. Abszolút nem ripacs, mégis annyira betölti a színpadot, hogyha jelen, egyszerűen nem lehet másra figyelni. Nos, ezen az estén is éppen így volt. Remegtek a falak és amikor a színpadon volt, más nem létezett körülötte. Jelen szereposztás esetében felvetődött bennem, hogy nem is értem, Anna miért hagyott ott egy ilyen férjet… Szerettem ebben a szerepben is, de kicsit azt az érzést keltette, hogy lejátszotta a többieket. Nem tudom ilyenkor mi a helyes, ha a többiek nincsenek formában, akkor is nyomuljon az ember ezerrel, hogy megmutassa ő milyen király, vagy szolidaritásból kicsit visszafogja magát. Ezen az estén a megcsalt férj volt annyira tüzes és macsó, mint amilyennek az ember elképzel egy Vronszkijt…

Mellékszerepek viszont nagyon stimmeltek. Mahó Andi Vronszkijért epekedő édes szerepe szinte örömjáték lehetett neki, ez annyira az ő karaktere. Barát Attila pedig a történet keretét adó Levint formálta meg. Ezt a karaktert Alfred Molina képében egyszerűen szánalmasnak találtam, de a Madáchban azt hiszem megértettem jelentőségét.

Szerintem vagy Nyári Szilvi és Debreczeny Csaba részéről gyenge estét fogtam ki, vagy szimplán rossz volt a szereposztás. Sasvári-Debreczeny szerepcsere (mindenképpen parókával, mert Vronszkij nem ősz, de Karenin igen:)) simán beleférne, sőt amilyen gyönyörűen énekli Mahó Andi 2. lemezén a Kívüled senkim-et, akár Annának is el tudnám képzelni, Nyári Szilvi pedig tökéletes lenne Karenin szeretőjének.

Ezek után gondolhatná az olvasó, hogy a három főszereplőt így lehúztam, hogy nyilván keserű szájízzel jöttem ki a darabról. De nem így történt. Úgy jöttem ki, hogy ezt máskor is szívesen annyira nagy hatással volt rám. Sőt újra megnéztem a filmet, meghallgattam a CD-t és előkészítettem a könyvet. A történet és a hozzákomponált zene összhatása okozhatta nálam ezt a jelenséget.

Van ugye egy házaspár, a nő megcsalja a férjet, aztán öngyilkos lesz. De vajon mi vezet rá egy férjes asszonyt, hogy azt az embert akinek gyereket szült és örök hűséget esküdött, megcsalja? A férj istenfélő ember, egészen addig meg sem fordul semmi galádság a fejében, amíg felesége hűtlen nem lesz hozzá. És ott van Vronszkij. Milyen neveltetést kaphatott, hogy egy férjes asszonyt zaklat szerelmével, aztán miután megkapja, elég gyorsan ráun, végül amikor már késő, a fejéhez kap, hogy talán ő szúrt el valamit? Ezeken a kérdéseken sokat filóztam és úgy vélem, hogy ha a könyvet is elolvasom, talán okosabb leszek. Mert nekem az kevés, hogy szerelmesek voltak egymásba. A 19. században a házasság még szent dolognak számított, nem volt divat csak úgy elválni. Vajon Annában megbomlott valami, vagy kisiklott valamitől az élete, hogy mássá próbált válni, mint ami volt korábban? Hiszen minden megkapott, amit akkoriban egy nő kívánhatott: rendes, szerető férj, anyagi biztonság, egy egészséges kisfiú. És annyira rövid pórázon sem tartotta férje, hiszen utazhatott ide-oda nélküle is. Szóval nekem ez nem teljesen tiszta, de szívesen fogadok ezzel kapcsolatban kommenteket, mert lehet, hogy velem van a baj.

Aztán volt még egy rész, amit nem értettem. Az a bizonyos Álmot küldj, halálos éjt jelenet, miután Karenin megbocsát beteg feleségének és Vronszkijnak is, aki ezek után nem csoda, hogy megalázva érzi magát. A filmben ezt úgy oldották meg, hogy Vronszkij az íróasztalánál elővesz egy pisztolyt, aztán gyorsan el is teszi. A Madáchban viszont el is sült az a pisztoly a forgó színpad ködében, Vronszkij összeesett és következő jelenetben Levin esedezett a papnál Isten bocsánatáért. Most ez hogy van? Levin lőtte volna le, mert a menyasszonya, Kitty, szerelmes belé? Vagy Vronszkij célzott bénán és szíve helyett a vállát találta el? Komolyan nem értem. Már csak emiatt is elolvasom a könyvet, hiszen abban van a tuti. :)

A történet kivesézése után jöjjön a zene. Nem tudom, musicalopera műfajban milyen darab létezik még. Talán attól több az Anna Karenina egy átlagos musicalnél, hogy az énektechnikája nem átlagos hangokra készült, mivel gyakran nagyon mélyből nagyon magasra jut el egy-egy dal. Anna két szólója a Kívüled senkim és Az út vége egy igazi bravúr, ha azt hibátlanul el tudja énekelni valaki. Karenin Tartozunk Istennek is elég nagy falat, Vronszkij Álmot küldj-jéről nem is beszélve. És ezek a dalok olyanok, hogy igazán elgondoltatják az embert, hiszen kitűnik, hogy mindhárom főszereplőnek milyen gondjai vannak, mindenkinek lehetne igazat adni. A szövegek nagyon jól megírtak, zárásképp be is teszek ide párat.


Anna: Mint aki menekül... de mi elől és miért? A kisfiam, a férjem vár! Megyek haza! Mint aki menekül... de hisz semmi sem történt! És mégis! Moszkva, a bál, Vronszkij, az éjszaka! Egyetlen tánc... egyetlen éjszaka!... Mint aki menekül... Én azt akartam, hogy szeressenek mind! Dolly, Sztyiva, a gyerekek és Kitty, szeressenek úgy, ahogy én szeretem őket!

Vronszkij: Mért? Azt kérdi: mért? Hisz tudja! Kell, hogy tudja!
Anna: Mért? Mért kínoz? Mért rémít meg? Mért jött újra?
Vronszkij: Hogy kövessem mindig, bárhová megy! Ez lett a sorsom, bocsássa meg!
Anna: Sorsról beszél? Ha ön jó ember, felejtsen el, az égre kérem!
Vronszkij: Túl sokat kér, hisz minden szavát, a mozdulatát is őrzi szívem! Nem feledem - sohase már!
Anna: Mért? Mért kell, hogy fájjon mindez? Tűzként éget!...
Vronszkij: Mért? Mért rejtsem némán, titkon, azt, mit érzek? Számomra már nincs másik cél, csak láthassam, csak halljam én! Mind, ami eddig százfelé vitt, most egy erőként vonz...
Anna: Boldoggá tesz és elkeserít, egyszerre jó és rossz!...
Vronszkij: Gyönyörű...
Anna: Fűt és lelkesít...
Vronszkij: ...mosolyát...
Anna: Húr - mit túlfeszít...
Vronszkij: ...követném...
Anna: ...félek, elpattan, megöl!...
Vronszkij: ...bármi vár...
Anna: Szánjon meg, kérem, felejtsen el! Mért törné szét, mit jónak hittem? Életem már a családomé! Úgy menjen el, hogy nem lát többé!
Vronszkij: Szánjon meg, kérem, ne űzzön el! Mért törné szét egy szóval szívem? Életem már a sírig öné! Úgy menjek el, nem látom többé! Követnem kell!
Anna: Engedjen el!
Anna, Vronszkij: Mért kéri ezt? Jaj mért

Karenin: Bűntelent vádolni, tűrni és nem szólni, a kisebbik rossz - melyik hát? Sért, ahogy bámulták, sért, hogyha őt bántják, Anna nem szerethet mást! Ott ültek ketten, nincs semmi ebben, kéretlen bíránk a világ! Anna hozzám tartozik, Anna tudja, mi bánt! Bízni és kétkedni, látni és úgy tenni, mint aki semmit sem lát... Élni a kétséggel, szótlanul, sebzetten, nem lehet méltó hozzánk! Törvény és illem, erről szól minden; tudjuk, hogy hol a határ! Sorsunk híd a bűn felett, mely mocskos, züllött, sivár! Lenn a mélységben, zajló örvénnyel, zúg egy förtelmes ár! Lépsz, és egyszer csak nincs, mi megtarthat már! Az élet zúg szemtől-szembe, hozzád ér - s máris elnyel, sűrű és fojtó homály! Anna! Tán véletlen! Anna! Őt óvnom kell esztelen érzésektől! Ma este - Vronszkijjal! Talán csak ártatlan flört! Voltak, kik többnek látták! Megszólták, mintha tudnák! Anna! Egy rémkép gyötör!
Anna: Istenem, ujjong a szívem! Rohannék, futnék! Mintha más lennék én! Valahány szerelmes asszony vágyának él, vajon érzi-e mindezt a szenvedélyt? Ó, hogy kérlelt! Ó, hogy nézett! Minden perc vágy és remény! Félek, megteszem, félek a holnaptól! Szédít, felkavar, eláraszt forrón...
Karenin: Életünk eggyé lett, tartozunk Istennek, óvni a szentelt kötést! A nászt, ami kettőnket gyermekkel áldott meg, csak galádság tépheti szét! Törvény és illem, mindaz, mit hittem...
Anna! A szívem tiéd! Anna! A bűn a mélybe ránt! Anna! Kell, hogy értsd! Anna! A féltés megaláz! Anna! Bár tévednék!...

Anna: Még nem vagy ágyban? Csend volt, azt hittem, alszol...
Karnenin: Miattad kerül az álom...
Anna: Rossz a kedved, feldúlt valami, már látom!
Karenin: Anna, óvnom kell téged! Anna: Óvnod, ez kedves, de hogy mitől, azt honnét sejtsem? Túl hosszú volt az este, túl jó volt tán a kedvem...
Karenin: Anna, kérlek, figyelj végre rám! Nincs jogom, hogy megszabjam, kivel beszélj, de számon kérhetem a kötelességed! A jóhíred, mit féltek, tartozom magamnak s néked, a fiúnknak és Istennek!
Anna: Baj, hogy levegőt vettem, hogy nevettem végre? Ilyen erővel félthetsz bármitől! De mondd, miért?
Karenin: Sért, hogy bámultak, sért, hogy megszóltak, sért, hogy semmit sem bánsz!
Anna: Oktalan gyermekként korholsz - és rémeket látsz.
Karenin: Anna, oly kínos mindez!
Anna: Éjfél múlt...
Karenin: Kell, hogy érezd! Sorsunkkal játszol, vigyázz! Vigyázz!
Anna: Késő, oly késő már! Mind, amit tőlem vár, távoli, hazug, sivár! "Sért, ahogy megszóltak!"... "Játszol a sorsunkkal!"... Csak szavak - és nincs súlyuk már! "Törvény és illem"... Hazugság minden! Gátak, korlátok, határ! Holnap vár a boldogság! Holnap... Vronszkij vár!...

Anna:A boldogság álom, s az álomnak vége! Nem maradt más, csak a szégyen! És én hogy vágytam élni, vágytam a szerelmet! Bocsáss meg, Istenem! Bocsáss meg, kérlek! Hát elveszett minden; most üres a szívem és félek, mert fájnak a csókok és fáj az élet! Én szép, hótiszta álmom, varázsod nincs többé, remény és vágyódás, nincs már!... Holdfény a víz tükrén, ha csillog, hinnéd - kezedbe foghatnád... Ó jaj, egy mozdulat és eltűnt szép csodád, elvész, ami ábránd volt. Nincs már, mi felragyogjon újból, széttört az ártatlan varázs! Nincs már több sejtelem, több rejtőző talány, nincs már, csak kínzó, vad mámor! Az igazság áttör a sziklák kövén, s feljő a folyók vak mélyéből, sötétben felgyúl vakítón! Az igazság átkel a tengereken, nincs hely, hol előle bújhatnánk, utolér, s szótlan vádol! És nincs, ki eloldozná láncát, nincs már, ki nékünk megbocsát! Ne szólj! Ó ne mondd azt, hogy ez a boldogság! Nézz rám! Én mást vágytam, mást!... Kívüled senkim nincs ezután, nincs feledés, jaj, nincs soha már! Nincs, csak a bűn, mely ránk nehezül, és fojtja, emészti lelkünk! Két gyűlölt száműzött, vonszolja terhét, és nincsen irgalom, nincs többé békénk! Kívüled senkim sincs ezután, nincs menekvés, jaj, miért hazudnánk! Elvadult táj, hol nem vezet út; már nincs se jövőnk, se múltunk! Itt bolygunk céltalan, megtörten, némán, pőrén és védtelen, mezítelen lélekkel; bűnmocskos mátkapár, kit nem szán senki már; míg élünk - nyomunkban a bánat jár!...

Karenin: Anna, én szégyellem az iménti illetlen, szánalmas szereplését! A lovas, ki felbukott, ha jól sejtem, Vronszkij volt, önnél már rég célba ért! Mások már régen tudják! Élvezték a jó kis botrányt! Bocsásson meg, kérem, ha tévednék.
Anna: Tévedést mond? Nem, nem tévedett! Vronszkij a sorsom, az életem lett! Célom és vágyam nincs, csakis egy: hogy szeressem őt, míg élek. Most is rá gondolok, gyűlölhet érte! Gyűlöljön, űzzön el, nincs már több félelem! Érzés és szenvedély, mindaz, mi bennem él, most már egyedül csak Vronszkijé!

Vronszkij: Volt egy út, amelyen én büszkén jártam, s könnyedén, most szégyen és gyalázat pokla vár! Ami volt, mind hazugság, éles kés, mely csontig vág, a félelem, hogy elborít a sár. A megvetés és gúny engem, bűnöst sújt, s a megcsalt férj, ki fölmagasztosult! Vesztesből így lett győztes, és a szenvedély, hogy nincs remény, most még lángolóbb! Anna volt az életem, kívüle nincs már semmi sem! Csak most tudom, és most veszítem el! Látom őt, küzd a lázzal, teste tűz és jég, s a férje az, kit egyre szólít még! Akit én gonosznak véltem, most megbocsát! És úgy küld el, hogy egy szóval sem bánt! Szánj meg hát, sötétség, álmot küldj, halálos éjt, mely végtelen, hisz élnem nincs kiért!

Anna: Fésülködtem ma reggel vagy nem? Nem emlékszem semmire sem. Én vagyok itt? Én, vagy tán más? Hol jár? Megőrjít! Ha utána mennék... Mennem kell hozzá! Az utcák... a házak... az arcok... Mind gyűlöl, ha rám néz. Szemük, mint Kittyé, jéghideg, vádló! Nem tudom, hol vagyok... S hol járhat Vronszij? Ha elválhatnék Karenintől, s hozzá mennék feleségül, nem kínoznánk többé egymást. Nem volna mért. Az én szerelmem egyre csak nő, önzetlenebb, erősebb, több. De az övé, tudom, lassan kihűl, elhamvad, elvész. Hiába minden! Mit kaphat tőlem? Csak vádat és könnyet, és nem kell, hogy hazudjon újból! Bántott, hát büntetem! Elveszít végleg! Nincs már, kit szánni kell! Vége, vége már... Az éj leszáll... Egy árny les rám... Ott lépdel a sínek közt, és figyel... Az éj leszáll... Lesújt majd rám... Ó, jöjj hát, jöjj, Kalapácsos Ember! Ó, milyen jó volt élni... Szeretni őt, de szép volt... Most megszabadul tőlem... Szabadok leszünk végre! Jön már! Hallom! Itt van! Látom! Jön! Ó mennyi, mennyi emlék... Túllépni mindenen, mi úgyis elveszett... Hol járok? Mit teszek? Istenem, bocsáss meg! És most már örökre a fény...

2009. szeptember 16., szerda

Chicago

Nem az előző évadban, hanem a 2007/2008-asban néztem meg a Madách Színház Chicago előadását. Őszintén szólva a filmet egyenesen imádom és annyira ismerem már a Madáchot, hogy garantálva legyen a színvonalas szereposztás (ami az Operettszínházban nem mindig jön össze).




Balla Eszter játszotta Roxie Hartot, Velma Kelly pedig Ladinek Judit volt. Szerintem ők ketten nagyon jó párosítás voltak, méltó ellenfelei egymásnak. Egyik sem játszotta túl a másikat, nem lehetett érezni semmilyen képességbeli különbséget. Ennek ellenére a filmbéli színészek nekem jobban tetszettek, mert karakteresebbek voltak, viszont a rendezés sokkal erősebb volt itt, mint a filmé. Elgondolkodtam, hogy miről is szól valójában ez a darab, mert a filmverzióban inkább a krimi és jazz jelleg van kidomborítva. És a filmből szerintem éppen azt a jelenetet vágták ki, ami talán rámutat a Chicago mondandójára. Roxie tárgyalása közben énekli azt a dalt Mama és Velma. Kicsit ironizálva, de a lényeg ugyanaz: mi történt a világgal? Hová tűnnek a régi értékek? És ebben benne van az egész történet, miszerint mindenki karriert akar, a többiek nem számítanak. Csak jelképes ez az egész gyilkosságos sztori, abszolút nem börtöntöltelék nők híressé válásáról szól. Az őszinte, egyszerű embert eltapossák, kiveti a társadalom, akinek viszont nagy igényei vannak, hazudozik és mindenkin átgázol, hogy kielégítse őket. És csak saját maga érdekeit nézi, akár az ősellenségével is képes jópofizni, hogy érvényesüljön.




Ezenkívül a másik jelenet ami nagyon tetszett az ügyvéd dala (akit Gergely Róbert játszott), amivel a halára rémült Roxiet próbálja nyugtatni. „Csináljuk a nagy hókusz-pókuszt” énekli Billy Flynn, csak a látszat számít, a többi már előre le van zsírozva, ha jól megfizeti az ember. De ez a hókusz-pókusz bármire megfeleltethető. Az átlag ember is a megélhetésért hókusz-pókuszozik. Én is azt csinálom a diplomámért. Mire jó ez a nagy látszat világ? Mennyivel jobb lenne, ha mindenki azt csinálná, amit szeret, nem köteleznék arra, amit nem akar, nem kéne megfelelni semmilyen elvárásnak. Szép elképzelés, de persze nagy káosszal járna. Én mégis azon vagyok, hogy a magam kis életét élvezzem, szeressem amit csinálnom kell és elhitessem magammal, hogy nekem ez a legjobb.




Igaz, hogy a Chicago nem a legfelkapottabb darabja a Madách Színháznak, de mindenkinek csak ajánlani tudom. Azoknak is, akik nem szerették a filmet, mivel a színdarab mentálisan sokkal többet ad a mozgóképes verziónál. Nekem nagyon megmozgatta a fantáziámat és maga az élmény is szuper volt, amikor ott ültem. Szóval irány Chicago! :)


2009. szeptember 3., csütörtök

7x (Hétszer)

A Madách Színház 7x (Hétszer) című előadásának ismertetője ekképp szól: ”Megfigyelték a gorillákat az állatkertben? Kifejező a tekintetük, nézik, kóstolgatják, vonzzák, szeretik, gyűlölik egymást. Akár az ember. Vegyünk egy általános jelenetet férfi és nő között, nézzük meg, hogy teljesen különböző karakterekkel, más-más helyzetekbe helyezve, hogy szólnak ugyanazok a mondatok? Lassan rájövünk, hogy az ösztönök mindenkinél közel egyformán működnek, legyen az illető öreg, fiatal, színész, vámpír, majom, vagy ufonauta.” Első olvasásra ezt a leírást valami borzalmasnak találtam, úgy gondoltam, hogy valakinek csak szimplán elszállt az agya. :) De a darabot látva rájöttem: tényleg erről szól.

Premier után másfél hónappal láttam. Ilyenkor azért jó színházba menni, mert sem a darab, sem a főszereplők nem fáradnak el, akárcsak a közönség. Adott Erdélyi Tímea és adott Nagy Sándor. Előbbi a Barátok közt régi Tildája, Csányi Sanyi ex-barátnője, utóbbi az Adagio trió egyik darabja, a Madách Színház hódítója (már csak nevéből adódóan is). Szóval vannak ők ketten, és ugyanazt mondják el hétszer. Csak a díszletek mások. Volt, hogy magukat (azaz színészeket) alakították, aztán idős embereket, csöveseket, vámpírokat, ufókat, majmokat. A szöveg pedig elég blőd volt, emlékeim szerint egy pár veszekedését mutatja be, amikor is a férfi valami hazugságot fedez fel a nőn. De nem is ez a lényeg. Mint kommunikáció szakos egyetemi hallgató, rájöttem, hogy ez a darab bizony a kommunikáció sokrétűségére akar rávilágítani. Csak annyi volt ezzel a baj, hogy a hét öt napján reggeltől késő délutánig ezt hallgatom a campuson, aztán amikor elmegyek egyszer kikapcsolódni, akkor is ez jön elő. Persze ez egyéni szociális probléma.

Előadás alatt csak ültem és ültem és az járt a fejemben, hogy mi ez? Igazából nem tetszett és nem éreztem semmi zsenialitást rajta. De nem untam - ez viszont elég pozitív vonás. Rájöttem, hogy ezt a színészi játéknak köszönhettem: élvezet volt nézni mindkét színészt a színpadon. Nem mintha olyan véresen komoly drámai feladatot róttak volna rájuk, de egyszerűen imádnivaló volt, ahogy éltek a színpadon. Aztán jött a nagy paff egy óra elteltével: vége lett. Ennyi ideig tartott. Korábban megszoktam, hogy három órákat ölel fel legalább egy színházas este, de ez tényleg csak a harmada volt. Ennyi idő alatt nem sikerült a világot megváltani. Azon kívül, hogy vicces szituációkat szült a szöveg különböző kontextusban történő elhangzása és prózai darab ellenére mégiscsak dalra fakadt a hódító Nagy Sándorunk, de még Tildácskánk is, nem nyújtott semmi maradandót a 7x.

Az a rész amikor majmok voltak és egymást szagolgatták meg makogtak és fújtattak, kifejezetten visszataszító volt számomra. Ezzel most meg akarják cáfolni azt, amit a legelső történelem óránkon a fejünkbe vertek, hogy „az ember a beszéd képességével emelkedik ki az állatvilágból”? Mivel a majmos volt a zárójelenet, így ezt szánták a tetőpontnak vagy a csúcsnak. Nyilván azt akarták éreztetni, hogy a majmok is ugyanilyen problémákkal küzdenek és mi okos nézők is megértjük őket. De ebből nekem az jött le, hogy minek beszélünk egyáltalán, hiszen állat módjára is élhetnénk, akkor is ugyanúgy megértenénk egymást.

Ritkán jövök ki úgy a színházból, hogy ezt biztos nem nézem meg még egyszer. Nekem igazából az elbaltázott kontextusokkal volt problémám, mert maga az alapötlet meg a színészek jók voltak. Csak lehetett volna ezt egy kicsit másképp. És tovább, mint egy óra…

Akit érdekel egy interjú Nagy Sanyival a 7x-rel kapcsolatban, a képekre kattintva elolvashatja a Füles egyik irományát.

2009. augusztus 1., szombat

Homonnay Zsolt 1971. február 28-án született Kaposváron. Zalaegerszegen érettségizett. Az itteni Hevesi Sándor Színház stúdiósa volt, egészen addig, míg felvételt nem nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakára, ahol 1997-ben diplomázott.

A Csinibaba című filmben epizódszerepet vállalt, majd a színháznak élt. Szolnokon a West Side Storyban Tonyt játszotta, Pécsen a Jézus Krisztus Szupersztár címszerepét, Miskolcon a Csókos asszonyban, Győrön a Marica grófnőben is fontos karaktereket formált meg, Nyíregyházán és a fővárosi József Attila Színházban övé volt a galád Török János szerepe a Légy jó mindhalálig musical változatában. A Madách Színházban megkapta Dorian Gray címszerepét, de emellett a Nyomorultak, Anna Karenina és Beszterce ostroma című zenés darabokban is játszott kisebb-nagyobb szerepeket. A sok munka révén kettős sikereket könyvelhetett el: egyrészt 2000-ben a Budapesti Tavaszi Fesztiválon elnyerte az Év Bonvivánja címet, másrészt Berlinbe hívták vendégszereplésre a Notre Dame-i toronyőr két szerepére is.

2002-ben tért vissza Magyarországra, méghozzá Az operaház fantomja meghallgatására, ahol megkapta Raoul szerepét, amelyet a mai napig játszik. Emellett a Budapesti Operettszínház szerződtetett színésze, musicalekben és operettekben (Csókos asszony, Párizsi élet) egyaránt látható. A mai napig a bonviván szerepkör a specialitása: Rómeó és Júliában Páriszt, Szentivánéji álomban Oberont, Abigélben Kalmár tanár urat, Szépség és a Szörnyetegben Szörnyeteget alakít, de a negatívabb karakterek is megtalálják, mint a Rudolf Taffee grófja vagy a Halál az Elisabethben.

Mindemellett az Adagio együttes tagja, amely a magyar zenei paletta egyik különlegessége: zenéjükben ötvözik a klasszikus zenét a mai modern pop hangzással, a klasszikus belcanto- énekstílust a vokális pop könnyedségével, így jön létre az az elegáns és összetéveszthetetlen crossover stílus, amit képviselnek. Eddig három album és számtalan sikeres koncert van mögöttük.

A Csináljuk a fesztivált című műsorban is részt vett a harmadik szériától. Frank Sinatra My way-ével és Paul Anka You are my destiny-jével a nyolcvan induló között a legjobb ötben szerepelt, de olyan dalokat is hallhattunk tőle, mint Paul Anka Diana-ja, Unchained melody, Kétszer kettő néha öt, Gyémánt és arany, Tudom, hogy van neki, Odavagyok magáért.

És ezzel még nem ért véget munkássága ismertetése, mivel idén napvilágot látott egy Ketten című CD, amelyet feleségével (a szintén musical énekes) Polyák Lillával készítettek. Nem szokványos duett albumról van szó, mivel a szerelmes dalok felét (mint a Woman in love, Time to say goodbye, My way) egyedül éneklik, de olyan klasszikusokat is feldolgoztak közösen, mint a Dream a little dream of me, Féltelek és a Could I have this kiss forever. Ha már a családjánál tartunk fontos megemlíteni, hogy kilenc éve házasodtak, templomi esküvőjüket idén tartották és két gyermekük is van: Zsombor (2004) és Bulcsú (2008).

Szóval, a hosszú-hosszú bevezetés, bemutatás után jöjjön egy kis személyes beszámoló. Nos, színpadon először a Rómeó és Júliában láttam Páriszként, ahol egyből meg is jegyeztem a nevét és megkedveltem. Szerintem Homonnay Zsolt tipikusan az a színész, akit ha egyszer látunk/hallunk biztosan megjegyezzük, senki nem marad vélemény nélkül vele kapcsolatban. Azt már a Rómeó és Júliás irományomban is tudattam, hogy annyira tetszett Páriszként, hogy inkább őt választottam volna Júlia helyében. Aztán, következő találkozásunk Rudolfban volt, ahol a negatív szerepet játszott, de benne volt az a tipikus Homonnay Zsoltos délcegség, elegancia vagy nem is tudom, minek nevezzem, amitől egyszerűen nem tudtam nem szeretni. Ha megjelenik a színpadon, mindig az az érzésem, hogy itt egy igazi úriember. Amikor elkezd énekelni, nos az vagy bejön valakinek, vagy nem. Magas bariton vagy tenor hangja van, nem is tudom melyik és igen jellegzetes a hangszíne, amit ezer közül is fel lehetne ismerni. Klasszikus énekstílusban énekel, talán ez is ad egy kis patinát az általa megformált karaktereknek.

Aztán a Rudolf után bemutatkozott nekem Raoulként, ami az a tipikus Homonnay Zsolt karakter és annyira passzolt mindene Az operaház Fantomjába, hogy ilyen szinte csak álomban létezik ilyen, egy kis túlzással. :) Legutóbb pedig Abigélben Kalmár tanár úrként láttam, ami szintén az ő világa, csak lehetett volna egy kissé nagyobb szerepe is. De tényleg, ott az Operettben ki más játszhatna el egy olyan tanárt a 2. világháború idején, akibe minden gimnazista lány fülig szerelmes? :) Na ugye, mondtam én!

Aztán nagyon szerettem a Csináljuk a fesztiváltban is a munkásságát. A You are my destiny volt tőle a kedvencem, még komolyan meg is fordult a fejemben, hogy szavazzak rá, de a skót énem a gazdasági válság közepén legyőzte, bár nélkülem is szép helyezést ért el. Egy dolog van, amit annyira nem szeretek tőle és az nem más, mint az Adagio. Nem tudom, én csak akkor hallgatom a számaikat, amikor olyan rossz kedvem van, hogy már minden mindegy. Talán a Te vagy a végzetem meg a Delilah az, amit néha napján jó kedvemben is beteszek, de azt is csak inkább poénból. DVD-n láttam a Szépség és a Szörnyeteget vele a főszerepben. Az a véleményem, hogy átváltozott hercegnek csodálatos, de Szörnynek nem igazán való a hangja miatt. (Amikor Szilveszterrel láttam, akkor meg éppen fordítva volt, hogy Szörnyetegnek szebb volt, mint utána.)

Szóval, számomra ő sem mindenben tökéletes, de általában az. Egyik kedvenc felvételem tőle az Operettszínház Együtt a szoborért című gálájáról a Mesevilág, amit a tévé is közvetített. Ebben a pár percben szerintem minden benne van, amiért őt szeretni lehet és amit képvisel színészként/énekesként.

2009. július 18., szombat

Az Operaház Fantomja

Teljesen vétlenül, mindenféle okoskodás, meg számolgatás nélkül vettem rá jegyet és ennél jobban ki sem jöhetett volna a szereposztás. Ugyanis teljes első garnitúrával láttam, azokkal, akik a kiadott CDn is énekelnek. Fantom – Sasvári Sándor, Christine – Mahó Andrea, Raoul – Miller Zoltán.

Emeletről néztem a darabot egyik csoporttársammal, az arcokat nem láttuk olyan jól, de az egész színpadot beláttuk. Mikor elkezdődött a darab és meg szólalt először a Fantom híres dallama, már akkor kirázott a hideg. És megmaradt végig. Ez egy olyan darab, hogy az ember végig tátott szájjal nézi, annyira lenyűgöző.

A színészek is óriásiak. Amikor Sasvári kieresztette a hangját, szinte beleremegett az egész épület. Jól játszotta a Fantomot, karakteres színész. Igaz hogy maszk fedte a fél arcát és mikor Christine levette róla, akkor undorítóra elmaszkírozva láthattuk a másik felét, de így is meg lehetett ismerni, annyira jellegzetes. Nagyon tetszett az a megoldás ahogy ábrázolták az „osonásait” hol jobbról, hol balról jött a hang, az embernek olyan érzés volt mintha mögötte is felbukkanna. (Gratula a hangosítóknak.) És ami fontos, hangja is van kiénekelni nem csak a magasságokat, hanem erővel is bírja.

Mahó Andrea is szuper, gyönyörű hangja van, tipikus Christine mindenhogyan. Már a pünkösdi musical esten is elbűvölő kis nőcinek találtam, de tényleg színpadon is az. Igazi naiva tekintet, meg se mondaná róla az ember, hogy közelít a 30-hoz, olyan bájos kislányos. Az arcjátéka (már amit láttam) nagyon tetszett és persze énekkel sincs gond. Ezt a szerepet Webber eredetileg igazi szoprán operaénekesnőre írta, úgyhogy nem akárki játszhatja el. Mondjuk annyi negatívat tudok róla mondani, hogy elrontotta szöveget és elég érthetetlen lett ezáltal. Az utolsó jelenetben a „Csak szánalommal néztem eddig rád, s ez most gyűlöletté vált” helyett azt énekelte, hogy „Csak szánalommal néztem eddig rád, s ez most szánalommá vált”. Végülis nem nagy tragédia, enélkül is érteni lehet a darab történését, de feltűnik az embernek, hogy most mi van.

Miller Zoltán pedig egy igazi szívtipró volt, a hangja pedig olyan lágy és melegséget árasztó, teljesen elolvadtam tőle. Nagyon tetszik a gesztus rendszere, ő egy született musicalénekes, minden helyén van, aminek kell. Ez a Raoul szerep pedig testhezálló, illik a karakteréhez a hősszerelmes. Ő játszik Fantomot is, na arra kíváncsi lennék, milyen lehet. Én sajnálnám azt a gyönyörű hangját így elváltoztatni meg maszkkal eltakarni az arcát. (Hogy látnám akkor azt a tipikus Zoli-tekintetet és hallanám azokat a lágy hangszíneket?) Sasvári épp elég elvont, őt nem sajnálom maszk alatt.

Ezt a darabot még vagy 100szor is meg tudnám nézni, annyira tetszett. Úgy ültem be rá, hogy láttam a mozi filmet, zenét kívülről fújtam és nagyon érdekelt, hogy oldják meg a színház a színházban dolgot. Barátném erre azt mondta, hogy nem nehéz. És tényleg igaza lett. Hihetetlen mennyiségű díszlet van, és ide-oda mozog minden, gondolom baromi nehéz munka lehet összehangolni. Barátném pedig a híres csillár lezuhanására volt kíváncsi, hogy az milyen lesz. Hát nem mondom, nagyot csattant. Ezzel ért véget az első felvonás, hatásosra sikeredett. Ez nem olyan darab, amin el lehet aludni.

A darab történetével nem húztam az időt, mert akit érdekel, úgy is ismeri. Ez is olyan előadás aminek a hatása alól nem tudja kivonni magát az ember. Mikor hazaértem, akkor is felcsendül pár dallam a fejemben és végiggondoltam még egyszer az egészet amit látottam. Ez sem az a megszokott love story és rengeteg féleképpen lehet értelmezni, mi miért történt, mi mit jelképez... Webber tökéletes összhangot komponált zene és történet között. Gaston Leroux klasszikusát kicsit átfogalmazta, populárisabbá tette, de ez nem von le a musical értékéből, a kettőt különállóként kell tekinteni.

Volt egy olyan érzésem itt a Madách Színházban, hogy ezt nekem készítették és itt otthon vagyok. Az Operettben nem éreztem még otthon magam, tele van cirádás díszítésekkel, szobrokkal, baromi nagy csillár lóg a plafonról. Ez meg egy puritán, egyszerű színház, nincs benne semmi hivalkodó, olyan családias. Meg a Fantomot is magaménak érzetem. Szívesen venném ha megtörténne velem ez az érzés máskor is.

Természetesen másodjára is megnéztem. Ez egy különleges előadás volt minden tekintetben. Ugyanis a szívemhez legközelebb álló darabról van szó és ez a 499. előadás. Ezen a héten a Madách Színházban jubileumi hetet tartottak. Én most szereposztás alapján választottam jegyet, kb. 2 héttel előadás előtt.

Internet szerint Csengeri Attila, Fonyó Barbara és Miller Zoltán triót láthattam. Tesómmal mentem, mert meg akartam mutatni neki ezt a csodát. Előtte pár nappal már elkezdtem felkészíteni, megnézettem vele a filmet illetve előző este beraktam neki a kedvenc dalaimat a darabból. Meglepetésemre tetszett neki, nem tiltakozott. És visszatérve a szereposztásra, azért ezt választottam, mert egyrészt nagyon kíváncsi voltam Csengeri Attilára, mivel őt nagyon szeretem, kellemes élményem volt vele egy musical esten. És tesómnak meg akartam mutatni Miller Zoltánt, hogy na ő aztán tud! Mikor beértünk a színházba Zoli neve helyén Homonnay Zsolt díszelgett. Végülis annyira nem bántam, Zolit már láttam ebben a szerepben, és Zsoltot is nagyon szeretem és hát Raoul pont az ő szerepköre, gondoltam biztos szuper lesz. Tesóm meg annyit mondott, legalább egy ismerős arc. Így ejtettük Zolit, de csak ideiglenesen.


Csengeri Attila óriási Fantom. A hangja nagyon passzol a karakteréhez. És mint színész is isteni. Hallottam már olyat róla, hogy túl nagyok a gesztusai, de szerintem ez csak rágalom. És Sasvárival ellentétben, tőle nem irtóztam annyira, hogy megtudjam mi van a maszk alatt. Teljesen elvarázsolt. De előttem is úgy beleélték magukat a nézők, hogy amikor a Fantom bujkált és a hangosítók mindig csak egy helyről adták a hangot, és mikor mögüllünk, a csávók hátranéztek. Nagyon vicces volt.

Fonyó Barbara is tetszett. Kb. annyira mint Mahó Andrea. Mindössze az volt a furcsa, hogy Christine-t az ember pici, törékeny nőnek képzeli, Barbi meg minden csak pici nem. Csengeri Attila is csak pár centivel volt magasabb nála, pedig ő is bőven veri a 180at. Kíváncsi voltam hogy fel fogom-e ismerni, mert nagyon régen láttam bármilyen sajtóban is, de ahogy megjelent a színpadon, egyből megismertem, kilógott a többi balettos leányzó közül. Első megnézésnél Andi kedveltette meg velem a Gondolj rám áriát, most pedig Barbi a Látjuk-e még egymást valahol-t. Ez az a dal, amit apja sírjánál énekel. Hát látszik hogy operaénekes, valami eszméletlen volt. Azóta teljesen rákaptam erre a dalra.

Homonnay Zsoltban nem csalódtam, szuper Raoul. A hangja neki is telitalálat ide, meg hát a megjelenése is. Erkélyoldalon ültem és a Gondolj rám résznél mikor a páholyban ült tök közel volt hozzám. Mikor szünetben kimentünk járni egyet, felfedeztünk egy ajtót a színpad felé, mondtam is tesómnak, biztos ez vezet a színpadi páholyba, látogassuk meg Raoult.

Másodszorra is ugyanúgy elvarázsolt minden. Ahogy a csillár lezuhant, amikor Raoul magához ölelte Christine-t, és mondta hogy „Válassz társadnak míg élsz, míg élek” a nagy Fantom duett, mikor Christine lerántotta róla a maszkot, az utolsó jelenet mikor hárman énekelnek, amikor Christine megcsókolta a Fantomot… Még ezerszer meg tudnám nézni. És igazából minőségben semmi különbséget nem láttam a két teljesen különböző szereposztás között. Mindenki másért tetszik, nem tudnék egyértelműen kiemelni senkit, hogy ki az ideális Fantom, Christine vagy Raoul.

És a jubileumi héttel járt, hogy minden előadásra az igazgató meghívott egy vendégelőadót, a mi esténken Szulák Andreát. Ez azért is volt különleges mert ez volt az első nyilvános fellépése mióta megszületett a kislánya. Szirtes Tamás köszöntötte tapsrend utána a nézőket és úgy konferálta fel, hogy ez tulajdonképpen egy dalverseny és megkéri Attilát, hogy nagyon figyeljen. Zsolt meg elkezdte kilöködni a színpad széléről hogy menjen már közelebb, hogy jobban lásson. Attila meg még Fantom cuccban katonás lépésekkel megindult és összekulcsolta a kezét. Mindenki úgy röhögött, mi vár szegény Andira. Az Éj zenéjét énekelte el. Nagyon szép volt. Szeretem a hangját. Mondjuk a ruhája nem tetszett, egy bordó bársony poncsószerű blúzzal, hát nem volt túl előnyös neki. De most ez a legkevesebb, csodás zárása volt az estének.

;;

Template by:
Free Blog Templates