Világ és egyéb katasztrófák

Úgy tűnik, megint virágkorukat élik Hollywoodban azok a filmek, amelyek mentális betegségekről szólnak. Az igazi sztárparádét felvonultató Soderbergh-thrillerben ezúttal a depressziós és szuicid hajlamokkal bíró főhősnő félre gyógyszerezését követhetjük nyomon.

Korábbi mentális betegségeket bemutató sikerfilmek közé sorolható a klasszikus Száll a kakukk fészkére Jack Nicholsonnal vagy az Észvesztő Angelina Jolie-val: mindkét film elmegyógyintézetben játszódik és az említett színészek minden nagyobb filmes díjat besöpörtek alakításaikkal. Pár éve a Fekete hattyú skizofrén főhősnőjét alakító Natalie Portman szintén tarolt. Emellett még külön kiemelendő A bárányok hallgatnak, amely habár inkább krimi, viszont főszereplője, Dr. Hannibal Lecter, egy elmebeteg, sorozatgyilkos pszichológus. Lecter figurájának első megjelenése szintén Oscart hozott a megtestesítője, azaz Sir Anthony Hopkins konyhájára. Ráadásul azóta három további film is készült Lecter doktor elő- és utóéletéről (megjelenés sorrendjében: Hannibal, A vörös sárkány, Hannibal ébredése)és idén kezdték sugározni a Hannibal című tévésorozatot Dr. Lecter rémtetteivel főszerepben, amely hallatlan sikereket ért el a tengerentúlon és hazánkban is. Az idei Oscar-gála nagy esélyesei között találhattuk a Napos oldalt (amely egy bipoláris férfi mindennapjait mutatja be) és a The Master-t (melynek főszereplője poszttraumás stressz betegségtől szenved).

Mindezek után napjaink egyik legmenőbb rendezője is ehhez a témakörhöz nyúlt (illetve észlelte, hogy szuicid hajlamok hiánycikknek számítanak mostanában a filmes piacon). Steven Soderbergh (Ocean’s Eleven / Twelve /Thirteen, Erin Brockovich, Traffic, Magic Mike) önmagát nem meghazudtolva ismét összecsődített egy kisebb-fajta sztárparádét filmjéhez: főszerepben Rooney Mara (aki A tetovált lányban tavalyelőtt már játszott egy elmegyógyintézetből szabadult antiszociális személyiségzavaros karaktert), mellette Jude Law (aki egy pszichiáter bőrében tetszeleg), Catherine Zeta-Jones (szintén hitelesnek tűnő pszichiáter) és a kigyúrt testű Chaning Tatum (aki ezúttal nem kockás hasizmait mutogatja, hanem áldozattá válik).

A Mellékhatások egész érdekes, ám de kissé érthetetlenül indul. Adott egy 28 éves hölgy (Rooney Mara), akinek férje(Chaning Tatum) 5 évig ült börtönben és éppen szabadul. Azonban a depresszióra hajlamos nő nemhogy örülne a szabadlábra helyezésnek, hanem még mélyebb depresszióba zuhan, majd öngyilkosságot kísérel meg. Ekkor kerül a képbe egy pszichiáter (Jude Law), aki először gyengébb gyógyszerekkel kísérletezik rajta. Majd páciense kérésére és a nő előző pszichiátere (Catherine Zeta-Jones) tanácsára kipróbálják a frissen piacra dobott csodaszert, amelytől alvajáróvá válik a korábban inszomniás beteg, viszont érezhetően visszatér tőle az életkedve. Azonban teljesen váratlanul alvajárás közben erőszakos lesz és megöli férjét. Innentől egy igazi krimi bontakozik ki (a betegség mikéntje és drámai alakítások helyett), melynek középpontjában a felelősségvállalás kérdése áll, aztán egy idő után érdekes fordulatot vesz a film és teljesen más kicsengése lesz, mint amire bárki is számítana az előzetes információk alapján. Viszont az érthetetlen és kérdéses szálak kétségtelenül elvarródnak.

Soderbergh előző filmje, a Magic Mike is hasonló olyan szempontból, hogy a néző teljesen mást kap, mint amit elvárna a trailerek vagy a reklámok alapján. Ez egyrészt meglepő, másrészt zavaró. Úgy tűnik, most már ez is a Soderbergh-féle bevált recepthez tartozik, hogy megvezeti a nézőit. Továbbá a színészekből sem tudta kihozni a maximumot. A tetovált lánnyal berobbant Rooney Mara csak haloványabb koppintása Lisbeth Salanderként nyújtott alakításának, amelyért Oscar-díjra is jelölték anno. A többi szereplővel pedig már dolgozott Soderbergh korábban Jude Law-val a Fertőzésben, Catherine Zeta-Jones-szal az Ocean’s filmekben és a Trafficban, Chaning Tatummal a Magic Mike-ban. Valószínűleg a sok sztár inkább hátrányára, mintsem előnyére vált a produkciónak, mivel mindenki többet várt volna tőlük. Illetve a filmtől is. Összességében azonban elmondható, hogy jobban sikerült mint az előző Soderbergh-film, a Magic Mike – de azért nem egészen hozza azt a színvonalat, mint a kilencvenes években. Azonban akinek felkelti érdeklődését a mentális betegséges témakör és valami fordulatosra vágyik, ismert arcokkal a főszerepekben, nyugodtan megnézheti, hiszen egy átlagos mozifilmnél még így is többet tud. A Mellékhatások egy olyan alkotás, amitől valószínűleg egyetlen néző sem szenved el majd mellékhatásokat.

Mellékhatások (Side Effects, 2013)

Amerikai thriller, 106 perc

Főszereplők: Rooney Mara, Jude Law, Catherine Zeta-Jones, Channing Tatum

Rendező: Steven Soderbergh

Forgalmazó: Pro Video Filme & Distribution Kft.

Gondolom, aki eddig még nem hallott róla, ma minden bizonnyal megismerte az Attraction nevű magyar formációt, akik megnyerték a brit Csillag születik-et - ezzel együtt 85 millió forintnyi fődíjat, a királynő előtti fellépést és a pletykák szerint Simon Cowell akkora fantáziát lát bennük, hogy Las Vegas-ba vinné őket. Szerintem valami eszméletlen, amit művelnek. Annyira hatásos és magával ragadó. Ezelőtt még hasonlót sem láttam. Nem csoda, hogy a briteknek is leesett az álla tőlük. Ezzel szemben pár évvel ezelőtt a magyar Csillag születikből kiejtették őket - inkább no comment... Ehelyett beszéljenek a videók! :) Ide az első két előadásukat tettem be. Amelyikkel megnyerték, ma úgyis tele van a net (és igazából nekem ez a korábbi kettő jobban tetszik). Illetve még annyit - igaz, hogy elkanyarodok a tárgytól - de rájuk százszor inkább büszke vagyok, mint ByeAlex 10. helyezésére (akármilyen sok pontot is kapott, szerintem az akkor is ciki volt). Ez pedig lenyűgöző. :)

Szerintem mindenki tart talonban olyan filmeket, amik abba a kategóriába esnek, hogy "jó lenne megnézni". Aztán csak halasztódnak... Hirtelen közbejön vmi érdekesebb vagy újabb... Nálam az Ébredések is hasonló okok miatt szorult háttérbe, már nem is tudom, mióta várakozott itthon, hogy megtekintsem. Aztán az adta a végső lökést, hogy mostanában több Robert De Niro filmet is megnéztem és gondoltam, hogy akkor essünk túl az Ébredéseken is. Azt kell mondanom, hogy messze felülmúlta elvárásaimat. Napokkal később is ez járt még a fejemben, annyira, de annyira csodálatos és egyben megrázó élmény volt.

Az alaptörténet, miszerint egy elmegyógyintézetbe kerülő új orvos egy gyógyszer segítségével visszahozza az agonizáló betegeket, nagyon érdekesnek tűnt. Valamiért szívesen nézek pszichológiával vagy pszichiátriával kapcsolatos filmeket, ráadásul ez megtörtént eseten alapszik. Ebben pedig az volt a legjobb, hogy nem mostanában láttam annyira erőteljes alakítást, amit De Niro produkált. Atyavilág, ez az ember tényleg egy zseni. Egyszerűen padlót fogtam tőle, annyira jól játszott. Igazából nem értem, hogy a fenében nem kapta meg ezért az Oscar-díjat (1990-ben Jeremy Irons happolta el előle A szerencse forgandó című filmért - ezt már csak ezért is érdemes lenne megnézni... :)).

Az Ébredések zenéje is nagyon tetszett, gyönyörű aláfestés volt ehhez a szívszorító történethez. Tudom, hogy más tészta, de A nagy Gatsby jutott róla eszembe, mert valahogy az a közös mindkettőben, hogy vannak a múltban olyan pillanatok, amelyeket már sosem lehet visszahozni. Az idő kegyetlenül múlik és minden változik, akármit is teszünk. Ebben a keserédes hangulatban igazi tetőfoknak éltem meg az alábbi jelenetet, melyhez foghatót nem láttam. Talán ez sem jön vissza többet, hogy milyen érzés is volt először nézni a filmet és átélni ezt a jelenetet. Sírhatnékom volt, de tényleg. Annyi háttérinfó kell hozzá, hogy a hosszú évek után felébredt beteg teljesen jól lesz, még a szerelmet is megismeri - és ezen jelenetben búcsúzik, mivel visszafordíthatatlanul rosszabbodik állapota, tudja, hogy nem fogja többet látni a nőt... Nézzétek meg az alábbi videót, ez több mint gyönyörű.

Kicsit megkésve, de megemlékeznék Marilyn Monroe születésnapjáról, aki június 1-jén lett volna 87 éves. Akár még élhetne is... Azt hiszem, ez a Happy Birthday dalnak leghíresebb változata, amely John F. Kennedy-nek szólt:

Ismét egy Peller Anna videót hoztam. A Rebecca című musicalből énekli a címadó dalt. Szerintem valami eszméletlen, mintha az ő hangjára lenne kitalálva. Még ettől a videótól is borsódzik a hátam, valami eszméletlen. Mindennek ellenére furcsállom, hogy sosem kapta meg a színházban ezt a szerepet. Mint hallom, Mrs. Van Hopperként látható a darabban, de az sokkal súlytalanabb karakter, mint Mrs. Danvers, aki az alábbi dalt is énekli. Amikor én láttam színházban a Rebeccát, akkor Janza Kata volt Mrs. Danvers (váltótársai pedig Polyák Lilla és Nádasi Veronika, akiket felvételről hallottam), de igazából egyiküktől sem haltam el. Janza Kata élőben egész erőtlennek tűnt és a zenekar néhol hangosabb volt mint ő. Polyák Lilla annyira nem lepett meg (magához mérten rutinosan jó volt, de nem kiugróan), Nádasi Veronika viszont igen. Talán fizikailag legjobban ő testesíti meg a házvezetőnő karaktert és alapból sugárzik belőle némi "sötétség" - jó értelemben :) - ha nem mosolyog. Meg ő az, aki mindig kristálytisztán énekel, egy hamis hangot sem hallottam tőle. De nekem akkor is hiányzott még valami, amitől abszolút övé lett volna a szerep.

Viszont Peller Annánál maradva, benne megvan minden, ami kell: tűz, őrültség, hátborzongatás és vmi eszméletlen hang, amitől totál libabőrös lesz mindenki...

Tegnap láttam ezt a képet Facebook-on - a képen látható világhírű színész, rendező tegnap ünnepelte 83. (!) születésnapját - de komolyan mondom, nem ismertem rá... :D Mindössze a kora alapján azonosítottam be, hogy talán ő lehet az. De nekem mindig is öregként élt az emlékezetemben, szarkalábas szemekkel és ez a kép vhogy nagyon nem illik bele mindebbe - legalábbis eddig. :D Ti felismeritek?? Megfejtés itt