2009. augusztus 21., péntek

Ilyen volt, milyen lett?

Itt ez a két kép, amin tényleg látványos hasonlóság honol. Vajon ikrekről, apa-fia fotókról vagy egy szimpla színes és egy fekete-fehér felvételt látunk ugyanarról az emberről. Nem-nem, ez itt bizony Brad Pitt meg Robert Redford! De játsszunk egy kicsit, immár becsapás nélkül! Mutatok pár gyerek fotót, a te dolgod pedig csak annyi, hogy találd ki, melyik hírességet látod. A megoldást a képek melletti linkre kattintva kapod meg.


Vajon itt gondolta-e volna a fiúcska, hogy egyszer híres agysebészként milliókat fog keresni? Megoldás


Ki ez a cserfes szöszi leányzó? Megoldás


Senkit ne tévesszen meg ez az ártatlan arc! Megoldás


Vajon ki ez az ufó gyerek? Megoldás


Ő is kedves kislányként indult egykoron... Megoldás


Azt hiszem, ekkor még nehéz volt elhinni, hogy ebből a dundus babusból egykor a világ egyik szexszimbóluma lesz Megoldás


Szegény gyerek, itt mégcsak rémálmaiban jöhetett elő későbbi önmaga Megoldás


Ha minden más is, legalább a fogai állása nem változott azóta Megoldás


Ebből a tanító nénik réme külsejű gyerekből is szép felnőtt cseperedett. Megoldás


Na ez a kerekarcú leányzó sem ismerné fel későbbi önmagát egy Oscar-díjjal a kezében. Megoldás


Ő megtanult kedvesebben pózolni és elrejteni (vagy megműttetni?) lapát füleit Megoldás


Ez a kisfiú semmit sem változott azóta Megoldás


Ekkor még sztem ez a teljesen átlagos kissrác sem gondolta volna, hogy híres FBI nyomozó lesz Megoldás


Itt egy másik FBI-jal világhírűvé vált leányzó Megoldás


Ebből a "szeme-se-áll-jól" kis kópéból is igazi nagymenő sztár lett Megoldás


Hát ő is jól megnőtt Megoldás

2009. augusztus 19., szerda

Amikor kilépek iwiwről, akkor szoktam látni az Origo frappánsabbnál frappánsabb film összeállításairól ajánlót (amit rendszerint elolvasok) ilyen meg olyan témában (pl. legszexisebb sorozatsztár, legrondább szakáll, legnagyobb poénok stb.), és arra gondoltam: miért is ne csinálhatnék én is valami ilyesmit?

A témám pedig onnan ered, hogy az előző Excsajok szelleme című cikkemhez utánanéztem, hogy miben is láthattam ezelőtt Jennifer Garnert és megakadt a szemem egyik kedvenc filmemen, mivel nem rémlett, hogy játszott benne. Így összeszedtem 5 olyan alkotást, amelyben nagy sztárok igen kicsi, jelentéktelen szerepekben láthatók, gyakran le sem esik, hogy ők azok. Nézzük csak a top 5-öt!

5. helyezett

Igen, igen, ez az isteni Orlando Bloom, a Gyűrűk Ura tündéje, a Trója Párisza, napjaink egyik legfelkapottabb angol szépfiúja. De vajon melyik nagyszerű alkotásban is viselt ilyen múltszázadi kalapkát? Nem másban, mint az Oscar Wilde szerelmei című filmben, abban is mindössze pár perc erejéig. Mert neki akkor ennyi jutott. A címszereplő író meglátott benne valami szépet, egymásra néztek, aztán Orlando el is illant angolosan, mint ahogy egy kezdő színész teszi pályája elején...

4. helyezett

Ki is ez a mogorva, szőrös alak, aki répát majszol az esőben ázva? Olyan ismerős nem? Hát persze! Hiszen ez a Gyűrűk urában van, amikor Frodó barátaival Bríbe érkezik a Pajkos Pónit keresve. A képen látható úriember pedig nem más, mint Peter Jackson, a nagyszerű trilógia rendezője. Jacksont a Két toronyban is felfedeztem, amikor is a Helm Szurdokban Théoden katonájaként egy lándzsát hajít az orkokra. Lehet, hogy a harmadik részben is van egy villanásnyi jelenete, aki észrevette, kérem jelezze! :)

3. helyezett

Pontosan, ő az akinek már a neve hallatán is dobban egyet a szívem: Jude Law. Nem fényezem, hiszen aki látta bármiben is (és hallotta hihetetlenül angol úriemberes akcentusát), tudja, hogy a csini pofi mögött igencsak tehetséges színészóriás rejtőzik. Mostmár csak egy kérdés maradt: ezt a csini pofit melyik filmben is csúfították el ezzel a szörnyű bajusszal? Íme a válasz: az Aviátorban. De azért Jude jóízlésének mentségére szolgáljon, hogy számomra a világ legszörnyebb filmjében csak egy pár perces jelenet erejéig borzolta a kedélyeket ezzel a szőrcsomóval az orra alatt.

2. helyezett

Hűha, mondhatnák a kép alapján. Kíváncsi tekinteteknek megsúgnám, hogy ezüstérmesünkkel elérkeztünk ahhoz a momentumhoz, ami miatt elkészítettem ezt a kis összeállítást. Ugyanis Jennifer Garner filmjei között felfedeztem a Pearl Harbort. Aztán rágugliztam és megtaláltam ezt a képet. Így már rémlik, hogy az egyik kis prűd nővérkét játszotta, de a filmvásznon nem ismertem fel Mrs. Ben Afflecket. Tényleg, már akár ebben a filmben is elkezdődhetett románcuk bimbózása! De izgi! :D

1. helyezett

Na, ki az a bátor jelentkező aki megmondja, melyik filmben is láthattuk ezt a bádogembert? Nem, Móricka, ez nem az Óz, a csodák a csodája. :D Hanem a Mennyei királyság egyik fontos szereplője, Jeruzsálem leprás királya. A filmben végig így láthatjuk, vagyis halála után kerül le róla a maszk, de ha betennék egy ilyen képet egyrészt attól mindenkiben megfordulna az elfogyasztott táplálék, másrészt, akkor sem ismernénk rá az "édes kisfiúból cuki nagy srác lett" típusú, mellesleg egyik kedvenc színészemre, Edward Nortonra, aki már sok-sok nagy produkcióban bizonyított (pl. Harcosok klubja, Vörös sárkány, Varázsige: I love you, Színes fátyol, Hihetetlen Hulk stb.) És arra a szintre juttatta magát, hogy 2005-ben a Mennyei királyságban már az arcát sem kell adnia egy nagy hollywoodi produkcióhoz, hanem elég egy maszk és a mögülle kikandikálló kék szempár. A viccet félretéve: bármennyire is szeretem Edwardot, azért még ő sem akkora sztár, hogy ilyen szereppel emlékezetessé tegye magát, másrészt ahhoz meg gondolom drága befektetés lehetett, hogy maszk mögé dugják, hiszen oda bármilyen Frankeinstein befért volna, nemhogy egy kifejezetten jóképűnek mondható színész! Saját tapasztalatom alapján mondom, hogy általában meglepődnek az ezt a filmet megtekintő emberek, ha azt mondják nekik, hogy Edward Norton is játszik a Mennyei királyságban. Szóval ez egy óriási baklövés volt, mind a színész, mind az alkotók részéről.

2009. augusztus 15., szombat

Excsajok szelleme

Először is hadd adjak teret az Index kritikusának, hogy közöljem gondolatait erről az eget rengető alkotásról, amit nagy találónak véltem:


„Vannak jó romantikus vígjátékok és vannak nagyon rossz romantikus vígjátékok. Aztán ott van még az Excsajok szelleme is… Az Excsajok szelleme című keserédes vígjátékban a nőket a fogpasztamosolyáról, kockahasáról és bugyinedvesítő délies dialektusáról ismert Matthew McConaughey feladata bevinni a mozikba, a faszikat meg vagy a csajuk, vagy Jennifer Garner kellene, hogy a székhez szögezze… A történet egy hímsoviniszta gyökérről szól, aki a nőket csak arra tartja, hogy megdugja, majd eldobja őket, és mindezért természetesen egy nő, A NŐ a hibás, aki annak idején, egy gimis bálon nem rántotta le a fiúvécében, hanem smárolt egyet a suli focicsapatának kapitányával, hogy a klisé Kisázsia méretűvé dagadjon… Connor Meade (hősünk) ezt követően megdug vagy ezer nőt, akiket mind egyformán leszar az aktus után, de amikor elmegy az öccse esküvőjére, és saturészegre issza magát, megjelenik neki a nagybátyja szelleme (Michael Douglas ennyire perverz állat még soha nem volt), majd pedig három másik (nők, még jó), akik megmutatják neki a múltját, abból is azt, hogy egészen pontosan mikor vált gyökérré, a jelenét, és a jövőjét, amiben (soha nem találnák ki) egyedül fog megöregedni és meghalni, csak a tesója, az örök lúzer áll a sírja mellett, természetesen ő is magányosan, mert a szellemekkel való társalgás közben Connor arra még kerít egy kis időt, hogy az egész esküvőt szétcsapja. A koronát a filmre az utolsó jelenetsor egyik szösszenete teszi fel, az, amiben a híres pinabubus, Rod Evans jelmezét magára öltő Michael Douglas egy 16 éves lánnyal akar dugni, és közben láthatóan csorog a nyála. Aztán átszellemülten megjegyzi, hogy a szellemeknek mindent lehet, miért is ne?”

Egyrészt igazat adok ennek az elég odamondós kritikának, amely a film butuska történetét cikizi, másrészt vitatkoznék. Márcsak azért is, mert az egyetemen egyik igazán „ki-ha-én-nem” típusú oktatóm velősen közölte: „az Index alapállása, hogy minden szar.”

Szóval egy kedves, napos nyári délutánon magamévá tettem ezt az eget-rengető alkotást. Őszintén szólva, régen láttam ennyire szórakoztató romantikus vígjátékot. Természetesen megvan benne minden tipikus klisé, de ennek ellenére nekem tudott újat nyújtani: egyszerre hihetetlen mértékben pihent agyú, másrészt velejéig romantikus nagyszerű színészekkel fűszerezve és annak ellenére, hogy egyértelmű a végkifejlet, mégis végig fenntartotta az érdeklődésemet, egy percét sem untam.

Mi más kedvcsinálót is írhatnék a romantikus filmek szerelmeseinek, hogy megnézzék e filmet? Hát nem is tudom. Talán ott kezdhetném, hogy bár megvan benne a nőfaló, szexista irányvonal, mégis a finom-lelkű nézőknek is be fog jönni, mert annyira mégsem estek túlzásba a forgatókönyvírók, mint úgy általában mostanság. Aki egy szellemes vígjátékra vágyik némi romantikával fűszerezve, na annak is telitalálat lesz. Mert annyi idióta (de bölcsnek tűnő) gondolatot, igazi élettapasztalatot, amit ebben összehordtak, ritkán lát a világ!

Íme egy szösszenet:
-Mi egy bárban vagyunk?
-Vedd úgy mint egy osztálytermet. Első szabály. Ne nézz rájuk. A hölgyek olyanok, mint a lovak. Megrémülnek, ha nézed őket. Második szabály. Soha ne öklendezz. Ha valaha bajban voltál vadászat közben, akkor próbálj belőle viccet csinálni. A lányok, szeretnek nevetni. Különösen a férfiaktól. Azt gondolják sokkal erősebbek és sokkal inkább nyeregben érzik magukat. Tudod, egy ronda tyúkból bármit kihúzhatsz, de egy szépségnél már nem mindegy. Itt van néhány tipp számodra. Ha először randizol egy nővel akkor két kis bókot mondj neki a nyaktól felfelé. Mondd neki, hogy gyönyörű az ajka, szemei vagy szép a haja, intelligens, ami baromság előjön belőled. Aztán, amikor azt gondolja, hogy megint csak egy gyökér fickó vagy akivel el lehet zizegni vetkőzés nélkül, akkor inzultálod, átveszed az irányítást, jogot formálsz rá és a tudtára hozod, hogy azért vagyunk itt, hogy játszunk. A dolog amit ma éjjel megtanulsz a következő: az erő egy kapcsolatban, mindig annál van, aki kevésbé érdekelt benne.

Megemlékeznék pár szóban a főszereplőkről is. Először is, itt van Matthew McConaughey. Vele kapcsolatban ambivalens érzéseket táplálok. Ugyanis korai filmjeit, mint a Ha ölni kell, Szeretném, ha szeretnél, Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt, ezeket egyszerűen imádtam. Sőt Matthew-t is imádtam, mivel végre itt volt egy tehetséges hollywoodi sztár, aki még jól is nézett ki és botrányok nélkül tudott létezni. Aztán valami megváltozott. Egy idő után csupa-csupa unalmas filmben vállalt szerepet, ahol nem a színészetre, hanem a külsőségekre építettek. Őt pedig a People magazin a legszebb férfinak titulálta, tele volt minden félmeztelen tengerparti képekkel, mivel egy lakókocsiba költözött az óceánpartra, mint aki megbuggyant. Egyszerűen unszimpatikussá vált. Talán az utóbbi időben, amióta apa lett, kezd újra visszatérni régi önmagához, amiért szerettem és ennek ékes bizonyítéka az Excsajok szelleme, mert végre valami újat tud mutatni a korábbi szépfiús filmek után.

Jennifer Garner, azaz Mrs. Ben Affleck sose volt egy húzónév a számomra, de taszító sem. Egyszerűen csak volt. És van is. A kritikák ellenére nekem tetszett ebben a szerepben, szerintem minden tőle telhetőt megtett, amit lehetett, kihozott ebből a karakterből.

Talán már a múlt havi Michael Douglas színészportrémban is írtam, hogy tervben van ez a film. Nos, abszolút nem okozott csalódást, kellően pihent oldalát mutatta be a filmben. Ő alakította az örök példakép csajozós bácsikát és az ő szájából származtak a film nagy bölcsességei. Tulajdonképpen az is megfordult a fejemben, hogy egy színész nagyságát az is megmutatja, hogy képes ennyi baromságot röhögés nélkül elmondani. Na, ezért is ajánlom a filmet, mert rekeszizomedző, kellemes kikapcsolódást ígér mindenkinek.

Íróportré - Thomas Mann

„Írók tucatjai bizonygatták, senki nem érdektelenebb számukra, mint A varázshegy szerzője. De haragtól és talán irigységtől is remegő hangon mondták ezt.” – írta Marcel Reich-Ranicki az ötvennégy éve elhunyt Thomas Mannról.

Thomas Mann 1875. június 6-án született Lübeckben. Édesapja a régi családi hagyományt követve kereskedő volt. Édesanyja Brazíliában született német apa és portugál anya lányaként. Mann-nak négy testvére volt: a nála idősebb Heinrich (szintén író lett), Julia (felnőttként öngyilkosságot követett el), Carla és Victor (memoárt írt testvéreiről). A család jómódban élet, Mann úgy emlékezett vissza gyermekéveire, mint a „gondoskodásban és boldogságba” eltelt időszakra.

Mann iskolai tanulmányokban közönyt tanúsított, sokkal szívesebben töltötte írással idejét. Már 1893-ban prózavázlatokkal és tanulmányokkal részt vett egy újság kiadásában. Édesapja halála után a még nem felnőttkorú fiú mellé rendelt gyám azt kívánta, hogy polgári foglalkozása legyen, így Mann egy tűzkár-biztosítási társaságnál helyezkedett el. Két évvel később a müncheni Műszaki Főiskolán kezdett tanulni, majd újságírással kacérkodott. Végül nagykorúvá válása pillanatában elhatározta, hogy író lesz.

Bátyjával ezután Olaszországba utaztak, ahol Mann hozzáfogott első nagy regényéhez A Buddenbrook házhoz. A mű 1901-ben jelent meg, melynek alcíme Egy család hanyatlása. A könyv olvasóknál és kritikusoknál egyaránt kedvező fogadtatásra talált. A Buddenbrook ház talán Thomas Mann legjelentősebb műve, mivel 1929-ben irodalmi Nobel-díjat kapott érte.

Mann 1905-ben nősült, feleségét Katharina (Katja) Pringsheimnek hívták. Házasságukból hat gyermek született, akik közül többen írók lettek (Erika, Klaus, Angelus, Monika, Elisabeth és Michael). Mann sosem hallgatta el, hogy nemcsak a női nemhez vonzódott. Több irodalmi bizonyíték is maradt, hiszen A Buddenbrook házban, Tonio Krögerben és a Halál Velencében is megjelennek azonos neműekkel létesített szerelmi kapcsolatok.

1912-ben Mann felesége szanatóriumi ápolásra kényszerült Davosban. Az íróra nagy hatással volt a betegszálló légköre, Katja elbeszélései az ott tartózkodó vendégekről. Elhatározta, hogy megírja gondolatait egy regényben, amelyet 1913-ban kezdett el és tizenegy évvel később fejezett be. A varázshegy jelképrendszerének egyik fő motívuma a betegség-egészség ellentétpár, másik az időbeliség és az időtlenség. Hans Castorp, a főszereplő egyik legfontosabb felismerése, hogy az idő szubjektív: „Ha hosszúnak érzed, hosszú, ha rövidnek érzed, akkor rövid, de hogy igazából milyen hosszú, vagy milyen rövid, azt nem tudja senki.” A mű nagy siker lett, bár a kritikusokat némileg megosztotta. Ezután sorban jöttek az ismertebbnél ismertebb művek: 1925-ben kezdte el írni a József és testvérei tetralógiát (melynek utolsó kötete 1943-ban jelent meg.) és egy olaszországi élmény alapján készült 1929-ben a Mario és a varázsló, amely a fasizmus lélektanát ábrázolja.

Az 1930-as évek Németországának légköre elviselhetetlenné vált Mann számára. Amikor a nemzetiszocialista kormány hűségének kinyilvánítására kérte, akkor feleségével elhagyták az országot. Először Franciaországba, majd Svájcba költöztek. 1936-ban megvonták tőle a német állampolgárságot és a tiszteletbeli doktori címét is. Ezután Mann az Egyesült Államokba települt. Megérkezésekor megkérdezték, nagy teher-e számára a száműzetés: „Nehéz elviselni. A Németországot uraló mérgezett atmoszféra felidézése azonban könnyebbé teszi. Könnyebbé teszi, mert az ember valójában semmit nem veszít. Ahol én vagyok, ott van Németország. Magamban hordom a német kultúrámat. Kapcsolatban élek a világgal, és nem úgy tekintek magamra, mint elbukott emberre.”

A háború után írta a Doktor Faustust a németek világtörténelmi felelősségét boncolgatva. 1952-ben Svájcba költözött és gyakran átlátogatott hazájába. A felszabdalt Németországról ekképp vélekedett: „Nem ismerek zónákat. A látogatásom magának Németországnak szól, Németországnak, mint egésznek, nem pedig egy megszállt területnek”.

1955. július 20-án trombózis lépett fel Mann-nál. Az orvosi kezelés sikertelen maradt, augusztus 12-én, nyolcvanéves korában halt meg Zürichben. Mann óriási életművet hagyott az utókorra. Nagy és kisebb regényei mellett, novellákat, tanulmányokat, publicisztikai műveket, leveleket, verseket, sőt egy egész életen át vezetett naplót írt. A varázshegy című regényének főszereplőjéről így ír Szerb Antal: „(Hans Castorp) egy síkiránduláson eltéved, fáradtan elalszik és ekkor, a megfagyás határán, álmában, tehát ösztöneivel választania kell élet és halál között. Könnyebb és kellemesebb volna tovább aludni, megfagyni, meghalni. De álmának hatása alatt Hans Castorp összeszedi erejét, felébred és az életet választja: nem azért, mert jobb élni, mint meghalni, - hanem jóságból és szeretetből a többi ember iránt.” Thomas Mann az életet választotta.

2009. augusztus 11., kedd

Sose vallottam magam nagy Harry Potter rajongónak. Annak idején volt valamiféle rivalizálás, hogy te most „Gyűrűk urás” vagy „Harry Potteres” vagy-e és a mai napig az előbbit részesítem előnyben. Viszont egyfajta érdeklődést azért tanúsítok a varázslóvilág irányába, mivel nemhogy láttam az összes eddigi filmet, hanem elolvastam mind a hét kötetet, sőt Bogar Bard meséit, A kviddics évszázadait és a Legendás állatok és megfigyelésüket is magamévá tettem. Most a legújabb élményemről, a Harry Potter és a Félvér Herceg filmváltozatáról szeretnék néhány gondolatot monitorra vetni.

A magyarországi premier után hat nappal láttam, szóval azóta már egy kicsit leülepedett az élmény és talán átgondoltabban tudom megfogalmazni a tapasztalataimat. A könyvet nagyjából három éve olvastam, mindössze egyszer és a moziban ülve rá kellett jönnöm, hogy igen sok dolgot el is felejtettem, sőt mégcsak nem is rémlett. Nagy vonalakban persze megmaradt a történet és a filmet látva különösebb meglepetés nem ért. A Félvér Herceggel kapcsolatban volt egy kis előítéletem. Ugyanis számomra a harmadik-negyedik-ötödik könyvvel csúcsosodott ki a történet és azontúl kicsit erőltetettnek találtam már. Nem mondom, hogy nem volt izgalmas, nem bővelkedett meglepő fordulatokban és nem csordult ki a könnyem a hetedik rész bizonyos fejezeténél, de összességében mégis azt éreztem, hogy ez már sok nekem.

Természetesen nem volt kérdéses, hogy megnézzem-e vagy sem moziban a legújabb részt. Tulajdonképpen egyik ámulatból a másikba estem, annyira tetszett amit láttam. Először is, szembetűnő volt, hogy Daniel Radcliffe mennyire felnőtt a feladathoz. Korábbi részekben éreztem egy kis esetlenséget, de most egy profi színészt láttam a vásznon. Teljesen hiteles volt és abszolút rá tudtam hangolódni a hullámhosszára, hogy vele együtt éljem át az eseményeket.

Másodszor, úgy tűnik, hogy minden valamire való angol színész szerepel a Harry Potter filmekben. Az abszolút kedvencem Kenneth Branagh, mint Lockhart professzor, de ne feledkezzünk meg Emma Thompsonról, Maggie Smithről, Ralph Fiennesról, Jason Isaacsről, Gary Oldmanről, David Thewlisről vagy Helena Bonham Carterről. A Félvér Hercegben Jim Broadbent csatlakozott az előbbi listához. Mellékszerepét majdnem annyira élveztem, mint a második részben Kenneth Branagh-ét. Kíváncsi lennék, hogy a következő részben a kiadó szerepekre milyen angol nagyságokat szerződtetnek, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy sajnos nincs Jude Lawnak vagy Ewan McGregornak való karakter. :)

De komolyra fordítva a szót az előbbi gondolatmenethez és a nagy angol színészekhez visszatérve tennék pár megjegyzést Alan Rickmanra és Piton professzorra. A Félvér Hercegben Piton karaktere beérett és bizony új oldaláról megmutatkozott. Kicsit furcsa volt, hogy én tudom mi lesz a hetedik részben a sorsa és itt mit miért csinált, de akkor is maradandóvá vált számomra. Azt hiszem legnagyobb jelenete, amikor az a bizonyos Adava Kedavra elhagyja a száját. Még most is látom lelki szemeimmel, ahogy pálcáját kinyújtva kimondja ezt a két halálos szót. Annyira hatásos volt az a jelenet, úgy megfogott, hogy áh… :) Ezek után teljesen értetlenül állok a pletykák előtt, hogy le akarják cserélni a nagyszerű Alan Rickmant, aki igazából most tudna kiteljesedni Piton karakterében. Ugyanis azt csiripelték a madarak, hogy az alkotók szerint kiöregedett, mivel a könyv szerint Piton csak a negyvenes évei elején jár, Rickman meg őszintén szólva kissé túlvan már ezen. És arról is szólnak a pletykák, hogy Orlando Bloom (!) lépne a helyébe a hetedik részre (amit két filmben fognak megcsinálni). Hát minden tiszteletem Orlandoé, de azért mindennek van határa. :) Remélem ez feltételezés csak pletyka marad és nem buggyannak meg a film készítői.

A Félvér Herceget olvasva volt egy rész, amit olvasva kiborult nálam a bili. Ez az a bizonyos tengerparti, horcrux keresős, barlangos dolog volt. Ugyanis a szememben létezett a nagy Albus Dumbledore. A nagy Albus Dumbledore, az egyetlen ember akitől még Lord Voldemort is fél. A nagy Albus Dumbledore, akire Harry annyira felnéz, aki mindent tud, aki annyira nagy, hogy ilyen már nincs is. És J. K. Rowlingnak köszönhetően tényleg nincs. Mert ott a barlangban egy igencsak halandó, szánalmas, szenvedő öregember jelent meg előttem, aki minden, csak nem nagyságos. Számomra ebben a jelenetben Rowling egy karaktert rombolt le és nem is nagyon hagyott neki teret arra, hogy visszatérhessen, hiszen tudjuk mi történt vele nem sokkal később. Szóval ezért nem szerettem a Félvér Herceget első olvasás után. A filmet látva viszont már kissé másképp szemlélem ezt a problémát. Ugyanis a mozivásznon nem tűnt ennyire botrányosnak a dolog, azt hiszem egész jól tömörítették pár jelenetsorba azt a nem tudom én hány oldal tömör szenvedést. A filmben maga a barlang és környezet igen lenyűgözőnek hatott, olyan ámulatba ejtően volt félelmetes. És Dumbledore is meg tudott őrizni valamit abból a nagyságból, amiért mindenki szereti.

Draco Malfoynak is igen fontos szerep jut ebben az epizódban, amire emlékeztem én, csak nem minden részletre. Tulajdonképpen teljesen újdonság volt számomra az a mosdós jelenet, ahol Harryvel összetűzésbe kerül és elég véres lesz az ügy vége. Az volt a vicces, hogy nem is rémlett, hogy én ezt valaha olvastam. Elég hátborzongatóra sikerült, bár számomra volt ami ezt túlszárnyalta. Méghozzá az a rész, amikor a nagy fehérségben, hóban égbe emelkedett egy csajszi valami Malfoy keze által mérgezett cucc miatt. El tudom képzelni, hogy egy kisebb gyerek hogy megijed, ha még nekem is borsózik a hátam tőle. De összességében ez a Malfoy dolog is nagyon jól benne van a filmben és a színész is jól hozza az egyre drámaibbá váló folyamatot. Mindössze az nem tetszett, hogy megcsúnyult az első részekhez képest. :) Meg ez a festett szőke haj valami förtelem…

Szóval összességében elmondanám, hogy jobban megfogott a Félvér Herceg filmben, mint anno olvasva. Ahogy Rowling szavai alapján elképzeltem mindent, az nem tetszett annyira, mint amikor a film készítői elém rakták, hogy mit kell látnom. Mivel vaskos könyvről van szó, gondolom sok mindent kihagytak, talán át is szőttek egy-két dolgot. De úgy érzem, hogy nagyon jól összeszedtek minden lényegeset és nagyon jó filmet hoztak össze. Bár két és fél óra volt a film, mégis pörögtek az események, de nem annyira, hogy érthetetlenné váljon. Szinte csak repült az idő. Azt érzem, hogy egyre jobbá válnak a filmek a történet előrehaladtával. Nem tudom, érdemes-e az utolsó könyvet két filmre bontani, majd elválik mi lesz belőle. Egy biztos: én megnézem.

Amire érdemes várni

Intercom hírek
Jöjjön néhány csábító, friss infó Hollywoodból!
Jó étvágyat, Julia!

Film és főzés nem idegenek egymástól, e két örömforrás gyakran találkozik – Hollywoodban sokáig Peter Falk volt a magyar konyha legnagyobb pártfogója: régebben, amikor a barátait otthonában látta vendégül, jó néhányszor saját készítésű paprikás csirkével kedveskedett nekik.

A Julie& Julia – Két nő egy recept (Julie & Julia, hazai bemutató: október 15.) című vígjátékban igazi színésznagyságok főznek: Meryl Streep és Amy Adams is fehér kötényt ölt, és ennek kapcsán a filmfővárosban egyre többet beszélnek az ételekről: Nora Ephron új rendezésének jó hangulatú New York-i premierjén pedig legalább annyi szó volt kulináris, mint vizuális örömökről.

A Meryl Streep szakácstanítványát alakító Amy Adams – a hazai konyhaművészet nagyobb dicsőségére – azt nyilatkozta, hogy az ő fő műsorszáma otthon a gulyásfőzés. – Én inkább enni szeretek, mint főzni – vallotta be a már két Oscarra jelölt ifjú színésznő. – Az én konyhai tehetségem inkább az, hogy ki tudok hozni egy normális ételt abból, ami épp van otthon. Valami gulyás-szerűség végül mindig összejön.


Valentine-napi névsorolvasás



Készül az a film, amelynek főcíme talán hosszabb lesz, mint maga a történet. A New Line stúdió sosem látott sztárparádéval szeretné emlékezetessé tenni a jövő évi Valentin-napot.

Készül az a film, amelynek főcíme talán hosszabb lesz, mint maga a történet. A New Line stúdió sosem látott sztárparádéval szeretné emlékezetessé tenni a jövő évi Valentin-napot. Filmjük, mely az egyszerűség kedvéért a Valentin-nap (Valentine’s Day, hazai bemutató: 2010. február 11.) címet kapta, Los Angeles-i párok és szinglik szerelmi életének fordulópontjait mutatja be, melyekre természetesen a szerelmesek nagy napján kerül sor. Ennyi sztár egész biztosan még nem játszott együtt. A női oldalt Jessica Biel, Anne Hathaway, Jessica Alba, Julia Roberts, Jennifer Garner, Shirley MacLaine, Queen Latifah és Emma Roberts erősíti, míg a szerelmes férfiakat Bradley Cooper, Ashton Kutcher, Patrick Dempsey, Hector Elizondo, Jamie Foxx és Carter Jenkins képviseli. Az egymást keresztező szerelmi történeteket a romantikus vígjáték nem kisebb szakembere, mint Garry Marshall (többek közt a Micsoda nő! és a Neveletlen hercegnő rendezője) fogja össze. A producerek nemrég azt nyilatkozták, hogy sztárétvágyuk csak egyre nő, és még nem zárták le a szerződtetéseket: még újabb hírességeket akarnak kamerájuk elé csábítani.




;;

Template by:
Free Blog Templates