2014. május 21., szerda

Cannes 2014 - part 2

Az idei Cannes-i Filmfesztiválnak még közel sincs vége, hiszen május 25-én lesz a zárónap. Addig folyamatosan érkeznek a sztárok szebbnél szebb ruhákban - vagy legalábbis ők így gondolják. :) Nézzük a második turnust, mi történt az előző bejegyzésem óta! :)

Színre lépett mindenki kedvence, Jennifer Lawrence! Több szerelésben is megmutatkozott. Az első képen látható ruha miatt több fórumon "daginak" és "óriásbébinek" titulálták. Szerintem tökéletesen mutat benne, habár személy szerint nekem nem jön be a felső, olyan fura, hogy lefelé szélesedik. Mi van, ha a szél fellibbenti? :) A másik két szettje azonban kifogástalan.



Az előző postban kiemelt sztárok közül újra megmutatta magát Zoe Saldana és Julianne Moore is.

Zoe-ról annyit, hogy habár korábbi Cannes-i ruháit dicsértem, lassan kénytelen leszek mindent visszaszívni, mert rettenetes a mostani öltözéke:

Azonban Julianne Moore mindkétszer eltalálta a dolgokat - a korábbiakkal ellentétben. A zöldes szett több mint tökéletes neki, nincs mit ragozni rajta. A szürke kicsit sápasztja, de összességében abban is szépen fest.


Ami az előző cikkben Audrey Tautou volt, azt itt Mélanie Laurent. Nem értem, hogy egy ilyen szép nő miért vesz fel egy ennyire nyanyás és előnytelen cuccot? :)

Korábbi írásomban szinte az összes fehér ruhát leszóltam. Mert akármennyire elegáns, tény, hogy nem áll jól mindenkinek. Azonban Eva Longoria nem esik ebbe a kategóriába, eddig övé a legszebb fehér estélyi díja!

Hillary Swank is bepróbálkozott a fehérrel, és egész jól tette is azt. Nekem a színesebb ruhája jobban tetszik, de a fehérben is csinos, mlég ha nem is annyira bombasztikus a hatása, mint Eva Longoriáé.


Mia Wasikowska is a fehérre szavazott. Ez a fehér blúz, színes szoknya kicsit old-school nekem és szívem szerint leszólnám, hogy ez is nyanyás és nem divatos stb. - de az összeállítás valamiért azt az érzést kelti bennem, hogy mégis csak jó választás. Talán Mia varázsának tudható be, ki tudja... De a lényeg, hogy Mia Wasikowska Cannes-ban, ebben a ruhában az alkalomhoz illően mutatkozott.

És itt álljunk is meg egy percre! Mia Wasikowska és Julianne Moore mellett két férfit is megcsodálhatunk egy csoportképen. Íme az ide férfi divat Cannes-ban (legalább is Robert Pattinson és John Cusack interpretálásban). Robert túl lezser, John túl komor - és az a szemüveg rettenetes.

Illetve itt van még egy példa rá, hogy Robert Pattinson nem vette túl elegánsra később sem a figurát:


Akkor most ugorjunk át a színes ruhákra. Mindjárt itt van Freida Pinto, aki bebizonyította, hogy ez a korall (?) szín arany mintákkal tűzdelve is lehet baromira ízléses is, csak tudni kell viselni. A tollas bézs ruha is meglepően ízléses és csodásan áll a színésznőn.


Jessica Chastain hirtelen-kék ruhája sok veszélyt rejt magában, azonban rajta kifejezetten szépen mutat. A fekete kisestélyi pedig akkor is nyerő választás, ha kicsit mintás is. (Mondjuk hozzá azt a cipőt meggondoltam volna...)


Vörös szőnyegen mindig láthatunk vörös ruhákat is. Eva Green azonban rendkívül mellényúlt a vörössel és a feketével is. Eleve túl sötét színű most a haja és nem értem, miért erőlteti a feketét (tisztára mint egy boszorkány) és ezeket a "lógós" ruhákat.


Azonban Monica Belucci tudja, mitől döglik a légy. A vörös alapon fekete pöttyös ruhája ennivaló! Ha én mennék Cannes-ba, tuti valami ilyen típusú ruhát készítenék be legelőször a bőröndömbe. Másodiknak pedig egy csodás feketét, ami valami hasonló, mint Monicáé. Viszont nem tudok elmenni amellett, hogy ne jegyezzem meg, az utóbbi időben (amióta nem láttam), mennyit öregedett Monica Belucci arca. Persze ez semmit nem von le a szépségéből, természetességéből és eleganciájából, valahogy így kellene ezt mindenkinek csinálni.


Salma Hayek merészen operált a színekkel, de meg kell mondanom, hogy az alapjában véve ízléstelen rikító rózsaszín mégis jól áll rajta és még az eseményhez is megy. Külön kiemelném a cipőjét a második fotón: így kell a ruhához lábbelit választani, nem tudom, miért szúrja el annyi mindenki idén Cannes-ban!


Végül itt egy ruha, amely nagyon megtetszett. Sonam Kapoor (fogalmam sincs ki ő:)) monumentálisra vette a figurát és nem tudom, a 21. században illik-e ekkora átmérőjű ruhaaljat viselni, de szerintem lenyűgöző.

2014. május 20., kedd

Általában nem szeretem a modelleket, de ezt a lányt nem lehet nem kedvelni... Nem tudom ki ismeri, s ki nem, de számomra akkor vált ismertté, amikor olvastam, hogy Bradley Cooper randizik vele és már több mint egy éve egy párt alkotnak. Egyébként napra pontosan 17 év korkülönbség van köztük, mindketten január 5-én ünneplik születésnapjukat.
Suki megjelenése szinte kivétel nélkül tetszik, tudja mi áll jól neki és mivel hangsúlyozza a szépségét. Az idei Met gálán viselt ruhája annyira gyönyörű, nem tudok betelni vele. Hoztam róla több felvételt is! :)





Emellett Cannes-ban is tiszteletét tette a napokban és még mindig nagyszerűen öltözködik, legyen szó vörös szőnyeges megjelenésről, filmpremierről vagy after partyról:



2014. május 19., hétfő

Party Windsor-ban

Vilmos herceg jótékonysági estélyén sok híresség tiszteletét tette Windsorban. A ruhák gyönyörűek, a lefotózott emberek bájosak és érződik a képeken is, hogy milyen tiszteletteljes légkörben készültek. Azt mondják, hogy a monarchiák kora lejárt, de számomra még mindig van ebben valami gyönyörű. Akárhányszor jártam eddig Angliában, mindig irigylésre méltónak tartottam, ahogy az emberek viszonyulnak a királyi családhoz.

Emma Watson sikkesen visszafogott

Helena Bonham Carter extravagáns, ám az ízléses kereteken belül maradt

Cate Blanchettnek éteri külsőt kölcsönöz ez a fehér csoda.

Cara outfitje is szép, annak ellenére, hogy a sminkje szerintem túl sötét.

Benedict Cumberbatch természetesen feketében feszít.

Vilmos talán nagy Sherlock rajongó :)

A gyönyörű Cate Blanchett látványába kicsit belepirult a herceg. :)

Vilmos herceg köztudottan kedveli a Harry Potter filmeket.

2014. május 18., vasárnap

A világ legismertebb szerelmi története, amely meghódította a mozi rajongókat, az olvasóközönséget és most a zenés színházak nézőközönségét vette célba. Nézzük csak, hogy elevenedik meg Rhett Butler és Scarlett O’Hara története az Operettszínházban!


A Budapesti Operettszínház legsikeresebb és legnépszerűbb darabja a Rómeó és Júlia című musical, amely tíz éve van már repertoáron és ezalatt nagyjából fél millió ember nézte meg a több, mint ötszáz előadás valamelyikén a musicalt. A siker receptje a következő: végy egy örökzöld szerelmi történetet, de azért legyen benne dráma, akció és sok-sok érzelem, majd mindehhez írj fülbemászó slágereket és már csak a színészek hiányoznak. Gérard Presgurvic, francia zeneszerző musicalje igazi világsiker lett rövid időn belül. Ezután készítette el az Elfújta a szél musical verzióját, amelynek előzménye Margaret Mitchell Pulitzer-díjas regénye és az 1939-ben bemutatott 10 Oscar-díjas film. Az Elfújta a szél musical változata december végén került a Budapesti Operettszínházba.


Miről is szól az Elfújta a szél? „Scarlett O'Hara története 1861-ben kezdődik, amikor egy tizenhat éves lány gondtalan, csupán szerelmi bonyodalmaktól terhes életébe hirtelen belép az amerikai polgárháború Észak és Dél között, ami mindent megváltoztat körülötte. Mérhetetlen szegénység tör ki, így Scarlettnek napról napra harcot kell vívnia a családi birtok, Tara megőrzéséért, és a megélhetésért. Pusztulás, születés és halál kíséri végig életét. Dacból kötött házasságai rendre véget érnek, szerelmi kudarcai árán azonban végül mégis megadatik számára az újrakezdés lehetősége.” – olvasható az Operettszínház honlapján.


"Nagyon mély és emberi, magánéleti válságpillanatok keverednek benne egy össztársadalmi méretű háborús konfliktussal... Igazi zenés színház színpadára való téma, még akkor is, ha nem csak szórakoztató, de mindenképpen a szinte szélsőséges érzelmi kitörésekről, valódi "határszituációkról" mesél ez a darab. Színházunk alapvető szándéka, hogy értékalapú műveket mutasson be, nagy formátumú klasszikus operetteket, szívünkhöz közel álló budapesti zenés játékokat, valamint komoly irodalmi alkotások alapján, a történelemmel is foglalkozó, katartikus erejű új magyar - esetleg külföldi - musicaleket. Úgy vélem, az Elfújta a szél igen fontos és szép bemutató ezen a palettán" - vallja az előadásról Kerényi Miklós Gábor, az Operettszínház igazgatója.


A musical alkotói nem tagadják, nagy kihívás volt életre kelteni Scarlett történetét. Az írónő jogait képviselő Margaret Mitchell Alapítvány külön engedélyjogot adott a francia musicalre, a magyarországi csapat felhatalmazást kapott, hogy saját felfogásban állítsa színpadra a művet. Az együttműködés sikerének eredménye egy új musical-változat. Miután a Margaret Mitchell Alapítványnál elolvasták a musical Magyarországról javasolt változatát, azt a kikötést tették, hogy színes bőrű színészek játsszák a darabban szereplő afro-amerikai karaktereket. – írja az Operettszínház egyik ismertetője.


„Annak ellenére, hogy a casting végül sikeres volt, be kellett látnunk, hogy az a színes bőrű, kiforrott színész generáció, amely képes maradéktalanul teljesíteni ezeket a zenés-színházi feladatokat, még nem nőtt fel Magyarországon. Mindez arra késztetett minket, hogy alaposan átgondoljuk a darab koncepcióját. Így született egy nagyon izgalmas, egyszerre testvér- és szerelmi harcot és egyben a világgal való küzdelmet bemutató darab, ami jól érzékelteti, hogyan sodorta el az amerikai polgárháború örökre a régi világot." - mondta el Somogyi Szilárd, a darab rendezője.

És mit lát mindebből a közönség? Nem marad el az Operettszínháznál megszokott látványvilág: monumentális díszletek, a színpadi kép helyenként megdöbbentő (igazi ló is szerepel a darabban) és mindenképpen emlékezetes effektekkel tarkított. A polgárháborús jelenetek puskadurrogtatása egyértelműen lefölözi az augusztus 20-i tűzijáték hangerejét. A kosztümök pedig gyönyörűek. A történeten érződnek a fentebb taglalt változtatások: a sanyarú rabszolgasors háttérbe szorul, így nagyobb hangsúly helyeződik a szerelemre, barátságra, testvéri viszonyra, mint az eredeti műben. Ennek eredménye, hogy a darab narrátora Scarlett testvére, Suellen – aki a többi változatban csak egy mellékszereplő. Habár a cselekményben nincs jelentős eltérés, mégis máshová kerültek súlypontok, aminek az az eredménye, hogy egy másmilyen Elfújta a szél született meg, mint amit ismerünk. Ráadásul a zene hasonlít a már ismert Rómeó és Júlia musicalére – talán kevésbé fülbemászóak a dalok és nem hatnak az újdonság erejével.


Azonban a színészek játéka sokat hozzátett, hogy a darab szerethetővé válik. Tulajdonképpen Szabó P. Szilveszter viszi a hátán a darabot, aki Rhett Butlert alakítja és akárhányszor szerepel a színpadon, nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az X-Faktorból ismert Gubik Petrán látszik, hogy Scarlett O’Hara még csak az első szerepe az Operettszínházban és érezhetően ég benne a bizonyítási vágy, amely helyenként a teljesítmény rovására megy, hiszen néha a kevesebb, több. Melanie Hamilton szerepében a szintén X-Faktoros Muri Enikőt láthatjuk, aki kellő alázattal és kifinomultsággal formálja meg karakterét. Azonban igazán emlékezeteset a mellékszerepekben Nádasi Veronika és Serbán Attila nyújt. Előbbi alakítja Suellent és igazi öröm hallani, amikor kiereszti hangját és az betölti a színházat. Serbán Attila szintén igazán szuggesztív figurája a darabnak, aki ezelőtt nem tudta, hogy melyik szereplő is Tony Fontaine az Elfújta a szélben, most biztosan megjegyzi.


Minden hibája ellenére, a darab aktualitása megkérdőjelezhetetlen. Az Elfújta a szél utolsó dalából következzen egy részlet: „Oly sok-sok ember él és meghal egy napon, szerelmet nem talál, csak dolgozik vakon. A világ kinevet és te vagy, ki figyel... Fújj, őrjöngő szél! Zúgj, féltékeny szél! Miért nem figyel soha senki se rád? Miért süket a világ? Miért tűnt el minden zöld? Hát miért pusztul a föld?”



2014. május 17., szombat

Cannes 2014

Még csak pár napja tart az idei Cannes-i Filmfesztivál, de már most sok említésre méltó ruhakölteményt láthattunk.

Az eddigi legjobban öltözött sztár díját Blake Lively kapná tőlem. Mindegyik outfitje lenyűgöző:





Cate Blanchett is hozza a tőle megszokott sikkes, kicsit meglepő stílusát. Vajon neki tényleg minden jól áll vagy ennyire jól választ? :)



Naomi Watts néha mellényúl, de idén Cannes-ban még nem tette. Szerintem most sokkal szebbnek és fiatalabbnak tűnik, mint tavaly vagy azelőtt és nem a plasztikai sebészekre utalok itt, hanem csak sugárzik róla a boldogság és felszabadultság:


Julianne Moore viszont most csak részben találta el a dolgokat. A világos ruha rettenetesen sápasztja, ennyire fehér bőrhöz vétek ilyen ruhát a húzni! A másik dressz pedig nem biztos, hogy teljes mértékben az alkalomhoz illik, de legalább jól fest benne... :)


Nicole Kidmant általában dicsérni szoktam, tavaly Cannes-ban kifejezetten tündökölt. Idén annyira nem kiemelkedő, de azért jól öltözött. A kék ruhája nekem kicsit Moulin Rouge-os, a fehér pedig elegáns (a fotót pedig kicsit poénból is választottam, ez a Tim Roth nem egy égi meszelő... :D)


Audrey Tautou azonban nagy csalódás. Eléggé mamás cuccban jelent meg, nem is értem, hogy eshetett éppen erre a ruhakölteményre a választása:

Zoe Saldana most is olyan képet vág, mint aki citromba harapott... Ez sokat ront az összképen, pedig most jobb érzékkel választotta ruhatárát, mint úgy általában.



Rooney Mara esete a fehérrel... Szerintem nem biztos, hogy ez az ő színe és a smink sem tetszik.

Rosario Dawson (jobbra) ruhájának és cipőjének összhatása bekerülhetne minden divatújság "ezt ne tedd" rovatába:

Lupita Nyong'O szerintem továbbra sem találja el, hogy mi áll jól neki vagy mi illik az alkalomhoz. Amúgy valaki máson és valahol máshol egész jó lenne ez a ruha.


Végül itt egy meghökkentő estélyi Cannes-ból - a poén kedvéért:

;;

Template by:
Free Blog Templates