2010. június 2., szerda

II. Erzsébet

II. Erzsébet királynőt 1953. június 2-án koronázták meg a londoni Westminster apátságban édesapja, VI. György király váratlan halálát követően. Ez a szertartás volt az első ilyen jellegű esemény, amit az angolok televízióban is megnézhettek.

Elizabeth Alexandra Mary Windsor 1926. április 21-én született. Már gyermekként is igen céltudatos volt: miután a királyi család legidősebb gyermekeként trónörökösnek jelölték, elkezdett készülni későbbi feladataira. Történelmet és jogot tanult, Canterbury érseke vallástörténetet oktatott neki. Francia és belga nevelőktől elsajátította a gallok nyelvét. Zene és lovaglási leckéket vett. Kitűnő úszóvá képeztette magát: tizenhárom évesen megnyerte a Londoni Fürdő Klub gyermek kupáját.



Ekkortájt találkozott először Fülöppel, aki Görögország és Dánia hercegeként született. Eljegyzésüket a második világháború miatt elhalasztották, csak 1947-ben tartották meg, de ebben az évben össze is házasodtak a Westminster apátságban. Fülöp nem tarthatta meg korábbi görög és dán rangjait, de megkapta Edinburgh hercege címet. Emellett görög ortodox hitét az anglikánra kellett cserélnie.

1953. június 2-án lett II. Erzsébet Anglia királynője. Koronázásakor az alábbi címmel illették: „II. Erzsébet Isten kegyelméből Nagy Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának más birodalmainak és területeinek királynője, a Nemzetközösség feje, a hit védelmezője.” Az akkori miniszterelnök, Winston Churchill különösen kedvelte a fiatal hercegnőt és a közvéleménnyel egyetemben a remény és a megújulás jelképét látta benne a háború komor évei után. A koronázáskor egy „új Erzsébet-kort” emlegettek, és XVI. századi elődjéhez hasonlították.



II. Erzsébet jelenleg a harmadik leghosszabb uralkodási idővel rendelkezik: csak Viktória királynő a hatvanhárom évével és III. György ötvenkilenc évével előzi meg. Fülöp herceg viszont első lett: kivívta a „leghosszabb ideje királyi hitves” címet hatvankét éves házassági évfordulójukkal és ő a legidősebb királyi házastárs is a maga nyolcvannyolc évével Nagy-Britannia történelmében. Házasságukból négy gyermek született: 1948-ban Charles walesi herceg, a törvényes trónörökös, 1950-ben Anna királyi hercegnő, 1960-ban Andrew yorki herceg és 1964-ben Edward wessexi gróf.



Bár a királynő igyekszik magánéletéből kizárni a médiát és mellőzni a botrányokat, gyermekeinek mégis sikerül témát szolgáltatni a bulvárlapoknak. Charles Diana hercegnővel, Camilla Parkerrel és Harry fiával kapcsolatban került gyakran címlapokra, Annát egy fegyveres férfi próbálta elrabolni, Andrew egy pornósztárral folytatott viszonyával és viharos házasságával vált híressé, Edwardnak pedig melegbotrányban volt része, majd tévéműsorokban való szerepléséért a királyi család lealacsonyításával vádolták meg.

Fülöp herceg minden gyermekét kifejezetten szigorú neveltetésben részesítette és szókimondásával időnként vihart kavart. Egyszer állítólag azt mondta a királynőről, hogy „csak olyasmi érdekli, ami füvet eszik.” Ugyanis II. Erzsébetet rendkívül érdekli a lótenyésztés és a lóversenyzés. Emellett rajong a corgi kutyákért, amelyből jelenleg négyet tart (név szerint Phoenix, Pharos, Kelpe és Swift) és van négy „dorgi” kutyája is, amely corgi és tacskó keveréke (őket Harrisnek, Brandynek, Cidernek és Berrynek hívják.) Amikor teheti, a királynő maga gondoskodik a kutyáiról és ők is a magánlakosztályán élnek. Fülöp herceg is állatbarát és nagy érdeklődést tanúsít a vadvilág iránt.



II. Erzsébet uralkodása eddigi ötvenhat éve alatt nem okozott csalódást. Egyik legnagyobb pillanata 1982-ben volt, amikor, mint az anglikán egyház feje, fogadta II. János Pál pápát. Négyszázötven éve ő volt az első pápa, aki Angliában járt. 2007-ben a szigetországban végeztek egy felmérést a 18-24 éves korosztályban, amely szerint a megkérdezettek nyolcvan százaléka választaná a monarchiát a köztársaság helyett. Ez leginkább a királynő érdeme, mivel példamutató erkölcsi tartásával kihalófélben lévő értékeket képvisel.


7 megjegyzés:

Névtelen írta...

milyen ronda

Névtelen írta...

you go to sleep unter the land!

Névtelen írta...

please kill me

Névtelen írta...

let there be a blackout then, when your heart it is operated on!

Névtelen írta...

hú de irigy itt valaki...

Névtelen írta...

jaja, jól mondod, irigy :D
Egyébként, igenis jó vezető!!!
Nincs háború, nincs éhezés. Mi kellhet még az embernek?
Macika86

Névtelen írta...

2 Erzsébet nagyon szép

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates