2010. június 7., hétfő

A nővérem húga

Már régebben hallottam erről a filmről és már akkor eldöntöttem, hogy biztosan nem nézem meg. Ezt magamtól valóban nem is tettem volna meg – csakhogy egy kedves ismerősöm ajánlotta. Ő olvasta a könyvet – aminek létezéséről nem is tudtam – és igaz, hogy a film nem sikerült szerinte annyira ütősre, de egy olyan ember – mint én – aki nem olvasta korábban, biztosan így is a végletekig meghatódik tőle. Tehát ezúttal az egyszerűbb megoldás győzött: könyv helyett a filmet választottam, bár hozzátenném, hogy arra az elhatározásra jutottam, miszerint ha bekövetkezne a fent leírt hatás, akkor el fogom olvasni. Nos, így utólag, nem vagyok meggyőzve: tegyem/ne tegyem megoldások közt őrlődöm – így valószínűleg elnapolom a könyv magamévá tételét, ha egyáltalán ez bekövetkezne.



Szóval, kezdjük csak az elején. Annyit tudtam erről a történetről, hogy Cameron Diaz játszik benne és rákos a kislánya. Azért nem akartam megnézni eredendően, mert túlzottan is személyes élményeim vannak a rákkal kapcsolatban – egy igen közeli hozzátartozómat vesztettem el miatta két éve. Úgy voltam vele, hogy nekem ebben a témában semmi újat nem tudnak mondani – vagy nem is akarom, hogy egyáltalán mondjanak, teljesen felesleges. De végül a kíváncsiság győzött. Gondolom a könyv nagyvonalakban ugyanaz lehet, mint a film: adott egy évek óta rákos kislány és a testvére, aki azért született, hogy génállományával segítsen meggyógyulni a nővérének. Ám a kisebbik fellázad, hogy ő a saját testét akarja birtokolni, beperli családját. Az apa még úgy ahogy bele is törődik ebbe, megérti a kislány álláspontját, ám az anya már más tészta – ő dúvadként küzd nagyobbik lánya egészségéért. Aztán a végén van egy csavar, amit ezúttal muszáj elárulnom a későbbi elemzés végett: kiderül, hogy a nővér nem akar már tovább élni és ő kérte meg a húgát, hogy álljon ellen minden orvosi beavatkozásnak ami az ő gyógyulását elősegítené.



A film megnézése után/közben nem következett be a várva várt hatás: nem éreztem katarzist, nem akartam senkiért könnyeket hullajtani. Sőt, kifejezetten irritált néhány momentum. Amikor mindenki azt sulykolja – és sztem így is van rendjén – hogy legyenek erősek, próbáljanak meggyógyulni, a végsőkig harcoljanak és reméljenek a rákos betegek, akkor miért egy ilyen lányt kell pozitív példaként feltüntetni, aki el akarja dobni saját életét? Nyilván rengeteget szenvedett, fájdalmai voltak, elvesztette szerelmét is és úgy gondolta, neki ebből az életből nem kell több. De most komolyan. Még a kishúgának is bűntudatot okozott: arra kényszerítette, hogy hazudjon a családjának és egész életében viselheti a következményeit, hogy mi lett volna, ha odaadhatta volna a veséjét a nővérének. Sokkal nagyobb tragédia egy olyan ember halála, aki még élni akar. Tudom, mert átéltem. Éppen ebből kifolyóan jutottam arra következtetésre, hogy A nővérem húga azoknak lehet megrázó és megindító történet, akiknek nincs olyan emlékképük, hogyan hullik ki a szerettük haja és milyen megpróbáltatás kivárni egy szövettani vizsgálat eredményét a műtét után…



Tulajdonképpen nem is magán a filmen gondolkodtam utána, hanem előhozott csomó fájdalmas emléket. Azt hiszem, pszichológia szemináriumon hallottam a tanárom szájából, hogy milyen érdekes, hogy egy olyan természetes velejáróját az életnek, mint a halál – amelyen mindenki átesik – mennyire képtelene az ember feldolgozni, mennyire nem tud semmit sem kezdeni vele. Itt viszont mindenki csak úgy továbblépett, boldogan éli világát, de évente egyszer – a nővér szülinapján – elmennek együtt vakációzni. Hihetetlen, mennyire banális és valószerűtlen… Igazából ez úgy zajlik, hogy minden körülöttünk lévő apróságról eszünkbe jut az elhunyt hozzátartozó – néha többször, néha kevesebbszer – de semmiképpen sem az év egyetlen napján gyűlik össze a család emlékezni. A legjobban pedig az idegesített az egész történetben, hogy az egyetlen értékelhető karaktert – lánya életéért mindent odaadó anya – teljesen negatívnak állítják be, aki nem akarja elfogadni gyermeke döntését, és harcol, hogy minél tovább vele legyen, mi több: meggyógyuljon. De hát az isten szerelmére: mégis csak a lánya életéről van szó, aki történetesen még gyerek – a kamaszkor közepén. Ugyan hogyan dönthetne felelősségteljesen magáról ennyi idősen? Nem véletlenül vannak azok a bizonyos felnőtté válási korhatárok – sőt, az átlag még akkor sem egész komoly.



Gondolom nem ez a természetes – vagyis jó lenne, ha nem lenne az – hogy valakinek ilyen emlékei vannak a rák borzalmairól, mint nekem. Ha mindettől elvonatkoztatnék – ami igen nehezen megy – akkor azt mindenképpen elmondhatnám, hogy rendkívül hatásvadász történet, de azért van benne valami. Leginkább a családi kapcsolatokat boncolgatja és ezen a ponton tud értéket közvetíteni, mint az összetartás, szeretet és a testvéri kötelék csodaszép példáját állítja elénk. De megmutatkozik az a keserű tanulsága is az életnek, hogy a szeretet nem minden: ha az lenne, akkor ma is a húgával – és a családjával – élne a nővére.

11 megjegyzés:

Borostyán írta...

"Itt viszont mindenki csak úgy továbblépett, boldogan éli világát, de évente egyszer – a nővér szülinapján – elmennek együtt vakációzni. Hihetetlen, mennyire banális és valószerűtlen"

Ezért haragszom a filmre. A könyvben ilyenről szó sincs.

A katarzist pedig nem a filmtől kell várni hanem a könyvtől. A filmesek egész egyszerűen elcsapták a lényeget...

És most lehet hogy nagyon nem fogsz engem szeretni, de ami az anyát illeti, nem értek veled egyet. Szép és dicséretes dolog hogy az életét teszi fel gyermeke megmentésére de egyszer sem beszélgetett vele, egyszer sem kérdezte meg tőle mit érez belül, csakis a külső és fizikai dolgok érdekelték... A könyvben a legkisebb lányának születésekor is csak a köldökzsinór vére érdekelte, az hogy egészséges-e a pici már meg sem fordult a fejében. Az abszolút döntő tényező abban hogy miért is nem kedveltem meg, szintén a kisebb lány születésekor történt... még nevet sem adott neki. Csak amikor pár órás volt már a gyerek tudatosult benne hogy eddig ez eszébe sem jutott. Csakis a gyógymdott látta benne, de nem a harmadik gyermekét, nem egy újabb élet. A fiú a filmben egy kicsit eltévelyedett de a könyvben teljesen lezülött, már a családdal sem élt együtt. A családi életük a nullával volt egyenlő, az olyan békés vacsik amiket Hollywood mutat a vásznon, a könyvben nem voltak sehol.

Ezt most sokáig lehetne taglalni. Én is láttam a filmet, de egyáltalán nem adta vissza azt amit a könyvben gondolnak és éreznek a főszereplők.

Borostyán írta...

Ja és a könyvnek a vége is teljesen más.
Nem akarom lelőni a poént, de az többet mutat a sorsból és garantáltan elgondolkodik az ember legalább egy pillanatra.

Bernadette írta...

Mivel nem olvastam a könyvet, így nem tudhattam mindezt, amit leírtál. A film alapján tűnt ez a történet ennyire hollywoodinak és felszínesnek. Viszont azt még továbbra sem döntöttem el, hogy akarom-e a könyvet elolvasni, de kezdek affelé hajlani, hogy nem biztos, hogy kellene nekem. De a kiegészítést köszönöm, és örülök, hogy megírtad a véleményed. :)

Névtelen írta...

Nekem most erről kell házi dolgozatot írnom, köszönöm az eszmefuttatásokat. Segítettek! A jó ebben, hogy nekem is van 2 olyan rokonom is akik rákosak voltak és maradéktalanul meggyógyultak, szerencsére. Kedvet kaptam a könyvhöz az írásotok alapján.Köszönöm!

Aly

Névtelen írta...

szia! tudom mien érzes az egesz mert en is átéltemmert én is rákos voltam. Leukémiás voltam! Kis koromban tortént az egész de amig élek elkisér! Azokat az emlékeket soha nem tudom elfelejteni és ugy erzem hogy nem is szeretnem mert etol valt ember belolem mert mig más ember ,egszol egy beteg e,bert en feltudom fogni hogy mit jelent az egész! Eltudom mondani hogy hihetetlenul nehéz volt.Most it vagyok és meggyogyultam és lassan 18 eves leszek! 5 éves voltam mikor tortent! Megviselte a kornyezetemet is és engemet is! Voltak akik máskép viszonyultak hozam. Féltek tolem és ezeket most sem tudom megbocsajtani az embereknek. Tlan nem helyes de aki ezen maa atment az megerti! Sok embernek nem meséltem rola mert feltem h felnek majd tolem! De kesob egy kedves ismerosom megtanitott ra h lesgyek buszke ra. Es igaza volt mert most batran elmondom az embereknek hogy mi volt es mien volt és azert teszem hogy lassak hogy igenis van kiut es meg lehet gyogyulni.De nagyon fontos h akarni kell. A filmet meg nem lattam d emegszeretnem nezni mindnenkép. Egy baratnom ajanlotta és azt mondta h ha gondolom nezem meg. Azert mondta tapintatosabban mert tudja h az ilyedn filmeket mindig sirok mert anyira bant az egesz es kikeszit ha latok ilyen dolgokat. Bele se merek gondolni mi vna akor ha valaki akit nagyon szeretek a kornyezetemben megbetegedne rakban.:( Ayz biztos hogy egesz vegig mellete volnek es segitenek neki és biztatnam. Mert ahogy mar emlitetem egyszer a legfontosabb hogy AKARNI KELL azt h meggyogyuljon az illeto. Es lelkileg nem szabad oszeomlani mert azon sok mindne mulik!

Névtelen írta...

Nekem a film mondanivalója tetszett. Az anya, aki donor gyermeket hozott világra, akinek a célja ezáltal beteg nővére halálát késleltetni...elég furcsa, valljuk be, és épp ezért én Anna oldalán álltam...Az édesanya annyira ragaszkodott a lányához, hogy a másik két gyermekéről már-már megfeledkezett. És ez már a beteg testvérnek sem tetszett, mivel imádja a testvéreit, és rossz volt látni neki azok szenvedését a betegségéből kifolyólag, akiket szeret. Ezért akart pontot tenni az 'i' -re és vágyott már a halálra. Elgondolkodtató a film, annyi szent. Sokat is gondolkodtam a film alatt is, hogy én vajon mit tennék. Lehet, hogy én megbékéltem volna az elkerülhetetlennel, mert szeretteim szenvedését én se néztem volna végig. Ennyi a megjegyzés :)

Névtelen írta...

Nagyon nem értek egyet a bejegyzés írójával. El kellene hinnie, hogy a rák ma már sajnos nagyon sok családot érint, mint ahogyan az ide kommentelők közül is többet. Nekem is volt a szeretteim között olyan, aki kigyógyult belőle, és olyan is, aki sajnos nem. Nem kell ennyire felülről szemlélni másokat, és nem szabad általánosítani, hogy ki értheti meg a történetet és ki nem.

Ami az anyát illeti, nem azért van negatívan beállítva, mert mindent megmozgat annak érdekében, hogy a lánya életben maradjon (ez önmagában minden tiszteletet megérdemel), hanem azért, AHOGYAN ezt teszi. Őt csakis az érdekli, amit ő akar, még az orvosokkal is képes szembeszállni, a két másik gyerekét elhanyagolja, és a beteg gyerekével sem hajlandó soha arról beszélni, hogy ő hogyan érez, mit szeretne, még az utolsó igazán szép napjától is meg akarta fosztani a túlaggódása miatt. A kisebbik lánya meg tényleg semmi mást nem jelent neki, csak és kizárólag a donort. Hogy neki ezáltal milyen élete van, és milyen várna rá, ha szerveket is kellene adományoznia, az egyáltalán nem fontos, és az anya szerint neki még beleszólása sem lehet ezekbe a dolgokba.

Továbbá, a kétéves kora óta leukémiás kamasz lány azontúl, hogy az egész élete szenvedés, nagyon jól látja, hogy miként teszi tönkre a családját is a betegsége. És ha már az anyja nem érti meg őt, elismerés illeti a testvéreit, amiért ők igen.

Az meg, hogy hogyan emlékeznek a lányra, szerintem nem derül ki a filmből, csak az, hogy a születésnapján elmennek együtt az ő kedvenc helyére. Sehol nincs olyasmi, hogy na hát akkor ez történt, lépjen mindeni tovább.

Névtelen írta...

Kicsit úgy éreztem, hogy a filmet azért csinálták, mert a könyv általi siker majd a filmnek is meghozza a várt ANYAGI sikert.
Borostyánnal teljesen egyetértek. Nagy csalódás a film a könyv után, és haragszom rá. Fontos dolgokat átírtak benne mint (pl. mint a végét), a jellemek sem ugyanazok + amiket Borostyán leírt, és tényleg sok olyan rész van benne, amiről egy árva szó nincs a könyvben.

Aki nem szeret olvasni, annak is azt ajánlom inkább, hogy olvassa el a könyvet... Nem fog csalódni. Általánosnak tűnő mondás, hogy a könyv mindig jobb mint a film, de ez itt hatványozottan igaz!! A film nagyon gyenge, a könyv viszont óriási!!!

Névtelen írta...

Én olvastam a könyvet is, és az sokkal jobban érzékelteti az egész sztori mondanivalóját, a szereplők gondolatait és érzéseit, viszont szerintem a filmnek jobb a vége.

Ami az anyát illeti, nem teljesen értek egyet. Nagyon becsülendő és tiszteletre méltó dolog, hogy minden követ megmozgat a lánya életének megmentéséért, de soha nem érdekelte az érzelmi élete, soha nem kérdezte tőle, hogy ő mit szeretne, hogy érez belül, hogyan éli meg a betegségét. Amikor szóba került a veseátültetés lehetősége, és a nagyobbik lány kijelentette, hogy ő ezt már nem akarja, az anyja ingerülten a fejéhez vágta, hogy jól van, akkor legyen öngyilkos. Soha nem próbálta a lánya szemszögéből nézni a dolgokat: milyen élete van annak a kamasznak, aki mióta az eszét tudja, életét veszélyeztető betegségben szenved, rendszertelen időközönként visszaesik, borzalmas kezeléseket kap, amelyek a gyógyító hatásukkal együttesen máshol problémát okoznak, sosem tudja, mikor szállítja újra rohammentő a kórházba, és a szeme láttára megy tönkre a családja élete. A szülei elhidegülnek egymástól és az ő betegségét érintő témakörön kívül mondanivalójuk sincs egymásnak, a bátyja bűnöző, a húga életének egyetlen célja az ő halálának a késleltetése.

A kisebbik lány meg csak a donort jelenti az anya számára, az ő érzelmei, gondolatai sem számítanak, és az sem, hogy milyen élete van donorként, a nővéréhez láncolva. Ő soha nem mehetett pl. nyári táborba vagy osztálykirándulásra, mert mi van, ha a nővérének pont akkor lesz szüksége rá. Amikor a bíróságon bevallotta, hogy a nővére kérte meg arra, hogy akadályozza meg a veseátültetést, az anyja válasza az volt, hogy ezt egész biztosan félreértette, biztos csak rossz napja volt a nővérének, vagy épp hisztizett, különben is ő tudna arról, ha a lánya ennyire el lenne keseredve.

Egyszóval, nem azzal vaj probléma, amit tesz, hanem azzal, ahogyan.

Unknown írta...

Én egy fél évvel ezelőtt láttam először a filmet , persze akkor még mit sem tudva hogy egy pár hónapra rá én is ugyanezeket fogom megélni (részben). Igen, lassan 3 hónapja derítették ki nálam ezt a betegséget .Jelenleg folyik a kezelés (kemoterápia,stb) már hajam sincs lassan a szempilláim is kihullanak persze ez a legkevesebb annyi de annyi minden van még.Nehezen akarom rászánni magam hogy újranézzem.
Így most valahogy másképp látnám az egészet, szerintem ez a betegség sokkal több dologból áll mint ahogy bemutatja .
Sajnos a múlthónapban nagyon kritikus állapotba kerültem (lélegeztetőgép,stb.) orvosok napokat jósoltak,már el voltam készülve.
Úgymond már vártam hogy meghalljak, hogy már ne érezzem a fájdalmat de a legnehezebb végignézni ahogy a szeretteim életét teljesen megkeserítem.Nem akartam nekik több fájdalmat okozni .
Tehát én teljesen egyetértek a lány döntésében .
Jelenleg is korházba vagyok ,épp vért nyomnak belém :D amitől majd kivörösödök mint a paradicsom ;)
Ja ....és még 1x , jó film , nézzétek meg :)

Bernadette írta...

Nagyon köszönöm a soraidat és jobbulást kívánok! :)

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates