2013. március 16., szombat
Sleeping Beauty, azaz Csipkerózsika. Manapság nagy reneszánszát élik a
rajzfilmek élőszereplős változatai, például Hófehérke történetéből idén két
film is debütált. És itt van Csipkerózsika! Vagy mégsem?
Talán sokat elárul, hogy a film
eredeti címét meghagyták és nem fordították magyarra – csak az angolul beszélők
érthetik meg, hogy kiről is van szó. Másrészt a 18-as korhatárra felhívó karika
is gyanús lehet a film tartalmát tekintve. Valójában a történetnek vajmi kevés
köze van Csipkerózsika mesés életéhez, mindössze annyi közös vonás található a
két hősnő között, hogy mindegyikük életében fontos szerepet tölt be az alvás.
Nézzük csak, milyen is ez a 21. századi Csipkerózsika!
A film főhősnőjét Lucy-nek
hívják. Az orvosi karon tanuló egyetemista lány, akinek egyetlen célja, hogy
kifizesse a lakása bérleti díját, mivel családjára és barátaira nem számíthat. Súlyos
anyagi gondokkal küzd, mivel lakótársa állandóan követeli tőle a lakbért,
bliccelnie kell a metrón és ellenőrzi a telefonfülkéket, hátha valaki hagyott
visszajárót benne. Megélhetése érdekében számtalan dolgot megtesz: hol egy
éjszakai bárban ajánlkozik fel pénzért akárkinek, hol egy zavart férfinek
szolgál társaságul fizetség fejében, vagy „tisztességes” munkái közé sorolható,
hogy takarít egy étteremben és egy irodában fénymásol. Azonban egy visszautasíthatatlan
lehetőséget kap, mely abból áll, hogy nevetségesnek tűnő szexuális játékokban
vesz részt: privát partikon meztelenül pincérkedik idős urak előtt. Hamarosan a
ranglétrán sikeresen feljebb lép, ami azt jelenti, hogy altató-drogokat kell
bevennie, amelyektől álomba zuhan, és amíg alszik, idős férfiak mellébújnak és
mindössze ahhoz a szabályhoz kell igazodniuk, hogy „a behatolás tilos”. A
kábítószer hatása alatt töltött órák Lucy mindennapjai részévé válnak, azonban
egyre kíváncsibb lesz, hogy mi is történik vele, mialatt alszik.
A Sleeping Beauty valójában egy
ausztrál művészfilm, amely rettentő lassan folyik a képsorról képsorra egyre
meghökkentőbbé váló történet során. Számtalan miért és hogyan kérdés vetődhet
fel a nézőben, amelyek 101 perc alatt sem válaszolódnak meg. És ez a 101 perc
is egy örökkévalóságnak tűnik, mivel a hosszú snittek mellé háttérzenét sem kap
a néző. A filmet a szexuális túlfűtöttség, a többértelmű párbeszédek és jelmezt
viselő férfiak révén némileg párhuzamba lehet állítani Stanley Kubrick Tágra
zárt szemek című alkotásával. Azonban a fő különbség abban áll, hogy Kubrick
filmjében egy nagyszerűen felépített történet rajzolódik ki, eljuthatunk A
pontból B-be, mire véget ér a film. Mindez a Sleeping Beauty-ról nem mondható
el.
Azonban az egyértelmű, hogy a
film középpontjában a női kiszolgáltatottság áll és erről szeretne valamit
elmondani az első filmjét készítő rendezőnő – csak az már nem igazán derül ki,
hogy pontosan mit is. Néha végletekig szarkasztikusnak hat a történet, hirtelen
átcsap drámába, majd irónia vegyül belé, aztán jön egy Kubrick-párhuzam… A
legnagyobb probléma talán az, hogy a rendező túl sokat bíz a néző fantáziájára,
így túl sok űr keletkezik a történetben, amelyet a közönség vagy meg akar
tölteni tartalommal, vagy nem. Nem meglepő módon a filmet csak művész mozikban
vetítik és kizárólag 18 éven felülieknek ajánlott megtekintése.
Sleeping Beauty
Rendező: Julia Leigh
Főszereplő: Emily Browning
Forgalmazó: ADS Service Kft.
Címkék: film
Subscribe to:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése