2014. január 30., csütörtök
Filmes, könyves idézetek
A szerelem nem választás dolga. Választás legfeljebb az lehet, hogy mihez kezdünk vele.
Lisa Kleypas: Karácsonyéj a Péntek kikötőben
„Néha az ember tudatában van annak, amikor élete sorsdöntő eseményei történnek, máskor azok a múltból bukkannak fel. Talán így van ez az emberekkel is.” James Slater
David Nicholls: Egy nap
…ébren feküdt még sokáig, és azon tűnődött, milyen furcsán és váratlanul következnek be az ember életében a legjelentősebb események. Nem úgy, és nem is akkor, ahogy és amikor várja az ember, másképpen, más előzmény után, valahogy logikátlanul. Egyszer csak ott van valaki a karzaton, az ember ránéz, az meg vissza rá, és attól megváltozik az élet egészen.
Nem hiszem, hogy bárki boldogabb lehetett volna, mint mi ketten voltunk. (I don't think two people could have been happier than we've been.)
Michael Cunningham: Az órák
Az első szerelem örökre megváltoztatja az ember életét, és bármennyire is szeretnénk szabadulni tőle, az az érzés kitörölhetetlen.
Nicholas Sparks: Szerelmünk lapjai
– Vannak más könyvek is, nagyszerű írások, amelyeknek viszont a története nem valami jó. Olvass néha pusztán a történet kedvéért. Ne legyél olyan könyvsznob, aki sohase tenne ilyet, Néha a szavakért olvass, a nyelvért. Ne légy biztonsági játékos, aki sohase tenne ilyet. De ha rátalálsz egy olyan könyvre, amelynek a története is jó, és a szavai is jók, akkor az valóságos kincs.
Stephen King: Atlantisz gyermekei
Nem válik-e mindig történetté valaminek az elmondása? /…/ Valaminek az elmondása – akár angol, akár japán szavakkal – nem kitalálás-e eleve? Nem kitalálás-e már maga az, ahogy a világra tekintünk? A világ nem egyszerűen olyan, amilyen. Olyan, amilyennek felfogjuk, nem? S azzal, hogy valamit felfogunk, valamit hozzá is teszünk, nem igaz? Nem válik-e ettől történetté az élet is?
Yann Martel: Pi élete
Az élet legnagyobb boldogsága az a meggyőződés, hogy szeretnek bennünket, hogy önmagunkért, sőt tulajdonképpen önmagunk ellenére szeretnek bennünket.
Victor Hugo: A nyomorultak
Felejtsd el a gyémántokat, és rá fogsz jönni, hogy egy lány legjobb barátja a csokoládé.
Carole Matthews: A Csokoládéimádók Klubja
El kell mondanom valamit – suttogta végül a férfi. – Egyetlen dolgot, amit soha többé, senkinek nem mondok, és kérlek ne feledd. A minket körülvevő kétértelmű világban csak egyszer jön el életünkbe az efféle bizonyosság, soha többé, s nem számít, hányszor születsz újjá.
Robert James Waller: Madison megye hídjai
Az utolsó este, amikor nagy utazóbőröndömet már becsomagoltam, és autómat eladtam a fűszeresnek, átmentem, és még egy utolsó pillantást vetettem erre a szerencsétlen sorsú házra. A fehér márványlépcsőkön egy trágár szó éktelenkedett, bizonyosan egy utcagyerek firkálta oda egy tégladarabbal. Az erős holdsütésben tisztán látszott a szó, és a cipőm talpával gondosan letöröltem. Majd kimentem a ház strandjára, és leheveredtem a homokba.
A nagy strandok ekkor még bezártak; csak itt-ott világított egy-egy árva lámpa, s az öböl vizén haladt nyugodtan egy kivilágított komphajó. Ahogyan a hold feljebb kúszott az égen, a hivalkodó, modern házak beleolvadtak az esti homályba, és szemem előtt ott terült el a régi, zöldellő sziget, az új világ friss paradicsoma, amelyet holland kertészek vettek birtokukba. Az ősi fák helyén, melyeket kivágtak, hogy helyet adjanak Gatsby házának, öltött alakot az utolsó és legnagyobb álom, amelyet ember valaha is álmodott. Rövid, gyorsan eltűnő idő néhány évtizede alatt az első kivándorlók bizonyos elragadtatással vették birtokukba ezt a csodás földet, és arról álmodtak szép, de soha meg nem értett álmokat, hogy új földön és új ég alatt milyen tökéletes új világot építenek majd fel maguknak.
És ahogy visszaszállt képzeletem ebbe a régi, ma már ismeretlen világba, elgondolkoztam rajta, hogyan láthatta meg Gatsby első ízben Daisyék csónakkikötőjének zöld lámpáját. Messziről érkezett erre a kék párákba borult pázsitra, és olyan közel jutott álmának megvalósulásához, hogy szinte elérte a kezével. Nem tudta, hogy ez az ábránd már réges-régen a múlté, eltűnt a közeli nagyváros dübörgő és nyüzsgő zsivaja mögötti, hatalmas ország végtelen tájain, a messzi éjszakában.
Gatsby hitt a zöld fényben, a mámorító jövőben, amely pedig évről évre mind messzebb távolodik tőlünk. Ha kisiklott is a kezünkből, mit számít? – holnap még gyorsabban futunk, s a karunkat még messzebbre tárjuk ki… Hogy majd egy szép reggelen…
Így törjük a csapást, hajtjuk hajónkat előre, szemben az árral, hogy a végén mindig a múltba érkezzünk.
A nagy strandok ekkor még bezártak; csak itt-ott világított egy-egy árva lámpa, s az öböl vizén haladt nyugodtan egy kivilágított komphajó. Ahogyan a hold feljebb kúszott az égen, a hivalkodó, modern házak beleolvadtak az esti homályba, és szemem előtt ott terült el a régi, zöldellő sziget, az új világ friss paradicsoma, amelyet holland kertészek vettek birtokukba. Az ősi fák helyén, melyeket kivágtak, hogy helyet adjanak Gatsby házának, öltött alakot az utolsó és legnagyobb álom, amelyet ember valaha is álmodott. Rövid, gyorsan eltűnő idő néhány évtizede alatt az első kivándorlók bizonyos elragadtatással vették birtokukba ezt a csodás földet, és arról álmodtak szép, de soha meg nem értett álmokat, hogy új földön és új ég alatt milyen tökéletes új világot építenek majd fel maguknak.
És ahogy visszaszállt képzeletem ebbe a régi, ma már ismeretlen világba, elgondolkoztam rajta, hogyan láthatta meg Gatsby első ízben Daisyék csónakkikötőjének zöld lámpáját. Messziről érkezett erre a kék párákba borult pázsitra, és olyan közel jutott álmának megvalósulásához, hogy szinte elérte a kezével. Nem tudta, hogy ez az ábránd már réges-régen a múlté, eltűnt a közeli nagyváros dübörgő és nyüzsgő zsivaja mögötti, hatalmas ország végtelen tájain, a messzi éjszakában.
Gatsby hitt a zöld fényben, a mámorító jövőben, amely pedig évről évre mind messzebb távolodik tőlünk. Ha kisiklott is a kezünkből, mit számít? – holnap még gyorsabban futunk, s a karunkat még messzebbre tárjuk ki… Hogy majd egy szép reggelen…
Így törjük a csapást, hajtjuk hajónkat előre, szemben az árral, hogy a végén mindig a múltba érkezzünk.
Subscribe to:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése