Világ és egyéb katasztrófák

 Brad Pitt díjátadó volt, kicsit meglepő külsővel, talán némi súlyfelesleggel.

 Bradley Cooper két díjat is hazavitt: a legjobb férfiszínész lett a Napos oldalban nyújtott alakítása kapcsán, illetve Jennifer Lawrence-szel közösen nekik ítélték a legjobb csók díját is. Jennifer nem jelent meg a gálán, de Bradley elmondta, hogy sajnálja, hogy nincs itt, nagyszerűen csókol. A lenti kép az eredményhirdetés pillanatát kapta el.

Eddie Redmayne a képek tanulsága szerint nagyon pörgött az este, mindenhol ott volt.

 Emma Watsonnak (akivel együtt játszott tavaly az Egy hét Marilynnel-ben) ő adta át az év felfedezettje díjat.

 A gála legfiatalabb jelöltjével is pózolt (a leírhatatlan nevű kislánnyal aki A messzi dél vadjaiban játszott)

Taylor Lautner (alias vérfarkas Jake) pocakot növesztett

Amanda Seyfried pedig combot villantott.

Ma számtalan helyen felbukkant már ez a videó, de gondoltam, itt is megosztom. Simon Cowell, az X-Faktor és egyéb zenés tehetségkutatók szülőatyja a legutóbbi brit széria mostani adásában magyar indulókkal találkozott. Nézzétek meg Ti is! Szép szavakkal illették a csapatot (még a köztudottan szőrös szívű Simon is meghatódott), amit teljes mértékben megérdemeltek. A produkció gyönyörű. :)

Megvan honnan volt ismerős az a kék felügyelői viselet... :D Kinek áll jobban? xD

A Disney verzió

Pár hete az Óz, a hatalmas kapcsán jelent meg egy baromi jó összefoglaló a film sajtótájékoztatójáról az Origo-n, ebből szemezgettem egy kicsit, fogadjátok sok szeretettel! :)

Az [origo] riportere Londonba utazott, hogy kerekasztalos interjút készítsen az Óz, a hatalmas szereplőivel, James Francóval, Rachel Weisszel és Zach Braff-fel. Nem ment simán. Weisz kiakadt, amikor a szépségtippjeit firtatták, egy őrült kolléga ugyanazt a kérdést négyszer tette fel Raiminek, James Franco pedig egyszerűen végigaludta az interjút.

Bár akadnak filmes újságírók, akik szeretik azt sugallni, hogy óriási haverságban vannak a sztárokkal, az igazság az, hogy a magunkfajta szinte csak egy közegben kerül testközelbe velük: amikor egy stúdió akkora bevételt vár egy filmtől, hogy érdemesnek látja a nemzetközi promócióba is belepumpálni egy nagyobb összeget, szerveznek Európa valamelyik nagyvárosába egy sajtónapot, ahova meghívnak pár tucat külföldi újságírót interjúzni.

Ezek mindig egy elegáns hotelben zajlanak (a Disney a londoni Claridge's-t preferálja), ahol minket, újságírókat 6-10 fős csoportokra osztanak, beterelnek szobákba, leültetnek egy asztal köré, majd egy PR-os behozza az első sztárt, aki leül, mintegy húsz percen keresztül válaszolgat az agresszíven egymás szavába vágó újságírók kérdéseire, aztán a sztárt kikísérik, és jön a következő PR-os a film következő sztárjával. Ez ismétlődik annyi körön keresztül, ahányan hajlandók a filmből interjút adni. Hogy ezek a beszélgetések mennyire érdekesek, az nagyban függ attól, hogy éppen hány idióta található az újságírók közt, aki totál közhelyes vagy teljesen értelmetlen kérdést tesz fel, meg attól is, hogy az adott színész vagy rendező mennyire hajlandó tényleg belemenni a helyzetbe, és elrugaszkodni a sablonválaszoktól.

Az Óz, a hatalmas londoni sajtónapja rögtön furcsán indult: nem különböző szobákba osztottak szét minket, hanem a Claridge's egyik rendezvénytermében állítottak fel négy kerek asztalt, úgy, hogy mindegyikre 12 újságíró jutott. Bár négy interjúalany volt - James Franco, Rachel Weisz és Zach Braff -, a PR-osok közölték velünk, hogy Franco és Braff párban lesz, így a négyből egy csoport mindig tétlenül ücsörög majd. Amikor rákérdeztünk ennek az okára, azt a választ kaptuk, hogy "James és Zach együtt szeretnek interjút adni". Akkor még nem tudtuk, ez mit jelent.

Az én csoportom először Rachel Weiszt kapta meg, aki Evanorát, az Óz trónjára ácsingózó boszorkányt alakítja a filmben. A törékeny Weisz (aki szerintem az életben még sokkal szebb, mint a vásznon) kicsit boszisra vette a figurát: ujjatlan fekete kezeslábasban, extra magas fekete tűsarkúban, feketére festett körmökkel érkezett. És támadtak az idióták. Az igazsághoz tartozik persze, hogy sokkal könnyebb érdekes kérdéseket feltenni, ha a film felvet érdekes kérdéseket, az Óz, a hatalmas viszont ártalmatlan mesefilm, amelyben nem sok mélyelemezni való akad.

Egyik kollégám nyitásként előállt a "mi az előnye annak, ha igazi díszletben dolgozhattok?" kérdéssel, mire Weisz az "az, hogy a dolgok kicsit igazibbnak tűnnek" választ tudta kipréselni magából. Hasonlóan érdekfeszítő kérdések és válaszok követték egymást egészen addig, amíg egy pasi be nem dobta, hogy "restellem, de a főnököm a lelkemre kötötte, hogy kérdezzem meg, vannak-e szépségtippjeid a negyvenen túli nők számára?". Erre Weisz nagyon kedves hangon közölte, hogy "mondd meg a főnöködnek, hogy ez nevetséges kérdés. A világtörténelemben előfordult már olyan, hogy erre a kérdésre bárki bármi érdekeset válaszolt? Az ember sportol, ha formában akar maradni. Tudtommal ez az egyetlen módja, nem? Ha pedig azt a célt szolgálja ez a kérdés, hogy jobban megismerd az illetőt, az is nevetséges: 'Rachel edzőterembe jár, most már tudom, milyen ember!'."

Azzal áltatom magam, hogy ezek után Weisz kifejezetten megörült, amikor rákérdeztem a magyar gyökereire - fütyülve arra, hogy a többiek mindig utálják azt az újságírót, aki olyan kérdést tesz fel, ami kizárólag az ő országának az olvasóit érdekli. Azt kérdeztem tőle, hogy a magyar apja révén az identitásában szerepet játszik-e a magyar háttér, amire magyarul, kedélyes "hogy vagy?"-gyal reagált. Erre megkérdeztem, hogy tud-e mást is. "Tudok nagyon durván káromkodni, de ha magyarok előtt kimondom, amire gondolok, mindig nagyon elvörösödnek. Mert egészen kemény dolgokat tudok lovakkal, meg ilyenek". Elkezdtem könyörögni, hogy mondja ki, a királynői Rachel Weisz szájából mégiscsak frappáns lett volna egy "lófasz", de némi töprengés után inkább nagyon komoly hangon azt kérdezte tőlem magyarul, hogy "Mi van, nyuszifül?". Aztán angolra visszaváltva válaszolt az eredeti kérdésre: "Hát igen, végül is a véremben van, ha lehet ilyet mondani. Miután a szüleim elváltak, apám újra megházasodott, és egy magyar nőt vett el, akinek van egy Magyarországon született fia, Márk. Otthon egymás közt csak magyarul beszélnek, amikor meglátogatom őket, egy szót sem értek. Észak-Londonban élnek, de van egy lakásuk a Pozsonyi úton is".

Egy osztrák kollegina is akadt az asztalnál, aki erre felbátorodott (Weisz anyja osztrák), de mivel nem tudott annyira jól angolul, azt kérdezte, hogy "és mi benned az osztrák rész?". Mire Weisz elnevette magát: "Az osztrák és a magyar részem most éppen hadban áll egymással!". Aztán a melle alá tette a kezét és mutatta, hogy "innentől felfelé osztrák vagyok, innentől lefelé magyar. Egész biztosan így oszlik meg".

Ekkor jön a mi csoportunk húszperces szünete, amely alatt megtudom, hogy ideges olasz kollégám már háromszor csinált interjút James Francóval, és Franco "mind a hármat átaludta. Majd figyeld csak meg!". És elmeséli még azt is, hogy a felesége is filmes újságíró, és Cannes-ban ismerkedtek meg, amikor két órán keresztül álltak sorba, hogy bejussanak Lars von Trier Antikrisztus-ára.

Az asztalhoz lép az Ózt alakító James Franco és Zach Braff, aki csak a film elején szerepel saját valójában, a játékidő nagy részében az Ózt segítő majom hangját kölcsönzi. Még le sem ültek, Braff máris kiabál: "Helló, mindenki! Huhú! Ebből Sam Raimi ivott? [felemeli Raimi teáscsészéjét] Akkor ezt hazaviszem magammal!". Talán amúgy is ilyen energikus, de az is lehet, hogy csak kompenzál Franco miatt. Hamar kiderül ugyanis, hogy Franco csak testben van jelen. Csukott szemmel ül az asztalnál, amikor néha kinyitja a szemét, az asztalterítőt bámulja üveges tekintettel. Nyilvánvaló, hogy nagyon álmos, és a legszívesebben lefeküdne, amit aztán meg is tesz.

Valaki rögtön szembesíti Francót azzal, amit Raimi mondott róla. El kell ismerni, ekkor még egészen összeszedett, ha eltekintünk attól, hogy csigalassan beszél, és minden félmondat után megáll kicsit pihenni: "Nem, nem, ez nem igaz. ... Detroitban forgattuk a filmet, és mivel Sam jó fej, ... sok régi ismerősét foglalkoztatta a forgatáson. A sofőröm ... Sam egyik gyerekkori barátja. ... Úgy hívták, hogy Goodey. ... És Goodey mesélte, hogy Sam óriási nőcsábász volt fiatalkorában, ... aztán megismerte a feleségét, és családot alapított. ... Szóval szerintem Óz utazása valójában Sam utazása. Ez nagyon önéletrajzi film." A portugál nő szerint még nem merítettük ki a témát: "De Sam azt mondta, hogy önző voltál!". Franco szerint "mindenkiben sok az ambíció, amikor ... a karrierje elején tart, és ilyenkor hajlamos az ember kicsit énközpontúvá válni ... Én is ilyen voltam. ... Nem voltam annyira nyitott az együttműködésre. ... De ahogy telt az idő, rájöttem, hogy boldogabb leszek és jobb lesz velem dolgozni, ha kevesebbet foglalkozom saját magammal. ... Újabban pedig tanítok, ami egy további lépés afelé, hogy a saját munkám helyett mások munkájára ... mások segítésére koncentráljak". A portugál nő fontosnak tartja még egyszer hangsúlyozni Franco önzését, mire a színész lemondóan sóhajt, "oké, önző vagyok, ez tulajdonképpen dokumentumfilm", és lehunyja a szemét. Az olasz újságíró oldalba bök, és "na, mit mondtam?"-fejjel néz.

Franco azt még el bírja mondani a kérdésemre felelve, hogy azért mászkál nagyon ronda, sárgára festett hajjal, mert a most forgó True Story című filmben egy szőke gyilkost alakít, de a további kérdésekre már lényegében inkoherens válaszokat ad. Olyan bölcsességeket mond, mint, hogy "a forgatások általában hasonlítanak egymásra abban, hogy vannak színészek és van kamera". Valaki megkérdezi, hogy kiad-e még könyvet a 2011-es novelláskötete után. "Igen, lesz egy könyvem, aminek az a címe..." Amíg Franco gondolkodik a saját könyve címén, Braff a helyzetet menteni próbálva közbeszúrja, hogy "élményeim Zachkel". "Kaliforniai gyerekkor" - böki ki Franco. Aztán szép lassan elmeséli, hogy a könyvben a saját gyerekkorából származó fotók, festmények és egyéb emlékek lesznek összegyűjtve, hat fikciós, de megtörtént eseten alapuló novellával kombinálva.

"Honnan van ennyi dologra energiád?" - kérdezi az egyik kolléga. "Metamfetamin" - viccel félálomban Franco. Zach megint menteni próbál: "James a legmotiváltabb ember, akit ismerek, szerintem nem is szokott aludni". "Szoktál aludni?" - teszi fel a belga kolléga a kérdést, amely mindannyiunk fejében jár. "Ja..." - hallatszik tompán Franco felől, aki közben ráhajtotta a fejét az asztalra. Braff készségesen kifejti: "öt perceket alszik két tennivaló közt". Ez sok mindent megmagyaráz. A belga formában van: "nem veszíted el néha a fonalat?". A helyzet iróniájával nem szembesülő Franco úgy véli, "mivel olyan szerencsés vagyok ...... hogy azért fizetnek ...... amit imádok csinálni ...... nincs szükségem kikapcsolódásra".

Ezen a ponton mindannyian feladjuk, hogy további kérdéseket tegyünk fel Francónak, és tapintható az asztalnál a megkönnyebbülés, amikor Braff elkezd arról sztorizni, hogy egyszer az edzőteremben, ahova jár, megszólította őt Arnold Schwarzenegger. "Nem hiszem, hogy tudta, ki vagyok. Akkoriban még kormányzó volt, a testőreivel jött, és kezet nyújtott, hogy "Üdv, polgár!" [utánozza Schwarzenegger akcentusát], és megkérdezte, hogy mi az edzési célom. Teljesen ledöbbentem, és azt feleltem, hogy egyszerűen csak fittebb akarok lenni. Mire mondta, hogy konkrét célt kell kitűzni, úgyhogy mondtam, hogy olyan hasizmot szeretnék, amilyen Brad Pittnek van a Harcosok klubjá-ban. Erre azt felelte, hogy "az az étkezésen múlik, sok répát kell ennie!". Úgyhogy hazamentem, és megettem egy tonna répát. "Miért pörögsz annyira Brad Pittre a Harcosok klubjá-ból?" - kérdezi egy újságíró. Franco felemeli a fejét és megkérdezi, hogy "tényleg, miért?", aztán visszafekszik. "Azért jön be, mert annyira szálkás" - mondja Braff, Franco válla rázkódik a vihogástól. "Tudom, hogy most tök melegnek hangzom, de szeretnék egyszer életemben olyan szálkás lenni" - teszi hozzá Braff. Franco válla meg-megremeg. "Kussolj!" - zárja le a témát és az interjút Braff.

Jane Austen a Hampshire megyei Steventon falujában született 1775. december 16-án. Édesanyja Cassandra Austen, édesapja George Austen tiszteletes, anglikán plébános volt. Jane a nyolcfős családba hetediknek született, öt báty, egy öcs és egy nővér mellé. Jane élénk és szeretetteljes családi háttere ösztönzően hatott az írásra. Sőt, kiterjedt rokoni és baráti kapcsolatai révén élményei jóval messzebbre jutottak a steventoni parókiánál. Ebből a világból merítette regényeinek helyszíneit, szereplőit és témáját.

 

A család számára legfontosabb szórakozás a színjátszás volt. 1782-1784 között színjátékokat adtak elő a parókián, és 1787-88 folyamán Jane kifinomult ízlésű unokanővérének, Eliza de Feuillide-nek a hatására egyre gondosabban kidolgozott előadásokat állítottak színpadra. Jane meglehetősen sokat olvasott korának népszerű és szépirodalmából egyaránt. Apja 1801-re 500 könyvből álló könyvtárral rendelkezett, és Jane egyik levelében megemlíti, hogy jómaga és családja „lelkes olvasói a regényeknek, és nem szégyellik magukat miatta”.

 

Jane első regényét, az Elinor és Marianne-t 1795-ben írta, s 1811-ben ez a szöveg jelent meg Értelem és érzelem címen. Igazi népszerűséget és sikert második regénye, a Büszkeség és balítélet (1813) hozott számára. Műveiben a vidéki felső középosztály életét ábrázolja. Írói technikájában miniaturistának vallotta magát, apró részletességgel ábrázolta hőseit és környezetüket. Az olvasók és kritikusok egy része fantáziátlan, szűk látókörű írót látott benne, aki saját világának a foglya, s aki képtelen ebből a kis világból kitekinteni. Az ellenvélemény szerint viszont a modern regényírás Jane Austennel kezdődik, éppen azért, mert azt a társadalmi kört ábrázolja, melyet valóban jól ismert. Életműve tulajdonképpen hat regényből áll: Értelem és érzelem, Büszkeség és balítélet, Mansfield Park, Emma, A klastrom titka, Meggyőző érvek. Több művét megfilmesítették. Olyan világszerte ismert színészek vállaltak szerepet e filmekben, mint Gwyneth Paltrow, Colin Firth, Hugh Grant, Emma Thompson, Kate Winslet, Ewan McGregor vagy Keira Knightley.

 

Bár Jane Austen élete végéig kisasszony maradt, mégis következtetni lehet regényeiből, hogy nem volt számára ismeretlen a szerelem. Kevés a kézzelfogható tárgyi bizonyíték maradt, mert nővére, Cassandra féltő gonddal őrizte húga magánéletének titkait, a Jane halála után megmaradt leveleket pedig cenzúrázta: egyeseket megsemmisített, másokat feldarabolt. Ám néhány emléke mégsem merült a feledés homályába. „Végre eljött a nap, amikor utoljára flörtölök Tom Lefroy-jal, és mire ezt megkapod, már mindennek vége. Könnyek szöknek szemembe a szomorú gondolattól.” – olvasható egyik levelében. Thomas Lefroy anyagi helyzete nem engedte meg, hogy feleségül vegye Jane-t, ám egyik gyermekét róla nevezte el. Illetve azt is tudni lehet Jane szerelmi életéről, hogy eljegyezte Harris Bigg-Wither, de az eljegyzést később felbontották.

 

Harminchét éves korában, 1813. november 6-án kelt levelében ezt írta: „Erről jut eszembe, mivel búcsút kell mondanom a fiatalságomnak, egyre több kellemességet találok a gardedámságban, hiszen immár a tűz mellé telepedhetek egy díványra és annyi bort ihatok, amennyit csak akarok.” Pár nappal korábban megírta, hogy „vettem egy Hangverseny-jegyet és egy kis csokor virágot öregkorom felköszöntésére.”

 

Április 27-én megírta végrendeletét, melyben majdnem mindent Cassandrára hagyott. Május 24-én Winchesterbe szállították gyógykezelésre, ahol 1817. július 18-án, pénteken, negyvenegy éves korában hunyt el. Nem tudni biztosan, mi okozta a halálát, de valószínűnek tűnik, hogy Addison-kórban szenvedett melynek következtében a teste elfeketedett. A betegség elhatalmasodása után már nem járt emberek közé, nővérével folytatott levelezéséből tudhatunk meg sokat az írónő életének ezen szakaszából. A Winchesteri székesegyházban temették el.

Forrás

Négy jó barát csapott egy eszelős bulit, másnapra totális rövidzárlatra ébredt, és fejfájósan próbálta kideríteni, mi történhetett vele az előző éjjel - a legjobb vígjáték kategóriában Golden Globe-díjas film 2009. nyarának legnagyobb mozis szenzációja lett, azóta pedig kultikus tiszteletnek örvend azok körében, akik voltak már valaha másnaposak, vagy tervezik, hogy legyenek.

 

Ezúttal Stu mondja ki a boldogító igent, méghozzá Thaiföldön. A szesztestvérek természetesen így sem maradnak ki a mulatságból, de csalódottan kell tapasztalniuk, hogy Stu – tanulva az eddigiekből – óvatos kerti partit tervez a hepajozás helyett. Ám még a legtávolabbi földrészeken is igaz a régi mondás: ember tervez… és aztán mások végeznek vele. Las Vegas semmi ahhoz képest, ami Bangkokban történhet. A haverok újabb agyatlan kalandok során mennek keresztül – hiszen lételemük a botrány, a káosz és pár doboz fejfájás elleni gyógyszer.

 

Minden idők legsikeresebb korhatáros vígjátékának rendezője, Todd Phillips (kinek nevéhez fűződik a tavalyi év szintén óriási közönségsikere, a Terhes társaság), és a szereplők újra összefogtak, hogy megnevettessék a világot – és egymást. A Thaiföldön és Los Angeles-ben forgatott második rész egy még őrültebb, váratlanabb, és poénokkal teli vígjáték! A már megszokott négyes fogat (Bradley Cooper, Ed Helms, Zach Galifianakis, Justin Bartha) mellett ismét feltűnik Mike Tyson, illetve Liam Neeson is kiveszi a részét a nem mindennapi kalandokból.

Forrás

A lazacok és Jemen egy azon mondatban történő említése óriási paradoxonnak hat. Azonban a Lazacfogás Jemenben rávilágít, hogy annyira mégsem, hiszen a lehetetlen is lehetséges. A filmből választ kaphatunk, hogyan függ össze a műlegyes horgászat komoly politikai lépésekkel, láthatunk nem várt hősiességet és lassan bimbózó szerelmet. 

Mire is számítson a néző egy ilyen cím hallatán? A szinopszis alapján romantikus vígjáték, azonban nem a szó szoros értelmében vett vígjátékról van szó. A történet úgy kezdődik, hogy a boldogtalan Fred Jones (Ewan McGregor), a halászat-specialista egy nap különleges, vagy talán inkább nevetséges projekt vezetésére kap felkérést egy bizonyos Harriet Chetwode-Talbottól (Emily Blunt): Jemenben száraz, kiapadt folyómedreiben kell meghonosítania a lazachalászatot. Az ötlet mögött egy jemeni sejk (Amr Waked) áll, aki egyben egy skóciai sportbirodalom tulajdonosa. A sejk abban hisz, hogy ha a pecázást meghonosítja saját országában is, akkor elősegíti a békét és a spirituális felemelkedés a gyilkos indulatok uralta országban.

 

A Lazacfogás Jemenben valójában egy igazán európai film, angol humorral fűszerezve. Az amerikai romantikus vígjátékokra szocializálódott átlagnéző talán unalmasnak és száraznak tarthatja a filmet, hiszen hiányoznak belőle a tipikus klisék és a minél nagyobb poénra gyúró jelenetek. Viszont az európai vígjátékok úgyis meg tudják nevettetni az embert, hogy közben még valamilyen útravalóval is szolgálnak. A Lazacfogás Jemenben tanulságos történet arról, hogy a lehetetlen nem létezik, illetve, hogy a politika az élet minden területét behálózza. Afganisztánról és a háború okozta fájdalmakról is érdekes gondolatokkal gazdagodhatunk és tesszük mindezt úgy, hogy egy csepp vér nem folyik a képernyőn. Zseniális. A szerelmi szál pedig csak hab a tortán, a rendező megkímél minket az amerikai szirupos kapcsolatoktól és valójában egy olyan pár kibontakozását láthatjuk, akikről talán még a néző sem hiszi el, hogy egymásnak valóak lennének – legalábbis egy ideig.

 

A film főszerepére Ewan McGregor igazán találó választásnak tűnik, hiszen a skót színész rendkívül hitelesen passzol a skót tájakhoz. Ewan McGregor számára nemcsak ezért lehet örömjáték Fred Jones szerepe, hanem mostanság dúskál az érzelmileg visszamaradott karakterek megformálásában (Kezdők, 2010), továbbá egyik korábbi kiemelkedő alakítása szintén halakhoz kapcsolható (Nagy hal, 2003). A Lazacfogás Jemenben-ről elmondható, hogy abból a szempontból is tipikusan európai film, hogy még a legkisebb mellékszerepben is meggyőző színészi játékot láthatunk, pedig „csak” egy romantikus vígjátékról beszélünk.

 

A Lazacfogás Jemenben rendezője Lasse Hallström, akinek neve nincs benne az amerikai mainstreamben, pedig eddigi munkái alapján lassan meg kellene jegyeznünk. Korábbi alkotásai közül kiemelendő például a Gilbert Grape (1993), Szóbeszéd (1995), Árvák hercege (1999), Csokoládé (2000), Kikötői hírek (2001), Befejezetlen élet (2005), Casanova (2005), Hacsi – A leghűségesebb barát (2009), Kedves John! (2010).

 

A Lazacfogás Jemenben címe tehát senkit ne ijesszen meg! Egy rendkívül üdítő vígjátékot takar a vicces cím, amely a történet igen tömör kivonatát tartalmazza. Akár úgy is összegezhetnénk a látottakat, hogy ismert színészek láthatóan örömmel játszanak csodálatos és egzotikus tájakon (mint Skócia vagy Jemen), a sztori pedig legalább annyira érdekfeszítő, hogy észre sem vesszük azt a csaknem két órás időtartamot. Kicsit limonádé, kicsit elgondolkodtató, kicsit vicces, kicsit szerelmes, kicsit drámai, kicsit politikai – azonban a „sok kicsi sokra megy” – elv ez esetben is érvényes, a film megtekintése minden korosztálynak ajánlott!