Világ és egyéb katasztrófák

James Dean karrierje a Coca-Cola kereskedelmi televízió statisztájaként kezdődött. Ezután New Yorkba költözött, ahol színpadon játszott és néhány filmben is szerepelt felejthető karaktereket megformálva. Ám az 1955-ös év igazi áttörést hozott számára, mivel megkapta Cal Trask szerepét John Steinbeck Édentől keletre című regénye filmes adaptációjában. Alakításáért a legjobb színésznek járó Oscar-díjra jelölték. További érdekesség, hogy a film bemutatóján az akkor már világsztárnak számító Marlene Dietrich volt a jegykezelő.

Dean az Édentől keletre sikere révén vásárolt magának egy Porsche 550 Spyder sportkocsit, hogy hódolhasson másik szenvedélyének, az autóversenyzésnek. Ekkoriban kapta meg a Haragban a világgal főszerepét Natalie Wood mellett, majd után Elizabeth Taylor, Rock Hudson és Dennis Hopper társaságában kezdte forgatni az Óriás című filmet. (Deant ezért a szerepéért is Oscar-díjra jelölték.)

A legenda szerint 1955. szeptember 23-án Alec Guiness (Híd a Kwai folyón, Csillagok háborúja) fáradtan lépett be egyik kedvenc éttermébe, a Los Angeles-i Villa Capriba. Kivételesen nem foglaltatott helyet, így szomorúan konstatálta, hogy teltház van, és persze sehol egy jó ismerős. Dean szeme azonban megakadt rajta, és az asztalához invitálta. Az ifjú csillag ebéd közben lelkesen mesélt Guinessnek új autójáról, egy ezüstszürke Porsche 550 Spyderről. Miután odabent végeztek, Dean ragaszkodott hozzá, hogy meg is mutassa a közelben parkoló járgányt újdonsült ismerősének. Guiness természetesen eleget tett a kérésnek, ám éppen csak hogy rápillantott a kolléga kedvencére, egy belső hangtól vezérelve állítólag a következőket mondta: „Kérlek, soha ne ülj bele ebbe a kocsiba! Ha megteszed, egy héten belül halott leszel!". Dean néhány barátjának ugyan megemlítette, de nem vette komolyan a figyelmeztetést.

Az Óriás felvételei közben Dean egy autóversenyre utazott 1955 szeptember 30-án. Mivel késésben volt, padlógázzal igyekezett célba érni. Látványos emlékmű áll ma Kaliforniában a 41-es és a 46-os út kereszteződésénél, ahol egy 1950-es Ford Custom Tudor kupéba csapódva, huszonnégy éves korában véget ért számára az út. A Ford sofőrje (egy texasi diák, aki szabálytalanul elé hajtott) néhány zúzódással megúszta az ütközést, Dean azonban súlyos sérüléseket szenvedett, melyek következtében hamarosan életét vesztette. Szerelője, aki mellette ült, túlélte a hatalmas erejű ütközést. Ő jegyezte le a színész utolsó szavait: „A srác meg fog állni... észre fog venni minket!” Egyes feltételezések szerint a Porschét elátkozták és ez okozta a színész halálát. Ugyanis a kocsi felhasznált alkatrészei minden későbbi tulajdonosuk számára balszerencsét hoztak, többen életüket vesztették miatta.

További érdekesség, hogy két héttel a baleset előtt a Nemzeti Országutak Bizottsága számára készített reklámfilmben Dean hívta fel rá a fiatalok figyelmét, hogy vezessenek lassabban. Két órával a halála előtt pedig megbüntették gyorshajtásért. Híres mondásainak egyike így szólt: „Gyorsan élni, fiatalon meghalni, szép halottnak lenni".

Habár mindössze három nagy mozifilmben szerepelt James Dean, melyek révén két Oscar-díj jelölést kapott, halálakor mégis legenda lett. Az Édentől keletre és az Oktalan lázadás című filmjeiben olyan fiatalokat játszott, akik meg nem értetteknek és elhagyatottaknak érzik magukat, kétségbeesve lázadoznak és dühvel, cinizmussal reagálnak a nyomasztó, őket korlátok közé szorító környezetre. Ezzel rátapintott a háború utáni fejlődésben csalódott `lost generation` (elveszett nemzedék) életérzésére, amely elfordul a felnőtt nemzedéktől. Sokak szerint legragyogóbb és legígéretesebb pályafutásnak vetett véget az ötvennégy éve ezen a napon történt tragikus baleset.

Így adott volt a műfaj és a történet, már csak sikeres zeneszerző hiányzott hozzá. Schikaneder jó barátját, Mozartot választotta. A komponista rossz egészségi állapotban, a nagy sikerek ellenére is nehéz anyagi helyzetben élt, így vállalta az opera megírását, noha a történet hemzsegett az ellentmondásoktól, és a gyorsa írt librettó teljessé tette a zűrzavart. A zene és Mozart zsenije viszont elfeledtette a hibákat. Az eredeti szöveget a szabadkőműves eszmék hatására teljesen átírták. Mozart maga is a szabadkőműves páholy tagja volt, és közel állt a bécsi felvilágosult tudósokhoz. Az opera sok gondolata a felvilágosodás eszméit tükrözi, ám más források szerint Mozart A varázsfuvolában a szabadkőműves beavatási ceremóniákat gúnyolta ki.

Az operában számos belső ellentmondás van, különösen az Éj Királynőjének szerepe változik. Schikaneder szerződtetett egy ügyes bécsi diákot, Johann Georg Metzlert, hogy segítsen neki a librettó megírásában. Van olyan feltételezés, hogy az opera szövegének csak az első részét írta Schikaneder, a nagyobb második rész pedig teljes egészében Metzler műve attól a töréstől kezdve, ahonnan az Éj királynőjéből gyűlölködő démon, míg az addig negatív figurának számító Sarastróból jóságos, bölcs pap lesz.

A darab nagyon sokrétegű, és minden korosztály számára tartogat mondanivalót. A tízéves gyerekek elsősorban a mesét és a fülbemászó dallamokat élvezik benne, de a korabeli felnőtt közönség a titokzatos szabadkőműves gondolkodással is szembesült az előadáson. Az opera több dallama igen népszerű lett, ma is szinte „sláger” (például Papegeno és Papagena duettje és az Éj Királynőjének koloratúr áriája). A mű valójában egyszerre nagyopera (Sarastro szerepe), vígopera (Tamino vagy Pamina szerepköre) és daljáték (énekes és beszélt részek váltakozása). A zeneszerző a színművet „német opera” alcímmel látta el.

Mozart A varázsfuvolával szeptember 28-ára lett kész. Két nappal később mutatták be a darabot, Mozart vezényelte a zenekart, Schikaneder játszotta Papageno szerepét, az Éj Királynőjét pedig Mozart sógornője, Josepha Hofer alakította. A közönség eleinte furcsának vélte, de a siker azonban nem sokáig váratott magára. Egy héttel a bemutató után a Mozart így írt feleségének, Constanzának: „Épp most jöttem az operából; a színház tele volt, mint mindig... ami azonban a legboldogabbá tesz, az a csendes siker! Az ember látja, hogy az opera mind jobban emelkedik...”

Nem egészen három hónappal Mozart halála előtt mutatták be A varázsfuvolát. Egyes feltételezések szerint a szabadkőművesek végeztek vele, mert a darabban túl sok titkot árult el. Mások gyilkosságról suttogtak és voltak, akik a zeneszerző megromlott egészségének tudták be korai halálát. Talán az igazság sosem derül ki, de tény, hogy Mozart igen különös körülmények között hunyt el.

A varázsfuvola több mint kétszáz éve foglalkoztatja az embereket. Temérdek, gyakran egymásnak ellentmondó elemzés és vélemény született már az alkotásról, melynek oka egyrészt az lehet, hogy mi, emberek is sokfélék vagyunk, másrészt pedig a darab is megengedi ezt, hiszen sokszínűsége, különböző jelentésrétegei sokféle értelmezési kulcsot adhatnak a kezünkbe. Ahogy Liebner János zenetudós fogalmazta meg: „A varázsfuvola tükör: önmagát látja, aki belenéz; és amit csak keres, mindent megtalál benne. Teljes, zárt világkép, az univerzum tükre.”