2010. szeptember 30., csütörtök
Szeptember utolsó napján elérkezett az idő, hogy egy csokorba gyűjtsem a hónapban látott legjobb képeket - legalábbis ami szerintem az. Ezúttal csupa-csupa filmes dologról lesz itt szó, ilyen tekintetben erős hónapnak bizonyult szeptember, hiszen filmes kritikákból is több nagyszerű született - nem mintha annyira szeretném fényezni magam. :D Akkor jöjjön mind az 5 kép egy kis indoklással ellátva:
Mielőtt felfedném valódi kilétét a képen látható úriembernek, nézzétek meg alaposan, ki lehet ő!?
Ugyanis én nem ismertem rá legkedvencebb Sherlock Holmes-omra - alias Robert Downey Jr. :D De így jobban megnézve tényleg elhiszem, hogy ő az, bár nem tipikusan az a személy, aki ilyen hollywoodi, bájvigyoros fotókon tetszeleg modelleket megszégyenítő módon. Mindenesetre szeretem ezt a képet. :)
Alkonyat részlet
Szerencsére legkedvesebb vámpírom nem a szenvedő arckifejezését ölti magára, hanem aranyosan mosolyog - a lány arcát pedig szerencsére csak kicsit lehet látni, éppen annyira amikor még szimpatikusnak hat. :D Nem mellesleg pedig a kedvenc jelenetemről van szó: Debussy és tánc *.*
Jude Law és Sienna Miller
Szerintem ezen a fotón mindketten kifejezetten aranyosak - megjegyzendő, kevés olyan képet láttam róluk, amelyre rá lehetett volna fogni ezt a jelzőt. Sienna nagyon csinosan öltözött, a ruhája tökéletesen passzol a szeme színéhez, nagyon jól kiemeli azt; Jude pedig kicsit több időt tölthetett volna sérója belövésével, de azért így is szeretjük. :D
Teljesen véletlenül került tudomásomra, hogy az én nagy kedvenc Hugh Jackmanem bizony már megtekinthető musicalfilm formájában is - ráadásul egy 1999-es felvételről van szó. Nem ismerem az Oklahoma című darabot, csak egyetlen dalt belőle, ami pár posttal korábban megtekinthető Hugh Jackman énekel címmel. XD Szóval azon kívül, hogy egy 1955-ös feldolgozás is készült a musicalből, a 1999-es pedig nem kifejezetten film, hanem egy színpadi felvétel, konkrétan semmit sem tudok róla - de az internet adta lehetőségeknek köszönhetően már birtokomba jutott és biztosan megnézem. :D
Adrien Brody, a hónap meglepetése
Hát igen, számomra a hónap egyik nagy meglepetése volt, hogy Adrien Brody-t felfedeztem a sármőr szerepkörben - amit valóban magával ragadóan alakított. Nem csoda, hogy még egy nem emberi lény is megkívánta a Hibrid című filmben. :D
Autóbalesetben halt meg 1955. szeptember 30-án huszonnégy esztendős korában a háború utáni amerikai ifjúság egyik kultikus alakja, James Dean.
James Byron Dean 1931. február 8-án született Marionban, családi farmjukon. Hat évvel később költöztek Santa Monicaba, ahol édesapja fogtechnikus lett. James az iskolai kosárlabda csapat tagja volt, ám egy idő után a színészet kezdte érdekelni. Az érettségin után kezdett színművészetet tanulni a Los Angeles-i University of Californián.
James Dean karrierje a Coca-Cola kereskedelmi televízió statisztájaként kezdődött. Ezután New Yorkba költözött, ahol színpadon játszott és néhány filmben is szerepelt felejthető karaktereket megformálva. Ám az 1955-ös év igazi áttörést hozott számára, mivel megkapta Cal Trask szerepét John Steinbeck Édentől keletre című regénye filmes adaptációjában. Alakításáért a legjobb színésznek járó Oscar-díjra jelölték. További érdekesség, hogy a film bemutatóján az akkor már világsztárnak számító Marlene Dietrich volt a jegykezelő.
Dean az Édentől keletre sikere révén vásárolt magának egy Porsche 550 Spyder sportkocsit, hogy hódolhasson másik szenvedélyének, az autóversenyzésnek. Ekkoriban kapta meg a Haragban a világgal főszerepét Natalie Wood mellett, majd után Elizabeth Taylor, Rock Hudson és Dennis Hopper társaságában kezdte forgatni az Óriás című filmet. (Deant ezért a szerepéért is Oscar-díjra jelölték.)
+james+dean+t125.jpg)
A legenda szerint 1955. szeptember 23-án Alec Guiness (Híd a Kwai folyón, Csillagok háborúja) fáradtan lépett be egyik kedvenc éttermébe, a Los Angeles-i Villa Capriba. Kivételesen nem foglaltatott helyet, így szomorúan konstatálta, hogy teltház van, és persze sehol egy jó ismerős. Dean szeme azonban megakadt rajta, és az asztalához invitálta. Az ifjú csillag ebéd közben lelkesen mesélt Guinessnek új autójáról, egy ezüstszürke Porsche 550 Spyderről. Miután odabent végeztek, Dean ragaszkodott hozzá, hogy meg is mutassa a közelben parkoló járgányt újdonsült ismerősének. Guiness természetesen eleget tett a kérésnek, ám éppen csak hogy rápillantott a kolléga kedvencére, egy belső hangtól vezérelve állítólag a következőket mondta: „Kérlek, soha ne ülj bele ebbe a kocsiba! Ha megteszed, egy héten belül halott leszel!". Dean néhány barátjának ugyan megemlítette, de nem vette komolyan a figyelmeztetést.
Az Óriás felvételei közben Dean egy autóversenyre utazott 1955 szeptember 30-án. Mivel késésben volt, padlógázzal igyekezett célba érni. Látványos emlékmű áll ma Kaliforniában a 41-es és a 46-os út kereszteződésénél, ahol egy 1950-es Ford Custom Tudor kupéba csapódva, huszonnégy éves korában véget ért számára az út. A Ford sofőrje (egy texasi diák, aki szabálytalanul elé hajtott) néhány zúzódással megúszta az ütközést, Dean azonban súlyos sérüléseket szenvedett, melyek következtében hamarosan életét vesztette. Szerelője, aki mellette ült, túlélte a hatalmas erejű ütközést. Ő jegyezte le a színész utolsó szavait: „A srác meg fog állni... észre fog venni minket!” Egyes feltételezések szerint a Porschét elátkozták és ez okozta a színész halálát. Ugyanis a kocsi felhasznált alkatrészei minden későbbi tulajdonosuk számára balszerencsét hoztak, többen életüket vesztették miatta.
További érdekesség, hogy két héttel a baleset előtt a Nemzeti Országutak Bizottsága számára készített reklámfilmben Dean hívta fel rá a fiatalok figyelmét, hogy vezessenek lassabban. Két órával a halála előtt pedig megbüntették gyorshajtásért. Híres mondásainak egyike így szólt: „Gyorsan élni, fiatalon meghalni, szép halottnak lenni".
Habár mindössze három nagy mozifilmben szerepelt James Dean, melyek révén két Oscar-díj jelölést kapott, halálakor mégis legenda lett. Az Édentől keletre és az Oktalan lázadás című filmjeiben olyan fiatalokat játszott, akik meg nem értetteknek és elhagyatottaknak érzik magukat, kétségbeesve lázadoznak és dühvel, cinizmussal reagálnak a nyomasztó, őket korlátok közé szorító környezetre. Ezzel rátapintott a háború utáni fejlődésben csalódott `lost generation` (elveszett nemzedék) életérzésére, amely elfordul a felnőtt nemzedéktől. Sokak szerint legragyogóbb és legígéretesebb pályafutásnak vetett véget az ötvennégy éve ezen a napon történt tragikus baleset.
Ha az eddig megszokott postoktól kicsit el is fog térni ez a bejegyzés, azért tökéletesen lefedi a Világ és egyéb katasztrófák témakörét szerintem. Az a helyzet, hogy mostanában életem középpontjában a következő fogalom áll: 'változás'. Nem akartam, nem terveztem, viszont pontosan ennek megfelelően alakul minden rendkívül érdekes módon. Erről fog szólni ezen bejegyzés is. Viszont senkit nem akarnék terhelni saját unalmas dolgaimmal, így egy csodaszép és tanulságos történetet kerekítettem e fogalom köré igen kreatív módon. :) Jó olvasgatást, várom a visszajelzéseket, ha netán valaki a sztori végére érne.
Szösszenet a változásról
Anna nehezen értette meg kisiskolás korában, hogy mi az a mottó. Viszont amikorra 22 esztendős lett, talált magának egyet Szabó Magda Abigéljének olvasgatása közben. Gina egy meglepő találkozás után elmélkedett a következőkről:
"…ébren feküdt még sokáig, és azon tűnődött, milyen furcsán és váratlanul következnek be az ember életében a legjelentősebb események. Nem úgy, és nem is akkor, ahogy és amikor várja az ember, másképpen, más előzmény után, valahogy logikátlanul. Egyszer csak ott van valaki a karzaton, az ember ránéz, az meg vissza rá, és attól megváltozik az élet egészen."
Bár sosem hasonlította magát Vitay Georginához, mégis teljesen átérezte a fenti gondolatmenet mélységeit: Anna rájött, hogy semmi sem történik ok nélkül és semmi sem úgy történik, ahogy szeretné az ember. A felismerés után Anna már más szemmel kémlelte a világ eseményeit. Ez volt a változáshoz vezető első lépcsőfok.
Annáról tudni kell, hogy okos lány, nem küszködik önbizalomhiánnyal és imád a barátaival kávézni. Viszont még az ő irigylésre méltó életében is lehet sötét foltot találni, amit úgy lehetne egyetlen szóval, a legfrappánsabban kifejezni, hogy 'férfiak'. Érdekes módon Anna rendkívül tehetséges a másik nem elüldözésében, ha komolyra fordulna a dolog. A vicc pedig abban rejlik, hogy ez nem vicc: Anna tudatosan ráz le minden férfit, aki komolyabb szándékkal mutatkozik irányába. Érdekes, hogy Anna sem tudja miért teszi. Barátainak csak annyit mond "mert ő sem tetszett". Igazából Anna csak Hollywoodban talált eddig számára tökéletes férfit, bár egyik barátnője epés megjegyzése szerint, ha Brad Pitt randira hívná, még őt is képes lenne elhajtani.
Anna viszont Vitay Georgina gondolatai után ráébredt az igazságra: talán neki is jobb lenne, ha megpróbálná felolvasztani jégszívét egy húsvér egyed irányába, aki nemcsak a képernyőről mosolyogna rá. Nyitva tartja a szemét ezután, és egyszer váratlan módon majd megjelenik a herceg fehér lovon. Így is tett, mindenre és mindenkire nyitottá vált és várta azt a bizonyos jelet, amiről majd megismerkszik a különleges pillanat. Néha azt hitte, hogy megtalálta, viszont hosszabb-rövidebb idő után belátta, hogy mégsem. Voltak fellángolások, de azok mindig parázzsá zsugorodtak és kihunytak. Volt egy időszak, amikor Anna úgy hitte, élete ennél szebb már nem sokkal lehetne, és karnyújtásnyira van a pillanat - majd egy borongós januári napon mindent elmosott a fagyos eső. Anna kezdte elveszteni a reményét. Anna sokat csalódott. Annának fájt látni, hogyan rohan el mellette az élet sok boldog emberrel, amikor ő nem tud az lenni. Pedig szeretne. Nagyon is. Anna úgy döntött nem lesz többé önálló akarattal rendelkező felnőtt, aláveti magát mások akaratának. Hiszen ha az áhított változás mégsem következett be, Annának szerencsére megmaradt a családja és baráti hálózata - visszatérhet a régi kerékvágásba.
.jpg)
Anna a borongós téli napok után, egy kis bökdösés után, észrevette a tavasz közeledtét. Anna, akárcsak a medvék, téli álma után kijött a barlangjából, nyújtózott egyet és meglátogatta a pisztrángos folyócskát. Anna beállt a sodrás közepébe és hagyta, hogy elkezdődjön egy új utazás, bár nem tudta mindez hová vezet. Anna maga is meglepődött, amikor az első állomáson rendkívüli pozitív fogadtatásban részesült: úgy érezte, hogy ő mégis csak különleges. Anna szeret villogni és itt nemcsak teret adtak neki, hanem még értékelték is. Anna fél új dolgokba belevágni, fél az ismeretlen helyektől és emberektől, de amióta beállt a sodrásba mégis állandóan ilyen helyzetekben találja magát - és igen jól leküzd minden problémát. Anna kezdte úgy érezni, hogy élete további része abból fog állni, hogy szembetalálja magát egy olyan szituációval, amit nem szeretne végigcsinálni, de mégis megteszi és büszkeséggel fogja eltölteni, hogy túl van rajta.
Anna célokat tűzött ki maga elé. Anna ezentúl csak Anna akar lenni, nem kér a becézésből. Anna mindent meg fog tenni, hogy az első állomáson sikeres legyen. Anna szeretné más állomásokon élőkkel is megértetni magát, még jobban mint eddig. Anna szeretne még többet utazni. Emellett Anna azt is szeretné, ha a jojó szóról csak a játék jutna eszébe a jövőben. Anna megígérte magának, amit már tíz éve is meg akart ígérni: egészségesen fog élni. Ezt annyira komolyan vette, hogy fontos intézkedéseket tett még hajtincsei védelme érdekében is: egy új frizura nemcsak a külső megjelenésnek, hanem a léleknek is jót tesz. További meglepő fordulat volt Annától, akit korábban minden testnevelés óra gyűlölettel töltött el, hogy mozogni kezdett: minden nap leizzasztja magát, méghozzá hastánccal. Anna úgy érezte nem tud táncolni, így tesz róla, hogy javuljon ebben is. Ez is egy cél a sok közül.
Amikor Anna gondolkodni kezd, akkor mindig történik valami. Anna összekapcsolt két dolgot, pontosabban két nevet - ami valójában ugyanaz. Anna szépeket hallott egy férfiről, akiről kiderült, hogy élete két új állomásának is részese lesz. Anna már a felismeréskor eldöntötte, hogy beleszeret a férfibe, bármi történjék. Anna nem tudja eldönteni, mondhatja-e erre az esetre, hogy szerelem első látásra, mert bizony az első találkozáskor megdobbant ott belül valami és ő már korábban is tudott erről vagyis akarta, hogy így történjen. Anna arra gondolt, nevezhetné ezt akár női megérzésnek is, hiszen ilyen komoly döntéseket ezelőtt még sosem hozott, hogy beleszeret valakibe, sejtette előre, hogy ez a helyzet más lesz mint a többi. Anna kezdte úgy érezni, hogy nemcsak saját érzelmeire lehet büszke, hanem barátait is öröm foghatja el, hogy egy húsvér, hozzá nagyon hasonló férfi irányába táplál gyengéd érzéseket. Anna felismerte, hogy Vitay Georgináéhoz igen hasonló helyzetbe jutott:
"…ébren feküdt még sokáig, és azon tűnődött, milyen furcsán és váratlanul következnek be az ember életében a legjelentősebb események. Nem úgy, és nem is akkor, ahogy és amikor várja az ember, másképpen, más előzmény után, valahogy logikátlanul. Egyszer csak ott van valaki a karzaton, az ember ránéz, az meg vissza rá, és attól megváltozik az élet egészen."
Annát utolérte a változás szele és belekapaszkodott. Anna még nem bizonyos benne, hogy elérkezett-e a pillanat. Anna fél az újabb csalódásoktól, de megszállta egy megmagyarázhatatlan pozitív energia, ami erőt ad neki a bizakodáshoz. Anna nem várta ezt, még csak nem is számított rá. Anna úgy érzi kilépett az álomvilágból és a folyó sodrása meg a szelek igenis földi dolgok. Anna szeretné, ha szeretnék. Anna szeretné hinni, hogy 'minden ember a maga szerencséjének kovácsa'. Mert Anna egy olyan végtelenbe nyúló boltívet szeretne kovácsolni, amelyből nem tud elszökni a pillanat.
2010. szeptember 29., szerda
Hoztam még videót mára, méghozzá nem is akármilyeneket: Hugh Jackman énekel, nem is egyszer. :) Az utóbbi időben annyira megkedveltem ezt az embert, hogy lassan már eléri rajongásom legmagasabb fokát - ahol csak egyetlen, eddig letaszíthatatlan angol színész áll. Szóval, meglepve tudatosult bennem, hogy ezen blogban még nem volt szemléltetve, hogy ez a csodálatos ember hogyan tud énekelni. Elsőként jöjjön egy részlet az Oklahoma című musicalből:
Őszintén szólva, ez a kedvenc zenés videóm tőle, amit valaha láttam. Nagyon szépen énekel, tetszik a hangja, aranyosan adja elő ezt a dalt, ráadásul annyira, hogy nekem is gyönyörű lesz tőle a reggelem, még ha nem is reggel nézem meg. :) Nagyon aranyos és szemet gyönyörködtető látvány, a zene pedig szívmelengető...
A Sunset Boulevard már egy kicsit kultikusabb darab az előzőnél, kicsit komolyabb, Webberesebb ugyebár. A dal interpretálásának feladata kicsit összetettebb a korábbinál. Szerintem színészileg mondjuk azt, hogy korrekt lett, viszont valahogy a hangját nem szeretem e dalban. A legjobban úgy tudnám megfogalmazni, hogy olyan kisegeresnek hat. Viszont az arcjátéka szerintem szuper (a legjobbat 1:45nél csinálja). Az pedig, hogy néha túl soknak hat ez az egész előadás, szerintem abból fakad, hogy ezt a szerepet ő hosszú ideig játszotta színpadon és ott ugye nagy gesztusokkal kell dolgoznia a színészeknek. Az egyetlen dolog, ami miatt idekerült, az a dal ismertségéből fakad - amúgy szerintem nem ez a legjobb amit ő musicalénekesként tud.
Pontosan ilyen az, amikor egy musicalénekes rockernek gondolja magát. XD Szerintem nagyon vicces, nagy show-t tud csinálni ez a jóember. Szeretem. :D
Teljesen egyet tudok érteni azzal a kedves Youtube-os kommentelővel, aki megjegyezte az egyik előbbi videóval kapcsolatban: 'I wanna marry him... ' Erre csak annyit mondanék: 'So do I' :D
Kicsit furcsa számomra a Jane Austen magánélete cím, szerintem nekem mindig is Becoming Jane címen fog futni ez a film. De a lényeg az, hogy most jutott tudomásomra, hogy végre magyar forgalmazásban is megjelent - és ilyen sablonos címet adtak neki... Igazából azért nem tetszik, mert tapasztalataim alapján sokakat taszít a Jane Austen név - mivel ezáltal valami rendkívül csöpögősre és maradi dologra asszociálnak - ha megmaradt volna az eredetihez hasonlóan csak Jane-nek a címben és valami frappánsabb szót tettek volna mellé, mint 'magánélete', akkor sokkal elégedettebb lennék, jobban eladhatóbb lenne és vonzóbbnak hatna egy sejtelmes cím.
Viszont, hogy megjelent magyarul, még így is talán többekhez eljut ez a csodálatos film (mint eddig), amit már magam sem tudom megmondani, hányszor láttam. 2009 decemberében már e blogban is írtam egy filmkritikát róla: a linkre kattintva elolvashatjátok. A szinkronhangokról bővebb információt nem tudok, de mindenkinek ajánlanám inkább eredeti nyelven, magyar felirattal a megtekintését, szerintem úgy teljes az élmény. Magáról a filmről többet nem is akarnék mondani, azt már korábbi kritikámban leírtam akkor is, viszont ide összeszedtem a sajtóinfókat a magyar kiadásról.
A film leírása:
Az angol társadalomban 1795-ben szerelemből házasodni ostobaságnak számított. Mr. és Mrs. Austen (James Cromwell, Julie Walters) jó partit terveztek legkisebb lányuknak, csakhogy Jane Austen (Anne Hathaway) makacs volt, független szellemű. Lényét nem a büszkeség és a balítélet vezérelte, hanem az értelem és az érzelem. Húszévesen találkozott a tehetséges, kezdő ügyvéddel, Tom Lefroy-jal (James McAvoy) akivel egymásba szerettek. Szerelmük szikrázó, valódi és romantikus volt. A kérdés így hangzott: túléli-e az intrikát és a nehézségeket?
Jane Austen írásai fényt, intelligenciát és bölcsességet hoztak a világba. Julian Jarrold (Utolsó látogatás) filmje arról az időszakról szól, amikor élete izzott a szenvedélytől és a szerelemtől, és személyisége azzá forrt, akinek világhírű regényei által megismertük.
(színes, angol-amerikai-ír életrajzi dráma, 120 perc, 2007)
Dolby Digital
rendező: Julian Jarrold
forgatókönyvíró: Kevin Hood, Sarah Williams
zeneszerző: Adrian Johnston
operatőr: Eigil Bryld
producer: Robert Bernstein, Graham Broadbent, Douglas Rae
vágó: Emma E. Hickox
szereplő(k):
Anne Hathaway (Jane Austen)
James McAvoy (Tom Lefroy)
Julie Walters (Mrs. Austen)
James Cromwell (Rev Austen)
Maggie Smith (Lady Gresham)
Joe Anderson (Henry Austen)
Lucy Cohu (Eliza De Feuillide)
Laurence Fox (Mr. Wisley)
Július végén már írtam egy bejegyzést Ma éjjel táncolnék - My Fair Lady címmel. Viszont ahhoz képest tudok most valami újdonsággal szolgálni a témában. Személy szerint nagy rajongója vagyok egyrészt a musical témáknak, illetve konkrétan ennek a számnak is, Audrey Hepburnről nem is beszélve. Tehát a My Fair Ladyt is láttam már egy párszor, számtalan verzióban - na meg mennyiségben - hallgattam már meg a Ma éjjel táncolnék - ot, erre van pár példa a korábban említett bekezdésben is. Valahogy mindig jókedvre derít ez a dal, amely a musical-történelem egyik legismertebb darabja, és nekem is mindig táncolhatnékom támad tőle. Szóval, az újdonság abban áll, hogy az alábbi verzióban maga Audrey Hepburn énekel, amit eddig még nem nagyon hallhattunk, legalábbis a My Fair Lady kapcsán! :)
Nem szeretnék illúzióromboló lenni vagy leszólni ezt a csodálatos színésznőt, de szerintem ez így volt helyén annak idején, hogy más énekelt helyette. A My Fair Lady-hez egyszerűen nem volt elég hangja - viszont mint már korábban említettem a Moon River postomban, videóval mellékelve, egyszerűen lenyűgöző, ahogy elénekli azt a szívszorító dalt az Álom luxuskivitelben. Mindenesetre ezt az I Could Have Danced All Night-ot hallanom kellett az ő előadásában is, hogy hinni tudjak a füleimnek... Viszont ahhoz természetesen nem fér semmi kétség, hogy azóta sem játszotta senki bájosabban Eliza Doolittle-t, mint Audrey Hepburn.
Szeptember 23-tól játsszák a hazai mozik a Hibrid című sci-fi, thriller és dráma kategóriájába egyaránt beleférő, 2009-ben készült alkotást, melynek főszerepében Adrien Brodyt és Sarah Polleyt láthatjuk. Engem a következő dolgok vezéreltek a film megtekintése szempontjából: egyrészt mi újat tud még nekem mutatni Brody azután - hogy csak a két végletet említsem - megcsodálhattam már zongoristaként illetve marslakókra vadászva; másrészt érdekesnek tűnt egy olyan történet, amely az emberek által létrehozott új fajról szól és nincs túlzottan futurisztikus köntösbe bújtatva. Nos, akinek szintén hasonló elvárásai vannak a Hibriddel kapcsolatban, megkockáztatom: nekik tetszeni fog a film - akárcsak nekem.
A történet szerint nagyjából napjainkban két tudós - akik amúgy egy sok éve együtt élő és közösen dolgozó szerelmespár - az emberi és állati gének keresztezésével titokban létrehoznak egy élőlényt. Kiderül, hogy a lénynek - akit Drennek neveztek el, ezentúl én is így említem - nagyon gyors az életciklusa, percek alatt lesz emberi léptékkel nézve napokkal idősebb: így tudósaink szeme előtt cseperedik felnőtté igen rövid idő alatt. (-> ez a sci-fi része a filmnek) Természetesen nem is lenne igazi a film bonyodalmak nélkül: Dren jelenléte olyan indulatokat és erős érzéseket ébreszt mindkét tudósban illetve kapcsolatukra nézve is, hogy jóformán kifordulnak önmagukból... (-> ez a dráma a filmben) Dren pedig afféle lázadó tinédzser vagy vadállat módjára nem tűri igazán jól, ha korlátok közé akarják szorítani és minél erősebb lesz, annál inkább küzd saját érdekeiért, másokat nem kímélve, bármilyen eszközzel. (-> ez a thriller)
Nem szeretnék sok poént, pontosabban fordulatot, váratlan eseményt lelőni a filmmel kapcsolatban, viszont van benne egy olyan jelenet, amely mindenféle filmes fórumon, sőt a sajtóban is nagy visszhangot váltott ki. Méghozzá arról van itt szó, hogy a film talán tetőpontján Adrien Brody szeretkezik Drennel. A megcsalás dologra most nem is térnék ki, hogy mennyire drámai része a filmnek. Hanem maga az aktus az érdekes, ha belegondolunk. Dren külsőségekben nem teljesen olyan mint egy ember: hosszú farka van és lábai is elég érdekesre sikeredtek. Viszont az arca és a teste - végtagjait leszámítva - emberinek tűnnek. Sőt, mint kiderült, némi rokonságban is áll e lény Brody barátnőjével, kb. ezzel magyarázható, miért kívánta meg. A felháborodást pedig az váltotta ki, hogy mennyire gusztustalan dolog a szex egy ember és egy nem ember között. Több olyan véleményt hallottam, amely szerint vki innentől nem bírta tovább nézni a filmet, kikapcsolta vagy kiment a moziból. Őszintén szólva én nem csináltam ekkora cirkuszt a jelenetből - bár tudtam előtte mások véleményei alapján, hogy kb. mire számítsak - de azért valamennyire gusztustalannak találtam, viszont meg sem fordult a fejemben, hogy ne nézzem tovább. Szóval, aki az ilyet nem bírja, az ugorja át azt a részt miután Brody megtáncoltatta Drent és újra kettesben maradnak. XD Amúgy meg dramaturgiailag szerintem jó, hogy benne volt ez a rész: ennél nagyobb válságot egy kapcsolatban be sem lehetne mutatni, mint a megcsalás.
A film erőssége az érdekes és elgondolkodtató történetek mellett a rendkívül jó színészi alakításokban rejlik. Sarah Polley szerintem élete eddigi legjobb alakítását nyújtja a filmben: igazán megkapó ahogy érzékelteti karaktere minden apró változását, ahogy a kedves, szerető fiatal hölgyből átvált az őrülten megszállott anyává, majd a saját vérére, na meg párjára féltékeny nővé - és teszi mindezt abszolút hitelesen. Sok oldalú színésznő, ezt ebből az egyetlen filmből is le lehet szűrni.
Már az első bekezdésben feltettem azt a kérdést, mi újat vagy inkább rendkívülit tud még mutatni egy olyan színész, aki Oscar-díjat nyert egy második világháború idején játszódó filmért, amelyben egy zsidó művészt alakított könnyfakasztóan megható módon; illetve ugyanez, a finom arcvonásokkal rendelkező, törékeny testalkatú színész játszik a legújabb Predator filmben, Arnold Schwarzenegger egykori szerepében domborítva - és mint kiderült pár kiló izmot magára szedve. Vajon lehetséges-e hogy a két véglet között bármi emlékezeteset alakítson Adrien Brody? A válaszom egy igen erős 'igen'. :D Azonkívül, hogy ebben a filmben sokat villantott színészi palettájából - talán A zongorista óta ez volt a legerősebb alakítás tőle - meg kellett állapítanom, hogy ő bizony jóképű is tud lenne. XD Nem, a képek nem az igaziak róla, úgy játék közben kell látni ezt az embert, hallani ahogy beszél, illetve a jellegzetes orra helyett inkább az átható tekintetére kell helyezni a hangsúlyt - és igen, a Hibridben rám nagyon is hatott a sármja, amit korábban még sosem érzékeltem. :)
Azt eddig még nem is mondtam, hogy a film rendezője ugyanaz az ember, aki A kocka című csodát alkotta. Aki látta, biztos emlékszik rá - én személy szerint nem néztem meg, de egy részletes beszámoló hatására is igen mély benyomásaim maradtak róla. Szóval, ez a Hibrid is ennyire emlékezetes marad szerintem a nézője számára: annak ellenére, hogy nem az a tipikus horrorszerű film, amin frászt kap az ember vagy fröcsög a vér, hanem inkább a lelkünkre hat és belevésődik a nézőjébe egy-egy jelenet illetve a film sötét hangulata. Nekem nagyon tetszett, akár máskor is megnézném, mindenkinek csak ajánlani tudom.
;;
Subscribe to:
Bejegyzések (Atom)
