2009. december 28., hétfő
Yves Montand: Les Feuilles Mortes
forrás: http://www.youtube.com/watch?v=kLlBOmDpn1s
Oh je voudrais tant que tu te souviennes
Des jours heureux où nous étions amis
En ce temps là, la vie était plus belle
Et le soleil plus brûlant qu'aujourd'hui
Les feuilles mortes se ramassent à la pelle
Tu vois je n'ai pas oublié
Les feuilles mortes se ramassent à la pelle
Les souvenirs et les regrets aussi
Et le vent du nord les emportet
Dans la nuit froide de l'oubli
Tu vois, je n'ai pas oublié
La chanson que tu me chantais
C'est une chanson, qui nous ressemble
Toi tu m'aimais, et je t'aimais
Nous vivions tout les deux ensemble
Toi qui m'aimais, moi qui t'aimais
Mais la vie sépare ceux qui s'aiment
Tout doucement sans faire de bruit
Et la mer efface sur le sable
Le pas des amants désunis
C'est une chanson, qui nous ressemble
Toi tu m'aimais et je t'aimais
Et nous vivions, tous deux ensemble
Toi qui m'aimait, moi qui t'aimais
Mais la vie sépare ceux qui s'aime
Tout doucement sans faire de bruit
Et la mer efface sur le sable
Le pas des amants désunis.
Hulló levelek
Szemébe mondtam , hogy nem szeretem
Vártam, hogy erre majd mit mond nekem
Gyötörtem, kínoztam szüntelnül.
Féltékeny voltam oly' kegyetlenül
Hazudtam néki, hogy más várt
Ha este randevúnk volt
Szerettem volna ha könnyet ejt tán'
De Ő csak nevetve fölém hajolt
S azt mondta :szeretsz te engem
Szíved enyém ,tudom én
S én ellöktem magamtól durván
Nem szólt egy szót sem csak nézett rám
A két szemét még most is látom,
Könny nélkül sírt, csak nézett vádlón.
Egy percig állt, sebzetten, bénán,
Nem szólt egy szót, csak elment némán.
Hervadt falevél hullt le a fákról,
Elvitte őt az őszi szél.
Mégis minden este vissza - vissza várom,
Mert szívem csak őérte ég
Elmult a tavasz és elmult a nyár
Szomorú szívem csak őreá vár
Beláttam, hibáztam, megbántam én
Él bennem mégis egy halvány remény
Visszetér hozzám , ha eljön az ősz
És rájön, hogy mégis szeretem Őt
Szerelmünk emléke mindent legyőz
S még jobban szeretem mint azelőtt
Már érzem csókját a számon
És látom lágy mosolyát
A vétkemet százszor is bánom
És várom hívó szavát
Magamba járok az őszi ködben,
Vállamra hervadt falevél röppen.
Egy régi nótát dúdolok halkan,
Szívem csak ott van ahol te vagy.
Talán csak megszokás viszi a lábam
Egy kis pad felé, a lomb alatt,
Ahol összebújva ültünk még a nyáron,
És mosolyogva néztél reám.
2009. december 26., szombat
2009. december 25., péntek
Igen, így nézett ki Robert Pattinson, mikor először megjelent a filmben. Nyilván akik a "szépsége" miatt vállalkoztak a Little ashes megtekintésére, azok kishíján sírva fakadtak. Szerencsére én nem sorolom magam ebbe a kategóriába, de azért megkönnyebbültem, mikor a film közepe felé stílust váltott és sima arccal, fekete lezselézett hajjal, öltönyben és fehér ingben jelent meg...
Ugye mondtam róla mindenféle kevésbé hízelgő dolgokat az Alkonyat-filmek kapcsán, melyek a színészi képességére vonatkoztak. Ezúttal azt kell mondanom, hogy egyértelműen kezd kikupálódni. Úgy tűnt, hogy maga Robert is annyira kilóg e filmből, mint maga Dali a világból, aztán a baráti kapcsolatok elmélyülésével ő is egyre érdekesebb alakítást nyújtott. Hiteles volt Dalinak és jól megformálta ezt a karaktert, volt arcjáték, ahol kellett, ott humort mutatott, ahol drámát, ott azt kaptuk. Szerintem teljesen rendben volt, és még az angolját sem cikizném, mivel a többi színész spanyolos akcentusa mellett teljesen élvezhető volt. :)
Továbbá eszembe jutott a Túl barátságon. Ugye ezt a filmet még az is ismeri, aki nem látta, szinte szállóige lett a címe minden meleg témával kapcsolatban. Tulajdonképpen ugyanazt éreztem a Little ashes után is, mint a Túl a barátságon után is: bármennyire is undorral tölt el maga a gondolat, hogy két pasi nyalja-falja egymást, mégis átéreztem a helyzetüket. És a Little ashes kapcsán nem is beszélhetünk egyértelmű meleg kapcsolatról, mivel mindkét félnek volt barátnője is. És a film nekem azt sugallta, hogy Dali csak az újdonság miatt próbált ki ezt-azt a költővel, mikor már megtapasztalta és nem jött be neki a dolog, akkor szépen leépítette barátját és a nőkre koncentrált. Garcia Lorcát viszont vérig lett sérte és kicsinyes bosszút is állt, másrészt meg sose tudta se elefelejteni, se megbocsátani Dalinak kettejük dolgát. Szinte megváltásként jött neki, az a bizonyos kivégzés... Bunuel pedig úgy jött a képbe, hogy mindkettőjüknek igazi barátja volt, de amikor tiszta lett előtte, hogy ők már túlléptek bizonyos határokat, akkor ugyan véleményét megmondta nekik, de ennek ellenére továbbra is támogatta mind Dalit, mind Garcia Lorcát, bár ő nem igazán kért belőle. Ez Bunuelnek is rosszul esett és teljesen összetört, mikor kivégezték, akárcsak Dali. Mindketten tudták, hogy nem mondtak ki bizonyos dolgokat, amivel nagyon megbántották a költő lelkivilágát és ezután már soha nem is lesz rá lehetőségük.
Tudniillik, nekem van egy másik életem is. Immár negyedik éve a hétköznapjaimat Budapesten töltöm, a hétvégéket pedig otthon, teljesen más környezetben. Szóval az első évben még csak tátottam a számat, hogy mennyire más az élet a fővárosban, mint vidéken és igyekeztem mindent kipróbálni: színház, mozi, kiállítás, vásárlás, kirándulás, buli stb. Aztán mára sikerült megtalálni a saját helyem, talán kezd bedarálni a nagyvárosi gépezet, annak ellenére, hogy még mindig nem tudok fapofával elmenni a karácsonyi kivilágítás mellett, vagy nem rápillantani a Parlamentre vagy a Budai várra, mikor Combinoval totyogok át a Margit-hídon.
A kissé lehangoló vagy inkább egysíkú hétköznapokba egy kis fényt akartam vinni, hogy december közepére szerveztem az albérletbe egy karácsonyi partit, melyre két barátném volt hivatalos. Tulajdonképpen ők is a pesti életem részei, annak ellenére, hogy voltak már otthon is nálam, illetve az msn sok dolgot egyszerűbbé tesz, mikor több száz kilométer választja el a barátokat egymástól.
Hétalvó lévén nem szeretek újabban 11-nél korábban kelni, de ezen a napon már 9-kor főztem magamnak a reggeli kávémat. Aztán délután kettőig jártam a várost a hulló hóban, hogy beszerezzem a családnak a hiányzó ajándékokat. A lányoknak természetesen már korábban megvettem mindent, sőt már előző este be is csomagoltam. Nem szeretek semmit sem a véletlenre bízni. És úgy tűnik jól is tettem, mivel mire hazaestem, kb. azután 10 perccel csengett is a kaputelefon, hogy egy órával a vártnál korábban megérkezett az egyes számú vendég.
Én még sehol nem tartottam, úgyhogy pillanatok alatt megfőztem a karácsonyi puncsot aztán megterítettem a mézespuszedlimmel és szaloncukorral. A kettes számú vendég pontosan érkezett. Ezután történt az ajándékozás. Igaz, hogy már jócskán felnőttek vagyunk és lassan közelebb leszünk a harmadik X-hez, mint a másodikhoz, mégis mindhármónkat magával ragadott ez az Alkonyat-láz. Így a Jacob-teamet erősítő barátnémnek megvettem a New Moon poszterkönyvet, a Rob-teamesnek pedig a Robert Pattinsonosat. Hát mit mondjak, sunnyogtam a Bookline-ban mikor átvettem e rendelésemet, és pechemre teljesen tömve volt ekkor emberekkel a bolt...
Szóval odaadtam a könyveket és úgy örültek neki, mint macska a farkának. De tényleg. :) Szeretem látni, mikor örömet okozok az embereknek. Na és ők is nekem. Mert mit kaptam tőlük? Egy egyedi 2010-es New Moon naptárat, amelyből csak ez az egy darab létezik. Illetve a kedvenc édességeimmel is megleptek a lányok. Nagyon jó volt a hangulat, feldíszítettem a műfenyőmet, ittuk a puncsot, ettük a puszedlit, Twilight zene szólt a háttérben és megnéztük a legfrissebb Alkonyatos képeket:)
Ám minden jónak vége szakad egyszer, így ennek a mulatságnak is. Rob-team hazament, mert nem akart mozizni, pedig Jacob-teammel foglaltunk jegyet a Westendbe a Poligamyra. Pizzázást is beiktattunk mozi előtt, ez a legújabb közös szokásunk. Továbbá én gyakorlom, hogy kell műanyag késsel és villával enni, mert korábban mindig eltörött valamelyik, ám közös karácsonyunk alkalmával először sikerült evőeszköz-törés nélkül elfogyasztanom a brokkolis pizzám. De ne rohanjunk úgy előre, hiszen van még egy tartozásom!
Ugye, említettem a bejegyzés elején, hogy mennyire aktuális nekem ez a Brasch Bence: Nem jön álom a szememre karácsonykor. Este hatkor mindig tömve van a Westend, bármilyen nap legyen. Nos, mi esetünkben sem volt ez másképp, csak úgy sasoltuk az üres ülőhelyeket, amelyek rejtőzködtek előttünk a kajás részlegnél. A milliónyi ember között megakadt a szemem egyetlen egyen, aki háttal ült nekem. Rögtön az jutott eszembe, hogy akár Brasch Bence is lehetne a Csillag születikből. Őt nagyon kedveltem a versenyben, olyan kedvesen énekelt mindig, és 18 éves kora ellenére kenyérre lehetett kenni engem, mikor őt láttam a tévében. Na és mi történt? Pillanatok leforgása volt: a széken ülő ember egy igen határozott mozdulattal megfordult, tényleg Brasch Bence volt, és rám mosolygott. És igazából ennyi volt az egész, de két telefont is el kellett eresztenem azon nyomban, hogy "na találd ki, ki mosolygott rám az előbb!" :D Tényleg, mint egy tinilány, olyan voltam... Amúgy nem tudom, pontosan mi történt, lehet, hogy szóltak Bencének (mert nagyobb társasággal ült), hogy valaki figyeli és ezért fordult meg. Vagy foglalmam sincs, a lényeg, hogy boldoggá tett XD
Aztán pizza után átvettük a mozijegyet. Lediktáltam a pénztáros srácnak a foglalási kódot és gondolom ekkor megjelent neki, milyen e-mail címről foglaltam. Hogy is mondjam, az egy igen kedves becézése a nevemnek, amit még egy anyuka se mondana a babájának. A srác pedig kajánul vigyorgott egyet és a "biztonság kedvéért" rákérdezett, hogy ez-e az én e-mail címem, nehogy más rendelés jegyét adja oda. Tudom, már sokat gondolkodtam rajta, hogy új címet csinálok magamnak, de gimnazista korom óta ezzel nyomom, szóval nehéz váltani. Mindenesetre a pénztáros srác elérte, hogy fülig vörösödjek, de igyekeztem kedves mosollyal leplezni zavaromat.
Mozi előtt még begyűjtöttünk néhány ajándék szaloncukort a Milka-lányoktól, akik ingyen osztogatták a Westendben. Sosem rajongtam a marcipános dolgokért, de meg kell hagyni, a Milka marcipán rendkívül finom. Aztán vettünk pattogatottkukoricát és beültünk a Poligamyra. Erről már írtam korábban, hogy milyen volt.
Már majdnem este 10 volt, mire elindultam hazafelé. Míg a trolihoz értem, szállingózott a hó. Egyszerűen gyönyörű volt. Akárcsak ez a nap. Néztem a havat, visszagondoltam az egész napomra és kedvem lett volna csak úgy sétálni. Aztán eszembe jutott, hogy éjszaka nem kifejezetten lenne bölcs dolog egyedül mászkálni Pest belvárosában. Úgyhogy hazaértem, megmelegítettem a maradék puncsot, befeküdtem a forró, habos fürdőkádba és megittam mindet szép lassan a karácsonyi börgémből. Szép nap volt...
KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK MINDENKINEK!
2009. december 23., szerda
Talán az volt a baj vele, hogy nagyon az események leírására szorítkozott és igaz, hogy a könyvben a szereplők észleltek egymáson jellemváltozást, de számomra ez nem következett be. Állítólag a könyv végére a főhősnő felnőtt, már nem gyerekként viselkedett, mégis minden gondolatát olvasva ugyanolyan naív maradt mint az első oldalakon. Aki gonosz volt, az gonosz is maradt, a jók pedig jók. Sablonos és gyakran kiszámítható volt a történet, bár mentségére szóljon, hogy volt benne 1-2 meglepő fordulat.
Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam mert érdekes olvasmány volt és a titokzatos Manderley-ház leírása nagyon tetszett. A főhőssel én nem tudtam azonosulni, mert ő annyira naív, félénk és mérhetetlenül alárendeli magát férje akaratának, ami engem már zavart. Szóval a fő romantikus szál nem jött be annyira, bár a leánykérés nagyon tetszett. Viszont a sok titok, a cselekmény szálainak összefüggése és annak kibontakozása nagyon izgalmas folyamat. A krimi jellege inkább figyelemre méltó, mintsem a romantikus oldala.
Mindenek előtt leszögezném, hogy én is állatbarát vagyok, sőt csak egy kategóriával nagyobb kutyám van, egy palotapincsi. De! Most komolyan, Orlando Bloom nem tűnik viccesnek a hóna alatt egy ilyen csöppséggel? :) Egy szívtipróhoz valahogy nem ilyen minikutya dukál, ezt a típus inkább a plázacicák szokták hasonló pozícióban "viselni" mint valami ékszert. De Orli tudja, én adok neki egy piros pontot az állatszeretetért legalább is :)
2. Amikor unják a banánt
Engem úgy neveltek, hogy tegyem a szám elé a kezem, ha ásítok. Nos, látom, hogy Hugh Grant és Paris Hilton is részesült efféle nevelésben, ezért egy rossz szavam nem lehet. De azért nem mindegy, hogy ilyen "alibi udvariasságból szám elé teszem a kezem"-mozdulatról van szó, vagy komolyan gondolja az illető, hogy nem biztos, hogy más is örül neki, ha lelátni a mandulájáig.
3. Viszket az orrom
Elég ciki, mikor az emberre társaságban tör rá a viszketés, főleg olyan helyen, amit nem lehet csak úgy feltűnés nélkül elvégezni. Hát nem tudom, nekem nincs akkora orrom mint Tom Cruise-nak és nem tudom, hogy a nagyobb orr jobban viszket-e mint a kisebb. Viszont abban biztos vagyok, hogy ennyire tuti nem lehetett vészes a helyzet, hogy még ilyen grimasz is becsusszanjon mellé, itt más is lehetett a háttérben :)
4. Valami van az orromban
Igen, én ilyenkor szoktam elővenni egy zsepit. Lehet, hogy Jake Gyllenhaalnak egyik kezében a telefonnal nehéz feladat lett volna egy zsebkendőt előkotorni a farzsebéből. Vagy a pasikat ismerve az is megeshetett, hogy nem vitt magával pézsét. Mindenesetre remélem, hogy miután letette a mobil, gyorsan előkerített valamiféle puha papírt és nem a szájába dugta az ujját. Fujjj, ez tényleg gusztustalan volt :))
5. Valami viszket a gatyában
Elnézést, a kép láttán én talán jobban zavarban vagyok, mint Daniel Craig. Mit lehet ehhez még hozzátenni? Talán annyit, hogy nagyon ügyesen próbálta elterelni a figyelmet, hiszen másmerre nézett, mint amerre a keze járt. És talán csak egy pillanatig tartott az egész jelenet.
6. Valami van a gatyában
Nos, ez annyiban tér el az előző képtől, hogy nyilván tovább tarthatott egy pillanatnál. De most tényleg, mi lehetett a gond szegény Hugh Jackman izéje táján? Erről eszembe jutott, hogy már velem is megesett mozi közben, hogy a kelleténél mohóbban ettem a pattogatottkukoricát és a melltartómban landolt egy része, de a sötétben azért kevésbé feltűnő volt a nagyobb darabokat kivenni, a kisebbeket meg ráért fürdés előtt otthon. :) Szóval elképzelni nem tudom, mi lehetett kedvenc ausztrálom gatyájában.
7. Az a fránya slicc
Ez a helyzet a rémálmaim netovábbja, mindig kínosan ügyelek rá, hogy ne történjen meg. Természetesen ez azzal is jár, hogy akaratlanul is észreveszem, ha másnak lecsúszott a slicce és már majdnem én jövök zavarba. Szegény Brad Pitt-et is sajnálom, de hát végtére is az ő baja, hogy fotózás előtt erre nem tudott odafigyelni, vagy hogy olyan bóvli farmert vett magának, amivel ez észrevétlenül megtörténhet. Nos, nem tudom mikor vette észre ezt, ha egyáltalán észrevette-e, de ez tényleg nagyon kínos...
1. Az új James Dean
A képeket alaposabban szemügyre véve igen, mindkettő jóképű, rajonganak értük és mint színész, hihetetlenül a dolgok kezdetén állnak. Mindketten belecsöppentek egy olyan világba, amelyben kétszer ennyi idős színész társaik is néha elvesznek. És James Dean sajnos nagyon hamar elveszett egy végezetes autóbalesetnek köszönhetően. Most komolyan, ki kívánná Robert Pattinsonnak, hogy James Dean sorsára jusson? :)
2. Az új Macaulay Culkin
Itt nem elsősorban külső adottságok hasonlatosságával indokolta az eredeti cikk írója a két színész azonos sorsát. Szerinte Robert egy nagyon helyes, sikeres fiú, akire ugyanaz a sors vár, mint Macaulay-re: felnőtt korára alkohol- és drogproblémái lesznek. Öhm. Barátok közt is a 23 éves ember, már felnőttnek számít. Másrészt ő nem kisgyerek fejjel került a film világába, már elmúlt 20 éves, mire jöttek az első sikerek...
Nos, ezt én találtam ki. :) Amikor megláttam ezt a szürke Rob képet, egyből az X-Men Farkasa jutott eszembe róla. Persze kevesebb izommal és karmok nélkül. Viszont a zene szeretete is közös bennük, mivel Hugh musicalben utazik, Robert pedig lelkesen szerez zenét, gitározik és zongorázik.
4. Az új Dolhai Attila
Na, ezt csak a vicc kedvéért, csak színházrajongóknak. :) De tényleg, néhány képen hasonlítanak külsőleg egymásra: fehér bőr, markáns szemöldök, hideg színű szem, szívdöglesztő mosoly...
5. Az új Leonardo DiCaprio
6. Az új Johnny Depp
Az írták az újságban, hogy amit annak idején Johnny jelentett a fiatalok életképének, most ugyanezt a helyet foglalja el Rob. Nos, ezen elgondolkodtam, vajon mit jelenthet? Aztán arra kellett rájönnöm, hogy semmi jót, mivel Johnny igencsak rosszfiú volt: drog, pia, nők. Persze mindemellett nagyszerű színész, és rendesen kikupálódott mára. De most ezt tényleg nem értem: vagy Rob sajtósa nagyon jó, vagy engem kerülnek el a hírek a kokain-mámoros, legalább három csajt viszek fel magamhoz-partikról.
7. Az új Brad Pitt
Igen, most már szebb vizekre eveztünk. A férfias szépséghez. Brad Pitt talán már maga se tudja, hány helyen választották meg legjobb pasinak. Nos, a női magazinok ugyanezt a sorsot jósolják Robertnek is. Hát mit is mondjak. Ha nem lenne Brad-en, Rob-on és rajtam kívül senki más a Földön és kb. egykorúak lennénk, azt hiszem inkább a szőke mellé tenném le a voksom. Másrészt meg Brad valahogy univerzálisan szép, Robertnek pedig kifejezetten karakteres arca van.
Ám van itt még valami! Ugye emlékszünk még az Interjú a vámpírral című nagyszerű alkotásra? Hát igen, egyesek szerint már csak ezért is született meg az új Brad Pitt, mert annak idején ő is vérszívóként lépett be a halhatatlan színészek klubjába. Szerintem meg ez nem ezen a vámpír-dolgon múlik, de ugye ezt nem én találtam ki... Ugyan ki szeretné, ha kiszívnák a nyakát és megölnék? Brrrrr. Még akkor is, ha ezután halhatatlanná válnék és örökké valamelyikükkel kellene élnem... Azt hiszem, nekem az túl hosszú idő lenne :)
8. Az új Jude Law
Elérkeztünk a kedvencemhez, hiszen Jude nagyon közel áll a szívemhez. Ám ezt a hírt sem én találtam ki... Nézzétek meg, ugyanaz az angol elegancia, még a napszemcsijük is hasonlít. ;) Fehér bőr, kék szem, egy kis borosta, éteri megjelenés - ettől döglik a légy. Szóval igen, az újságírók szerint az angol úriember fogalma, amelyet eddig Jude Law jelentett, új értelmet nyert. Ám vegyük csak szemügyre ezt a dolgot és a következő két képet!
Igen, igen, ezek ugyanazok a fent említett angol úriemberek. Hát ez van, mindketten tudnak úgy öltözni, mint a csövesek. Másrészt Jude minden, csak nem úriember, hiszen válás, nőügyek, zabigyerek, nomeg piahegyektől hemzseg vele kapcsolatban a sajtó. Szóval akik Robot hozzá hasonlítják, remélem Jude Law mint a nagyszerű színész vagy Jude Law mint az angol elegancia megtestesítője aspektusból vizsgálják az egyezést vagy újjászületést vagy az utódot- vagy magam sem tom mit. :)
9. Robert Pattinson mint Robert Pattinson
.jpg)
Vajon ez miért nem jut senkinek sem az eszébe? Mi lenne, ha nem holmi hasonlítgatásokkal töltenék ki a lapok oldalait, hanem magával Robert Pattinsonnal. Szerintem ő még elég mazsola a színészetben és itt enyhén fogalmaztam. Viszont egyértelműen van kisugárzása, ami rendkívül fontos. Hiszen én is láttam a saját szemmel, mennyire kevés arckifejezést tud produkálni, mennyire érthetetlenül beszél angol létére - és mégis, ha meglátom a vásznon, csak őt tudom nézni. Hogy van ez? Mert még csak azt se tudnám mondani, hogy jóképűnek tartom. Egyszerűen csak látok benne valamit. Látom benne a lehetőséget.
Ám ha a képekről beszéltünk idáig, beszéljünk e legutolsóról is. Szerintem ez telitalálat e bekezdéshez. Szimplán az süt le a képről, hogy ez a gyerek egy idióta - a szó pozitív értelmében. Nem lehet nem szeretni. A haja itt is úgy áll, ahogy minden fotón - össze-vissza, hiszen mindig szana-szét túrja. Mindemellett mégis sugárzik belőle valami elegancia, valami nagyon angol vonzerő, amiért talán ő korosztálya legnépszerűbb színésza ma. De mi lesz holnap, mi lesz ha lecseng az Alkonyat-láz, hiszen az sem tart örökké? Mint fentebb olvastuk, csomóan züllést jósolnak neki nagyon kedvesen. Ám a kép másról tanúskodik számomra: Rob tesz a világra, tesz arra, hogy ő egy vámpírként vált világhírűvé - inkább csak szórakoztatja az egész cirkusz, ami övezi. Annyi biztos, hogy 20 év múlva is emlékezni fogunk Robert Pattinsonra, mint Edward Cullen. Másrészt meg biztos, hogy nemcsak erre a vámpírra, hiszen Rob a Little Ashes-zel elindult egy komolyabb úton is. Nos, én várom a folytatást.
2009. december 20., vasárnap
Már ez előző bejegyzésben is foglalkoztam az évforduló kapcsán Edith Piaffal és megemlítettem, hogy olvastam az életrajzi könyvét, amelyet Jean Cocteau írt, az énekesnő mesélése alapján. Most erről a könyvről szeretnék egy kicsit elmélkedni.
Azt hiszem, ezzel mindent el is mondtam. Ha egy szóval kellene összegeznem, annyit tudnék mondani: "lenyűgöző". Mind a könyv, mind Edith Piaf. Zárásul, kedvcsinálóként, vagy hangulat miatt jöjjön a 19. oldalról egy kis idézet, amely az első fellépéséről szól.
"Hallgattak. Lassacskán hangom erőre kapott, valami kis biztonságérzetem támadt, és már a nézőtérre is rá mertem nézni. Figyelmes, sőt komoly arcokat láttam. Sehol egy mosoly. Megnyugodtam. "Megfogtam" a közönséget. Tovább énekeltem, és az utolsó refrén végén, felejtve, hogy félig kész pulóverem mozdulatlanságra kárhoztat, egy mozdulatot tettem, csak egyetlenegyet; felemeltem a karomat. Az ihlet jókor jött, de az eredménye annál kellemetlenebb volt. Kendőm, Yvonne Vallée szép kendője lecsúszott a vállamról, és a lábam elé esett.
