Világ és egyéb katasztrófák

A Madách Színház 7x (Hétszer) című előadásának ismertetője ekképp szól: ”Megfigyelték a gorillákat az állatkertben? Kifejező a tekintetük, nézik, kóstolgatják, vonzzák, szeretik, gyűlölik egymást. Akár az ember. Vegyünk egy általános jelenetet férfi és nő között, nézzük meg, hogy teljesen különböző karakterekkel, más-más helyzetekbe helyezve, hogy szólnak ugyanazok a mondatok? Lassan rájövünk, hogy az ösztönök mindenkinél közel egyformán működnek, legyen az illető öreg, fiatal, színész, vámpír, majom, vagy ufonauta.” Első olvasásra ezt a leírást valami borzalmasnak találtam, úgy gondoltam, hogy valakinek csak szimplán elszállt az agya. :) De a darabot látva rájöttem: tényleg erről szól.

Premier után másfél hónappal láttam. Ilyenkor azért jó színházba menni, mert sem a darab, sem a főszereplők nem fáradnak el, akárcsak a közönség. Adott Erdélyi Tímea és adott Nagy Sándor. Előbbi a Barátok közt régi Tildája, Csányi Sanyi ex-barátnője, utóbbi az Adagio trió egyik darabja, a Madách Színház hódítója (már csak nevéből adódóan is). Szóval vannak ők ketten, és ugyanazt mondják el hétszer. Csak a díszletek mások. Volt, hogy magukat (azaz színészeket) alakították, aztán idős embereket, csöveseket, vámpírokat, ufókat, majmokat. A szöveg pedig elég blőd volt, emlékeim szerint egy pár veszekedését mutatja be, amikor is a férfi valami hazugságot fedez fel a nőn. De nem is ez a lényeg. Mint kommunikáció szakos egyetemi hallgató, rájöttem, hogy ez a darab bizony a kommunikáció sokrétűségére akar rávilágítani. Csak annyi volt ezzel a baj, hogy a hét öt napján reggeltől késő délutánig ezt hallgatom a campuson, aztán amikor elmegyek egyszer kikapcsolódni, akkor is ez jön elő. Persze ez egyéni szociális probléma.

Előadás alatt csak ültem és ültem és az járt a fejemben, hogy mi ez? Igazából nem tetszett és nem éreztem semmi zsenialitást rajta. De nem untam - ez viszont elég pozitív vonás. Rájöttem, hogy ezt a színészi játéknak köszönhettem: élvezet volt nézni mindkét színészt a színpadon. Nem mintha olyan véresen komoly drámai feladatot róttak volna rájuk, de egyszerűen imádnivaló volt, ahogy éltek a színpadon. Aztán jött a nagy paff egy óra elteltével: vége lett. Ennyi ideig tartott. Korábban megszoktam, hogy három órákat ölel fel legalább egy színházas este, de ez tényleg csak a harmada volt. Ennyi idő alatt nem sikerült a világot megváltani. Azon kívül, hogy vicces szituációkat szült a szöveg különböző kontextusban történő elhangzása és prózai darab ellenére mégiscsak dalra fakadt a hódító Nagy Sándorunk, de még Tildácskánk is, nem nyújtott semmi maradandót a 7x.

Az a rész amikor majmok voltak és egymást szagolgatták meg makogtak és fújtattak, kifejezetten visszataszító volt számomra. Ezzel most meg akarják cáfolni azt, amit a legelső történelem óránkon a fejünkbe vertek, hogy „az ember a beszéd képességével emelkedik ki az állatvilágból”? Mivel a majmos volt a zárójelenet, így ezt szánták a tetőpontnak vagy a csúcsnak. Nyilván azt akarták éreztetni, hogy a majmok is ugyanilyen problémákkal küzdenek és mi okos nézők is megértjük őket. De ebből nekem az jött le, hogy minek beszélünk egyáltalán, hiszen állat módjára is élhetnénk, akkor is ugyanúgy megértenénk egymást.

Ritkán jövök ki úgy a színházból, hogy ezt biztos nem nézem meg még egyszer. Nekem igazából az elbaltázott kontextusokkal volt problémám, mert maga az alapötlet meg a színészek jók voltak. Csak lehetett volna ezt egy kicsit másképp. És tovább, mint egy óra…

Akit érdekel egy interjú Nagy Sanyival a 7x-rel kapcsolatban, a képekre kattintva elolvashatja a Füles egyik irományát.