Világ és egyéb katasztrófák

Újból egy Megasztárból kiemelkedett énekes albumát vesszük górcső alá. Ezúttal Szabó Eszterre esett a választásom, sorrendben a harmadik albumára, ami napjainkban került a boltokba. Szabó Eszter a harmadik Megasztár szériában indult, egykor a Magna Cum Laude csapatát erősítette. A zenei tehetségkutatóban már meg nem mondom hányadikként végzett, de valahogy az ötödik hely körül… Továbbá azzal is híressé vált, hogy ebben a Mega-szériában összejött a szintén versenyző Kontor Tamással és azóta is együtt vannak, sőt két gyermekük is született (Edvin Rómeó és Armand).

Nos a bulváros bevezetés után rátérnék a szakmai dolgokra. A harmadik Megasztárban akkora egyéniségek versengtek a jobbnál jobb helyekért, mint Rúzsa Magdi, Varga Feri, Póka Angéla, Puskás Peti, Hoffmann Mónika, Baktai Anikó, így egy dobogó-közeli hely is igen nagy elismerésnek számít. És Eszter valahol ott volt. Amikor először hallottam énekelni, az volt a véleményem, hogy ilyen fekete énekesnőket megszégyenítő hanggal neki kell nyernie. Aztán a verseny folyamán az volt a benyomásom, hogy a páratlan hang mellé nem túl nagy színpadi jelenlét párosult és semmi megújulás nem történt, így igen egysíkúvá és unalmassá vált ez az igen tehetséges leányzó. Bármilyen műfajban vagy bármilyen előadótól énekelt, minden ugyanolyan volt. Szerintem leginkább ennek köszönheti, hogy nem nyerte meg a versenyt.

Szóval ezek után jött első albuma, A Rock’N’Roll én vagyok. Őszintén szólva ez nem tetszett, valahogy nem az én stílusom. A második albumát, a Minden rendes úrilányt egyenesen imádtam. Mostanában újból hódítanak a régmúlt idő nagy operett és hasonló stílusú dalai, ami Eszter kvalitásaihoz tökéletes választásnak bizonyult. És ezután jött a ColorPop, amelyet nagy örömmel fogadtam: bíztam benne, hogy szeretni fogom, akárcsak a korábbit.

Meghallgattam a ColorPopot, kb. a 14 dalból a 9-nél érett meg bennem az elhatározás, hogy én ezt nem bírom tovább és kikapcsolom. Aztán valahogy csendesen a háttérben végigment az összes, de azt hiszem ez az az album, amit soha többet. Úgy látszik a stílusvegyítés valahogy nem az én világom. Mert Eszter honlapja szerint az alapkoncepció az volt, hogy minden kedvenc műfaját feltette erre az albumra. Hát mit mondjak, szerintem egy nagy kutyulmány az egész: rock, rock’n’roll, duett Zalatnay Saroltával, sőt népdal is… De hol itt a pop? Semmi fülbemászó vagy emlékezetes dalt nem találtam, talán csak arra az egyre emlékszem, aminél eldöntöttem, hogy véget vetek a ColorPoppal való ismerkedésemnek. Nem tehetek róla, egyszerűen irritált ez az egyveleg. Igazából sajnálom is, mert Szabó Esztert rendkívüli tehetségnek tartom, csak úgy látszik nem vagyunk egymásra hangolódva. :) Mindenesetre remélem, lesz még jobb albuma is.