Világ és egyéb katasztrófák

Nem az előző évadban, hanem a 2007/2008-asban néztem meg a Madách Színház Chicago előadását. Őszintén szólva a filmet egyenesen imádom és annyira ismerem már a Madáchot, hogy garantálva legyen a színvonalas szereposztás (ami az Operettszínházban nem mindig jön össze).

Balla Eszter játszotta Roxie Hartot, Velma Kelly pedig Ladinek Judit volt. Szerintem ők ketten nagyon jó párosítás voltak, méltó ellenfelei egymásnak. Egyik sem játszotta túl a másikat, nem lehetett érezni semmilyen képességbeli különbséget. Ennek ellenére a filmbéli színészek nekem jobban tetszettek, mert karakteresebbek voltak, viszont a rendezés sokkal erősebb volt itt, mint a filmé. Elgondolkodtam, hogy miről is szól valójában ez a darab, mert a filmverzióban inkább a krimi és jazz jelleg van kidomborítva. És a filmből szerintem éppen azt a jelenetet vágták ki, ami talán rámutat a Chicago mondandójára. Roxie tárgyalása közben énekli azt a dalt Mama és Velma. Kicsit ironizálva, de a lényeg ugyanaz: mi történt a világgal? Hová tűnnek a régi értékek? És ebben benne van az egész történet, miszerint mindenki karriert akar, a többiek nem számítanak. Csak jelképes ez az egész gyilkosságos sztori, abszolút nem börtöntöltelék nők híressé válásáról szól. Az őszinte, egyszerű embert eltapossák, kiveti a társadalom, akinek viszont nagy igényei vannak, hazudozik és mindenkin átgázol, hogy kielégítse őket. És csak saját maga érdekeit nézi, akár az ősellenségével is képes jópofizni, hogy érvényesüljön.

Ezenkívül a másik jelenet ami nagyon tetszett az ügyvéd dala (akit Gergely Róbert játszott), amivel a halára rémült Roxiet próbálja nyugtatni. „Csináljuk a nagy hókusz-pókuszt” énekli Billy Flynn, csak a látszat számít, a többi már előre le van zsírozva, ha jól megfizeti az ember. De ez a hókusz-pókusz bármire megfeleltethető. Az átlag ember is a megélhetésért hókusz-pókuszozik. Én is azt csinálom a diplomámért. Mire jó ez a nagy látszat világ? Mennyivel jobb lenne, ha mindenki azt csinálná, amit szeret, nem köteleznék arra, amit nem akar, nem kéne megfelelni semmilyen elvárásnak. Szép elképzelés, de persze nagy káosszal járna. Én mégis azon vagyok, hogy a magam kis életét élvezzem, szeressem amit csinálnom kell és elhitessem magammal, hogy nekem ez a legjobb.

Igaz, hogy a Chicago nem a legfelkapottabb darabja a Madách Színháznak, de mindenkinek csak ajánlani tudom. Azoknak is, akik nem szerették a filmet, mivel a színdarab mentálisan sokkal többet ad a mozgóképes verziónál. Nekem nagyon megmozgatta a fantáziámat és maga az élmény is szuper volt, amikor ott ültem. Szóval irány Chicago! :)