2010. március 31., szerda
1635-ben Nagyszombaton egyetemet alapított teológiai karral, melynek vezetését a jezsuitákra bízta. (Ennek az egyetemnek jogutódja az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem.) 1637. március 19-én Pozsonyban halt meg és végakarata szerint e városban, a Szent Márton székesegyház kriptájába temették el.
Címkék: egyház, író, irodalom, ismeretterjesztő, portré
Yehudi Menuhin 1912. április 22-én született New Yorkban egy zsidó családban. Három éves korában kezdett hegedülni és hihetetlen tempóban fejlődött. Csodagyerekként tartották számon, így támogatókat sem volt nehéz találnia. Menuhin fiatalkorában végigutazta Európát. A koncertek mellett zenei képzésre is jutott ideje és a jobbnál jobb tanítómesterekben sem szenvedett hiányt. A közönséget és a kritikusokat egyaránt megragadta kivételes zenei intelligenciája és érzékenysége.
Mély emberségéért Menuhint több ország becsületrendjével is kitüntették, és számos lovagrend tagjává választotta. Erzsébet királynő Tiszteletbeli Lovaggá ütötte. Megkapta a Nehru Békedíjat a nemzetközi megbékélésben vállalt kiemelkedő szerepéért. 1969-ben titkos szavazással az UNESCO Nemzetközi Zenetanácsának elnökévé választották, és a későbbiekben többször is elnyerte ezt a címet.
1975-ben Menuhin találta ki, hogy legyen egy nap, amelynek főszereplője a zene. Mint mondta: „arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói”. Így lett október 1-je a Zene Világnapja.
Amikor nem koncertezett, akkor könyveket publikált, például önéletrajzát Unfinished Journey (Befejezetlen utazás) címmel, vagy a televíziós műsorsorozata alapján készült The Music of Man (Az ember zenéje) című művet. 1999. március 12-én, rövid betegség után hunyt el Berlinben.
Címkék: ismeretterjesztő, portré, zene
Címkék: film, ismeretterjesztő, Pasolini, portré
A Kossuth-díjjal eredendően a tudomány, a művészet, az irodalom valamint a szocialista termelőmunkában kiemelkedő teljesítményt elért testi és szellemi dolgozókat; munkásokat, üzemi mérnököket, gazdákat, nevelőket, orvosokat, továbbá a katonai tudományokban, valamint az alapvető szervezési munkában legjelentősebb eredményeket, felmutató személyeket, csoportokat jutalmazták. 1963 óta adják csak a kulturális és művészeti alkotó tevékenységért.
Alapításakor két fokozata létezett, majd 1951-től három, 1953-tól négy és 1977 óta újra kettő. 1990-ben az eredeti törvényt módosították, amely napjainkig érvényben van. Eszerint minden év március 15-én a köztársasági elnök adományozza általában a miniszterelnök előterjesztése alapján. A díjnak két fokozata van: a díj és a nagydíj. A Kossuth-díj jelvénye 22 mm átmérőjű, felül nyitott koszorúba hajló két arany babérág, amelynek szárát alul piros, fehér, zöld színű zománcozott szalag fogja össze. A nagydíj anyaga arany, a díjé nagy finomságú ezüst. A jelvény mellé oklevél és pénzjutalom is jár.
A Kossuth-díjat egy személy többször is megkaphatja. Eddig Illyés Gyulának sikerült begyűjteni a legtöbbet belőle, szám szerint hármat. 1990 óta határon túli alkotók is átvehetik, például Sütő András és Kányádi Sándor is részesült Kossuth-díjban.
Továbbá az 1990-es törvény azt is kimondja, hogy ezt a kitüntető címet a köztársasági elnök megvonhatja attól, aki erre érdemtelenné vált. A gyakorlatban ezt a miniszterelnök is megteheti, mivel 2008-ban Gyurcsány Ferenc tiltakozása végett nem kapta meg a díjat Sas József humorista, mert ellene bírósági eljárás irányult akkortájt. 2008-ban más botrány is volt a díj átadása körül, mivel Blaskó Péter, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze a miniszterelnök elleni tiltakozásul nem fogadta el a Kossuth-díjat.
Címkék: estély, ismeretterjesztő
A torony megálmodójáról, Gustave Eiffel mérnökről kapta nevét, aki a budapesti Nyugati Pályaudvar elkészítője, dolgozott a New York-i a Szabadságszobor tartószerkezetén, a Panama-csatornán, de a Margit-híd tervezésében is részt vett. Az Eiffel-torony tervezete már 1884-re elkészült és több országnak is (például az Egyesült Államoknak, Spanyolországnak és hazánknak is) felajánlotta a mérnök, de senki sem tartott igényt rá.
Az építkezés ténylegesen 1887. január 28-án kezdődött el és az első csákányvágásnál heves ellenkezést váltott ki, a tiltakozást Alexandre Dumas és Guy de Maupassant is aláírta. „Nem bízunk a nagy emberekben”- reagált erre Eiffel. Egy akkori kritika a következőképpen fogalmazott: „Képzelje el, ahogyan majd ez a nevetséges torony, ami a maga barbár megjelenésével olyan, mint egy ipartelep gyárkéménye, megszégyeníti az összes emlékművünket.” Többen „tragikus sorsú utcalámpának” is nevezték Párizs leendő szégyenét. Tulajdonképpen a mai napig megosztja az embereket: a párizsiak állítólag csak a „Csúfság” néven emlegetik, ezzel szemben a turisták „Öreg Hölgyként” zárják szívükbe a híres épületet.
Az Eiffel-torony hét millió frankba került, de igen hamar megtérült ára, mivel csak a világkiállítás hat hónapja alatt kétmillió látogatót fogadott. 2008-ban minden eddigi rekordot megdöntve hétmillió turista kereste fel Párizs szimbólumát. Az Eiffel-torony jelenleg 320,75 méter magas a tetejére épített tévéantenna miatt. Az épület mindhárom szintje nyitva áll a nyilvánosság előtt. Található rajta étterem, posta, butik, kiállítóterem és a Figaro újság szerkesztősége is itt működik. Természetesen akkor sem okozna csalódást a torony, ha csak a francia főváros látképe végett lehetne felmenni rá.
Címkék: Eiffel-torony, francia, ismeretterjesztő, Párizs
A fenti idézet Ernest Hemingway Akiért a harang szól című regényének mottója. Ezt megelőző könyvében, a Gazdagok és szépekben az alábbi gondolatot fogalmazta meg: „Így vagy úgy, egy embernek önmagában semmi esélye sincs.” Tulajdonképpen az Akiért a harang szól üzenete is lehetne ez a mondat. A regény a spanyol polgárháború idején játszódik, amit maga Hemingway is személyesen megtapasztalt. A főhős, Robert Jordan, egy montanai nyelvtanár, aki katonaként próbálja megtalálni önmagát. Feladata, hogy a háború sújtotta Spanyolországban partizánokkal szövetkezve felrobbantson egy hidat. A regény háromnapos időtartama alatt Robert Jordan egy teljes emberöltő tapasztalatait gyűjti össze barátsággal, szerelemmel fűszerezve és a halállal szembenézve.
Az Akiért a harang szólt több síkon lehet értelmezni. Aki egy gyönyörű szerelmes történetre vágyik, az keresve sem találhatna ennél megfelelőbb olvasmányt. A regényben sokat beszélnek magukról az érzelmekről, akárcsak a következő kiragadott részletben: „különben, ne kicsinyeld le azt az érzést, hogy szeretsz-e valakit. Kevés emberrel esett meg az a szerencse, hogy megszeretett valakit. Te eddig nem ismerted a szerelmet, most meg az öledbe hullt. Mindegy, hogy holnapig vagy holnaputánig vagy életed végéig tart ez az érzés Maríával, mindenképp a legnagyobb dolog, ami az emberrel történhetik. Mindig lesznek emberek, akik azt hiszik, hogy nincs szerelem, mert ők nem ismerték meg. Te azonban megismerted, légy boldog vele, még ha meg is kell halnod holnap.”
Címkék: Ernest Hemingway, író, irodalom, könyv
264 éve ezen a napon született Francisco Goya, akit a korszak legnagyobb festőjének tartanak. Sokoldalúsága, egyedisége és egyénisége egyaránt megmutatkozott életművében.
1746. március 30-án Francisco José de Goya y Lucientes néven látta meg a napvilágot Zaragoza tartományban, Fuendetodosban. Gyermekkorát e településen töltötte illetve Zaragozában. Goya iskolaévei alatt szoros barátságot kötött Martin Zapaterrel, akivel évtizedekig levelezett, így bő anyagot szolgáltatott a későbbi életrajzíróknak.
Goya soha nem tanult iskolában festeni, bár többször is próbálkozott. Először 1763-ban majd három évvel később is felvételért folyamodott a Spanyol Királyi Akadémiához, de mindkét alkalommal elutasították. Művészi indulása kifejezetten lassúnak mondható, mivel első sikerét csak 1771-ben érte el, méghozzá Itáliában. Egy Párma városában rendezett festészeti versenyen második helyezést ért el.
Ez évben visszatért szülőhazájába és freskókat készített. Ezután gobelinkartonokon kezdett dolgozni a Santa Barbara-i Királyi Kárpitszövő Manufaktúra számára Madridban és az általa tervezett faliszőnyegek a királyi kastélyokban kaptak helyet. Elismerték tehetségét, mivel a Madridi Akadémia tagjává választották, majd 1789-től királyi festő lett. Az uralkodót és családját több ízben lefestette.
1792-ben egy titokzatos betegségen esett át, amelynek következménye, hogy teljes mértékben elvesztette hallását. A mai orvosok azon a véleményen vannak, hogy a festékben lévő ólomtól kapott mérgezést és ez okozta süketségét. Nem meglepő, hogy visszahúzódóvá vált és élete végén művészi világa kifejezetten elkomorodott. Képei félelmetesen gazdag képzelőerőről tanúskodnak, drámai témákat jelenítenek meg sötét színekkel. Ezek az úgynevezett „fekete festmények” gyakran őrülteket, betegeket vagy fantasztikus alakokat ábrázolnak. E képeket saját korában nem értékelték túl sokra.
1798-ban készült művészetének egyik csúcspontja, a San Antonio de la Florida-remetekápolna kisfestése. A freskókban egyesült a barokk lendület, nagyvonalúság a rokokó kecsességével. Goya két legismertebb festménye a Meztelen Maya és a Felöltözött Maya is ekkoriban keletkezett. Előbbi 1797 és 1800, utóbbi 1800 és 1805 között készült. A két festmény ugyanazt az asszonyt ábrázolja ugyanabban a pózban, ruhában és anélkül. Először a meztelen változat készült el, amivel nagy felháborodást keltett. A spanyol társaság követelte, hogy öltöztesse fel a nőt, de Goya inkább festett róla egy újabb képet immár ruhában. A korbeli spanyol festészetben tabunak számított az akttéma, így Goyát az inkvizíció is utolérte. Szerencséjére nem kapott büntetést, de jelezték neki, hogy odafigyelnek rá.
Goya 1824-ben Bordeaux-ban telepedett le és négy évvel később (1828. április 16-án) itt halt meg. Földi maradványait csak 1901-ben szállították haza Spanyolországba. Sokáig nem ismerték el hazáján kívül, pedig egyike a legsokoldalúbb és legegyénibb művészeknek. Goya azt mondta, hogy három tanítója volt: a természet, Velázquez és Rembrandt. Ő lett a modern festészet egyik atyja, akitől ihletet merítettek az impresszionisták és az expresszionisták is.
Címkék: festészet, Goya, ismeretterjesztő, portré
1857-ben két művészt állítottak a francia büntetőbíróság elé a jó erkölcs megsértéséért: egyikük Charles Baudelaire, akiből a modern költészet megalapítója lett. A másiktól a modern regényirodalom kezdetét számítják.
„Az írás felséges dolog, az ember többé nem önmaga, mégis egy saját maga alkotta univerzumban mozog. Ma például egy őszi délutánon férfiként és nőként, szeretőként és szeretettként lovagoltam egy erdőn keresztül, sárga levelek alatt; és én voltam a lovakban, a levelekben, a szélben, a szereplőim szavaiban, még a vörös napban is, ami szerelemtől ittas szemeiket lehunyni kényszerítette”- írta egy baráti levélben Gustave Flaubert.
A lélektani regény egyik legnagyobb mestere 1821. december 12-én született Rouen városában. Orvosi családból származott, mivel anyja doktor leánya volt és édesapja a roueni kórház fősebészeként tevékenykedett. Így nem meglepő, hogy szülei is e pályára szánták, de Flaubert inkább a párizsi jogi egyetemre iratkozott be, ahol barátságot kötött Victor Hugoval. Már gimnazista korában is írt novellákat és cikkeket, de csak Párizsban került a fiatal írók és művészek közelébe. Elhatározta, hogy az irodalomnak fogja szentelni életét és otthagyta a jogi képzést. Egyes források szerint ebben a döntésében szerepet játszott epilepsziája is. Flaubert haláláig kétlaki életet folytatott: hol Párizsban, hol családja Rouen melletti birtokán, Croissetben töltötte idejét.
Flaubert több műfajban tevékenykedett, de legnagyobb alkotásai egyértelműen a regények. Műveinek tárgya a történelem (mint a Szent Antal megkísértése és a Szalambó) vagy a jelenkor (akárcsak a Bovaryné, az Érzelmek iskolája és a Bouvard és Pécuchet). Legnépszerűbb regénye az imént említett Bovaryné. Flaubert nagyjából ötvenöt hónapot dolgozott rajta, miután 1856 őszén elkezdte folytatásokban közölni.
Flaubert a Bovaryné cselekményének magját (a házasságtörést és öngyilkosságot) egy megtörtént esetből merítette, de leszögezte: „A Bovarynéban semmi sincs, ami „igaz” lenne: teljességgel kitalált történet: sem az érzelmeimből, sem az életemből nem tettem bele semmit. Éppen a személytelensége kelt illúziót (ha egyáltalán kelt). Egyik elvem ez: nem szabad magunkat megírni. A művésznek úgy kell jelen lennie a művében, ahogy Isten van jelen a teremtésben: láthatatlanul és mindenhatóan; érezni mindenütt érezzék, de látni sehol se lássák.”
Flaubert sikerének titka az általános polgári kiábrándulás volt az 1848-as forradalmak után. Már a Bovaryné alcíme (Moeurs de province – Vidéki erkölcsök) sejteti, hogy nem pusztán egy romantikus asszony történetéről szól. Az író szerint Bovaryné „olyan nő, akinek hamis a költészete, hamisak az érzelmei... olyan nő, amilyet lépten nyomon láthatni” és amikor műve megjelent, legalább „húsz francia faluban szenvedett és sírt egy-egy szegény Bovaryné.” Babits Mihály szerint a Bovaryné „voltaképp házasságtörési regény, amilyenből nemsokára műfaj lesz, sőt legfőbb és szinte egyetlen műfaj.”
Ám az államügyészség vallás- és erkölcsgyalázás vádjával pert indított Flaubert ellen. Vajon mi volt ez a nagy bűn? Az, hogy az író bemutatta a polgároknak, hogy vége a romantika korának és nem ítélte el a házasságtörő asszonyt. A botrányper egyértelműen Flaubert malmára hajtotta a vizet, mivel népszerűsége az egekbe szökött és egyből a francia irodalmi élet közepén találta magát. Kevés írónak adatott meg addig, hogy életében elismerjék és szeressék munkásságát.
Címkék: francia, Gustave Flaubert, író, irodalom, ismeretterjesztő, könyv, portré
2010. március 30., kedd
Így tehát csajok, valószínű csak akkor lesz esélyünk rá, hogy készítsünk Robbal egy közös fotót, és megkapjuk azt a hőn áhított “R” betűt a könyvünkre, füzetünkre, dvd-nkre, vagy valamire, ha szimplán, “civilben” találkozunk vele! Ám lássuk be, erre 0,1% esélyünk van!!! :("
Tehát, aki akar kukkolni, annak még van két hete, de többre nem-igen számíthatnak a rajongók. Olvastam ezen az oldalon, hogy kissé ki vannak akadva az ott ácsorgó emberkék, hogy ennyire semmibe veszi őket a nagy sztár, de én abszolút igazat adok Robnak. Nézegettem ezeket a Youtube-os vidiket és mit mondjak, engem baromira irritálna, ha minden megjelenésemkor lesikítanák a fejem. A kedvencem pedig az a video, amin a nagy visítozások közepette, - amikor Rob éppen hátat fordított a jónépnek és az ellenkező irányba ment - a kamerázó rajongó vagy a közelében álló egyed ekképpen kommentálta az esetet: "hogy megy, jaj istenem, drága szerelmecském." Lehet, hogyha tini lennék én is így viselkednék - de kb. Rob korosztálya vagyok és így tudom azt mondani, hogy ez nagyon gáz! Másrészt meg ő dolgozik, pénzt keres - ilyenkor az a legkevesebb, hogy nyugit akar a koncentrációhoz, ez nem az a fórum, ahol jópofizni kell akárkivel is. Ha eljönne a magyarországi premierre és nem állna szóba senki fiával/lányával, akkor simán lehet bunkónak nevezni - de egy forgatás teljesen más kategória, ő most abszolút nem ezért van itt. A színészet kemény meló, főleg egy ilyen fiatal tehetségnek, aki ki akar törni saját árnyékából és bizonyítani szeretne és még keresi a helyét a szakmában. Meg amúgy is: szöveget magolni, tűrni az utasításokat, a legjobb formát nyújtani, kényelmetlen ruhákat és sminket viselni - emellett pedig minden léptét árgus rajongói szemek kísérik. Nem csoda, ha siet a hotelbe, vagy egy kis magányra, csöndre vágyik és menekül a felhajtás elől.
Amúgy meg jógyerek ez a Rob, amit az alábbi videó is alátámaszt. ;) Nincs vele semmi gond, nem értem, miért aggodalmaskodnak és csalódnak a magyar rajongói, ha ilyenben is részük lehetett:
Címkék: Robert Pattinson, színész
2010. március 28., vasárnap
Címkék: musical, Operettszínház, Rebecca, színház, Vágó Zsuzsi