Világ és egyéb katasztrófák

Magam sem értem, miért, de Natalie Portman minden filmjét meg szoktam nézni, pedig nem vagyok lenyűgözve a színésznőtől: igaz, hogy jól szokott játszani általában, de van benne számomra valami ellenszenves. Illetve a 2009-ben készült Testvérek megnézésének esetében sokat nyomott a latba Tobey Maguire és Jake Gyllenhaal neve is, nem mellesleg a dráma műfaja. Annyiban összegezhető tehát a film megnézésének és előtörténete, hogy napjaink tehetséges fiatal színészei mit hoznak ki az iraki háborút családi oldalról bemutató drámában. Nézzük csak!

A film címe is az, hogy Testvérek, így nem meglepő, hogy két báty áll a történet középpontjában: egyik a mintagyerek, aki feleségét és két lányát hátrahagyva Irakba megy harcolni. A másik báty pedig éppen ekkor szabadul a börtönből és a szabadlábra helyezettek szocializációs problémáival kell megbirkóznia. Mint derült égből villámcsapás jön a hír: Irakban elesett a katona. Kb. ennek hatására kezd benőni a feje lágya a másik testvérnek és sógornőjét és unokahúgait úgy segíti, ahogy tudja. Szinte egy idilli család válik belőlük – már egy csók is elcsattan a felnőttek között. Viszont kiderül, hogy mégsem halt meg az idősebb testvér, hanem az iraki háború legsötétebb borzalmait átélve életben maradt: poszttraumás stressz és velejárói kíséretében érkezik haza családjához.

Egy kritikában azt olvastam a filmről, hogy A bombák földjén méltó párja: ugyanarról szól a másik oldalról nézve. Ebben igazat is adok a gondolatok megfogalmazójának, mindössze annyi különbséggel, hogy nekem A bombák földjén annyira nem jött be (erről tervezek egy külön bejegyzést), viszont a Testvérek sokkal jobban megérintett, át tudtam érezni mindazt a szörnyűséget, amiről itt csak nagyrészt beszéltek – A bombák földjében pedig meg is mutatták. Valószínűleg szerepet játszott ebben, hogy szeretem a drámákban az érzelmi szálakat kibogozni és a Testvérek esetében nagyon erős forgatókönyvről és karakterekről van szó: ez egy ízig-vérig dráma, nagyon is valóságszagú és a várva várt feloldozás sem érkezik el, mint a happy end-es filmeknél.

És egy dráma nagyságához hozzájárul a színészek játéka is: személy szerint nekem tátva maradt a szám, hogy mi mindent tudnak ezek a fiatalok. Tobey Maguire – mindenki Pókembere – miliméteresre nyírt hajjal vert szét bottal egy katonát a sivatagban, a kislányos arcú Natalie Portman érző szívű anyukát játszott, a kisfiús, nyámnyila alkatú Jake Gyllenhaal pedig az elit család fekete bárányát elevenítette meg: tetkósan, szőrösen jött ki a dutyiból, vad és agresszív, kissé bunkó alaptermészettel –ám de jó szívvel - megáldva. És mindebben az volt a megdöbbentő, hogy mindhárom színész, akitől mérföldes távolságokra álltak ezek a karakterek – a korábbi munkásságuk alapján – egytől egyig hitelesen, erőteljesen és megrendítően játszották szerepeiket. Le a kalappal előttük.

Kinek ajánlanám a Testvéreket? Egyrészt aki szereti a drámákat. Másrészt aki kíváncsi a hollywoodi tehetséges színészek legújabb generációjára. Harmadrészt, aki kíváncsi egy olyan háborús filmre, ami nem vérben tocsog, hanem emberi érzésekről szól. Ugyanis a Testvérek mindegyikben erős, nem is értem miért ennyire mellőzött film, hogy itthon a kutya se hall róla – én is csak teljesen véletlenül akadtam rá mikor Jake Gyllenhaal filmográfiáját böngésztem egy munka kapcsán. Szóval ez egy megható, valóságos dráma, hiteles alakításokkal: akit nem lomboznak le annyira a hétköznapok vagy nem limonádés kikapcsolódásra vágyik, hanem valami komolyra, annak tökéletes választás e film.