Világ és egyéb katasztrófák

„Daisy fiatal volt, és az a mesterséges világ, amelyben élt, orchideák illatától volt terhes, a napok könnyeden felszínes, derűs társaságban teltek, s az új esztendő ritmusát diktáló zenekarok új muzsikával dalolták el az értelmét és szomorúságát.” F. Scott Fitzgerald

A nagy Gatsby-t érte az a megtiszteltetés, hogy az idei Cannes-i Filmfesztivál nyitóalkotása lehessen. Azóta számtalan nézőt csábított a mozikba és igazi kasszasikerré vált. F. Scott Fitzgerald történetének ez már a második filmes adaptációja. 1974-ben Robert Redford főszereplésével elevenedett meg az az álomvilág, amely még ma is képes elvarázsolni a nézőket. Mint minden második vagy többedik filmes feldolgozásnál felvetődik az a kérdés, hogy érdemes-e ismét leforgatni az adaptációt. A nagy Gatsby esetében a válasz egyértelmű, hiszen olyan irodalmi klasszikusról van szó, amelynek mondandója univerzális – és nem árt neki a felturbózott látványvilág.

A mostani feldolgozás főszerepeiben Leonardo DiCaprio-t, Carey Mulligant és Tobey Maguire-t láthatjuk. A rendező Baz Luhrmann, akinek olyan filmek fűződnek nevéhez, mint a Moulin Rouge, Ausztrália vagy a szintén DiCaprio főszereplésével készült Rómeó és Júlia film. Ennek tükrében, már mindenki maga előtt láthatja, hogy milyen látványvilágra is számítson a rendezőtől egy olyan történet esetében, amely a ’20-as évek Amerikája felső tízezrének fényűzését és partizását mutatja be. Azonban maga a történet nem sikkad el a lenyűgöző díszletek között, sőt!

A nagy Gatsby egy szerelmi történet: a szegény családból származó Jay Gatsby minden erejével azon munkálkodik, hogy hatalmas vagyont szerezzen, irigylésre méltó körülményeket teremtsen, amellyel lenyűgözheti fiatalkori szerelmét, a gazdag családból származó – és már férjezett – Daisy-t. Gatsby sok év után a semmiből bukkan elő és szomszédja, Nick segítségét kérve megszervez egy találkát Nick unokatestvérével, aki nem más, mint Daisy. Innentől az események gyors egymásutánja következik, amelyből többféle karakter portréja rajzolódik ki: láthatunk igazi barátságot, őszinte szerelmet, felelőtlen embereket, hűtlenséget és érdek-kapcsolatokat. A film után elmerenghetünk azon, hogy mennyire lehetséges avagy érdemes a múltbeli eseményeket újra átélni vágyni vagy milyen kis hajszálon múlhat a boldogságunk. Illetve arra is gyönyörű példát kapunk, hogy a csillogás valójában milyen ürességet rejthet.

Érdemes összehasonlítani egy kicsit a két filmes adaptációt. Az 1974-es feldolgozásban igazából nem a háttér és a díszletek csillogtak, hanem a főszereplők. A fiatal Robert Redford szemkápráztató látvány nyújtott Gatsby-ként és a Mia Farrow által alakított Daisy nem tűnt egy kelekótya fruskának. Az egész film hangvétele komolyabb volt, nem láthatók benne a mai szórakoztatóipar által megkövetelt kötelező poénok és sziporkák, semmit nem játszottak túl a színészek, abszolút hitelesek voltak. Viszont érdekes módon maga a történet is kevésbé lett szájbarágós és sok mindent bíztak a nézők fantáziájára, néhány dologra csak következtetni lehetett. Ezzel szemben a mostani feldolgozásban nem marad nyitva egyetlen kérdés sem a szereplőkkel kapcsolatban, mindenkit el tudunk helyezni, értjük vagy legalábbis átlátjuk, mi hajtja őket. Ezáltal maga a történet is jobban eljut a nézőkhöz, jobban lesújtja őket, jobban a karosszékbe szögezi a nézőt. Igazi 21. századi sikerfilmet alkottak, amelyben minden megvan, ami az igényes szórakozáshoz kell a mai ember számára.

„…És ahogy visszaszállt képzeletem ebbe a régi, ma már ismeretlen világba, elgondolkoztam rajta, hogyan láthatta meg Gatsby első ízben Daisyék csónakkikötőjének zöld lámpáját. Messziről érkezett erre a kék párákba burkolt pázsitra, és olyan közel jutott álmának megvalósulásához, hogy szinte elérte a kezével. Nem tudta, hogy ez az ábránd már réges-régen a múlté, eltűnt a közeli nagyváros dübörgő és nyüzsgő zsivaja mögötti, hatalmas ország végtelen tájain, a messzi éjszakában. 

Gatsby hitt a zöld fényben, a mámorító jövőben, amely pedig évről évre mind messzebb távolodik tőlünk. Ha kisiklott is a kezünkből, mit számít? – holnap még gyorsabban futunk, s a karunkat még messzebbre tárjuk ki… Hogy majd egy szép reggelen… Így törjük a csapást, hajtjuk hajónkat előre, szemben az árral, hogy a végén mindig a múltba érkezzünk.” F. Scott Fitzgerald

A nagy Gatsby (The Great Gatsby, 2013)

amerikai-ausztrál romantikus dráma, 145 perc

Főszereplők: Leonardo DiCaprio, Tobey Maguire, Carey Mulligan

Rendező: Baz Luhrmann

Forgalmazó: InterCom

Forrás