Világ és egyéb katasztrófák

A Media Marktban egyszer kezembe akadt egy film: Selyem volt a címe és Keira Knightley-t jelölték meg főszereplőnek. Elolvastam a DVD hátlapját és úgy döntöttem, hogy ezt a filmet nekem látnom kell. Aztán eléggé furcsának találtam, nem az a szokványos kosztümös romantikus film: egyrészt nem olyan limonádé, nem csordulnak túl az érzelmek, nincs olyan hű de nagy története – másrészt annyira különös a hangulata, hogy nincs az a női lény, akit ez ne érintene meg valamelyest. Ezután tudtam, hogy könyvben is el kell olvasnom. És itt jött a meglepetés: mindössze 30 oldalas novelláról van szó.

Íme a szerző gondolatai a Selyemről: „Ez nem regény. Nem is elbeszélés. Ez egy történet. Olyan férfiról, aki beutazza a világot, s a végén egy szeles tó partján ül egész nap. A férfi neve Hervé Joncour. A tóét nem tudni.Mondhatnánk, hogy szerelmi történet. De ha csupán az volna, nem érné meg elmondani. Szerepel benne vágy és fájdalom, mindkettőről tudjuk, mi fán terem, még sincs rá igazi szavunk. Mert szerelemnek nem szerelem. (Régi fogás. Ha nem tudunk nevet adni valaminek, akkor történetnek mondjuk. Ez már csak így van. Évszázadok óta.)Minden történetnek zenéje van. Ennek fehér zenéje. Ez fontos, mert a fehér zene különös muzsika, időnkint zavarba ejtő: halkan szól, és lassan kell táncolni rá. Ha jól játsszák, olyan, mintha a csönd szólna, s akik szépen táncolják, úgy tűnik, meg sem mozdulnak. Átkozottul nehéz a fehér muzsika.Sok hozzáfűznivalóm nincs. Talán jobb, ha tisztázom még, hogy tizenkilencedik századi történetről van szó: fontos, hogy senki se várjon repülőgépeket, mosóautomatákat és pszichiátereket. Nincsenek. Bár ma se volnának. A. B.”

A rövid történet pedig a következő a Wikipédia fogalmazásában: „Hervé Joncour Japánba utazik, hogy selyemhernyót vásároljon szülőfalujának selyemszövödéi számára. Meglát egy lányka arcú nőt, akinek szemei nem keleti metszésűek, mondhatni beleszeret. A nő is - Hara Kei, a nagyhatalmú japán úr asszonya - vonzódik a francia férfihoz. Hervé nem csak az üzlet miatt tér vissza évről évre Hara Kei falujába. Amíg távol van, otthon Hélène, szerető és szeretett felesége várja. Egyik évben Hervé felégetve találja Hara Kei faluját…”

Továbbá ezen a lapon azt is megtudhatjuk, hogy „A cselekmény ismerete nem pótolja a könyv elolvasását, a mű varázsa stílusában, az apró, szimbolikus részletekben rejlik.” Ezzel teljes mértékben egyet lehet érteni: a Selyem esetében nem is igazán a történeten (annak részletes bemutatásán) van a hangsúly, hanem az általa közvetített és keltett érzelmeken. Rendkívül érdekes élményben volt részem olvasásakor, mivel egyrészt hemzsegett a tőmondatoktól, hiányoztak a részletes jellemzések, leírások – ám mégis annyi érzelmet tudott közvetíteni, amelyek igazán az olvasó lelke mélyébe hatolnak. Hihetetlen, nem is értem, hogyan lehet ilyen csodát alkotni. Gyönyörű, megható, szívbe markoló sztori. Különös hangulatot áraszt – nem-igen találkoztam még ennyire jól megteremtett atmoszférával, pedig a rövid, lényegre törő mondatok mentesek minden felesleges jelzőtől. Emlékezetes olvasmányélmény - rövidsége ellenére - minden könybarátnak tudom ajánlani.